• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Titkon remélt szakaszok

DYNAMIC RALLY TEAM – Budapest Rally 2013

Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe


A Vác Rallyn már az első gyorsasági szakaszt követően a futam feladására kényszerült a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” páros. A Dynamic Rally Team versenyzői már maximálisan felkészítették a BMW Z4 M Coupe-t, hogy az október 4-5-ei Budapest Rallyen probléma nélkül végigérjenek. A fiúk dolgát azonban betegség nehezíti, de mégis lelkesen készülnek a soron következő fordulóra.


Lángi Attila: Igen rövidre sikeredett számunkra a váci RTE futam, ezért nagyon várjuk, hogy ismét autóba ülhessünk és bizonyíthassunk – főleg, hogy a következő állomás, a Budapest Rallye hazai pálya lesz számunkra. A Z4 már összeállt, a hegesztőspecialistánk helyre tette a Vácott keletkezett károkat, aminek következtében került néhány plusz kiló vas a kocsiba. Nagyon bízunk benne, hogy most minden rendben lesz, bár azt már megállapítottuk, hogy a két hátsó lengéscsillapítónk hosszú a BMW-hez. A kicseréléséhez szükséges alkatrészeket már megrendeltük, hogy ha Budapestre nem is, de Mecsekre legyen egy tökéletes állapotban lévő versenyautónk. Már csak egy futómű-beállításra kell elvinnünk a csodajárgányt, és teljesen készen vagyunk. Végre nem az utolsó pillanatban fejezzük be a munkát, így rákészülhetünk a csütörtöki pályabejárásra, majd az éles menetelésre.

A lábatlani gyorsaságiról már lehet tudni, hogy a program részét fogja alkotni – tavaly autóztunk már rajta, az volt az első RTE versenyünk. Visegrád, Szentendre és Esztergom környékén viszont sokat motoroztam, ezért titkon imádkozom, hogy ismerősek legyenek azok a szakaszokat, amiket kijelölnek számunkra a rendezők. Ezeken az utakon több százszor végigmentem már, a fejemben vannak, így ha bekerülne a menetrendbe, végre a mi rendszerük is egyensúlyba kerülne – már elhinném azt, amit a navigátorom diktál.

Estünk-keltünk többször is, mióta elkezdődött a 2013-as szezon, viszont úgy érezzük, hogy magunkra találtunk, és a kocsi is jó állapotban van ahhoz, hogy egy jóízűt autózzunk a hétvégén. A dolgunkat megnehezíti, hogy én Kassa óta betegséggel küszködök, de a célunkat most sem adjuk fel: célba akarunk érni.


Partnereinknek köszönjük az együttműködést: NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com),Contact-Consult,Montus Futómű Szerviz,Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft., Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel & Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, MOVE Event&Project Kft., vagyaim.hu, www.ams-oil.hu, www.archoil.hu, www.gearbox.hu  

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top