- december 4.
AS Rallyesport Europe
- Mikulás Rallye, Beharangozó
Ollé Sasa- Tóth Zsolt
Peugeot 207 S2000
Idei utolsó viadalára készül az AS Rallyesport Europe versenypárosa Ollé Sándor és Tóth Zsolt. A furcsán sikerült bajnokság után, egy könnyed kikapcsolódásra készül a Mikulás Ralin. Mint ahogy már megszokhattuk, mindig tesznek egy kis csavart a decemberi indulásba, jelen esetben egy másik S2000-s autóban láthatjuk a tapasztalt kettőst, a jól megszokott Ford helyett, egy Peugeot-ban.
Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Egy Peugeot S2000-es autóval megyünk, ami egy újdonság az életünkben. Már túl vagyunk egy kétnapos komoly teszten, ahol beállításokkal programozással foglalkoztunk. Nagyon jól viselkedik az autó, így nagy reményekkel indulok a versenyen. Hiába mentünk eddig is S2000-es autóval, teljesen más dimenzió, a Peugeot-nak sokkal erősebb a motorja, viszont a futóműve nem annyira toleráns, mint a Fordé. A Fiestának egy nagyon intelligens és toleráns futómű-rendszere van, éppen ezért most nagyon sokat dolgoztunk a Peugeot beállításain, hogy minden körülmény között, az ugratókon és a köves részeken is ideálisan viselkedjen. Úgy érzem, a Fordnak a hajtása kifinomultabb, míg a Peugeot-nál gyakran előfordult, hogy elkapart az autó és nem haladtunk rendesen. Ezzel a gyári autóval Ifj. Tóth János versenyzett a Tagai Racing Teamnél, majd Szilágyi Jani barátomhoz került. Most is Tagai Tomiék készítik fel, viszont a szervizt a saját csapatom intézni, ha komolyabb probléma van, úgysem tudjuk végigcsinálni, mert ahhoz rövidek a szervizidők.
A jobb1-ből továbbra is Zsolti segít, szerettük volna kipróbálni, hogy miben más ez az autó. Ez most csak egy próbafutam, nem jelent semmit, R5-öt próbáltunk volna ki, de mindegyik foglalt volt, így kaptuk ezt a lehetőséget és szerettem volna élni vele. Másrészről az én autóm a Porec ralit követően még nem készült el –megsérült a bal hátulja, és nem érkezett meg a hátsó csonkállvány, még nincs legyártva-.
Mindenképpen indulni akartunk, hiszen ez számunkra hagyomány, szeretnénk, ha az ez évi balszerencse után végre egy jó versennyel zárnánk az idényt. Szeretnénk örömautózást véghezvinni, habár nagyon komoly lesz a kategória, szinte az összes top pilóta jelen lesz!”
További információ: Papp Zsuzsa +36-30-239-5827