ORB Veszprém Rallye 2014.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna már évek óta állandó résztvevője a Veszprém Rallye-nak. Természetesen idén sem maradhatott ki a pilóta szülővárosában rendezett ORB futam, várták is nagyon az itteni szakaszokat. Az utóbbi években ezen a hazai versenyen Fortuna nem volt túl barátságos Janiékkal és ez most sem volt másképp, ennek ellenére a hangulatra nem lehetett panasz.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna mostanában ritkán versenyez itthon, ez alól azonban mindig kivétel a Veszprém Rallye, ahol minden évben rajthoz állnak. Ez a futam kiváló alkalom arra, hogy rég nem látott barátokkal, szurkolókkal találkozzanak, kicsit több időt töltsenek Velük együtt, mivel a külföldi versenyeken erre nem nagyon van lehetőség. Továbbá arra is, hogy a különösen kedvelt lőtéri gyorsokon vidáman, felszabadultan autózzanak.
Az alapos felkészülés és a hatalmas lelkesedés ellenére sem kezdődött szerencsésen a futam Janiék számára. Rögtön az első szakasz elején történt, hogy többször lefulladt a Fabia Super 2000-es. Kiderült, hogy a hátsó hajtás leoldása nem működik, amikor Jani meghúzta a kéziféket, az autó leállt. Eltelt egy kis idő, mire rájött, hogy mi lehet a baj, de az első két gyors között nem volt szervizpark és a problémát csak ott lehetett volna orvosolni. Így aztán sajnos a másodikat is kézifék hiányában kellett teljesíteni, ami elég nehéz feladat volt a sok visszafordító kanyar miatt.
Másnap még hét szakasz állt rendelkezésre az időveszteség ledolgozására, köztük a Hajmáskéri lőtéri gyors, az igazi kedvenc. Rögtön az első Kislődi pályán, nem sokkal a rajt után a jobb hátsó kerékből eltűnt a levegő, így még itt sem autózhatott kedvére a Puskádi – Gódor páros. Ezután Vigántpetenden közbejött egy kis árokjárás is. Egy hosszú egyenesben két gumilassító volt egymás után és miután az első féktávja kissé hosszúra sikeredett, a másodikhoz Jani kicsit a kelleténél jobban odaengedte a Fabia-t. A lassítót képező nagy traktorgumik biztos átrendezték volna az autó elejét, ezért Jani jobb lehetőség nem lévén, az árokban keresett és talált „menekülőt”.
A kalandot sikerült megúszni, így a következő Hajmáskéri lőtéren végre sikerült probléma nélkül végigmenni. Nagyszerű dolog közel végsebességen röpködni az ugratókon és az 5. szakasz így végre minden szempontból úgy alakult, ahogy Janiék szerették volna. Megkezdhették a felzárkózást és végre igazán élvezhették a versenyzést a hazai környezetben.
A továbbiakban már nem volt semmilyen kellemetlen esemény, talán csak annyi, hogy a legutolsó gyorsot, pont a kedvencet, törölték a Rendezők, mivel egy komoly felhőszakadás járhatatlanná tette az utat. Így a végén kilenc helyett csak nyolc szakaszt autózhatott végig a mezőny és Puskádi Janiék, akik végül az abszolút 12. helyen értek célba a Veszprém Rallye-n. A kisebb problémák ellenére nagy öröm volt újra itthoni helyszínen, kedvenc pályákon autózni.
Mindeközben a csapat igazoltan hiányzó része a Honda Civic Type R-rel megindult Észtország irányába, ahol a következő ERC futam zajlik majd a hétvégén. Bessenyey Zoli és Nyírfás Juli is indul az észt murvás futamon, ahol tovább gyűjthetik a pontokat az Európa bajnoki címvédéshez. Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY a közeli jövőben most az Ő versenyzésükre koncentrál, továbbá a Fabia Super 2000-es versenyautónak is várható néhány külföldi programja.
A Puskádi – Gódor páros további elkövetkező futamairól még nem született döntés, de továbbra is az ERT (European Rally Trophy) versenyei állnak a célkeresztben. Amint kiderül, hogy számukra melyik megmérettetés lesz a következő, újra jelentkezünk.
Csökő Zoltán
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon, az ERC és az ERT sorozatban.