Domokos Attilát kérdeztem, a Cered - Zagyvarónai versenyről.

 

Hogy éreztétek magatokat a rendezvényen?

Nagyon jól éreztük magunkat! Ez a gyorsasági szakasz minden szempontból kifogástalan, tele technikás kanyarokkal, de vannak benne lobogós részek is.

Sajnos a hektikus időjárás egy alkalom kivételével nem kedvezett azoknak, akik alacsony rajtszámmal  indultak, de a rally ilyen, legközelebb fordítva lesz.

Mennyire feküdt a Suzukinak a Ceredi gyors?

Az autónk nem egy „erőgép”, viszont nagyon jó futóműve van, így azt gondolom, hogy összességében fekszik neki az ilyen kanyargós, technikás pálya.

Nehezítette a dolgunkat, hogy valahol a második gyors közepén eltűnt a kettes fokozat a váltóból, így csak 3-ast, 4-est tudtunk használni. (Helyenként azért ez így izgalmas volt.)

Elégedettek vagytok az elért eredményetekkel?

Sikerült befutnunk a csoportunk 5. helyére ebben a kiváló mezőnyben. Szerettünk volna küzdeni a kategória dobogós helyeiért, de ezen a napon a többiek gyorsabbak voltak. Ezúton is Gratulálunk nekik!

Hol láthatunk benneteket legközelebb? Milyen versenyek szerepelnek a 2015-ös versenynaptáratokban?

Úgy tervezzük, hogy az Északi régióban az idén még 4-5 versenyen indulunk, Mátrakeresztes, Vác biztos, a többi még képlékeny.

Köszönöm a riportot, sok sikert az elkövetkezendő futamaitokhoz.

 

Ha a Cered - Zagyvaróna gyorsasági szakasz szerepel egy verseny programjában, akkor szinte biztos, hogy, azon a futamon Budavári Zoltán is rajthoz áll. A Mitsubishis pilóta nagy kedvence a mátrai gyors, így navigátorával, Kovács Szabolccsal elindultak a múlt hétvégi Midex Cered Rallysprinten.

A Laroco MSC párosa konstans időket autózott egész nap, jót meccseltek a szintén Mitsubishi Lancerrel autózó Tomas Ondrejjel.

Az abszolút negyedik és az L1 kategória második helyén zárták a versenyt, de ami az eredménynél sokkal fontosabb, hogy nagyon jól érezték magukat, a Mitsubishi pedig ezúttal is hibátlanul működött.

 

Budavári Zoltán: 
A pálya fantasztikus volt! Cered-Zagyvaróna nekem az egyik személyes kedvencem és nyugodtan merem mondani, hogy az ország egyik legjobb rali pályája! Nagyon technikás, rengeteg kanyarral.

A felkészülést szombaton kezdtük meg. Jól ismerem ezt a gyorsaságit, de hogy, Szabi is megbarátkozzon vele, ezért megcsináltuk a tréninget, felírtuk a pályát, utána pedig elmentünk tesztelni. A teszten volt egy kis gond az autóval, de örültünk, hogy ott jött ki a probléma, nem a versenyen. Megoldottuk, majd próbálgattuk a beállításokat.

Vasárnap olyan gyorsan próbáltunk menni, amennyire csak tudunk és figyeltük a versenyzőtársak időeredményeit. Főként azoknak az idejét, akik hasonló autóval mentek, mint, mi, azaz az ORB szabályainak megfelelő szűkítővel. A Cereden rajthoz állt Mitsubishik nagy része alapvetően Rallye2-es, vagy RTE-s autó volt, tehát teljesen más szabályoknak felelnek meg. 

Más szűkítőkkel mentek, így nehéz volt őket magunkhoz mérni, illetve nemcsak mi ismertük jól ezt a pályát, hanem mások is. Ez egy nagyon jó minőségű szakasz, ahol kevésbé jött ki a Mitsubishinek az az előnye, amit egy jól beállított futómű hozhat, itt a lóerő nagyon sokat számított. Ezért voltak annyira jók a BMW-k, meg természetesen az ezeket az autókat vezető srácok is nagyon ügyesek! Meg is gyűlt a bajunk velük rendesen, nagyon jól mentek.

