Sikerrel zárult, sok látogatót vonzott a 2015. október 28-31. között a Hungexpo Automotive és Autótechnika kiállításainak társrendezvényeként újra megrendezésre került ötödik Auto+Motor+Sport EXPO a tradicionális kőbányai vásárváros "F" pavilonjában.
A kiállításra a technikai sportok szinte minden szakágából érkeztek csapatok és versenyzők, valamint bemutatásra kerültek az ezekhez a sportágakhoz bármilyen formában kapcsolódó termékeket, szolgáltatásokat nyújtó cégek közül is néhányan.
Az ünnepélyes kis megnyitón részt vettek a rendezvény védnökei Hermann Henrik a Magyar Motorsport Szövetség és Oláh Gyárfás a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökei, a 2015-ös Autó + Motor + Sport EXPO fővédnöke, az Autós Nagykoalíció elnöke Knezsik István, valamint a rendezvénynek évek óta folyamatosan otthont adó Hungexpo Zrt. képviseletében Rafay János üzletág igazgató is.
Mindnyájan kiemelték, hogy mennyire fontos, hogy a hazai sportéletben ezek az Európa és világszinten is kiemelkedően sikeres sportágak és versenyzőik minél nagyobb publicitást kapjanak, hiszen méltán lehetünk nagyon büszkék arra, hogy egy ilyen kis országból az ellenfelekéhez képest sokkal szerényebb háttérrel és lehetőségekkel mégis ilyen nagyszerű eredményeket érnek el nemzetközi szinten. Az igazi XXI. századi sportágak bajnokainak személye, kitartása, teljesítménye nagyszerű példakép lehet a fiatalok számára akár az élet más területein is.
Szintén fontos üzenete volt a rendezvénynek, hogy a hazai gépjárműipar két legrangosabb szakmai kiállításával párhuzamosan került megrendezésre, hiszen a gépjárműgyártás történetében mindig is a technikai sportágak voltak azok a kísérleti műhelyek, melyben a gyártók az új technológiákat és fejlesztéseket kipróbálhatták éles körülmények között, hogy aztán a mindennapokban használt gépjárművekbe is bekerüljenek. Ennek okán talán ma is tökéletesen adná magát a párhuzam, hogy a magyar gazdaság legsikeresebb húzóágazata és a hozzá legközelebb álló világszínvonalú eredményeket produkáló sportágak szorosabbra fűzzék a kapcsolatot kölcsönösen erősítve egymást.
A kiemelkedő eredményeknél maradva a rendezvény két igazán kiemelt vendége volt Kiss Norbert csapatával az OXXO Racing-el akik az autósport idei legrangosabb eredményeként az idei évben is elhódították az FIA Truck Race sorozat Európa bajnoki címét, valamint Besenyei Péter műrepülő világbajnok a RedBull AirRace versenysorozat egyik megálmodója aki nemrég jelentette be visszavonulását az aktív versenyzéstől az RBAR sorozatban. Besenyei a műrepülés mellett a nagy autósport családban is mindig otthon érezheti magát, hiszen rajong az autósportért kipróbálhatott már sokféle, többek közt F1-es versenyautót is, sőt a kétezres évek elején egy ideig aktívan versenyzett az MNASZ Autós Gyorsasági Szakágban az Opel Astra és a Renault Clio márkakupákban is. Ezt megerősítendő a rendezvény pénteki napján a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke Oláh Gyárfás egy örökös tiszteletbeli autóversenyzői licencel ajándékozta meg égi bajnokunkat mellyel a szövetség bármelyik szakágában rajthoz állhat, ha újra kedvet kap a négykerekű sportághoz!
A két fenti bajnokon kívül még számos ismert és sikeres bajnokkal, versenyzővel találkozhattak az érdeklődők. Testközelből lehetett megcsodálni, sőt fel és be ülve kipróbálni szinte mindegyik versenygépet. A legkisebbek még egy igazi kis tesztpályán is nyomhatták a gázt a gyermekkorunkból jól ismert pedálos Moszkvicsra hasonlító XXI. századi változatában a minden eredetivel megegyező funkciókkal ellátott elektromos hajtású kisautókban. Több kiállítónál ajándékokat és különleges autósport élményeket is nyerhettek a látogatók.
Amennyire fontos a gyorsaság a bátorság a versenypályán annyira fontos a higgadtság és a megfontoltság a közúti közlekedésben! Nos, az autósport sportolói ebben is példamutatóak ugyanis a rendezvényen egy sajtótájékoztató keretében került kihirdetésre az iCELL Aranypedál Díjért folyó közlekedésbiztonsági versenyének a végeredménye, melynek hat fős ismert személyekből álló mezőnyében két korábbi és egy jelenleg is aktív rally és tereprally versenyző sporttársunk is megtalálható volt.
