Az RTE versenysorozat 5. futamán, a IV. CYEB Tatabánya Rallye keretein belül megrendezésre került sprintversenyen vett részt a Speed Rally Team versenyzőpárosa Farkas Roland és Kovács Tibor. Az idei év nem kedvez számukra, hiszen nem az első alkalommal fejezték be a versenyt hamarabb, ami tőlük nem megszokott.
A részletekről Farkas Rolandot kérdeztük:
Hogy tetszett az idei Tatabánya Rally?
Ugyanúgy, mint tavaly, tehát nagyon. Nem véletlenül volt ez mindig is Rally1- es pálya. Nekünk nagyon tetszett, bár szívesen mennék már egyszer az Oroszlány - Pusztavám szakaszon is.
A Sprintverseny 4 gyorsasági szakaszát az RTE mezőnye előtt rajtoltatták el. Mit szóltatok a korai kezdéshez?
A korai kelést, azt erősen gyűlölöm, de maga a verseny az érzésem szerint rendben volt, nem volt csúszás és az idő is remek volt. Szerencsére nem volt nagyobb baleset, ami időhátrányt okozhatott volna.
Hogy hogy ilyen hátulról indultatok?
Igazság szerint nem tudom, talán a késői nevezésünknek köszönhető, bár azt is hozzá teszem, hogy nem szenvedtük meg a magas rajtszám hátrányát. Nem volt előttünk se N-es Zsiguli, se Trabant, ami gondot okozhatott volna.
Milyen eredményt értetek el?
Úgy egész pontosan semmilyet. A második gyorson, amikor kezdtünk volna teljesen belejönni a veretésbe, akkor abba kellett hagynunk a versenyt.
Mi történt Fostikával?
Sajnálatos módon a váltó megadta magát, így elég hamar véget ért számunkra a móka. Ez a szezon már úgy látom így fog eltelni. Az eddigi idei 4 sprintből egyet tudtunk befejezni. Nem volt még ilyen gyatra évünk, de ahogy szokták mondani „egyszer fent, egyszer lent”. A tavalyi sikereinket nem idén fogjuk megismételni. Pedig nagyon vártuk ezt a versenyt. Az elmúlt évben jót mentünk itt - de hát az tavaly volt… Nézünk előre, és várjuk a következő megmérettetést.
Hol láthatunk és szurkolhatunk nektek legközelebb?
Gondolatban már készülünk is az egyetlen hazai versenyünkre, a Vác Rallyra. A terveinkben az szerepel, hogypályafutásunk során első alkalommal előfutók leszünk a Túra előtt. Utcai gumival, csak a nézőknek, és csak magunknak.
Köszönöm a riportot és sok sikert kívánok a jövőre nézve.
Köszönet a támogatóknak:
Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Tel.:06-30-505-20-89
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
További képek: Kattints Ide!