A Tomracing Motorsport versenyzője az idei gondok után parádés teljesítménnyel végre győzni tudott a King of Europe angliai futamán

 

Eddig az ellenfeleken kívül a saját autójának technikai problémáival is meg kellett küzdenie Kerényi Ádámnak, ám a 2015-ös King of Europe sorozat angliai futamán végre mindenki számára megmutatta, miért is háromszoros Európa-bajnok. Noha csak 21. helyen kvalifikálta magát a vasárnapi csatákra, valamennyi küzdelmét visszahívás nélkül megnyerte, így tavaly után idén is első lett Lydden Hill-ben a Tomracing Motorsport versenyzője, aki ezzel hatalmas lépést tett a történelmi címvédés felé.


A hétvégén a brit Lydden Hill-ben folytatódott az idei Európa-bajnokság, a King of Europe sorozata. Kerényi Ádám történelmi tettre készül ebben a szezonban, hiszen regnáló kontinenselsőként ő lehet az első pilóta, aki megvédi Eb-címét. Ehhez most hatalmas lépést tett, ugyanis egészen elképesztő teljesítménnyel megnyerte a Lydden Hill-ben rendezett versenyt. Ezúttal végre semmilyen technikai gond nem hátráltatta Ádámot, aki annak ellenére diadalmaskodott, hogy a vasárnapi csatákra a 21. helyen kvalifikálta magát. Ám Ádámot ezen a napon senki sem tudta megszorítani, és négy hazai pilóta mellett egy izraeli vetélytársa ellen is visszahívás nélkül diadalmaskodott, ami ebben a sportágban ritkaságszámba megy ezen a szinten. Ám sorrendben Matt Campling (brit – a 16 közé jutásért), Jay White (brit – a nyolcaddöntőben), Luke Woodham (brit – a negyeddöntőben), Adam Frank (izraeli – az elődöntőben), míg végül a fináléban Michael Marshall (brit) hajtott fejet a Tomracing Motorsport versenyzőjének remek teljesítménye előtt.  


„Már Calais-nál, az átkelésnél éreztük, ezúttal nem lehet problémánk, hiszen minden zökkenőmentesen ment. Aztán szombaton az edzések második körében azt hittem, megint utolér a technika ördöge, ugyanis széttört az autó féltengelykosara, és rengeteg időt veszítettünk a cseréjével. De ezzel le is tudtunk mindent, ugyanis a kvalifikáción annak ellenére jól mentem, és ezt a telemetriai adatok is bizonyították, hogy a bírók csak a 21. helyre rangsoroltak. A vasárnapi tsuiso edzések alkalmával éreztem, elképesztő tempót tudok menni az autóval. Gyakorlatilag simán, visszahívások nélkül mentem végig a csatákon, mindössze egyszer kerültem nehéz helyzetbe, amikor az elődöntőben Adam Franket kellett követnem, mert annyi füsttel megy, hogy szinte nem is láttam. Még szerencse, hogy a pálya széléből tájékozódni tudtam. A fináléban pedig a legeredményesebb brit versenyzőt győztem le. Nagyon elégedett és boldog vagyok, hiszen a rossz szezonkezdés után ez a siker új erővel tölt fel, és bízom abban, hogy augusztus 22-23-án, hazai közönség előtt Tökölön is képes leszek hasonló teljesítményre” – fogalmazott Kerényi Ádám.



A Tomracing Motorsport csapatfőnöke úgy érzi, ez a siker végre elindíthatja Ádámot felfelé, hiszen az angliai győzelemmel megkezdte az élbolyhoz való felzárkózását.

 

„Bejött az, amit reméltünk, amiben annyira bíztunk. Ádám azt autózta egész hétvégén, amit tud, és ezúttal a kocsija is felnőtt az ő szintjére, partner volt mindenben. Csak remélni tudjuk, hogy ez a szép siker az első komoly lépés volt afelé, hogy közösen írjunk történelmet, azaz Ádám a sorozat történetében elsőként meg tudja védeni az Európa-bajnoki címét” – jelentette ki Miklósy Tamás.






A Tomracing Motorsport versenyzője az idei gondok után végre győzni szeretne a King of Europe angliai futamán

 

 

Eddig az ellenfeleken kívül a saját autójának technikai problémáival is meg kellett küzdenie a háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádámnak, ám a 2015-ös King of Europe sorozat angliai futamán már mindenképpen dobogóra, annak is a legfelsőbb fokára szeretne felállni. Tavaly nyerni tudott Lydden Hill-ben a Tomracing Motorsport versenyzője, aki megígérte, a hétvégi futamon a gyorsaság mellett a látványra is odafigyel majd.