Én az időeredményekkel és a Szabi munkájával is abszolút elégedett vagyok. Megint egy nehéz feladat elé volt állítva, nagyon sok a kanyar Cereden, ez egy navigátornak nagy kihívás. Az első szakaszon volt egy kis hibája, de a második gyorstól, már hibátlanul végezte a dolgát, mindent időben mondott, minden jól működött. Úgy gondolom ismét tettünk egy lépést előre. Mindegyik szakaszon siettünk, közel egyforma időket tudtunk autózni. Ez a pálya megvan fejben, az autó is jól be volt állítva, minden remekül működött egész nap!

 

- Mamprobi Media -

Élmény szempontjából százszázalékosnak mondta a versenyt Ferjáncz András és Ungvárszki Milán, akik szuperül érezték magukat a MIDEX Cered RS futamon. Az apróbb gondokat kivéve minden tökéletes volt, igazán jó tanuló hétvégén vannak túl, és az idejüket nézve a kilátásaik is bíztatóak.

 

A Miskolcon Rally2-ben rajthoz álló duó bizakodva várta a következő futamuk előtti kisebb versenyt, amire Cereden került sor. Az egész évet tanulóévnek szánó páros, a rali sprint versenyen tesztelte újból a C2-t. Az autó beállításáról, a megfelelő gumiválasztásról, és a csapatépítésről szólt az elmúlt hétvége, ami fantasztikusra sikeredett végül minden tekintetben.

„Az autó hibátlanul viselkedett, Milán hiba nélkül mondta végig az összes kanyart, az egész verseny alatt, és a Bakó Rally Team csapata ismét maximálisan kitett magáért. Mindenki segítőkész volt, legyen szó egy csapattársról, vagy szervizesről. A Cered-Zagyvaróna gyors oda-vissza nekünk nagyon tetszik, szeretem a kanyar kanyar hátán, és íven autózós történetet. Ehhez pedig optimális autó a Citroen C2R2, ezért tényleg azt tudom mondani, hogy nagyon szerettük a ceredi gyorsaságit mindkét irányból. Kalandunk volt bőven a verseny alatt, amit sikeresen megoldottunk, és kisebb korrigálással végül az úton maradtunk. Célba értünk, teljesen jó volt a hangulat, mind az autóban, mind a szervizben, mind a pályák szélén, egyszóval mindenhol. Reméljük minden verseny hétvégénk ilyen lesz.” – mondta Ferjáncz Andris mosolyogva.

 

Andris és Milán hasonlóan vélekedett a ceredi sprint versenyről, de fejben és lélekben már a Bükfürdő Rallyra összpontosítanak.

„Egész hétvégén jó volt a hangulat. Kóstolgatjuk az autót, és a gumiválasztást, és észrevettünk már most apróságokat, amin változtatnunk kell. Menni kell minél többet, és egyre jobb lesz, ahogy az időnket néztük. Mindkettőnknek kedvenc ez a ceredi pálya, a sok kanyarral egybevéve, jó volt rajta menni. Mi pont az ilyen gyorsokat szeretjük, ahol rengeteg kanyar van és egymásra tudunk hagyatkozni, és nem fejből kell autózni. Gondolatban viszont már a következő versenyen, Bükfürdőn vagyunk, ami ismét újdonság lesz számunkra, hiszen murván még nem autóztunk, de tudjuk, hogy nagyon jó lesz. És még meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a családnak, és a Bakó Rally Teamnek a sok segítséget és a támogatást.” – mondta Ungvárszki Milán bizakodva.

