A rendezvény elején történt sajnálatos baleset miatt a tervezettnél jóval később gurulhattunk pályára. Reméljük, hogy az előzetes információk helytállóak voltak és a sérülteknek valóban nem esett komolyabb bajuk.
Az időbeli csúszás ellenére jó érzés volt újra a salak-arénába menni. Megteltek a lelátók, régen láttam ekkora érdeklődést és nézőszámot miskolci prológon. Természetesen idénnyitóként és közös bajnoki futamként került megrendezésre a verseny, de remélem azt is jelzi, hogy kezd visszatérni az élet a magyar rally vérkeringésébe.
A döcögősebb kezdés után felpörögtek a motorok és a hangulat is. Számunkra is felemelő volt ilyen hangulatban autózni. Nem támasztottunk magunk elé külön elvárásokat, tempósan és látványosan is próbáltunk haladni. Szoros időkkel ez holtversenyben a harmadik helyre volt elég. Bár a versenybe ez nem számít bele és ennek a holnapi, holnaputáni körülményekhez kevés köze van, de mindig a dobogó legfelső fokára a legjobb állni!
Közben ti is láthattátok, és én is azt éreztem, hogy végig kiegyensúlyozott tempóban, ritmusban és harmonikusan teljesítettük a távot. Ezt kell tovább vinnünk a folytatásban.
Továbbra is bizakodóak vagyunk teljesítményünket illetően. Reméljük, hogy kemény munkák gyümölcsét a vasárnapi célban megelégedetten szüretelhetjük és legalább számításainknak megfelelően teljesítünk. Drukkoljatok ti is, hogy a hazai futamaink utóbbi időben jelentkező mumusa most ne lépjen színre és megmutathassuk nektek és magunknak is, mire vagyunk igazán képesek.
Hajrá mindenkinek és viszlát a célban!
Prológ eredmények itt!