 

A hétvégén a brit Lydden Hill-ben folytatódik az idei Európa-bajnokság, a King of Europe sorozata. Kerényi Ádám történelmi tettre készül ebben a szezonban, hiszen regnáló kontinenselsőként ő lehet az első pilóta, aki megvédi Eb-címét. Igaz, ehhez most már igencsak neki kell állnia a pontgyűjtésnek, hiszen a balul sikerült első három versenyt követően 175 pont a hátránya az összetett éllovasához képest. Ez nem behozhatatlan, főleg, ha tudjuk, a Tomracing Motorsport versenyzőjének igencsak fekszik az angliai pálya: tavaly ugyanis ő nyert Lydden Hill-ben. Amennyiben végre semmilyen technikai gond nem hátráltatja Ádámot, akkor meglehet az idei első futamgyőzelme is.

„Az osztrák versenyen tapasztalt technikai hibát már megtaláltuk, és ahogy hazaértünk, azonnal orvosoltuk is. A kipufogónk egy helyen kifújt, és a kiáramló forró gáz annyira felmelegítette a tűzfalat, hogy két vezeték összeolvadt. Az autó ezen kívül jól vizsgázott, a szükséges vezetékeket kicseréltük és a kipufogó is kész lesz a versenyre. Hogy mi lesz ennek tükrében Lydden Hill-ben? Nos, az angol pálya is több ritmusváltást rejt magában, ami általában fekszik nekem és az autómnak. Van egy szakasz benne, amit nehéz megcsinálni, de remélem a fejlesztéseknek köszönhetően idén még látványosabban tudok majd ott is autózni. Ha az autó jól működik, akkor minden esély megvan rá, hogy idén először végre dobogóra állhassak. Ausztriában is nagyon jó köröket mentem és jól éreztem magam, itt még jobbak lehetünk” – fogalmazott Kerényi Ádám.

 

A Tomracing Motorsport csapatfőnöke Ádámhoz hasonlóan úgy véli, most itt az alkalom, hogy megkezdje az élbolyhoz való felzárkózást.

 

„Az autó valóban kezd összeállni, hiszen a múltkori apróbb hibát leszámítva, amikor is a hő hatására megolvadt egy kábel és zárlatot okozott, ígéretesnek tűnt. Ádám tavaly megmutatta, nagyon érzi az angliai pályát, és úgy hiszem, idén is jó eredményt érhet majd el. A bajnokságban most már nem elég egyedül neki jól teljesítenie, egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy odaérjen az elejébe” – jelentette ki Miklósy Tamás.






A Tomracing Motorsport versenyzője a TOP 16-ig jutott a King of Europe ausztriai futamán

 

 

Nagy reményekkel vágott neki a múlt hétvégén az ausztriai futamnak a háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám, azonban egy technikai hiba megakadályozta a Tomracing Motorsport versenyzőjét abban, hogy dobogóra állhasson a 2015-ös King of Europe sorozat harmadik állomásán. Kerényi Ádám nincs elkeseredve, és bízik abban, hogy a hiba kijavítása után a két hét múlva sorra kerülő angliai versenyen már a tudásának megfelelő helyen végez majd, és végre megteheti az első nagy lépést a történelmi címvédés felé.

 

A hétvégén Ausztriában folytatódott az idei Európa-bajnokság, a King of Europe sorozata. Kerényi Ádám Greinbachban szerette volna megkezdenie a hadjáratát a címvédés felé. Eleinte ismerkedett az autóval, majd az első körök után már minden rendben ment, a kvalifikáción a 10. helyet tudta megszerezni.

„Péntek délután rendben kiértünk és felállítottuk a standot. Greinbach a hegyek között van, így folyamatosan figyeltük az időjárás előrejelzést, hiszen nagyon gyorsan tudnak változni a körülmények. Most sem volt másképpen... Szombaton eleinte 33-34 fokos hőség volt, ráadásul az edzéseken eleinte furcsa volt az autó, teljesen megváltozott a motor karakterisztikája, kellett néhány kör mire hozzászoktam. Ez egy elég nehéz pálya, ami nagyon igénybe veszi az autót és pilótát is, de az már jól látszódott, hogy nagyon jó erőben van a gép, és hozza a nagyjából elvárt 750 lóerőt. Sajnos a kvalifikáció alatt leszakadt az ég, ám ennek ellenére a tízedik helyen zártam a 34 fős mezőnyben. De láttuk a másnapi előrejelzést, ami száraz, napos időt jósolt, így nem voltunk elkeseredve, reménykedve vártuk a csatákat”– elevenítette fel Kerényi Ádám.


Vasárnap aztán kifejezetten jól mentek a tsuiso edzések, majd az első körben túljutott az olasz Massimo Checchin, és ő volt az esélyese a nyolcaddöntőben a szintén olasz Alberto Cona ellen. Ám ekkor jött az újabb, végleges fordulat.

