• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Újra hazai vizeken

A 2022-es, kissé csonkára sikerült szezon után Osváth Péter idén visszatér a hazai rali vérkeringésébe. Az autó - Skoda Fabia Rally2 EVO - és a csapat változatlan marad, de a jobb oldalról már Apkó András segíti a balatonfüredi pilóta versenyzését. Az előzetes tervek szerint mind a hat futamon láthatjuk majd az R-Sport Management párosát.

 

„Első nekifutásra valóban ez a terv, hogy végig nyomjuk az idei szezont.” Vág rögtön a közepébe Osi. „Technikai oldalról nem történt változás, míg a jobb1-ben Apkó Andris váltotta Papp Tomit. Székesfehérváron megnézzük, hogyan tudunk együtt dolgozni és ennek fényében döntünk majd a folytatásról.”

A Székesfehérvár Rallye első napja a városi Supre Speciált nem számítva, gyakorlatilag hazai pálya Osi számára: „Igen, bár Királyszentistvánt nem szeretem, mert ott valamiért nem szoktam jól menni, oda alaposan össze kell szednem magam. A Kislőteret szeretem, azzal remélem nem lesz gond. Ha a vasárnapi szakaszokat nézzük, akkor azt kell mondjam, hogy Várpalotán egyik évben jók az eredményeink, a következőben pedig nem. Remélem idén szerencsések leszünk.”

„2004-ben, a H csoportban nyertem a Veszprém Rallye-t és akkor papírforma szerint volt Tés, de nem emlékszem erre a gyorsaságira. Egyszerűen nem ugrik be, de találtam egy Szabó Gergő belsőt és az alapján ez egy nagyon tempós, kanyargós pálya, szerintem jó lesz! Iszkán már mentem korábban, ott tudni fogom, hogy hol járok.” 

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is kegyetlen versenyfutás várható, nemcsak az első helyért, de még az 5.-8. pozícióért is.

„Tizenhét R5-ös autó van a mezőnyben és ebből nyolc-tíz irtózatosan kemény, bárki esélyes a győzelemre. Persze lehet óvatoskodni, de akkor esélytelen, hogy odaférj az első tízbe. Ezek a kocsik szinte mindent kibírnak, egyedül a defektekre kell odafigyelni. Az viszont nem kérdés, hogy az elejében mindenki úgy nyomja majd, ahogy a csövön kifér. Tavalyelőtt abszolút ötödikek voltunk, azt az eredményt azonnal aláírnám most is!”

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top