A korábbi és a mostani rendezvény sikerére való tekintettel a tervek szerint az Autó + Motor + Sport Expo-t folyamatosan fejlesztve egy igazán interaktív technikai sport fórummá szeretné varázsolni, a szervező és a helyszínt biztosító Hungexpo ahol a látogatók testközelből ismerhetik meg a technikai sportágakat és mindig találkozhatnak kedvenc versenyzőikkel.
Így a tervek szerint 2016-ban is nagy szeretettel vár mindenkit az Autó + Motor + Sport EXPO a kőbányai vásárvárosban!
Fotó: Peremicki István (péntek-szombat-vasárnap)
Ebben bízik Krisztián is, aki tehát egyértelműen az 1. helyet veszi célba a most hétvégén, a németországi Matscenberg versenypályáján megrendezésre kerülő versenyen, ami az idei FIA Autocross Európa-bajnoki sorozat harmadik állomása lesz. A korábban a juniorok között kétszer is Európa-bajnok 22 éves pilóta csapata a legutóbbi verseny óta a motorproblémákat is kiiktatta, olyannyira, hogy a magyar szakemberek munkáját dicsérő buggy-ban erősebb motor duruzsol, mint valaha!
Krisznek a pálya is fekszik, hiszen három éve itt szerezte meg első dobogós helyezését a felnőtt Eb-mezőnyben, majd két éve a 4., tavaly pedig az 5. helyet szerezte itt meg, vagyis mindig sikerült a top5-ben végeznie. Idén viszont tehát nem érné be ennyivel, és itt pótolná a Bauskában elmaradt győzelmet, amivel a pontversenyben is előrelépne jelenleg 5. helyéről.
- Nagyon várom már ezt a versenyt, hiszen az előző, bauskai hétvégénk nem sikerült úgy, ahogy terveztük - meséli Krisztián -. Motorprobléma miatt ki kellett állnunk akkor, ami sosem jó érzés, főleg az egyik kedvenc pályámon. A kevésbé tönkrement motorunkat azóta megjavítottuk és felújítottuk. Hétfőn voltunk programozni, és sose volt még ilyen erős motorunk: 260 lóerő dübörög benne! A tavaly 1,6-os motort is rendbetettük, az lesz a tartalékmotorunk, úgyhogy felkészülten és megerősödve várjuk az előttünk álló versenyhétvégét. A matschenbergi pályát kedvelem, eddig mindig sikerült itt a top5-ben végeznem, és 2011-ben itt tudtam megszerezni első dobogós helyezésemet a felnőttek között. Remélem, most is sikerül majd jól szerepelnem, és nem titkoltan a győzelem a célom. Seelow-ban nyertem, Bauskában kiestem, most egy győzelemnek kell jönnie! Ráadásul, Németországban idén már tudtam nyerni egyszer, a gyengébbik pályámon, úgyhogy ez is önbizalmat ad. A pálya nem túl bonyolult, nincs rajta túl sok kanyar, de azért élvezetes, és lehet rajta előzni. Van egy jellegzetes pontja is, a végén található ugrató, amin nem fér el két autó egymás mellett. Teljesen a pálya jobb széléről kell megkezdeni az ugratót, és még úgy is teljesen a bal szélre érkezik le az autó, közvetlenül a fal mellé, úgyhogy ha valaki ott előzni próbál, és középről ugrat el, akkor belemegy a falba! Erre figyelni kell majd, de így is van néhány jó előzési pont a pályán. Az én kedvencem az utolsó kanyar, ahol többször is sikerült már meglepnem egy-egy riválisomat, és nyernem egy pozíciót a leintés előtti utolsó pillanatokban. Nagyon jó lenne nyerni ezen a versenyen, erre készülök! A hétvége alatt napi rendszerességgel hírt adunk majd magunkról a különböző közösségi oldalakon, a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon, utóbbi kettőn @SzaboKrisz23 néven találtok meg. Kövessetek minket ezeken a fórumokon is, és előre is köszönöm szépen mindenkinek, aki szorítani fog nekünk ezen a hétvégén. Mindent beleadunk!
Győzni ment Bauskába Szabó Krisztián, és nulla ponttal jött haza onnan. Ez nem a legjobb forgatókönyv, de ha hozzátesszük gyorsan, hogy a seelowi szezonnyitón egy nem várt győzelemmel kezdte az évet, máris nem olyan tragikus az összkép. Eddig egyik idei Eb-futamtól sem azt kapta, amit várt, de az OXXO Energy támogatott versenyzőjének továbbra is minden esélye megvan Európa-bajnoki címe megvédésére.
