Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 9.

 

 

Max Verstappen domináns teljesítménnyel nyerte az 52 körös Brit Nagydíjat vasárnap. A második helyen Lando Norris kormányozta célba McLarenjét a saját és csapata hazai futamán. A bronzérmes helyezés a szintén hazai pályán versenyző Lewis Hamiltoné lett. Fernando Alonsónak ezúttal sem jutott dobogós helyezés, mint ahogy a negyedik helyezett Oscar Piastrinak sem. Utóbbi még nagyon fiatal, még rengeteg lehetősége lesz dobogós helyezések begyűjtésére.

 

„Borzasztó rajtom volt, amit ki kell majd vizsgálnunk, s ezután mindkét McLaren szupergyors volt. Néhány kör kellett, hogy visszaálljak az élre, és ezután egy ponton már fellélegezhettem, és ismét minden jónak nézett ki. A biztonsági autó után azonban a lágy abroncsokat nehezebb volt életben tartani, így a távolság három, három és fél másodpercen állt meg. Persze, hogy boldog vagyok, hogy ismét nyertem, és a csapat zsinórban szerzett tizenegy győzelme eléggé hihetetlen, de ma mégsem volt ennyire egyszerű minden.” – nyilatkozta a versenyt nyerő címvédő világbajnok.

 

A Red Bull nagyon fölényesen vezet a világbajnokságban. A Milton Keynes-i csapat zsinórban 11. győzelmét szerezte. Nem csak a Red Bull, de élmenője, Max Verstappen is jó úton halad címvédése felé. Max csapattársa egy osztrák dobogós helyezést követően ezúttal nem tudott dobogóra állni. Sergio Perez csak hatodik lett, ami azért így is megsüvegelendő, hiszen borzasztó időmérős teljesítményét követően csak a 15. helyről vághatott neki a futamnak.

 

A hazai közönség nagy örömére két brit pilótát is ünnepelhetett a dobogón, amire 1999 óta nem volt lehetősége. A két dobogós brit csapattársa, Oscar Piastri és George Russell kénytelen volt beérni a negyedik és ötödik helyezéssel.


Fotó: AmberPR

Fernando Alonso angol versenyzöld autója mögött gurult célba a hetedik helyen a 800. nagydíjon való indulását ünneplő Williams csapat tái pilótája, Alex Albon. Alonsónak az utóbbi időben nem sikerülnek úgy a versenyei, mint a szezon első felében. Ausztria után immár másodszor csak a hatodik helyet tudta megcsípni a spanyol pilóta. Csapattársa, Lance Stroll újfent nem tudott a nyomába érni. A kanadai pilóta csak a 14. helyezést szerezte büntetését követően.

 

A nyolcadik helyért egy kései csata folyt, amit Albon nyert meg a Ferrari két pilótája előtt. Így Charles Leclerc és Carlos Sainz zárja az első tizet. 

 

Esőt jósoltak a Brit Nagydíj hétvégéjére, de szerencsére az időjárás végül nem szólt bele az események végkimenetelébe. Max Verstappen rajtja nem sikerült jól. Elvesztette ugyanis az elsőséget, de nemsokára visszavette a vezetést és már nem is engedte át azt senkinek.

 

Lando Norris azzal vigasztalódhatott, hogy zsinórban másodszorra kapta meg „A Nap Versenyzője” címet. Az Osztrák Nagydíjon szerzett negyedik helyezése és mostani második helye okot adhat a brit fiatalnak a bizakodásra a szezon hátralévő részét illetően.

 

Folytatás két hét múlva (2023. július 23.) a megújuló Hungaroringen, a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Telt ház lesz, a jegyek nagy része korán elkelt. A mogyoródi futamot mind a nézők, mind a Forma-1-es pilóták nagyon várják. Ezidáig a magyarországi volt a nyári szünet előtti utolsó futam. Idén nem így lesz, de ez nem kisebbíti a népszerűségét. Sőt, a Brad Pittel készülő Forma-1-es film készítői is jelen lesznek és még maradnak is pár hétig forgatni.



