• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Bútor: „Kihívás? Jöhet!”

Bútor Róbertet vonzzák a kihívások – ezért is várja annyira a hétvégi Budapest-ralit, amely hosszú idő után került vissza az országos bajnokság versenynaptárába.

A Peugeot-pilóta navigátorával, Tagai Róberttel szerdán egy körülbelül 50 kilométeres teszttel hangolt a viadalra 207 Super2000-essel, ami nagyon jól sikerült.

„Sokféle gumit kipróbáltam – a várható hideg miatt mindenképp valami puha keveréket használunk majd, de az összes lehetőséget megnéztem, hogy ne érhessen meglepetés. A teszten minden rendben volt, nagyon jól éreztem magam az autóban, úgy gondolom, felkészültünk” – mondta Bútor Róbert.

A viadal pályabejárása csütörtökön zajlik, ezután pénteken, a Városligeti Műjégpályán egy versenybe nem számító, ámde közönségcsalogató prológon száguld a mezőny, szombaton pedig kezdődik a verseny. A jól ismert Lábatlan–Bajna gyorsasági szakaszon kívül lesz két teljesen új pálya, a szervizparkot pedig Szentendrén, a Duna korzón építik fel.

„Nagyon örülök az új pályáknak, már csak azért is, mert húsz éve ugyanazokon az utakon megyünk, nagyon kevés az újdonság, pedig frissítésre mindig szükség van. Remélem, a tréningtilalmat mindenki betartja, és egyenlő feltételekkel vágunk neki a versenynek, mert úgy sokkal izgalmasabb lenne” – mondta Bútor, akinek az improvizálással sohasem volt gondja, a külföldön szerzett rutinja sokat segít ebben, hiszen az IRC-futamokon háromszor lehetett végigmenni a teljesen ismeretlen pályákon a verseny előtt, míg most öt lehetőség van erre. Szerinte ez bőven elég ahhoz, hogy valaki jól menjen.

Bútor kifejezetten örül neki, hogy a prológot a főváros szívében tartják – bízik benne, hogy a helyszín jót tesz majd a nézettségnek, mint ahogyan azt is reméli, hogy a szakaszok mentén sok szurkoló lesz, hiszen úgy jó versenyezni.

„Az egyik legemlékezetesebb Budapest-ralim a 2006-os, mert azon sikerült abszolútban megnyerni a Mátraszentimre–Mátrakeresztes gyorsasági szakaszt, sőt, az Európa-kupa értékelésében a versenyt is. Az volt az első kiemelkedő eredményem az abszolútban – szemerkélt az eső, igazi bevállalós pályák voltak, ez az emlék nagyon megmaradt bennem. De nem csupán ezért szeretem a Budapest-ralit, hanem azért is, mert nagyon közel van az otthonomhoz, és minden este otthon fogok aludni. Remélem, az időjárás sem tréfál meg – jó lenne, ha tudnánk kalkulálni, mert úgy egy fokkal könnyebb lenne jó eredményt elérni. Márpedig mi arra hajtunk” – mondta Bútor Róbert.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top