 

Köszönet a támogatásért:

ENSURE, UNIO COOP ZRT.; DUEX META KFT.; KTM ZSEMBERY;  STEEL PROJECT GARAGE; mikiponyva.hu; CITROEN ORBÁN; MEDIPOST KFT.;

 

Szöveg és fotó: Tiba Anita

Az Apkó Dániel-Budai László kettős az előkelő negyedik helyen ért célba kategóriájukban a hétvégi Midex Cered Rallysprinten, szorosan követve a hazai pályán versenyzőket. Természetesen a technika ördöge őket is igyekezett megtréfálni, de a jól felkészült szervizcsapatnak köszönhetően maximálisan jól teljesítettek.

 

Nézzük, hogyan mesél nekünk a versenyhétvégéről Dani: „Azt tudom mondani, hogy egy eredményes megmérettetésen vagyunk túl, ahol sikerült a 2107-essel besöpörni a negyedik helyezést a Lada-Kupában.  Az első gyorsaságin ideje korán utolértünk két lassabb autót is, ami hátráltatott minket, valamint a puhább abroncsokkal próbálkoztunk ezen a két szakaszon, amely nem bizonyult jó döntésnek. 

Adódott némi problémánk a túlmelegedéssel is, de a szervizcsapat könnyedén tudta orvosolni a dolgot.Ezek után a 3. és 4. gyorsasági már nagyon jól sikerült, és ami bennünk volt azt ki tudtuk hozni.

A navigátorom nagyszerű munkát végzett, teljesen együtt tudtunk működni. Meg vagyok elégedve a Rallysprinten elért eredménnyel, köszönöm a csapat munkáját és Nagy Zoltánét még egyszer és persze várom a folytatást!”

 

www.maricsekteam.hu

Johanics Anett sajtófőnök

A beugrós navigátorral induló Erdélyi György feje igencsak végig lett koppintgatva a MIDEX Cered Rali versenyen. Bakó László nemcsak navigált, hanem, mint a Citroen C2R2 versenyautók jó ismerője tanácsokkal is ellátta Gyurit, és ha kellett jól odamondta, hogy „ez most apukám nem a legjobb volt”.

  

Erdélyi György természetesen nem sértésnek vette a számos nyaggatást, és utasítgatást. Éppen ellenkezőleg, elmondása szerint ezt már réges-régen meg kellett volna tenniük. A tanulás nem szégyen számára, ezért bátran, kitartóan és változatlan fejlődési vággyal állt a Cered-Zagyvaróna gyorsnál, és rótták oda-vissza a pályát. Bakó László végig jobbnál-jobb instrukciókkal látta el Gyurit, amihez az is hozzátartozik, hogy ezeket a jövőben is meg kell majd tartania.

„Nagyon jó volt a ceredi verseny. Laci végig bátorított, hogy merjek felvállalni olyan dolgokat, amiket eddig nem nagyon mertem. Furcsa volt, az egész hétvégi „jóindulatú noszogatás”, de nagyon jókat autóztunk a „szigorú” navigátorommal. Ezen a versenyen kimondottan szükségem volt a bukósisakra, mert Bakó Laci végig „ütötte” a fejemet, hogy még, még, még….gyerünk, menni, menni, menni. Laci a lehető legrészletesebb itinert diktálta vissza, ami még több biztonságot adott a tempó növelésénél. Nem kell itt semmi mást csinálni, mint hallgatni a jó tanácsokra, és a fejlődés útjára lépni végre. Legközelebb már Norbival rójuk a pályát újra az ózdi futamon, ahol mindenképpen arra fogok törekedni, hogy tovább vigyem, és legfőképp tovább fejlesszem a tudásomat.” – mesélte Erdélyi György.

Erdélyi György és Bakó László a ceredi rali sprint versenyen arra összpontosított, hogy kellő részletességgel figyeljenek mindenre a futam ideje alatt. A felmerülő problémákat, korrigálandó dolgokat azonnal megbeszélték.

