ORB. Veszprém Rallye
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna két hét múlva Romániában folytatja a 2013-as ERC szezont. Előtte azonban a Pilóta számára kihagyhatatlan Veszprém Rallye teljesítését iktatták a programba. Az idén visszatérő klasszikus pályákon ragyogó lehetőség adódik a felkészülésre, éles teszt alkalmával hangolódhatnak a soron következő ERC futamra.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa, Puskádi János és Gódor Barna nem a Veszprém Feszt-re, Jani szülővárosának immár hagyományos kulturális fesztiváljára készül, bár az újra sűrűsödő hazai rallye mezőnyben így még egy Fabia Super 2000-es hangját és persze látványát élvezhetik majd a Veszprém Rallye-ra kilátogató szurkolók. A csapat idén is az ERC sorozatra helyezi a hangsúlyt, de a korábbi évekhez hasonlóan ismét rajthoz állnak a reneszánszát élő ORB versenyen.
A páros elsődleges célja, hogy a közel kéthónapos szünet után ismét otthonosan érezzék Magukat a versenyautóban és megtalálják a közel tökéletes beállításokat, amit majd később finomíthatnak a Román ERC futamra való felkészülés alkalmával. A mezőnyben a hírek szerint megszaporodó hasonló Super 2000-es autókkal való versengés jó alkalom lesz, hogy válasz kapjanak arra, jó úton járnak-e az autó murvára hangolásában.
Jó ízű, felszabadult autózásra készülnek, ami a nézőknek is kedvező lehet. Ennél konkrétabb terv értelemszerűen most nincs, de a célba érkezés mellett a Fabia állagának megóvása is fontos, hiszen az idő rövidsége miatt egy komolyabb probléma esetén a sokkal hosszabb és nehezebb ERC eredményessége forog kockán. Ha a tavalyi évhez hasonlóan - amikor minden idők legjobb minőségű pályáival találkozhattunk Veszprémben - idén is ilyen szakaszokon lesz lehetőség versenyezni, akkor mindenképp jó hangulatra lehet számítani.
Nem maradhat el a Veszprém Rallye előtt a szokásos teszt a Sólyi erdőben, ahol végre a hosszú szünet után ismét versenyautóba ülhet a Puskádi – Gódor páros. Ezen az eseményen igen, a versenyen azonban nem vesz részt Bessenyey Zoli és Nyírfás „Yuli”, valamint a Honda Civic Type-R, akik a Belga ERC futam pontszerzése után továbbra is tetemes előnnyel vezetik az ERC 2 WD kupa pontversenyét. Két hét múlva Romániában már Ők is rajthoz állnak, hogy folytathassák az idei reményteli sorozatot.
Csökő Zoltán
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERC sorozatban.