2023-as Forma-1-es Brit Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull 1:25:16.938
  2. Lando Norris McLaren + 3.798
  3. Lewis Hamilton Mercedes + 6.783
  4. Oscar Piastri McLaren + 7.776
  5. George Russell Mercedes + 11.206
  6. Sergio Perez Red Bull + 12.882
  7. Fernando Alonso Aston Martin + 17.193
  8. Alexander Albon Williams + 17.878
  9. Charles Leclerc Ferrari + 18.689
  10. Carlos Sainz Ferrari + 19.448
  11. Logan Sargeant Williams + 23.632
  12. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 25.830
  13. Nico Hülkenberg Haas + 26.663
  14. Lance Stroll Aston Martin + 27.483
  15. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 29.820
  16. Juki Cunoda AlphaTauri + 31.225
  17. Nyck de Vries AlphaTauri + 33.128
  18. Pierre Gasly Alpine Nem ért célba
  19. Kevin Magnussen Haas Nem ért célba
  20. Esteban Ocon Alpine Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Max Verstappen 255 pont
  2. Sergio Perez 156 pont
  3. Fernando Alonso 137 pont
  4. Lewis Hamilton 121 pont
  5. Carlos Sainz 83 pont
  6. George Russell 82 pont
  7. Charles Leclerc 74 pont
  8. Lance Stroll 44 pont
  9. Lando Norris 42 pont
  10. Esteban Ocon 31 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 411 pont
  2. Mercedes 203 pont
  3. Aston Martin 181 pont
  4. Ferrari 157 pont
  5. McLaren 59 pont
  6. Alpine 47 pont
  7. Williams 11 pont
  8. Haas 11 pont
  9. Alfa Romeo   9 pont
  10. AlphaTauri   2 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Brit Forma-1-es Nagydíj, Silverstone
versenyriport
2019. július 14.

 

Silverstone-ban helyreállt a világ rendje. Az idén nagyon domináns Mercedes és címvédő pilótája, Lewis Hamilton történelmet írt a Brit Nagydíjon. A britnek egyedülálló módon hatodjára is sikerült célba vinnie autóját a ködös Albionban rendezett futamon. Ez volt ráadásul a Mercedes pilótájának 80. Forma-1-es győzelme. A második helyen a nagyon csalódott Valtteri Bottas ért célba, míg a bronzérmes helyezés a Nap Versenyzőjének választott ferraris Charles Leclercé lett egy nehéz futamot követően.

 

„Az igazat megvallva, elállt a szavam. Nem is tudom leírni, hogy milyen büszke vagyok, hogy itt állhatok ma a hazai közönségem előtt. Rengeteg brit zászló leng mindenütt, s mivel minden évben látom azokat, azt gondolhatnád, hogy már hozzászoktam, de mindig olyan, mintha először látnám. Örökké hálás leszek mindenkinek, aki ma itt volt, s remélem élveztétek a napot.” – szögezte le a versenygyőztes brit, akinek az előnye immár 39 pont az egyéni ponttáblán.

 

Rég volt részünk olyan izgalmas és történésekkel teli Forma-1-es futamban, mint a mostani volt. Bár a két Mercedes sorsát is érdemes volt követni a verseny során, de az igazi történések nem velük voltak kapcsolatosak. A jellemzően hűvös brit éghajlat ugyanis tett róla, hogy ezek az időjárási viszonyok a Mercedesnek kedvezzenek. 


Fotó: Amber PR

Valtteri Bottas rajtolhatott az élről, s bár Hamilton próbálkozott előzéssel nem igazán sikerült neki megelőznie finn csapattársát a pályán. Antonio Giovinazzi balesete kapcsán a biztonsági autós fázis időzítése nem kedvezett Bottasnak, akit előtte hívtak be a bokszba, s ekkor Hamilton az élre állt és már ott is maradt. Bottas arcára volt írva a verseny végén csalódottsága, hogy a pályán kívül vesztette el az első helyet, ami nagy fricska lehetett volna Hamilton orra alá. 

 

A harmadik helyezett Charles Leclerc nem véletlenül lett a Nap Versenyzője. A monacói pilóta ezúttal nem hagyta magát és sikeresen maga mögött tartotta Max Verstappent, egészen addig a bokszbeállásig, amelyben egyszerre ment ki Verstappennel. Mivel a Red Bull szerelők gyorsabbak voltak, a két pilóta egymás mellett hajtott kifele úgy, hogy Verstappen egy kicsit előrébb ment. A végén a holland beállt Leclerc elé, de a ferraris később ismét az élre állt.