 

„A technika ördöge megint közbelépett, és valamilyen apró elektromos probléma miatt fel kellett adnunk a versenyt. Pár pontot azért így is sikerült szereznem, de úgy vélem, jóval több volt ebben a versenyben. Két hét múlva megyünk az angol futamra, az autó jól vizsgázott, nem kell semmit alakítanunk rajta. Megkeressük és kijavítjuk a hibát, ami miatt leállt a motor. Alig várom az újabb futamot, máris versenyezni akarok”– jelentette ki a háromszoros Európa-bajnok, aki tavaly nyerni tudott Lydden Hill-ben.

 

A Tomracing Motorsport csapatfőnöke szerint a technikai gond ellenére elégedettek lehetnek, hiszen Ádám fontos pontokat szerzett, és még egyáltalán nem kell temetni a címvédésről szőtt álmait.

 

„A hétvége előtt azt mondtam, ha végre minden összeáll Ádám autóján, akkor mosolyoghatunk a verseny végén. Nos, elég sokáig úgy is tűnt, lesz okunk az örömre, azonban egy elektromos probléma közbeszólt. Sajnos az ilyen hibák most még benne vannak a pakliban, hiszen az idei szezonra egy szinte teljesen új autó épült, aminek még előjöhetnek gyerekbetegségei. Ezt az apró azonban, annál bosszantóbb hibát leszámítva elégedettek lehetünk. Ádám újabb értékes pontokat gyűjtött és az autó is kezd összeállni. Nincs semmi veszve, messze van még a szezon vége”– jelentette ki Miklósy Tamás.







A Tomracing Motorsport versenyzője újra dobogós esélyekkel várja a King of Europe ausztriai futamát

 

Noha a múlt heti, lengyelországi hegyi futamot kénytelen volt kihagyni a háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám, a Tomracing Motorsport versenyzője tökéletes önbizalommal várja a hétvégi ausztriai folytatást, amely a 2015-ös King of Europe sorozat harmadik állomása. Kerényi Ádám úgy véli, ha Greinbachban a tavalyi győzelme után idén ismét a maximumot tudja kiautózni magából, akkor nagy lépést tehet a történelmi címvédés felé.

 

A hétvégén Ausztriában folytatódik az idei Európa-bajnokság, a King of Europe sorozata. Kerényi Ádám történelmi tettre készül ebben a szezonban, hiszen regnáló kontinenselsőként ő lehet az első pilóta, aki megvédi Eb-címét. Ám ehhez most már illene elkezdenie a pontgyűjtést, ugyanis technikai problémák miatt kénytelen volt kihagyni a lengyelországi hegyi futamot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Tomracing Motorsport versenyzőjének legnagyobb riválisai sem szerepeltek eddig túl jól, így ha Greinbachban dobogóra áll, harcban marad az összetettbeli győzelemért. Ehhez végre most minden technikai feltétel adott.


„Sajnos az autónk a lengyelországi versenyre nem készült el, ugyanis olyan fejlesztésekbe kezdtünk bele, amihez nagyon sok alkatrészt rendeltünk az Egyesült Államokból, és hetek mentek el azzal, míg megtaláltuk a megfelelő beszállítót. Mivel sem tesztelni, sem pedig programozni nem tudtuk a BMW-t, így úgy döntöttünk, kihagyjuk a lengyelországi fordulót, pedig alapvetően szeretem a hegyi versenyeket. Az autó mára elkészült, hat órán keresztül hajtottuk autópályán, és örömmel tapasztaltuk, minden működik. Végre készen van, itt az idő, hogy versenyen is bizonyítsunk már végre. A szerelőim még sosem dolgoztak ennyit, és érzem, meglesz az eredménye. Ebben a furcsa szezonban továbbra is a bajnoki cím megszerzése a célom. 2012-ben egyszer már sikerült Európa-bajnokságot nyernem, miután kihagytam az első két versenyt, remélem, ugyanez idén is sikerülhet. Nagyon remélem, hogy előjönnek a tavalyi érzések, amikor egyik kanyarról a másikra egyszer csak elkezdtem hibátlanul autózni. Igencsak speciális helyszín Greinbach, de úgy érzem, sikerülhet 2014 után idén is megnyernem az idei harmadik futamot a King of Europe sorozatban” – jelentette ki Kerényi Ádám.


A Tomracing Motorsport csapatfőnöke Ádámhoz hasonlóan úgy véli, ha most a dobogó valamelyik fokára felállhat a versenyzője, akkor tényleg nem kell lemondani a történelmi címvédésről.

„Ezúttal már tényleg az eredmény lesz az elsődleges, hiszen ha Ádám szeretné megvédeni a címét, akkor bizony szüksége van a pontokra. Az autó úgy tűnik, tökéletes állapotban van, igaz nem lett volna rossz, ha egy teszten is megbizonyosodunk erről. Tavaly győzni tudott itt Ádám, ismeri a pályát, kellően ki van éhezve a sikerre, így ha minden összeáll a hétvégén, akkor végre mosolyoghatunk a verseny végén ” – jelentette ki Miklósy Tamás.

