A Stefani Baranya Kupán láthatunk legközelebb indulni téged és navigátorodat. Ki fogja diktálni az itinert és most melyik autóval fogsz nekivágni a száz kilométer versenytávnak?- Most a felségemmel fogok indulni a Peugeot 208 R2-vel, már nagyon szeretné kipróbálni ő is, nem mondhattam…

Tök jó volt

Van egy rali duó, akikről nehezen tudom elképzelni, hogy ki fogják bírni a következő versenyig, de nem lesz más választásuk. Persze, optimisták, hogy eltelik ez hamar…és ezt Jánosa Ákos részéről el is hiszem, mert nemsokára megszületik a kislánya, de vajon Brunekker Árpi…

Fantasztikus volt

Az egész évben csak keveset versenyző Tarr Zsolt – Ökrös Zoltán duón egyáltalán nem látszott meg a kihagyott időszak. A Szilveszter Rally idén is arra volt jó számukra, hogy bebizonyítsák, hogy van helyük a raliban, akkor is, ha nem mindig tudnak indulni.…

Megkaptuk, amit akartunk

Már a teszten pörgés volt a méregzsákokkal. Vass Gergő és Fekete Ödön oda-vissza köröztek, és autóztatták a támogatókat, gyerekeket, és aki kíváncsi volt a méregzsákra. Majd másnap megtörtént a pályabejárás, és hétfőn kipihenten és izgatottan álltak a rajthoz, és a lendületük egész…

Jó volt ez így is

A hatos EVO helyett egy kilencesben nyomta a gázt Kurtos Róbert, akinek László Pisti diktálta a tempót a J1-ből. A verseny igazából teszt volt már a következő évre, ezért semmiért sem aggódtak, csak, hogy minél többet mehessenek az autóval, és Pisti álmát…

Király volt minden

Reménykedett a Bakó Rally Team a Szilveszter Rallyn, hogy a képlet a fejben már jól összeállt, és szerencséjük is volt, mert tényleg minden a tervek szerint haladt. A méregzsákokat tesztelték, autóztatás megtörtént, mindenki elégedett volt mindennel, és mind a négy Citroen C2R2…

Győzelem az utolsó pillanatban!

Vincze Ferenc – Kuti Péter Mitsubishi Lancer Evo IX R4 MAXX Race Team Szilveszter Rallye 2014 Nagy reményekkel várta csapatunk a Szilveszter Rallyet, mivel már tavaly is sikerült komoly részsikereket elérni. Az év végi buliverseny elsődleges célja a partnereink, a kilátogató szurkolók…

Tökéletes évzárás a Hungaroringen

A LiveWire Rallye Teamnél debütáló versenyzőpáros Gecs Máté és Dorkó András a terveiknek megfelelően abszolválta a 2014. évet lezáró eseményen a Szilveszter Rallyet. A BMW-t terelő Gecs Mátét kérdeztem a verseny tapasztalatairól: Hogy éreztétek magatokat az év záróeseményén a Szilveszter Rallye-n? Tökéletes…

Becsúsztunk a kategória 4. helyére

A Speed Rally Teamversenyzője Novák Balázs óriási élményekkel gazdagította navigátorait és a nézőket is egyaránt. A gumikat nem kímélve hajtotta a vasat.Pörgésből, csúszkálásból, előzésből sem volt hiány. Sőt még az eredmény sem elhanyagolható. A részletekről Novák Balázst és az élményeikről a három…

Tarolt a Maxx Race Team az évzárón

Maxx Race Team – XVI. Szilveszter Rallye, 2014. december 28-29. Vincze Ferenc – Kuti Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Mással nem is lehetett volna talán jobban népszerűsíteni a Maxx RaceTeam hírnevét,…
34. oldal / 37

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top