 

A biztonsági autós fázis után Verstappen már Leclerc előtt hajtott és Sebastian Vettel után eredt. Meg is előzte a ferraris pilótát, aki viszont a visszaelőzési kísérlet során eltévesztette a fékezési pontját és belerohant a Red Bull hátuljába, kitolta őt a pályáról és mindkettő autó megsérült. Vettel szemmel láhatóan lelassulva visszabicegett a bokszba új orrkúpért, miközben Verstappen egy dobogós hely reményében sérült autójával is kint maradt a pályán. Vettel később 10 másodperces büntetést kapott ezért a manőverért, s végül csak a 16. helyen ért célba. 

 

Hamilton közben rendületlenül hajtott az élen, s sokáig úgy tűnt, hogy a csalódott Bottas legalább azzal az egy ponttal vigasztalódhat, amelyet a leggyorsabb körért osztanak, de végül azt is ellopta az orra elől Lewis Hamilton a verseny utolsó körében. 

 

Pierre Gaslyt sokat szapulták a közelmúltban gyenge teljesítménye okán. A francia most összeszedte magát és negyedik helyre vitte célba a Red Bullt a volt katonai repülőtérből kialakított pályán. Verstappen nem tehetett más, mint hogy követte csapattársát az ötödik helyen a célban. Azért ez az eredmény sem semmi a hollandtól, akinek ezek szerint nem sérült annyira az autója, mint ahogyan a balesetből feltételezhető volt. 


Fotó: Amber PR

A hatodik helyen nagyon szép versenyzéssel Carlos Sainz ért célba a McLarennel. Nagyszerű harcot vívott a spanyol pilóta Daniel Ricciardóval, aki alulmaradt, így kénytelen volt beérni a hetedik hellyel a Renault-val. Kimi Raikkönen lett a nyolcadik, így visszaugrott az egyéni ponttábla nyolcadik helyére. Az első tizet Danyiil Kvjat (Toro Rosso) és Nico Hülkenberg (Renault) zárja. 

 

Lando Norris elégedetlenkedett a csapatrádióba, mivel a biztonsági autós fázis ellene játszott és a két bokszbeállásos stratégiája miatt esett ki az első tízből. A McLaren mindig vidám brit pilótája ezúttal sajnos nem aranyköpésekkel szórakoztatta a hallgatóságot.

 

A Haas hétvégje pont ugyanolyan rosszul végződött, amilyen rosszul indult. Energiaitalos szponzoruk balhéját követően Romain Grosjean már az első szabadedzés során eléggé alulteljesített, mikor a bokszból kijövet a szalagkorlátnak ütközött autójával. A verseny alatt azonban ezt a mutatványt is sikerült pilótáinak alulmúlniuk. Grosjean és Magnussen már az első körben egymásnak ment, s autójuk ennek következtében annyira megsérült, hogy végül mindkettejüknek fel kellett adniuk a futamot. Ez volt zsinórban a negyedik hétvége, hogy a csapat pontok nélkül távozik egy Forma-1-es futam helyszínéről.

 

A Forma-1-es pilóták egy kicsit ismét megpihenhetnek. A csapatoknak ezúttal is csak két hét múlva (2019. július 28.) kell hadrendbe állniuk, a versenynaptárba tavaly visszatérő Hockenheimben. Tavaly izgalmas futamot rendeztek Németországban. Sebastian Vettelnek nem sikerült nyernie hazai pályáján. Bár rajtelsőként indult, az 51. körben a szakadó esőben hibázott a Ferrari pilótája, s kiesett. A rendkívül rosszul sikerült szombati napot követően Lewis Hamilton, a mezőny végéről az élre állt, s végül az első helyen ért célba. A második helyen Valtteri Bottas ért célba, míg a bronzérmes helyezés Kimi Raikkönené lett.