Megállta a helyét a megújult Dragacs Kunmadarason, így értékes bajnoki pontokat szerzett a Tomracing Motorsport versenyzője

 

 

Eredményes hétvégét tudhat maga mögött a többszörös magyar bajnok dragos, Kohári Zoltán. A Tomracing Motorsport versenyzője a megújult 3000 lóerős szörnyeteg, a Dragacs volánja mögött sikerrel tért vissza, és a kunmadarasi aszfalton a Drag Országos Bajnokság harmadik fordulójában felállhatott a dobogóra. Kohári Zoltán úgy véli, a főpróba sikerült, jöhet az igazi előadás az augusztusi NitrOlympx-en. 

 

Úgy tűnik, tényleg sikerült tökéletesen rendbe tenni a két hónapja szinte teljesen tönkrement Dragacsot. A teljesen megújult 3000 lóerős szörnyeteget az elmúlt hétvégén a kunmadarasi legendás aszfalton rendezett Drag Országos Bajnokság harmadik fordulóján a többszörös magyar bajnok Kohári Zoltán háromszor is pályára vitte, és a dobogóra is felállhatott kategóriájában. A most megszerzett bajnoki pontok, illetve az a jó érzés, amit a versenyzés jelentett a számára a Tomracing Motorsport versenyzőjében megerősítette, szerelőivel és segítőivel – Szentesi István, Lantos András, Horváth János (Audista), Pabicsák Péter és Zsákai Olivér – együtt képesek lesznek az augusztus 7-től 9-ig Hockenheimben rendezendő NitrOlympx-en olyan eredményt elérni, amire a dragvilág felkaphatja a fejét.

 

„Még talán sosem örültem így egy harmadik helynek, igaz, most nem a helyezés, hanem az volt a lényeg, hogy a Dragacs ismét versenyképes állapotba került. Három menetet teljesítettem Kunmadarason, és amíg az elsőt személyautós tempóban tettem meg, mivel az volt az első próba a felújítást követően, addig a másodikban már toltam úgy kétszáz méteren át. A harmadikban már mentem egy 9,2-es időt, ami a jelenlegi helyzetünkben nagyon jó teljesítmény. Rengeteg potenciál van még az autóban, éppen ezért elégedett vagyok az elért eredményekkel. Most már csak és kizárólag Hockenheimring lebeg a szemem előtt. Most mindent kipróbáltunk, jöhet a NitrOlympx”- jelentette ki Kohári Zoltán.       

 

Tomracing Motorsport vezetői tökéletesen megnyugodtak, hiszen az elmúlt hétvégén láthatták, Kohári Zoltán és Dragacsa újfent tökéletesen készen áll a nagy feladatok megoldására. A csapat tulajdonosa abban reménykedik, hogy a kunmadarasi hétvégével és az ott elért dobogós helyezéssel végérvényesen lezárhatják balszerencsés időszakukat.

 

 

 „Nem hiába bíztunk abban, hogy több hónapnyi kemény munka után egy újjászületett Dragacs volánja mögött ismét a hazai élmezőny tagjaként láthatjuk viszont Zolit. A mostani három menetet látva egyre biztosabb vagyok abban, hogy az augusztusi NitrOlympx kőkemény mezőnyében is megállja a helyét. Ugyanakkor bízom abban, hogy a csapatunkat sújtó sorozatos technikai problémák korszakát is magunk mögött tudhatjuk immár”- mondta Miklósy Tamás.

Egy teljesen megújult Dragacs volánja mögött száll harcba Kunmadarason a bajnoki pontokért a Tomracing Motorsport versenyzője

 

 

Igencsak megkönnyebbült a többszörös magyar bajnok dragos, Kohári Zoltán. A Tomracing Motorsport versenyzőjének 2700 lóerős szörnyetege, a Dragacs immár újra harcra kész, így ott száguld majd a kunmadarasi aszfalton a Drag Országos Bajnokság következő fordulójában. Az autóban szinte mindent kicseréltek, amit csak lehet, és a megújult Dragacs az utolsó versenyét futhatja a hétvégén az augusztusi NitrOlympx előtt. 

 

Amikor két hónapja szinte minden szétment a Dragacsban a kiskunlacházi repülőtéren rendezett Drag Országos Bajnokság 2015-ös szezonnyitóján, még a többszörös magyar bajnok Kohári Zoltán is azt hitte, kénytelen lesz befejezni versenyzői pályafutását. Ám felülkerekedett benne a dac és a versenyszellem, és a Tomracing Motorsport versenyzője szerelőivel együtt szinte csodát tett, aminek következtében a 2700 lóerős szörnyeteg immár teljesen megújulva újra a bajnoki pontokért száguld a hétvégén, a Kunmadarason rendezendő harmadik fordulóban.

 

Kohári Zoltán ezúttal semmit sem bíz a véletlenre, már ma lemegy a helyszínre, hogy minél jobban beállítsák a Dragacsot. Ha kell, még a szombati napot is erre szánja a csapatával, mert a hétvégi bajnoki száguldás lesz az utolsó éles lehetősége a versenyzésre az augusztus 7-től 9-ig Hockenheimben rendezendő NitrOlympx előtt, melyre már a nevezést is elküldte.