Az ember sokszor nem azt kapja az élettől, amit várt, és ez pozitív és negatív értelemben is igaz. Van, hogy jobban alakulnak a dolgok, mint ahogy azt előzetesen elterveztük, és van, hogy rosszabbul. De a lényeg, hogy ezek hosszú távon általában kiegyenlítik egymást.
Nos, az FIA Autocross Európa-bajnokság Buggy1600-as kategóriájának Eb-címvédője, Szabó Krisztián az idei Eb-kiírás szezonnyitó duplahétvégéje előtt úgy fogalmazott, Seelowban beérné egy dobogós helyezéssel is, mert az a pálya nem tartozik a kedvencei közé, Bauskában viszont szeretné megismételni tavalyi győzelmét. Ehhez képest Seelowban rögtön bekezdett egy győzelemmel, amivel még magát is meglepte ("Eddig azt hittem, hogy bárhol tudok nyerni, csak itt nem" - mint mondta), Bauskában viszont jött a "hidegzuhany" - tikkasztó hőség és egy "megsülő" motor formájában.
Szombaton az első időmérő után kényszerűségből motort cserélt a csapat Krisz buggyjában, mivel ugyanazt a hibajelenséget észlelték, amit már a seelowi verseny végén is. Innentől tehát a 22 éves pilóta a tartalékmotorral folytatta a versenyt, amivel a szombati napot a 10. helyen zárta.
Vasárnapi a második előfutamban így a legerősebb csoport 4. helyére kapott besorolást, és az 1. körben rögtön felugrott a 2. helyre, ám utána sajnos a tartalékmotor is megadta magát, így Krisz versenye idő előtt véget ért. Egyik kedvenc pályájáról nulla ponttal volt kénytelen hazautazni, de ami a legfontosabb: a hitét és nyugalmát nem veszítette el. Továbbra is meggyőződéssel vallja, képes lesz harcba szállni a többiekkel és megvédeni Eb-címét, ahogy tette azt korábban a juniorok között is.
- Tegnap kicseréltük a motort, hogy ne öljük meg, erre ma megöltük a másikat! Úgy néz ki most, mintha átlőtték volna, rendesen átlátni rajta keresztbe, két akkora lyuk tátong a két oldalán! Nagyon nagy forróság volt egész hétvégén Bauskában, égetett a nap, és egyszerűen elmelegedett a motor. Nemcsak mi jártunk így. Annyi motorhiba volt ezen a versenyen, amennyit autocross Eb-n én még nem láttam. Sajnos ennek most mi is szenvedőalanyai voltunk - kezdte Krisz, aki a történtek ellenére azért pozitívumot is tud találni a hétvégében.
- Ma már csak egy kör jutott nekem a második előfutamban, de az az egy kör nagyon jól sikerült. A 4. helyről indulva már a 2. helyen haladtam, és már csak Nosalek volt előttem, akit tavaly itt sikerült megelőznöm. Ami bosszant picit, hogy az előfutamokban most 3:01 volt a legjobb idő, amit a többiek mentek, én pedig tavaly folyamatosan 2:58 -2:59-es időket mentem az előfutamokban. Ez egyrészt bosszantó, mert tudom, hogy ha nincs a motorhiba, akkor most is odaérhettem volna az elejébe, másrészt ugyanez miatt kicsit megnyugtató is, mert ez is azt jelzi, a következő futamokon még bőven lesz esélyünk javítani. Messze még a vége, és egy győzelem már van mögöttem, így valamivel könnyebb elfogadni és elengedni a most történteket. Ez most így alakult, de nincs veszve semmi - mondta el rendkívül higgadtan és magabiztosan a regnáló Európa-bajnok.
Szabó Krisztián két futam után 20 pontjával az 5. helyen áll a Buggy1600 összesített pontversenyében, ám a mínuszolásokat is figyelembe véve holtversenyben továbbra is vezet. Az autocross Eb-n az év végén mindenki eldobja az az évi leggyengébb eredményét, ami Krisznek most már biztosan a bauskai nulla pont lesz. Remélhetőleg több nullázás nem csúszik be az év hátralevő részében, és akkor ez a motorhiba semmit nem fog jelenteni az év végi összesített pontversenyben, ami alapján a bajnoki címet osztják. Nem ideális ennyire az év elején nullázni egyet, de innentől legalább nem kell számolgatni, lehet koncentrálni tovább futamról futamra, és innentől minden megszerzett pont számít!
