Spitzmüller Csaba – Szigeti László
Mitsubishi Lancer Evo X R4
Nagy Mátyás – Nagy Tamás
Mitsubishi Lancer Evo IX R4
A veszprémi futamot majd 2 hónapos szünet követte a Magyar Országos Rallye Bajnokság sorozatában. A legközelebbi megmérettetés szeptember első hétvégéjén vár a mezőnyre a Kassa környékén megrendezésre kerülő, közös magyar - szlovák bajnoki futamon.
A veszprémi korai búcsút követően a csapat két párosa és minden tagja energikusan, bizakodva várja a rajtot. Lackó Lászlót ismét üzleti távollét kényszeríti a staféta átadására, a Spici melletti navigátorülésben ezen a futamon is Szigeti László foglal helyet.
Spitzmüller Csaba:
„A hosszú nyári szünetben kellő időt kaptunk az autó átvizsgálására és a következő versenyre való előkészületek lebonyolítására. A felkészülés és hétköznapi teendőink mellett igyekeztünk minél többet töltődni, hogy az évad második felében feszesebb tempóban érkező eseményekre rápihenjünk. Az idei év eddigi versenyeit mérlegelve nem lehetünk elégedettek. Szeretnénk a tabellán feljebb kapaszkodni, úgy érezzük, hogy a jelenleginél jóval előrébb lenne a helyünk. Ennek megvalósításához keményen oda kell tennünk magunkat a bajnokság második félidejében.
A veszprémi nullázásunk miatt a tabellán is hátrébb szorultunk, ebből fakadóan a rajtszámunk újra két számjegyű lesz. Az elől rajtolókkal nem feltétlenül tudunk azonos feltételekkel küzdeni a szombati napon. Ennek mértéke és hatása majd élesben derül ki, attól függően kit hol ér a naplemente, a hőmérséklet és időjárási tényezők változásai.
Az elmúlt pár évben a kassai futamokon keveset szerepeltünk, így az újabb pályákat kevésbé ismerjük. Korábban sok élménnyel gazdagodtunk a közös rendezésű futamokon, ezekből az első abszolút szakaszgyőzelmemre gondolok vissza legszívesebben.”
Szigeti László:
„Örülök, hogy újra Spici mellett ülhetek. Még szokom a környezetet és van tanulni való, de már az előző alkalommal is jól tudtunk összedolgozni. Remélem, ismét jó párost alkotunk majd. A futam előtt még teljesítünk egy tesztet, hogy kicsit bemelegítsük magunkat és a körülményekhez beállítsuk az autót.
Bízunk benne, hogy most elkerül minket a technika ördöge és minden hátráltató tényező. Örülnénk egy vizes versenynek, de ettől sokkal fontosabb, hogy a döntési helyzetekben megfelelő gumit és beállításokat válasszunk. Izgalmas küzdelmekre számítunk.”
Nagy Mátyás:
„Csalódottak voltunk a veszprémi futamot követően, még azt sem tudtuk lemérni, hogy mire lettünk volna képesek és hol voltunk a többiekhez képest. Most újra tettre készen állunk, maximális jókedvvel és emelkedett hangulatban várjuk a versenyt. Az autót tüzetesebb átvizsgálásnak vetettük alá. Több alkatrésznél biztosra menve inkább a cserét választottuk és némi fejlesztést is eszközöltünk a futóművek terén. Még vár ránk egy teszt, ahol ellenőrizzük, minden rendben van e és finomhangoljuk a beállításainkat.”
Nagy Tamás:
„A Kassa környéki pályákon még nem versenyeztünk, teljesen új és friss élményt fognak adni számunkra. Izgatottan várjuk, hogy megismerhessük a szakaszokat. Már a veszprémi futamon szerettük volna a következő tanulólépcsőt meglépni, miszerint sokszor tudunk jó tempót autózni, de kicsit hullámzó a teljesítményünk. Ezt stabilizálva, tartanunk kell a húzós, jó ritmusú autózást. Így léphetünk tovább előre. Vajon a szeszélyes nyári időjárás lezárásként tartogat e nekünk valami extra meglepetést a hétvégére? Meglátjuk. A közös rendezésű futamon számtalan vetélytárssal kell majd küzdenünk. Szeretnénk teljesíteni a magunknak kitűzött feladatot és újra beférni az abszolút 10-zen belülre, mellyel újabb pontokat szerezhetünk.”
Találkozzunk a kassai pályák mellett, szurkoljatok a helyszínen is csapatunknak!
Együttműködő partnereinknek köszönjük a bizalmat!