 

„A Kiskunlacházán történtek után egy hetet adtam magamnak. Elkezdtem sorolni az érveket a folytatás mellett, majd jöttek volna az ellenérvek, de ilyenek nem voltak. Elhatároztam, hogy megcsinálom, és így is lett. Egy teljesen megújult Dragacs fog a hétvégén aszfaltra gurulni Kunmadarason. A blokkon kívül új a főtengely, az összes dugattyú, a kipufogó, a váltó, de még a gumik is. Minden alkatrész speciális, külön kellett legyártatni, így például a blokk esetében három hétig kerestük Amerikában azt a szakembert, aki képes teljesíteni a kérésünket. Majd miután megtaláltuk, csúszott egy hónapot, holott a tengerentúli dragsport elég magas szinten van. Alig győzöm kivárni, hogy a hétvégén újra a gázba taposhassak, úgy hiányzott ez már, mint egy falat kenyér”- fogalmazott Kohári Zoltán.       

 

Tomracing Motorsport háza táján most nagy az öröm. A csapat tulajdonosa sosem akarta elhinni, hogy így kell véget érnie versenyzője karrierjének. Miután a Dragacs és Kohári Zoltán is harcra kész, igencsak bizakodva tekint a kunmadarasi hétvége elé.

 

 

 „Senki sem szerette volna, ha egy motorhiba vet véget Zoli pályafutásának. Éppen ezért próbáltunk segítséget nyújtani a számára, és úgy tűnik, hogy több hónapnyi kemény munka után a hétvégére elkészült a Dragacs. Minden rosszban van valami jó is, így ebben is, hiszen az autó erősebb és jobb lehet, mint valaha. Izgatottan várjuk, hogy újra az aszfaltot szaggathassa ez az igazi szörnyeteg”- mondta Miklósy Tamás.

A Bisnode nemzetközi cégminősítő szerint hazánk egyik legstabilabb vállalkozása a Tomracing Motorsport

 

 

Nem mindennapi elismerést kapott a Tomracing Motorsport. Ezúttal nem a versenypályán bizonyított a vállalkozás, hanem az üzleti életben. Az autó és motorsportban is jelen lévő csapat gazdasági hátterét és stabilitását vizsgálta egy nemzetközi szakértők által kialakított rendszer alapján a Bisnode nemzetközi cégminősítő, és a méréseik alapján a Tomracing Motorsport a pénzügyileg legstabilabb cégek egyike Magyarországon. Miklósy Tamás csapattulajdonos nagyon büszke a tanúsítványra, ami azt igazolja, vállalkozásuk azon magyar cégek közé tartozik, amelyek pénzügyileg a legszilárdabb lábakon állnak.

 

Amikor annak idején Miklósy Tamás és Biel Richárd megalapította a Tomracing Motorsportot, álmodni sem mertek arról, hogy öt esztendő után csapatukat egy komoly nemzetközi cégminősítő, a Bisnode Magyarország egyik legmegbízhatóbb üzleti vállalkozásának fogja nevezni. Pedig immár valóság mindez, hiszen a Tomracing AA (dupla A) tanúsítványát kapta meg a Bisnode-tól, mellyel  Magyarországon csupán a cégek 1,75 %-a rendelkezik, és azt jelzi, hogy velük az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata nagyon alacsony.


A Bisnode tanúsítvány alapja a Bisnode minősítése, mely nemzetközi szinten 1908 óta minősíti a cégeket megbízhatóságuk alapján. A tanúsítvány lehetőséget nyújt az arra jogosult cégek számára, hogy mások számára megmutassák cégük elismert, megbízható, hitelképes vállalat. A Bisnode tanúsítványt Európa számos országában használják, és a Skandináv országokban etalonnak számít üzletkötés esetén.

 

A Tomracing Motorsport többségi tulajdonosa elárulta, a Bisnode minősítés nemcsak cégük jelenlegi pénzügyi stabilitását mutatja, hanem azt is bizonyítja, hogy a jövőben is stabil szereplője lesz a piacnak.


„Nagy megtiszteltetés cégünk számára, hogy a Bisnode objektív cégminősítése alapján a legjobbak között szerepelhetünk. Rettentően büszkék vagyunk arra, hogy a magyar motorsportban elsőként érdemeltük ki ezt az üzleti elismerést. Mindig is nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a piacon tisztességesen járjunk el, így fontos számunkra, hogy egy külső szakértő is megerősítette. A Bisnode független szakértőként ismerte el csapatunk stabilitását, azt az üzenetet hordozza számunkra, hogy jó úton járunk cégünk építésében. Mivel vállalkozásunk minősítése szigorúan szakmai szempontok, valamint több száz paraméter vizsgálata alapján történt, így mostani és leendő partnereink is láthatják, megbízható üzletfélként számíthatnak ránk” – jelentette ki Miklósy Tamás.