Ami a bauskai hétvége többi magyar indulóját illeti, a Touring Autocross kategóriában Kárai Tamás duplázott és Seelow után újabb magabiztos győzelmet szerzett, így fölényesen vezeti az összetettet, míg Kis Ádám a 11. helyen végzett, vagyis pontokat szerzett. A Buggy1600-ban sem maradt pontok nélkül Bauskában a magyar alakulat, Klenáncz Szabolcs 15. helye két pontot jelent Magyarországnak a Nemzetek Kupájában, ami fontos lehet még az év végén. A legjobbkor tette hozzá a magáét a fiatal pilóta a nemzeti csapat eredményébe, hiszen így Krisz motorgondja valamivel kevésbé fájó. Klenáncz József pedig a SuperBuggy-ban csípte el az utolsó még pontszerző helyet, neki és az összes magyar versenyzőnek gratulálunk.
Az Európa-bajnokság következő futamát öt hét múlva rendezik, a németországi Cunewaldéban.
Balogh Bence
GFS OXXO Energy Team
Suzuki Swift 1.6 Sport
Hankook - Duna Autó, Autós Gyorsasági OB.
2014.05.23-25. Salzburgring
Beszélgetés Balogh Bence Gyorsasági autóversenyzővel a Salzburgringi verseny után.
Mindkét Salzburgi futamot megnyerted a hétvégén. Mesélj nekünk az élményeidről. Kezdjük a pályával. Hogy tetszett?
- Nagyon szép a pálya és a környezete. Ez még a régi stílusú pályák közé tartozik, stílusában a régi Nürburgring-re hasonlít inkább. Döntött kanyarok, keskeny egyenesek, minimális bukótér.
A Salzburgring most is „hozta a formáját”. 10 autóval mentünk (mi magyarok) és ebből ötöt javítani kell, egy pedig totalkáros.
Milyen volt a rendezés?
- Megadták a módját az osztrákok, nagyon szép rendezvényt hoztak össze. Sok ezer ember látogatott el a hétvégén a pályára megnézni a WTCC mezőnyét. Éltem meghatározó motorsportos élménye/rendezvénye volt.
Mondj egy pár szót kérlek az első futamról. A negyedik helyen kvalifikáltál, hogyan sikerült megszerezned az első helyet?
Már az elején sikerült az első négy autónak leszakadni a mezőnyről. Ezt követően mi egymást között igaz autóverseny produkáltunk a nézőknek. Sokáig autóztam a harmadik-negyedik hely környékén és figyeltem, hogy mi történik elől. A versenytáv végéhez közeledve ritmust váltottam és gyorsan felzárkóztam a második helyre. Frederic nem adta könnyen az első helyet, vele meggyűlt a bajom, de rajta is gyorsan átrágtam magam. Nyitott volt az eredmény alakulása a kockás zászló leintéséig, szoros, igazi adok-kapok verseny volt. Nagyon élveztem.
A második futamon a fordított rajtrács miatt a nyolcadik helyről rajtoltál. Hogyan sikerült nyerned ezen a pályán ilyen hátrányból?
- Jól sikerült a rajtom, már ott javítottam egy pár pozíciót, a sikán után szerencsésen elkerültem egy balesetet és máris a harmadik helyen találtam magam. A két előttem menő pilótát csak azért előztem meg gyorsan, mert nem akartam magamra húzni a többieket, akik egy kicsit leszakadtak tőlünk a sikánban történt kalamajka miatt. A harmadik körtől átvettem a vezetést, kiépítettem egy kis előnyt és ezek után már nem kockáztattam, vigyáztam a gumikra.
Újoncként az eddigi hat futam felét megnyerted. Pole pozíció nélkül, most éppen a nyolcadik helyről indulva. Te minek tulajdonítod ezeket az eredményeket?
- Ezen már én is gondolkodtam. Szerintem a motorversenyzői múltamnak köszönhetem, hogy jó eredményeket érek el a versenyeken, annak ellenére, hogy még sokat kell vezetéstechnikában fejlődnöm. Az elmúlt 10 évben szinte kizárólag kispályán versenyeztem motorral, aminek az a sajátossága, hogy nagyon kevés lehetőséged van az előzésre. Ha pedig esélyt látsz rá, akkor azt gondolkodás nélkül ki kell használni, mert nem lehetsz benne biztos, hogy lesz még rá alkalmad. Meg kellett tanulnom ezeket a lehetőségeket megbecsülni és kihasználni. Az autózás nagypályán ehhez képeset gyerekjáték. Nem is gondolkodom, csak csinálom reflexből, amit motoron megtanultam. A 10 éves versenyzői rutinom abban is segít, hogy nem stresszelem magam szét versenyhelyzetben. A versenyek eredménye nagyrészt fejben dől el. Ha ott nincs rend, akkor hiába vagy gyors az időmérőn, nem Te leszel első a versenyen.