„Egész hétvégén úgy éreztem, mintha én lennék a víz, Gyuri meg a szivacs. Én csak mondtam-mondtam az észrevételeimet, Gyuri meg jó szivacs módjára szívta magába a sok információt. Próbálta a maximumot kihozni magából, ami tiszteletre méltó, és az is lényeges, hogy Gyuri nagyon jó tanulónak bizonyul. Én bármikor segítek neki, ha egyáltalán a hétvége után még igényelni fogja.” – mondta Bakó Laci nevetve.

 

Az idei első rali túra futamon, Ózdon már Növényi Norbert ül újra a jobb egyben, és együtt fogják tovább fejleszteni a tudásukat.

 

Köszönet a támogatásért:

Livewire Energy Kft.; Infopress Group Hungary Zrt., Print Profi, Piramis Építőház Kft., 24H Logistics Kft.; László Racing Kft.; Bakó Rally Team; Citroen Orbán; Medipost Kft.; Reál Hungária Élelmiszer Kft.; Frutti Drink Italpor; UK Geotherm Kft.

 

Szöveg és fotó: Tiba Anita

DYNAMIC RALLY TEAM – MIDEX Cered RS, 2014. április 13.

Lángi Attila – Tekeres Laura, BMW Z4 M Coupe


Nem múlhat el ceredi verseny Lángi Attila jelenléte nélkül. A Dynamic Rally Team pilótája ilyenkor mindig kihasználja az alkalmat, hogy egy jót szórakozzon és felvegye a versenyt jó barátja, Rafael Tamással, alias Rafival szemben. Ez most is így volt, ám most Attila jobbján Toma József „Csimpike” helyett a bájos Tekeres Laura foglalt helyet. A Lángi-csapattól megszokott jó hangulat jellemezte most is a szereplésüket – bár arra még egy kicsit várni kell, hogy Rafit maga mögé tudja utasítani Attila. Az elszántság azonban nem hiányzik: „Én addig feszítem ezt a húrt, amíg el nem pattan, vagyis amíg abszolút első időt nem autózok ezen a pályán!”


Lángi Attila: Egészen péntek délig kérdéses volt, hogy rajthoz tudok-e állni a MIDEX Cered RS-n. A navigátorom fülgyulladással bajlódott, és a kocsin is maradt néhány kár a Miskolc Rally után. A technikát azonban hamar gatyába ráztuk, Rafi barátom segítségével pedig néhány órán belül Csimpi helyettesét is megtaláltuk, Tekeres Laura személyében. Laura ekkor még csak 60%-os biztosságra mondta azt, hogy vállalja a küldetést, de meggyőztem őt azzal, hogy Cered-Zagyvaróna gyorsasági nem mehet le nélkülünk… Én addig feszítem ezt a húrt, amíg el nem pattan, vagyis amíg abszolút első időt nem autózok ezen a pályán! Laura rábólintott, és azt hiszem, így utólag sem bánta meg, hogy beült mellém.

Nagyon jól éreztünk magunkat, habár a versenyt nem igazán tudtuk felvenni Rafival. Olyanokat kaptunk tőle, amit azt se tudom, hová rakjak még fejben – mert ha még éjszaka mentünk volna, akkor rá foghatnám arra, hogy nem látok, de így… Minden kanyarban csúszkáltunk, mint a műkorcsolyázók, de legalább az izgalom így garantálva volt. A BMW jól szolgált bennünket, egyedül a hátsó rugó nincs a helyzet magaslatán, de a következő futamra azt is kicseréljük.

Jó alkalom volt ez a ceredi rallysprint arra, hogy szórakozzunk és ritmusban maradjunk, amíg nem folytatódnak az ORB küzdelmei. Amennyi lehetőségünk csak lesz, szeretnénk majd rajthoz állni – egyetlen egy futamot, a Veszprém Rallyt nem fogjuk vállalni. Meglátjuk, milyen versenyek lesznek, de amin eddig 100%, hogy részt fogunk venni, az a májusi Bükfürdő Rally.  