 

A Bisnode minősítés több hivatalos forrásból származó adaton alapul: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium adatai, cégbíróság bejegyzései, NAV és más hatóságok adatai. A hivatalos források adatai mellett beépíti a vállalatra vonatkozó pénzügyi információkat, mérlegadatokat, eredmény-kimutatásokat, trendeket. A minősítés figyelembe veszi a cég vagy szervezet demográfiai adatait, azaz a cég életkorát, tevékenységét, méretét, tulajdonosait, azok kapcsolódásait. A Bisnode fizetési tapasztalat program adataiból beépíti a minősítésbe, hogy az adott vállalkozás határidőben vagy késéssel, azaz milyen fizetési fegyelemmel egyenlíti ki számláit. A fentieken kívül számos egyéb gyűjtött információt – végrehajtási adatok vagy sajtóhírek – is hozzátesz a rendszer a Bisnode minősítéshez.

A Tomracing Motorsport versenyzője váltógondokkal küzdött, és lemaradt a dobogóról a King of Europe franciaországi idénynyitó futamán

 

 

Noha néhány pontot megmentett a háromszoros Európa-bajnok Kerényi Ádám, egy technikai probléma megakadályozta abban a Tomracing Motorsport versenyzőjét, hogy a 2015-ös King of Europe sorozat franciaországi idénynyitóján felállhasson a dobogóra. Kerényi Ádám nem fogja fel tragikusan ezt a kezdést, és úgy véli, még mindig nem kell lemondania a történelmi címvédésről.

 

A hétvégén Franciaországban vette kezdetét az idei Európa-bajnokság, a King of Europe sorozata. Kerényi Ádám történelmi tettre készül ebben a szezonban, hiszen regnáló kontinenselsőként ő lehet az első pilóta, aki megvédi Eb-címét. Ám ehhez az első lépést nem a francia versenyhétvégén tette meg a háromszoros Európa-bajnok, ugyanis váltóproblémák miatt már a legjobb tizenhat közé sem tudta beverekedni magát. Azonban egy kis öröm is vegyült az ürömbe, ugyanis a Tomracing Motorsport versenyzőjének legnagyobb riválisai sem szerepeltek túl jól, így abszolút nem került komoly ponthátrányba az idénynyitón.   

 

„Több mint 1200 km trélerezés után érkeztünk meg franciaországi pályára, ahol aznap egy negyvenperces edzés állt a rendelkezésemre. A pálya nyomvonalát nagyon tempósra tervezték, így már a tréningeken sok baleset történt, ami rengeteg edzésidőt vett el tőlünk. Idén egy újfajta jelzést vezettek be az érintési pontok és zónák jelölésére, ami gyakorlatilag egy reklámoszlop. Sajnos, ezt én százhúszas tempónál eltaláltam, és ez a találkozás az autóm hátuljának nem tett jót, így pénteken még szerelni is kellett a csapatnak egy kicsit. Szombaton már jobban ment az edzés, de a nyolchónapos kihagyás megbosszulta magát, és csak a tizenkettedik helyre tudtam kvalifikálni magam, amivel nem voltunk elégedettek. A vasárnapi tsuiso edzések során már minden úgy ment, ahogy annak mennie kell és nagyon jókat autóztam, ám a váltó megadta magát. Ugyan nem állhattunk fel a dobogóra, most ennyi volt a versenyben, azonban nem kell lemondanom az álmaim megvalósításáról, ugyanis pár pontot így is szereztünk, ráadásul a legnagyobb vetélytársaimnak sem ez volt a legjobb futama. Egy biztos, a váltót erősebbre kell cserélnünk, ám ehhez egy új kuplungra is szükségünk lesz, ráadásul az új váltó motorhoz való csatlakoztatása is átalakításokat igényel. Ezzel együtt jó érzés volt, hogy az autó remekül működik, és az említett módosítások után még erősebb lehet. Többen odajöttek hozzánk és megjegyezték, hogy eddig is nagyon gyors volt az autónk, de most még jobbnak tűnik, ez sok energiát ad nekünk a folytatáshoz. Most lesz időnk tesztelésre, csak a helyszínt kell megtalálni hozzá” – mesélte Kerényi Ádám.


A Tomracing Motorsport csapatfőnöke Ádámhoz hasonlóan úgy véli, az első futam után abszolút nem kell lemondani a történelmi címvédésről.

 

„Ezúttal az eredmény lett volna az elsődleges, ám a váltó meghibásodása megakadályozta Ádámot abban, hogy a dobogón kezdje meg a 2015-ös szezont. Azonban Fortuna valamit visszaadott nekünk ezért a technikai hibáért, hiszen a legnagyobb vetélytársak sem a legnagyobb elégedettséggel gondolnak majd vissza a francia versenyre. Megvannak az első pontjaink, és ez alapnak nem olyan rossz. Persze egy háromszoros Európa-bajnok mindig, minden versenyen győzni akar, így megértem Ádámot, ha egy kicsit csalódott. Ugyanakkor biztos vagyok abban, már a következő futamon megmutatja, hogy nem véletlenül érte el azokat az eredményeket, amiket eddig elért” – jelentette ki Miklósy Tamás.

