• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Ranga Péter nyerte a Székesfehérvár Rallye-t

Az utolsó gyorsaságin is majdnem Bútor volt a leggyorsabb, ahogy szinte egész hétvégén, de ezúttal megelőzte a szuperralizó Klausz, és persze van még egy de... „Most leadjuk a menetlevelet, ahogy szoktuk, de nagyon élveztük a hétvégét!” – mondta az Iszkai célban sportszerűen és érthetően boldogan Bútor Róbert. Ez pedig azt jelenti, hogy az Iszkaszentgyörgyön harmadik időt autózó Ranga Péter nyerte abszolútban a Székesfehérvár Rallye-t.

 

„Öregek vagyunk, a kocsi is, de úgy tűnik, megnyertük a versenyt, nagyon boldogok vagyunk!” – mondta Ranga az iszkai célban.

László Martinék bal első defektel jött jó 4-5 kilométert, így sokat bennhagytak, így abszolútban a harmadikról az ötödik helyre estek vissza (Bútorék miatt ez ugye negyedik helyet jelent majd a végelszámolásnál).

Klausz és Bútor mögött Vincze Ferenc teljesítette a leggyorsabban az utolsó gyorsaságit, ezzel pedig feljött abszolútban Ranga mögé. Velenczei lett az ötödik Iszkán, ezzel Vincze és László közé beékelődve várhatja a Mol Aréna Sóstó előtt felállított céldobogót.

Turánék az hatodik helyen zárták az utolsót, ez pedig majd abszolútban is ezt pozíciót jelenti a Volkswagenes párosnak.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top