Ez úton is köszönöm a szervizcsapatomnak, hogy annak ellenére, hogy péntek délután szóltam nekik a futamról, maximálisan összekészültek és teljes odaadással segítették a versenyzésünket a hétvégén! És persze Laurának is hálával tartozom, amiért vállalta ezt a feladatot mellettem!


Tekeres Laura: Pénteken dél körül kaptam egy telefonhívást Rafitól (Rafael Tamás), aki enyhe lelki terrort alkalmazva közölte velem, hogy a hétvégén rajthoz kell állnom a ceredi rallysprinten. Hiába próbáltam kibújni a feladat alól, nem sikerült – pedig családi hétvége lett eltervezve, ami végül a pálya szélén illetve a szervizparkban félig-meddig meg is valósult. Bevallom őszintén, egy kicsit „félve” indultam neki ennek a futamnak, mert nem tudtam, hogy Attila milyen ember, korábban csak látásból ismertük egymást. Nagyon kellemes csalódás ért: ilyen fantasztikus és felkészült, profi csapattal régen dolgoztam együtt, pedig Attila már a 17. pilóta volt a navigálási listámon. Néha azt éreztem, hogy nem hiszi el, amit diktálok neki – ennek ellenére tökéletesen abszolváltuk az első közös futamunkat, és iszonyatosan jól éreztem magamat ebben a társaságban.

Rafit először elátkoztam azért, hogy egy ilyen projektet kitalált nekem, most azonban köszönettel tartozom neki ezért a felejthetetlen élményért. Attila nagyon jó versenyző, és ez még lesz jobb is – csak el kell hinni egy csomó dolgot, amit még ő sem hisz el magáról…


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, IXON and SOUL – Egyszerűen Autóüveg, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


SOLID RACING TEAM – MIDEX Cered RS, 2014. április 13.

Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R


Nem indult egyszerűen Kondella Péter és Szilassy Arnold ceredi hétvégéje. A Solid Racing Team duója lábon vitte le a versenyhelyszínre a Honda Civic Type R-t, mely útközben elkezdett „dadogni”. Sokáig fejtörést okozott, mi is állhat a probléma hátterében, de a hibát végül sikerült orvosolni. A tesztnek kikiáltott futam, a kezdeti nehézségek ellenére, nagyon jó hangulatban telt a csapatnál, s a páros jelentős tapasztalatokkal is gazdagodott.


Kondella Péter: Pénteken, ahogy vittük le lábon a Hondát a verseny helyszínére, éreztük, hogy valami nem kerek. 4500-as fordulat fölött nem ment a kocsi, ezért a szombati technikai átvétel után a szervizesek kezelésbe vették a gépet. Amire először gyanakodtak – hogy a gyertyával lenne gond – nem igazolódott be, csak késő délutánra találták meg a probléma forrását. Szombat este fél nyolcig bizonytalan volt az indulás, de szerencsére a fiúknak sikerült orvosolniuk a hibát.

Kíváncsian vártuk a másnapot, hiszen már éles helyzetben is kipróbálhattuk az új tolókerekes váltót. Kicsit megnehezítette a dolgunkat, hogy minden rajt hideg gumikkal, hideg fékkel kezdődött, de a Cered-Zagyvaróna szakasz így sem veszített az élvezetességéből. Egyszerűen félelmetes volt az új technika, sokat hozott az autó teljesítményén! A teljes siker érdekében azonban még jobban hozzá kell szoknom ehhez, fel kell mérnem a kanyarsebességeket, a sebességi fokozatokat. Úgy gondolom, hogy mire ténylegesen beindul a rally2-es bajnoki pontvadászat, addigra én is megtanulom úgy kezelni az autót, hogy kicsit mi is bele tudjunk piszkálni az év végi dobogós eredményekbe.