 

A nyolcaddöntőkig jutott a tököli Lóerők Éjszakáján Radák „Radír” János és Tápai Attila

 

 

Noha nagy reményekkel várta a szezon egyik leglátványosabb versenyét, a Lóerők Éjszakáját a Tomracing Motorsport, végül csalódottan kellett elhagyniuk a tököli repteret. A titkon várt dobogós helyek helyett Radák „Radír” János és Tápai Attila is a nyolcaddöntőig jutott a sikeresen vett kvalifikáció után.

 

Ha röviden akarnánk összefoglalni a tököli Lóerők Éjszakáját a Tomracing Motorsport szemszögéből, akkor csak annyit írnánk, hogy Radák „Radír” Jánost és Tápai Attilát a Zángó család hazaküldte az év leglátványosabb versenyéről. Radír a pro kategóriában idősebb Zángó Zoltántól, míg Attila a SemiPro kategóriában ifjabb Zángó Zoltántól kapott ki a legjobb nyolc közé kerülésért vívott csatákban.

 

Radír Skyline-ja hiába üzemel szinte hibátlanul a szezonkezdet óta, ha az edzéseken gumihiány miatt nagyon keveset tud csak menni a 2008-as magyar bajnok, ráadásul ezúttal egy 900 forintos alkatrész is úgy döntött, főszerepet vállal a Lóerők Éjszakáján.

 

„Csalódott vagyok, hiszen az előjelek alapján nem erre számítottam. Pedig az autó egy kisebb hibától eltekintve hibátlanul üzemelt egész hétvégén. A Skyline kilencszáz forintos szervo ékszíja azonban önálló életre kelt. Amikor kicseréltük, utána probléma nélkül üzemelt az edzésnap alatt. A hétvége megmutatta, van négy gondunk, amit a jó és elvárt szereplés érdekében mindenképpen orvosolnunk kell. Nagy az autó súlya, fejlesztésre szorul az első futómű, növelnünk kell a hátsó tapadást, illetve sürgősen változtatnunk kell a gumipolitikánkon. Az elmúlt hétvége bebizonyította, ha eredményes szeretnék lenni, akkor már az edzéseken is kizárólag csak új abroncsokkal szabad a pályára menni, ebben a kérdésben nem lehet helye a takarékoskodásnak. A tsuiso csatában egy nagyon jó pilóta ellen csak akkor van esélyem, ha én is nagyon jól megyek. De sajnos az éles csata kezdetén, a korábban említett kormányszervó ismét megszorult, így minden tudásom ellenére beforogtam, és elveszítettem a csatát. Elszomorít, hogy korán kiestem, de egyben ösztönöz is a további fejlesztésekre” – értékelte a hétvégét Radák „Radír” János.


A csapathoz idén érkező Tápai Attilának az edzések mennyiségével és minőségével nem volt gondja Tökölön, viszont mind a kvalifikáció, mind pedig a csaták alatt hibázott, így nem volt esélye ezúttal a legjobbak közé kerüléshez.

 

„A pénteki edzések jól sikerültek, hamar összeállt a pálya, sikerült a lehető legtöbb időt edzéssel töltenem. Egyetlen hiba jelentkezett a két nap alatt, aminek az okát kerestük ugyan, de nem találtuk meg. Az 1,4 báros turbónyomás 0,8 bárra csökkent. Az erő ennek ellenére is megvolt az autóban, bár közel nem száz százalékon teljesített. A kvalifikáción sajnos hibáztam, mert úgy tudtam, hogy egy bemelegítő kör után jön majd a két éles. Azonban rögtön a két éles következett, és mivel a minél nagyobb látvány miatt nem a szokványos abronccsal, hanem piros gumival mentem, az első menetben nem tudtam milyen a tapadása, így meg is pörögtem. Másodikra egy biztonsági kvalifikációs kört teljesítettem, amivel továbbjutottam. A legjobb nyolc közé kerülésért vívott csatában követőként nem tudtam harmadikat váltani induláskor, így akkora hátrányom lett, hogy nem tudtam behozni. Elől haladóként már egy jobb csatát sikerült összehoznunk, de ez összességében nem volt elég a továbbjutáshoz. Itt is szeretnék gratulálni Zángó Zolinak a szép eredményért”- fogalmazott Tápai Attila.


A Tomracing Motorsport vezetősége csalódott a hétvége eseményei után, de nemcsak versenyzőik teljesítménye miatt, hanem a pálya vonalvezetését sem tartották méltónak az esemény elvárt színvonalához.

