SOLID RACING TEAM – V. Tótkomlós Racing, 2014. június 7-8.
Szőke Ákos – BMW E30
Igazi, családias hangulatban telt a tótkomlósi városi rallyfutam Szőke Ákos és csapata számára. A SOLID Racing Team gymkhana tehetsége szinte hazajár a békési kisvárosba, ahol minden évben, a tőle megszokottól eltérő műfajban lép színre. A június 7-8-ai versenyen sem volt ez másként, viszont az időeredményeket most egyáltalán nem nézte a váci pilóta. Ákos egyetlen célja az volt, hogy kiszolgálja a közönséget és élményben részesítse az egész évben segítségére álló csapattársait.
Szőke Ákos: Fantasztikus hétvégénk volt Tótkomlóson, ahol végre minden összeállt. Napsütéses idő, fürtökben a pálya szélén lógó közönség, kiválóan működő technika – minden megvolt, ami egy zseniális versenyhétvégéhez, örömautózáshoz kell. Kicsit kalandosra sikerült a lejutásunk a helyszínre, illetve hazafelé is, mivel a szervizbuszunk az út 1/3-ánál felmondta a szolgálatot, s csak részlegesen tudtuk orvosolni rajta a problémát. Sajnos a pályabejárást is lekéstük, így a tavalyi emlékekből kellett mazsoláznunk. Ezeket az apró kellemetlenségeket igyekeztünk figyelmen kívül hagyni, s maximálisan a szórakozásra és a nézők kiszolgálására koncentráltunk.
Egész napos program volt a városi futam, de így is a tervezett 8 gyorsasági szakasz helyett csak hatot tudtunk abszolválni. Kisebb koccanások, esések miatt ugyanis olyannyira megcsúszott időben a rendezvény, hogy már nem tudták volna világosban elindítani az utolsó két menetet. Mivel ez egy tét nélküli derbi volt számunkra, ezért igyekeztem minél jobban a közönség kedvére tenni, és látványra autózni. Külön öröm volt számomra emellett, hogy azok a fejlesztések, amiken eddig dolgoztunk, meghozták a BMW teljesítményében az eredményt, beigazolódott, hogy jó irányba haladunk.
Terveink szerint a hétvégén Soltvadkertre utazunk majd az Autótalálkozóra, de a legközelebbi éles bevetésünk augusztusban lesz, Tökölön. Addig pedig igyekszünk minél többet fejleszteni a BMW E30 versenygépünkön, hogy ténylegesen bele tudjunk szólni a Pro kategória elsőségéért szóló harcba.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Bomba!, KYOCERA – The new value frontier, Sigillanda, V4 Transport Szállítmányozási Kft., AVANZO-TRADE Kft. - The Body Shop, INNOVITAS – Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ, Budatel, TT.risk, Václámpa.hu, Váckonyha.hu, Szőke és fiai ácsmunkák, RetroCar, Balu gumi, Klímatti, Realsys.hu, Viczián István építőipari vállalkozó
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Facebook: https://www.facebook.com/solidracingteam