Mik a további terveid?
- Fejlődni, fejlődni és még egyszer fejlődni. Tőzsér Áron segít most nekem abban, hogy a hiányzó tizedmásodperceket lefaragjuk. Sok munka vár még rám. Addig is viszont, ha lehetőségem lesz arra, hogy versenyt nyerjek, akkor biztosan ki fogom használni.
Nem tudom, mit hoz a jövő év. Angliába készülök egyetemre, mérnöknek fogok tanulni és a versenyzésem attól függ majd, hogy hogyan tudom azt összeegyeztetni az iskolával.
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Az időmérőn Anett megszerezte a Pole pozíciót, Adri 0,1 másodperccel mögötte a harmadik helyen végzett. A tökéletes időmérő után az első futam mindkét lány számára egy rémálom volt, Adri elizgulta a rajtot, beugrott, emiatt bokszutca áthajtásos büntetést kapott. Miután letöltötte büntetését, hiába volt leggyorsabb a mezőnyben, nem volt esélye felzárkózni a mezőnyre, így utolsóként ért be a célba.
Anett jól kapta el a rajtot, de sajnos hiába, ugyanis technikai hiba miatt ki kellett állnia a versenyből.
Vasárnap a lányok a mezőny végéről vágtak neki a második futamnak, Anett a 10. helyről nagy csatákban a hatodikig tudott előre menni. Adri a kilencedik helyről felért a dobogóra, harmadik lett egy olyan futamban, ahol minden méterért meg kellett küzdenie, ő is az utolsó pillanatig harcolt, csatázott a helyezésért.
A két lány második lett a csapatbajnokságban, s bár felemásra sikerült a hétvégéjük, az időeredmények és a vasárnapi futam alapján megmutatták, mindketten komoly esélyesei a bajnokságnak.
- Mikor megérkeztünk Oscherslebenbe rögtön körbementünk a pályán kétszer is -meséli Vogel Adri -. Kiss Norbi segített Anettnek és nekem hol mire figyeljünk. Másnap 45 perces edzéssel kezdődött a napunk, az autók remekül voltak felkészítve, ezúton is köszönöm szerelőinknek Balunak és Marcinak a tökéletes kocsit. Megmelegítettem a gumikat majd elkezdtem tempós köröket futni, jó párszor túlvállaltam magam (persze, hogy a legtempósabb kanyarokban) de lassan sikerült belőni a helyes kanyarsebességet. Az edzés végén az összes szektorban az enyém lett a legjobb idő, aminek nagyon örültem. Az első futam rajtjánál bal oldalt vártam az 5mp-s táblát, mikor visszanéztem már égtek a piros lámpák, ekkor rontottam és berajtoltam. Nem voltam boldog, plusz az autóm is beragadt, de mentem a többiek után. Ez a verseny már elment, de tudomást sem vettem róla és elkezdtem az előzéseket, feljöttem talán a 6. helyig és akkor megkaptam a boxutca áthajtásomat, ami után visszaestem a mezőny végére. A második verseny félig vizes, de már száradó pályán indult, én a vizes oldalról rajtoltam, amit most jól kaptam el. Az első kanyarban előztem is 3 autót, így feljöttem a 6. helyre. Az verseny nagyon izgalmas volt és szoros, sokszor a vizes oldalon tudtunk csak előzni, ami nagyon nem segítette a tapadást. Volt safety car is egy kicsúszás miatt ami újra összehozta a mezőnyt, a verseny végéig előztem még hármat, így a harmadik helyen intett le a kockás zászló. Elsőre úgy érzem elégedett lehetek a hétvégével. Köszönöm a csapatomnak, hogy egyáltalán ott lehettem és hogy egy nagyon jó autóval indulhattam. Kiss Norbinak a segítséget, aki segít átlökni a határaimon és kijavítja a pályán a hibáimat. Nagy hála a támogatóimnak akik hisznek bennem. Köszönöm Hanzséros Tündének és Door Zoltánnak a képeket és a sajtóhíreket. Remek munkát végzett a csapat!
A Lotus Ladies Cup következő versenye július 4-6 között Ausztriában, az A1 Ringen lesz, ahol a lányok együtt mennek a Swift Cup Europe és a Kamion Európa-bajnokság mezőnyével.
www.oxxoenergydrink.com