AS Rallyesport Europe
Porec Rallye, Beszámoló
Ollé Sasa- Berendi Dávid
Ford Fiesta S2000
Az itthoni felemás esztendő után zárásként egy felhőtlen autózásra készült az AS Rallyesport Europe versenypárosa Ollé Sándor és alkalmi mitfárere, Berendi Dávid. Poreĉben a kezdeti sikerek és a tetemes előny jó előjelnek bizonyult, azonban egy vétlen malőr, a verseny végét jelentette.
Ollé Sasa- Berendi Dávid: „Már a verseny előkészületei is jó hangulatban zajlottak, a felkészülés, a tréning és a shakedown egyaránt. Pénteken indult a viadal, Berendi Dáviddal gyorsan megtaláltuk a közös hangot, az autó is tökéletesen működött, ami bizakodásra adott okot. Elég, ha annyit mondok, hogy az első napon minden gyorsaságit megnyertünk és magasan vezettük az abszolút értékelést.
A verseny folytatásában, a szombati három gyorsaságin is mi álltunk az élen bő fél perccel. A következő szakaszon azonban megcsúsztunk, és a bal hátsó kerekünk hozzáért egy sziklához, ami azonnal kitépte a bal hátsó futóművet. Ekkor fejeződött be a versenyünk, amit nagyon sajnáltunk, pedig megpróbáltunk pontosan autózni, de Horvátországban ennél jobban kell figyelni, mert ez a fehér, mészköves aszfalt nagyon csúszik.
Mindezek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, a légkör barátságos, mindenki a versenyzőkért van, régen a világbajnokságon éreztem ezt a miliőt. Igazából bárhová fordultunk, bárhová mentünk, mindenki kedves volt és segítőkész, mindamellett ugyanúgy volt szigorúság és ellenőrzés, de mégis a versenyzők, versenyzőknek érezhették magukat… Ők azt vallják, hogy versenyzők nélkül, nincs verseny, ebből a magyar szövetség is tanulhatna! Nagyon színvonalas futamot rendeztek, izgalmas pályákon, gördülékenyen zajlott minden, emellett mindenről kikérték a véleményünket.
Nagyon jó érzéssel távoztunk, még egy Mikulás rali van hátra, de nagyon úgy fest, hogy az egész évünk ilyen sikertelen, bíztam benne, hogy ez külföldön megváltozik, de nem így lett. Abszolút a jövő éven törjük már a fejünket, a Magyar Bajnokság mellett, szeretnénk a Horvát Bajnokságban is rajthoz állni, ahol a Horvát Szövetség tárt karokkal vár minket!”
További információ: Papp Zsuzsa +36-30-239-5827