 

2019-es Brit Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Lewis Hamilton Mercedes            1:21:08.452
  2. Valtteri Bottas Mercedes            + 24.928
  3. Charles Leclerc Ferrari                + 30.117
  4. Pierre Gasly Red Bull            + 34.692
  5. Max Verstappen Red Bull            + 39.458
  6. Carlos Sainz McLaren            + 53.639
  7. Daniel Ricciardo Renault            + 54.401
  8. Kimi Raikkönen Alfa Romeo            + 1:05.540
  9. Danyiil Kvjat Toro Rosso            + 1:06.720
  10. Nico Hülkenberg Renault         + 1:12.733
  11. Lando Norris McLaren            + 1:14.281
  12. Alexander Albon Toro Rosso         + 1:15.617
  13. Lance Stroll Racing Point            + 1:21.086
  14. George Russell Williams            + 1 kör
  15. Robert Kubica Williams            + 1 kör
  16. Sebastian Vettel Ferrari             + 1 kör
  17. Sergio Perez Racing Point            + 1 kör
  18. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo         Nem ért célba
  19. Romain Grosjean Haas             Nem ért célba 
  20. Kevin Magnussen Haas             Nem ért célba



A világbajnokság eredménye a Brit Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Lewis Hamilton     223 pont
  2. Valtteri Bottas     184 pont
  3. Max Verstappen     136 pont
  4. Sebastian Vettel     123 pont
  5. Charles Leclerc     120 pont
  6. Pierre Gasly       55 pont
  7. Carlos Sainz       38 pont
  8. Kimi Raikkönen       25 pont
  9. Lando Norris       22 pont
  10. Daniel Ricciardo       22 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes         407 pont
  2. Ferrari         243 pont
  3. Red Bull         191 pont
  4. McLaren           60 pont
  5. Renault           39 pont
  6. Alfa Romeo       26 pont
  7. Racing Point       19 pont
  8. Toro Rosso       19 pont
  9. Haas           16 pont
  10. Williams             0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 14.

 

Egy unalmas Francia Nagydíjat követő izgalmas osztrák futam után a Forma-1-es cirkusz elérkezett Angliába, Silverstone-ba. Kilenc évvel ezelőtt teljesen átalakították a Silverstone-i versenypályát és környezetét és így már egy minden igényt kielégítő ultramodern létesítmény fogadja a ködös Albionba érkező, vagy éppen hazaérkező csapatokat. Ennek ellenére még kérdéses a helye ennek a futamnak is a jövő évi versenynaptárban, szerződése az év végén lejár.

 

Nem akárhová érkezik meg a hétvégén a Forma-1-es cirkusz. Angliát az autósportok bölcsőjének titulálják. Óriási múlttal rendelkezik, ahol 1950 óta kisebb nagyobb megszakításokkal rendeznek Forma-1-es Nagydíjat. Jim Clark, Alain Prost, Nigel Mansell, Jack Brabham, Niki Lauda, Michael Schumacher csak néhány a nagy nevek közül, akik több alkalommal is felállhattak itt a dobogó tetejére. Ehhez az illusztris névsorhoz csatlakozott Lewis Hamilton, aki tavalyelőtt ötödik győzelmét szerezte meg itt. Ez a verseny a csapatok nagy részének a hazai futama lesz. A Brit Nagydíjon nyújtott teljesítmény így nem meglepő módon a legtöbb csapat számára presztízskérdés lesz. 

 

Lewis Hamilton továbbra is az egyik legünnepeltebb celebritás hazájában. A brit pilóta nagyon szép sikereket ért el és ér el napjainkban is a Forma-1-ben. Emellett sokat szerepel a médiumokban aktuális ruhájával, frizurájával vagy éppen a kutyáival. A Mercedes pilótája tudatosan építi karrierjét, kapcsolatait, de várhatóan a hétvégén arra fog koncentrálni, hogy hazai pályáján összességében hatodszorra is nyerni tudjon. Tavaly Sebastian Vettel megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy zsinórban ötödszörre nyerje meg a Brit Nagydíjat. A ferraris pilóta a rajtnál kilőve simán megelőzte a rajtelső Hamiltont és onnantól már nem is lehetett elvenni a győzelmet a német pilótától.


Fotó: Amber PR

A helyi hős 2018-ban így kénytelen volt beérni a második hellyel, s a két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon sem éppen brillírozott. Ez azonban bármely bajnokkal megesik. A Mercedesről és Lewis Hamiltonról is elmondható, hogy lehengerlő formában van. Ausztriában por került a gépezetbe, de hosszú még a szezon, bármi megtörténhet. Hamilton az eddigiekben nagyon eredményes volt a régi brit repülőtérből átalakított betoncsíkon, így nem is lehet más a célja idén sem, minthogy ismét ő vihesse haza a brit győztes trófeát.