 

„Sikerült egy olyan pályát kijelölni az arra hivatott szakmai stábnak az év egyik leglátványosabb versenyére, ami közelebb állt egy tanuló pályához, mint profi és látványos driftpályához. Saját elmondásuk szerint egy BMW 320i-vel teljesíthető volt a pálya, aminek 3-as kanyarja egy hajtűkanyar (!) volt – kérdem én, akkor minek az 500-700 lóerős autók építése??? Ahhoz tudnám ezt a pályát hasonlítani, mint amikor egy 600-as vagy egy 1000-es gyorsasági motorral egy gokartpályán szeretnének versenyt rendezni. Természetesen a pálya mindenkinek egyforma volt és nem a vonalvezetése miatt nem voltunk sikeresek. Nekünk most nem jött ki a lépés, de mindenből tanulunk és a célunk elérése érdekében ezek a szituációk is építő jelleggel hatnak ránk. A következő verseny Bélkőhegyen lesz, az a pálya valós képet ad a hazai driftről. Tudjuk mire képesek a fiúk és várjuk a versenyt”- mondta Biel Richárd csapatkoordinátor.

 

Remek formában várja az év leghangulatosabb versenyét, a tököli Lóerők Éjszakáját Radák „Radír” János és Tápai Attila

 

 

A szezon egyik leglátványosabb versenye – Lóerők Éjszakája – következik szombaton a tököli reptéren, ahol a Tomracing Motorsport két versenyzővel két kategóriában képviselteti magát. Radák „Radír” János a Prók között igyekszik újra a dobogóra, míg Tápai Attila a SemiPro mezőnyben törekszik arra, hogy átmentse a legutóbbi szlovákiai versenyen nyújtott teljesítményét, és dobogó közeli helyen végezzen.

 

Radír Skyline-ja a szezonkezdet óta hibátlanul üzemel, ami a Tomracing Motorsport versenyzőjének óriási segítség, hiszen így csak magára kell figyelnie: sok év után az első alkalom lesz, hogy a 2008-as magyar bajnok a futam előtti estét pihenéssel és nem pedig idegeskedéssel tölti.           


„A Lóerők Éjszakája a szezon egyik leghangulatosabb versenye, ahol egy kicsit megelevenedik a régi illegális autózások hangulata. Az éjszakai driftelés óriási kihívás a számunkra, ugyanis a mezőny autói olyan erősek, hogy a tsuiso csaták közben követőként szinte semmit sem látni a hatalmas gumifüst miatt. Így nem csak adrenalinban dúsabbak az egymás elleni menetek, hanem veszélyesebbek is. Extra lámpával nem készülünk, mert a füstben semmit sem ér, de extra hűtéssel viszont igen, ugyanis kánikula ígérkezik a hétvégére, és ötszáz lóerő magasságában hatványozottabban kell ügyelni a motor hűtésére. Bízom benne, hogy ez a verseny is beáll az ideiek sorába, és elkerülnek a technikai problémák, mert akkor csak arra kell összpontosítanom, hogy kihozzam magamból a maximumot”- jelentette ki Radák „Radír” János.

 

A csapathoz idén érkező Tápai Attila a Slovakiaringen – első pro kategóriás versenyén a 40 fős mezőnyben a 14. helyen végzett – megmutatta, hogy van benne potenciál. Amennyiben Attilának szombaton sikerül jó napot kifognia, akkor bizony ellenfeleinek komolyan kell számolniuk vele.   


„A slovakiaringi verseny óta kétszer is tudtam edzeni, aminek köszönhetően méginkább összeszoktam az autóval. Ezalatt a két nap alatt ráadásul annyi tsuiso csatát mentem, mint idáig összesen. Egyre jobban kezdek eggyé válni az autóval, de tudom, a legjobbamat kell nyújtanom ahhoz, hogy elérjem a kitűzött célomat, azaz dobogó közeli helyen végezzek. Bízom abban, hogy sikerül a hétvégére átmentenem a szlovákiai formámat, mert akkor nem lehet probléma”- fogalmazott Tápai Attila.  

 

A Tomracing Motorsport csapatánál úgy gondolják, hogy végre eljött az idő, amikor versenyzőik szereplésére, és nem pedig a szerelőik munkájára összpontosul a figyelem.   

 

„Az év egyik legjobban várt versenye következik. Bízunk a jó szereplésben, hiszen a fiúk a Slovakiaringen megmutatták, mit is tudnak valójában, ha külső tényező nem befolyásolja a versenyüket. Az autók végre kezdenek teljesen összeállni, és reméljük, ezen a hétvégén sem lesz más dolguk a gumizáson és a tankoláson kívül a szerelőinknek. A legjobb tizenhatba kerülés mindkét pilótánktól elvárás, de szeretnénk, ha Radír végre szállítaná a már annyira várt dobogós helyet”- mondta Biel Richárd csapatkoordinátor.       

3. oldal / 5

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top