Tesztnek indult a múlt hétvégi verseny, és úgy érzem, hogy a végére sikerült is elérnünk vele a célunkat. Sok kérdésre megkaptuk a választ – a futómű, a gátlók és az autó magasságának beállítása, valamint a gumik kapcsán is. Azt is felmértük, hol vannak még hiányosságaink, de összességében nagyon hasznos és tapasztalatokban gazdag volt a ceredi sprinten való részvételünk.

A következő megmérettetésünk június közepén lesz, az árpádtetői rallysprint futamon, ami elé már most nagy várakozással tekintünk.

Szilassy Arnold: A tervek szerint alakult a hétvégénk. Kár lenne összemérni magunkat a kategóriatársakkal, hiszen többekkel valójában nem is egy kategóriában mennénk, ha ez egy bajnoki futam lett volna. Amiért jöttünk, azt maximálisan véghezvittük. Teszteltük az új váltónkat, ami kitűnően muzsikált. Egyből éreztük, hogy mennyit számít egy versenycélokra kitalált váltó. Egyelőre a fokozatokkal ismerkedtünk, néha becsúszott még egy-egy rosszul megválasztott fokozat, de ez majd csiszolódik a kilométerek alatt. Új gumimárkát vettünk elő Ceredre, amiben én egyáltalán nem láttam hibát. Talán az első körben, elől puhával kellett volna menni, de ezt a második körre már orvosoltuk. Az autó hasmagasságával játszottunk még, de ez is pozitív irányba befolyásolta a menetteljesítmény.

Összességében minden változtatásból jól jöttünk ki, az utolsó gyorsasági után elégedetten szálltunk ki a Hondából, jó munkát végeztünk. Jó volt már újra autóba ülni, kellett egy kis benzingőz mindkettőnknek. Szépen fokozatosan, de visszarázódtunk a közös munkába, mind egymással, mind a csapattal.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Ecoffice Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Maxx Race Team – MIDEX Cered RS, 2014. április 13.

Strider Zoltán – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX


Sikeresen debütált Strider Zoltán a hétvégi MIDEX Cered RS-n, a Velenczei Ádám-féle Mitsubishi Lancer Evo IX-es versenygéppel. A Maxx Race Team pilótájának munkáját Apkó András mellett egy szakértői gárda is segítette. Nekik is köszönhetően az autó mindenféle probléma nélkül teljesítette a négy gyorsasági szakaszból álló rallysprint futamot. A célba érkezés örömét egy kategóriagyőzelem és egy abszolút ezüstérem koronázta meg Strideréknél.


Strider Zoltán: A pénteki teszt nagyon jól sikerült: körülbelül 20 kilométert tudtunk megtenni az autóval, ami elegendő volt ahhoz, hogy visszarázódjunk a tempóba, megtaláljuk Andrissal a közös hangot és a Mitsubishi megfelelő beállításait. Ez az autó mindenben különbözik attól, amivel tavaly versenyeztem a Rali Túra mezőnyében, ezért komolyan ki kellett ismernem a technikát. Abszolút hasznos volt a tréning, ami után magabiztosan, de egyben izgatottan is álltam oda vasárnapi rajtba.

Egy biztonsági autózást hajtottunk végre, nagyon ügyeltünk arra, hogy semmilyen komolyabb hibát ne kövessünk el. Óvatosan kezdtük a menetelést, de gyorsról gyorsra próbáltunk fejlődni, precízebben teljesíteni a szakaszokat. Folyamatosan állítgattunk a kocsin, próbálgattuk a gumikat, de még így is egy igazán szép eredményt értünk el. A kategóriánkat megnyertük, az abszolút értékelésben pedig másodikak lettünk – ha a licenszesekkel összevont értékelést nézzük, akkor pedig az 5. pozícióban zártuk a futamot.