 

Erre pedig igencsak esélyes a címvédő világbajnok. Annak ellenére, hogy tavaly a Ferrari hasított Silverstone-ban (Vettel nyert, Raikkönen pedig harmadik lett), sem idei formája, sem pedig az előző években a brit pályán nyújtott teljesítménye nem predesztinálja a maranellói istállót hasonlóan szép eredményre. Mattia Binotto csapatfőnök is úgy nyilatkozott, hogy bár ide is visznek egy kisebb aerodinamikai fejlesztést, nem különösebben fekszik a Silverstone-i betoncsík a 2019-es Ferrarinak.

 

2018-ban Sebastian Vettel a rajtnál könnyen kielőzte a rajtelső Lewis Hamiltont, s 2009 óta először ő nyerte a Brit Nagydíjat. Lewis Hamilton a rajt utáni balesete ellenére a második helyre vitte célba a Mercedesét. A bronzérmes helyezés Kimi Raikkönené lett, aki szép versenyzést bemutatva ért célba a dobogós helyen. Hamilton annyira frusztrált volt amiatt, hogy csak második lett, hogy a verseny utáni interjúkat is kihagyta, majd később a dobogón mégis megszólalt. Nagyon fáradtnak nézett ki, megviselhette az Angliában szokatlan nagy meleg, meg a hazai pályán kihagyott lehetőség is.

 

A Forma-1-es résztvevők nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki felsőfokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban, főleg most, hogy lehet ez lesz az utolsó futam rajta (legalábbis egy ideig). Ennek azért ellentmondanak a pályán végzett további fejlesztések. Idénre új aszfaltréteget kapott a betoncsík, s a célegyenesben 2020-ra egy luxushotel nyitja meg kapuit, amelynek az építése már nagyban tart.

 

Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni. S ez egyike azon kevés helyszíneknek, ahol a pilóták szerint az autókban is lehet hallani a lelátón ülő nézők bíztatását.


Fotó: Amber PR

 

Elhalasztott 2020-as versenynaptár

 

A Silverstone-i pálya szerződése az év végén lejár, s még folynak a tárgyalások a Forma-1-gyel a kedvezőbb feltételű hosszabbításról. Olyan tervekről is hallani, melyek szerint London utcáin rendeznének Forma-1-es futamot a jövőben. S miközben a 2020-es jubileumi év kezdete biztosan március 15.-én lesz Ausztráliában, addig a több különböző rendező helyszínnel folyó tárgyalások miatt még nem adták ki a jövő évi Forma-1-es versenynaptárat. 

 

Az biztos, hogy Vietnám és Hollandia új- illetve visszatérő helyszínként jelen lesz a jövő évi versenynaptárban. Eközben a mexikói, spanyol, német és brit fordulók jövője kétséges, miután a jelenlegi szerződésük a 2019-es szezon végén lejár. 

 

A verseny és a pálya

 

A Silverstone-i pályát 2010-ben átépítették, amikor kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Az átépítések után a Silverstone-i lett a versenynaptár egyik leghosszabb pályája, de megmaradt gyors pályának. A motorerősségnek fontos szerep jut a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. Ez az aszfaltcsík nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő kombinációja, olyanoké, mint a híres Maggotts, Becketts és Abbey kanyarok.

 

Az 52-körös Brit Nagydíj július 14.-én helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk 15.10-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,891 km, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből, ideje 1 perc 30,621 másodperc.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 8.

 

A tripla versenyhétvégés menet utolsó megmérettetése következik a hétvégén, ezért az Osztrák Forma-1-es Nagydíj leintését követően a csapatok máris utaztak tovább a Brit Nagydíj helyszínére, Silverstone-ba. Néhány évvel ezelőtt teljesen átalakították a Silverstone-i versenypályát és környezetét és így már egy minden igényt kielégítő ultramodern létesítmény fogadja a ködös Albionba érkező, vagy éppen hazaérkező csapatokat.

