... a San Marinoi viszontakságos út után, a csütörtöki nap sokkal fényesebbre sikeredett. Nem csak a jó időjárás tekintetében, hanem sikerült egy jól kivitelezett pályabejárást végrehajtani. A csapat jó hangulatú, és már nagyon várja a holnapi napot, mivel most csütörtök este a Top pilóták gördültek át egy show keretében a Rallylegend rajtdobogóján. Nagyon tetszenek a pályák, ennyit egy egész évben lehet írni egy itiner füzetbe otthon, mint amennyit itt leírtunk ezeken a rövid szakaszokon. Hozzátéve azt, hogy minden pályán csak kétszer engedik át a mezőnyt! Lassan kezdjük megtanulni a várost, és a környéket, gyönyörű tájakon versenyezhetünk a hét végén!
Na szóval délelőtt pályákat jártunk be, délután megvolt az adminisztratív átvétel, majd a rajtszám és támogatók felragasztása után átgurultunk a technikai átvételre. Nem hiszitek el, 3 sorba álltak az autók, és nagyon flottul ment minden! Példaértékűnek tartottuk, ahogy átnézték az autókat. Ja és nem sok felügyelő dolgozott at ügyön. Ezek után este várt még ránk kettő gyorsasági szakasz felírása. Na itt volt egy pici keveredés, mert csoportokra szétosztva járhattuk a pályát, mi meg felcseréltük a kettőt, és a másikhoz mentünk ki. A beíróba az emberünk be is jegyezte, hogy megjelentünk, a másik oldalon is nyugtázták. Majd amikor felmentünk másodjára kiderült, hogy a másik gyorsaságin kellene lenni. Sanyi megkérdezte a beíróst, hogy ez problémát jelent-e, hogy nem az időnkbe érkeztünk, és azt mondták, hogy semmi baj nincs ezzel, járjuk le másodjára is, csak így kevesebb időnk lesz a másikra. Meg is csináltuk mindegyik szakaszt két alkalommal, nem volt velük gond. Ez egy nagyon korrekt, és rugalmas megoldás volt az olaszoktól. Ezen kívül látszik, hogy mindenki a helyén van, minden, és mindenki a helyén, mi eddig nagyon meg vagyunk elégedve a verseny szervezéssel.
Nagyon várjuk a péntek estét, hiszen akkor négy gyorsasági szakasz vár ránk éjjel, és természetesen kora este fogunk átgurulni a rajtdobogón, amit szintén nagyon várunk.
Ez tényleg legendás...
Üdvözlettel: Team Rallye Merencsics