Nagyon meg vagyok elégedve az egész „csomaggal”: Velenczei Ádámék csapata és Andris is nagyon sokat segített, rengeteg információt kaptam tőlük, jó volt az együttműködés. Ez úton is szeretném megköszönni mindenkinek a hozzájárulását a sikeres versenyhétvégéhez! Biztosan haladunk afelé, hogy minél több kilométert gyűjtsünk, és folyamatosan gyorsuljunk, sikeresebbek legyünk. Legközelebb Ádámékon a sor, hogy meghajtsák a Mitsubishit, én pedig majd – várhatóan már Koch Petivel az oldalamon – júniusban fogok újra rajthoz állni.

Apkó András: Nagyon jól sikerült a ceredi futamunk, remek hangulat uralkodott a csapatban és a kocsiban is. Mindazt, amit a tréningen megbeszéltünk és felépítettünk Zolival, meg tudtuk valósítani versenykörülmények között is. Úgy éreztem, hogy tisztességesen felkészültünk a megmérettetésre, hiszen a Zagyvaróna-Cered szakasz sohasem volt olyan pálya, amit elég néhányszor begyakorolni, és akkor már hiba nélkül tudod teljesíteni. Pilótát, navigátort és kocsit egyaránt próbára tevő gyorsasági ez. Minden bejött, amire számítottunk, sokat gyorsultunk, és ezt egy remek eredménnyel is meg tudtuk koronázni. Örülök, hogy tudtam segíteni Zolinak, akinek így több rálátása lett a kocsira. Erre lehet már építkezni, hiszen mind a kocsi, mind a pályafeldolgozás terén több tapasztalattal fog elindulni a következő versenyen. Részemről legközelebb ismét Ádámmal, a május 23-24-ei Vanyarc-Szirák Rallysprinten fogunk rajthoz állni.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Absolut Hostess Kft.,  Geoteam Kft., Confidenza Csapágyszolgálat, Unifilter Kft., Prospero Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, IBS Consulting, HDDE Magyarország Kft., Gulf Hungary, Gregor és Társai Nyomdaipari Kft.

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu

Budavári Zoltán - Kovács Szabolcs 
Laroco MSC
Mitsubishi EVO IX. RS
MIDEX Cered Rallysprint. 2014.04.12.13.

 

A hétvégi, Midex Cered Rallysprint futamon a Laroco MSC kettőse, Budavári Zoltán és Kovács Szabolcs is rajthoz áll. A mostani, már a harmadik aszfaltos versenye lesz a 2014-es évadban a Mitsubishis kettősnek. A ceredi futam is azt a célt szolgálja, hogy a pilóta és a navigátor minél jobban összebarátkozzon a számukra még mindig új N csoportos Lancerrel.

A ceredi szakasz egy igazi klasszikus, e nélkül nem is rendeztek Salgó, vagy Eger Rallye-t. Az elmúlt években pedig a nyomvonalat is felújították, az aszfalt minősége is kiváló!

A mezőny erősségére sem lehet panasz, hisz a villámgyors szlovák tehetség Thomas Ondrej, az idén a Rali Világbajnokságon versenyző Lukács Kornél és az RTE 2013-as bajnoka, Vincze Ferenc is tiszteletét teszi a hétvégi viadalon.

 

 

A verseny ősztávja 48.8 kilométer. A résztvevők kétszer, oda - vissza irányba teljesítik majd a Cered - Zagyvarónaszakaszt, azaz 4 gyorsasági szakaszt vár a mezőnyre.

Budavári Zoltán:

Szeretem ezt a versenyt, közel is van. Cered - Zagyvaróna egy nagyon jó rali pálya, Magyarország egyik legjobb gyorsasági szakasza, technikás és a rendezvény is nagyon jól szokott sikerülni.

A mostani hétvégének azzal a céllal vágunk neki, hogy minél többet menjünk az autóval, gyűjtsük a kilométereket, még jobban összeszokjunk a navigátorommal, Szabolccsal. Komoly és erős ellenfelünk is lesz Lukács Csucsu személyében, aki egy R4-es Mitsubishivel indul ezen a versenyen. Nagyon várom már a hétvégét, szerintem jó kis derbi lesz!

 

- Mamprobi Media -

2. oldal / 3

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top