 

Nem akárhová érkezik meg a hétvégén a Forma-1-es cirkusz. Angliát az autósportok bölcsőjének titulálják. Óriási múlttal rendelkezik, ahol 1950 óta minden évben rendeznek Forma-1-es Nagydíjat. Jim Clark, Alain Prost, Nigel Mansell, Jack Brabham, Niki Lauda, Michael Schumacher csak néhány a nagy nevek közül, akik több alkalommal is felállhattak itt a dobogó tetejére. Ehhez az illusztris névsorhoz csatlakozott Lewis Hamilton, aki tavaly ötödik győzelmét szerezte meg itt. Ez a nagydíj a csapatok nagy részének a hazai futama lesz. A Brit Nagydíjon nyújtott teljesítmény így nem meglepő módon a legtöbb csapat számára presztízskérdés lesz.


Fotó: Amber PR

Lewis Hamilton vitathatatlanul az egyik legnagyobb sztár Angliában. Ezt a Mercedes pilótája nem csak sporteredményeinek, hanem intenzív közösségi médiás jelenlétének, divathóbortjainak és celeb barátainak is köszönheti. Tudatosan építi karrierjét, kapcsolatait, de várhatóan a hétvégén arra fog koncentrálni, hogy hazai pályáján zsinórban ötödszörre, összességében hatodszorra is nyerni tudjon. Nagyon eredményes volt eddig a régi repülőtérből átalakított betoncsíkon, így nem is lehet más a célja, minthogy ismét ő vihesse haza a brit győztes trófeát.

 

Szüksége is lenne a jó helyezésre, hiszen a cél idén sem más, mint az egyéni világbajnoki cím megvédése. Az egyéni ponttáblát ha csak csekélyke egy pontos előnnyel is, de jelenleg Sebastian Vettel vezeti, azután, hogy a Mercedes Ausztriában nullázott és egyik pilótája sem szerzett pontot.

 

Vettel azonban nem jó esélyekkel indul a hétvégén, hiszen eddig egyáltalán nem mondható sikeresnek Silverstone-ban. Nem csak neki nem, hanem a Ferrarinak sem igazán sikerültek jól a Brit Nagydíjak az elmúlt időszakban. A német pilóta tavalyról sem őriz szép emlékeket. Azután, hogy 2016-ban csak a kilencedik lett, az elmúlt évben mindössze a hetedik helyre tudta célba vinni piros autóját. 2017-ben a Ferrari drámai perceket élt át a verseny utolsó köreiben. Mindkét autójának elfogytak az abroncsai. Így bár Kimi Raikkönen még a harmadik helyet meg tudta csípni, de Vettel már csak a hetedik lett.

 

A Ferrari persze nem ül a babérjain, keményen dolgozik azon, hogy javítson rossz angliai statisztikáján. Utoljára ugyanis 2011-ben sikerült a maranellói csapatnak nyernie Nagy-Britanniában, Fernando Alonso révén. Kimi Raikkönen egyetlen Silverstone-i győzelmét pedig 11 évvel ezelőtt szerezte meg a Ferrarival.


Fotó: Amber PR

A Ferrari legutoljára Kanadába vitt nagyobb motorfejlesztését követően alig hozott újat, de Raikkönen így is két dobogós helyezést ért el. A finn pilóta biztos, hogy a legutóbbi fejlesztések meghozzák a várt eredményt a hétvégi futamon. „Kíváncsian várom a versenyt, azt hiszem bizonyos dolgok segítséget jelentenek majd. Persze a körülményeken is sok múlik majd.” – tette hozzá a Ferrari 38 éves pilótája, aki jelenleg az egyéni ponttábla harmadik helyén áll.

 

2017-ben kettős Mercedes-siker született Silverstone-ban. Lewis Hamilton bár nem vett részt a Brit Nagydíj előtti londoni F1-es parádén, de kárpótolta rajongóit a nagydíj győzelemmel. Öt Brit Nagydíj-győzelmével beállította Jim Clark és Alain Prost rekordját. A második helyezett Valtteri Bottas lett, ezzel a kettős dobogós helyezéssel édesítve meg a Mercedes örömét a ködös Albionban. A dobogó harmadik fokára Kimi Raikkönen állhatott fel.

 

A Forma-1-es résztvevők nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki felsőfokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban. Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni. S ez egyike azon kevés helyszíneknek, ahol a pilóták szerint az autókban is lehet hallani a lelátón ülő nézők bíztatását.

 

Bouliert Gil de Ferran váltja a McLarennél

 

Az egykor szebb időket is megélt McLaren tavaly Honda-motorról Renault-motorra váltott, de a várva-várt sikert ezzel sem érkezett meg. A csapat hazainak számító hétvégi nagydíja előtt jött a hír, hogy Eric Boulier versenyigazgató lemondott és helyére a legendás amerikai Gil de Ferran érkezik.

 

A verseny és a pálya

 

A Silverstone-i pályát 2010-ben átépítették, amikor kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Az átépítések után a Silverstone-i lett a versenynaptár egyik leghosszabb pályája. A motorerősségnek fontos szerep jut a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. Ez az aszfaltcsík nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő kombinációja.

 

A tavalyi ferraris abroncsfiaskó miatt a Pirelli erre a futamra az új kemény, a közepes és a lágy abroncsát hozza el, miközben a szuperlágyat kihagyja.

 

Az 52-körös Brit Nagydíj július 8.-án helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk 15.10-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,891 km, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből, ideje 1 perc 30,621 másodperc.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 16.

 

 

A Forma-1-es csapatok ezúttal nem pihenhettek. Az Osztrák Nagydíj után mindjárt egy tradicionális pályára, a Brit Nagydíj helyszínére, érkezik meg a Forma-1-es mezőny. Néhány évvel ezelőtt teljesen átalakították a Silverstone-i versenypályát és környezetét és így már egy minden igényt kielégítő ultramodern létesítmény fogadja a ködös Albionba érkező, vagy éppen hazaérkező csapatokat. Az európai forrósághoz képest hűvösebb angol futam után pedig elindulnak majd a csapatok Magyarországra, hogy július végén Mogyoródon mérkőzzenek meg egymással a perzselő Hungaroring aszfaltján.

 

Nem akárhová érkezik meg a hétvégén a Forma-1-es cirkusz. Angliát az autósportok bölcsőjeként aposztrofálják. Óriási múlttal rendelkezik, ahol 1950 óta minden évben rendeznek Forma-1-es Nagydíjat. Jim Clark, Alain Prost, Nigel Mansell, Jack Brabham, Niki Lauda, Michael Schumacher csak néhány a nagy nevek közül, akik több alkalommal is felállhattak itt a dobogó tetejére. Ez a nagydíj a csapatok nagy részének a hazai futama lesz. A Brit Nagydíjon nyújtott teljesítmény így nem meglepő módon a legtöbb csapat számára presztízskérdés lesz.

 

A pilóták és a csapatok nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki szuperlatívuszokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban. Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni. S ez egyike azon kevés helyszíneknek, ahol a pilóták szerint az autókban is lehet hallani a lelátón ülő nézők bíztatását.


Fotó: Amber PR

Lewis Hamilton jelenleg a legnagyobb sztár Silverstone-ban Hazai terepen áll rajthoz, ahol nem kis eredményességet mutatott be eddig. Az elmúlt három évben ugyanis a Mercedes brit pilótája állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Nem is lehet így más célja, mint zsinórban negyedszerre is hazavinni a brit győztes trófeát.

 

Kellene is Hamiltonnak a jó helyezés, hiszen a cél idén az egyéni világbajnoki cím megszerzése. Az egyéni ponttáblát pedig jelenleg Sebastian Vettel vezeti 20 pontos előnnyel. Vettelnek egyébként nincsenek túl jó emlékei a tavalyi brit versenyről. A német a kilencedik helyre tudta célba vinni az autóját. Először megpördült a pályán, majd Felipe Massa pályáról való leszorítása miatt öt másodperces büntetést kapott. Az idei évben eddig igen eredményes a Ferrari pilótája, így, ha Hamilton elől el tudná happolni az első helyet Silverstone-ban, az igencsak nagy lökést adhatna neki a szezon hátralévő részére.

 

2016-ban Hamilton negyedik Silverstone-i győzelmével beállította Nigel Mansell eredményét, s tagja lett azon elit klubnak, amely olyan brit pilótákból áll, akik többször is megnyerték hazai futamukat. Hamilton akkor simán nyert. A rajt előtti nagy eső miatti vizes pályán biztonsági autó mögött rajtolt el a mezőny. A hatodik körben indult el a versenyzés, miután a Bernd Maylander vezette biztonsági autó kiállt. Tavaly bár Nico Rosberg ért célba másodikként, szabálytalan rádióhasználat miatt elvették a második helyét, amelyet Max Verstappen kapott meg. A Mercedes német pilótájának pedig be kellett érnie a bronzérmes hellyel.


Fotó: Amber PR

A világbajnokságot vezető Vettel mellett nem lehet könnyű dolga a szerződéshosszabbításra váró Kimi Raikkönennek. Tavaly simán bejelentették, hogy meghosszabbítják a finn pilóta szerződését még egy évvel, aki akkor ettől egy kicsit összeszedte magát a Silverstone-i futamra és ötödikként ért célba. A múlt hétvégi osztrák futamon már kritikusabb felhang kísérte Kimi Raikkönen idei szereplését és esetleges 2018-as szerződéshosszabbítását. A Ferrari spanyol elnöke lustának nevezte a Jégembert és szóban arra ösztökélte Raikkönent, hogy kapja összes magát, ha szerződéshosszabbítást szeretne a jövő szezonra.

 

A Mercedes közben kitermelt egy újabb világbajnoki aspiránst. Az Osztrák Nagydíjon Forma-1-es pályafutása második győzelmét szerző Valtteri Bottas szép csöndben, minden felhajtás nélkül előlépett világbajnoki riválissá. A két győzelme mellett további négy dobogós hellyel rendelkező finn szép szerényen halad előre egy esetleges világbajnoki cím felé. Okosan hagyja, hogy a két nagy rivális, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel sok energiaráfordítással csatázzon egymással, közben surranópályán előlépett az esélyesek közé.

 

London utcáin száguldanak, s újabb Brexit

 

A Liberty Media sokat tett azért, hogy közelebb hozza a Forma-1-et a nézőkhöz, s ennek a törekvésnek a keretében London szerdán megtartja a maga Nagy Futamát. Ez az esemény azért egyedülálló lesz abban a tekintetben, hogy ezen az eseményen mind a tíz csapat részt vesz, versenyhétvégén kívül és egy külső helyszínen. A Forma-1-es csapatokon és pilótákon kívül sztárok és zenei fellépők színesítik a programot. A Trafalgar Square és a Whitehall lesz az esemény két fő helyszíne, amit egy valamirevaló Forma-1-es rajongó nem hagyhat ki.

 

Nem ez az egy hír látott napvilágot a nagyon várt Brit Nagydíj előtt. A brit verseny rendezője (a British Racing Driver’s Club, a Brit Versenypilóták Klubja) ugyanis bejelentette, hogy szerződést bont és a 2019-es verseny lehet az utolsó Forma-1-es futam a Silverstone-i pályán. Állítólag évről évre nő a rendezés díja, s ezáltal egyre veszteségesebb a verseny megrendezése. Így a szervezők tovább nem tudják azt finanszírozni. Ez lehet egyfajta taktika a versenyrendezési díj lejjebb szorítására is, hiszen egy teljesen új, modernizált pályáról beszélünk, amely ráadásul Nagy-Britanniában található, amely otthona egy sor csapatnak, s ahonnan a Forma-1-es csapattagok nagy része származik. Kihagyhatatlan ez a helyszín a versenynaptárból.

 

Silverstone korábban már hangot adott azon törekvésének, hogy a Liberty Médiával újra szeretné tárgyalni a korábban Bernie Ecclestone-nal kötött szerződést, de ott attól félnek, hogy amennyiben ez megtörténik, akkor azon a többi versenyszervező is felbátorodik és ők is jelentkeznek a szerződések újratárgyalására. Másrészt Chase Carey elmondta, hogy nem szeretné a sportág egyik ikonikus helyszínét elveszíteni, így várhatóan megoldás születik majd a felek között.

 

A verseny és a pálya

 

A Silverstone-i pályát 2010-ben átépítették, amikor kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Az átépítések után a Silverstone-i a versenynaptár egyik leghosszabb pályája. A motorerősségnek fontos szerep jut a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. Ez az aszfaltcsík nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő kombinációja.

 

Az 52-körös Brit Nagydíj július 16.-án helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 14 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,891 km, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot az átépített pályán Mark Webber tartja 2013-ból, ideje 1 perc 33,401 másodperc.

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top