Minden pilóta számára fantasztikus érzés, ha a hungaroringi aszfaltcsíkon gurulhat végig. Arra pedig már jelzők sincsenek, hogy milyen érzés az, ha mindezt kilinccsel előre, óriási gumifüstbe burkolva tehetik meg ellenfeleiktől pár centire haladva az Ayrton Senna-ról elnevezett kanyarban...
Jobb láb a gázon, bal láb a jobb lábon, kilincs a kilincsen. A recept nem bonyolult és a szervezők ezt a finomságot csak tovább fűszerezték. A drift pilóták mellett ugyanis izgalmas versenyen vehettek részt a gyorsulás és a szlalom szerelmesei is. A depó is sok ínyencséget nyújtott, hiszen a versenyre ellátogatók szebbnél szebb dízel autókat csodálhattak meg a Smoke & Charm dízel találkozón.
A nagy sikerű Extreme Technical Weekend immáron harmadik alkalommal került megrendezésre ezen a sokak által imádott helyszínen: a Hungaroringen. Kedvenc magyar aszfaltcsíkunkon Béres Szabolcsnak köszönhetően az EEDC (Eastern European Drift Championship) profi pilótái most először versenyeztek, így mindenki nagy izgalommal várta, hogyan birkóznak majd meg a nem mindennapi feladattal.
A Top8-as csatákban Nyitrai Attila, Szabó Szilárd és Ámon Olivér is külföldi ellenfelet kapott. Nyitrai Attilát Roman Kolesár, míg Ámon Olivért a máriapócsi pályán bemutatkozó belorusz Dima Nagula ejtette ki. Szabó Szilárd sikeresen vette ezt az akadályt, és így a Top4-es csaták során épp az Olivért legyőző belorusz pilótát kapta meg ellenfelül.
A Top8-ban Nagyházi Lőrincet legyőző Grózinger Zsolt Roman Kolesárral, míg Szabó Szilárd Dima Nagulával vívott kemény csatát. Több száz néző szorított azért, hogy magyar pilóta álljon a dobogó legfelsőbb fokára, azonban ez most nem sikerült. Gyönyörűen csillogott azonban a másodiknak járó kupa is, hiszen ennyire nehéz és profi ellenfelekkel szemben nem szégyen alulmaradni. A legjobb négy sorrendje végül így alakult:
Fantasztikus versenyeket és sok-sok izgalmas csatát hozott az idei év a Béres Szabolcs által szervezett 2015. évi Magyar Profi Drift Bajnokságban. A szlovákiai futam után először a rallycrossosok, majd a Ladások hoztak még több színt a versenyekbe. Az év ékköve egyértelműen a Trackwood Drift Fesztivál volt, ahol a több ezer néző előtt három kategóriában zajló éjszakai döntőkkel véget érő rendezvény mindenki számára felejthetetlen élményt nyújtott ismét. A záró, hungaroringi futam pedig hab volt a tortán, hiszen egy ilyen népes nemzetközi mezőny, a sok profi pilóta és az erős versenyautók méltó lezárását adták az idei versenysorozatnak.
A hungaroringi verseny után kialakult a végeredmény is. A 2015. évi Magyar Profi Drift Bajnokság legjobbjai pro kategóriában az alábbi pilóták lettek:
A 2015. évi Magyar Profi Drift Bajnokság legjobbjai semi pro kategóriában:
A 2015. évi Magyar Profi Drift Bajnokság legjobbjai street kategóriában:
Gratulálunk a győzteseknek, kalapot emelünk az összes pilóta előtt, hiszen egy igen kemény és emlékezetes évet zártunk együtt. Béres Szabolcs kiemelte, hogy mivel 10 éves lesz a Drifting.hu és 5 éves lesz a Trackwood drift fesztivál ezért a következő évre sok-sok drift meglepetéssel és egy igazi nagy durranással készül nektek! Találkozzunk 2016-ban! A füst legyen veletek!
Fantasztikus bemutatót ígér a kamionos Eb-futam köré szervezett fesztiválra a Tomracing Motorsport driftese
Radák „Radír” János: „Látványban ezúttal sem lesz hiány”
A Tomracing Motorsport újabb megtisztelő felkérést kapott: a csapat 2008-as magyar bajnok driftese, Radák „Radír” János, illetve három spottársa bemutatót tart a hétvégén a hungaroringi Gyorsasági Kamion Eb-futam köré szervezett fesztiválon. Radír és társai szombaton borítják majd füstfelhőbe a mogyoródi pálya célegyenesét.
Óriási megtiszteltetés érte a Tomracing Motorsport csapatát és versenyzőjét, ugyanis a 2008-as magyar bajnok Radák „Radír” János három társával együtt a drift minden szépségét és látványát felvonultató bemutatót tart szombaton, a Hungaroringen rendezendő Gyorsasági Kamion Eb-futam köré szervezett fesztivál keretein belül. A driftbemutató a célegyenesben lesz látható, míg az időtartama kétszer húsz perc lesz.
Radák „Radír” János már „rutinos bemutatózó”, hiszen tavaly és idén részt vett a Nagy Futamon, és most is abban bízik, hogy a remélt többtízezer nézőhöz ismét sikerül közel hozniuk a driftet.
„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a Nagy Futam után most ezen a rendezvényen is lehetőséget kapok. Annak idején egészen kisgyermekként még kint voltam a szüleimmel az utolsó hungaroringi kamionos versenyen. Szinte hihetetlen, hogy huszonöt év telt el azóta. Akkor tátott szájjal figyeltem az eseményeket, most pedig én is aktív résztvevője leszek a show-nak. Egyet ígérhetek, látványban ezúttal sem lesz hiány, és Grózinger Zsolttal, Galán Erikkel és Dely Domonkossal füstfelhőbe borítjuk a mogyoródi pálya célegyenesét a szombati bemutatókon” – jelentette ki a 2008-as magyar bajnok, aki annyit még elárult, az autójával együtt természetesen vasárnap is kint lesz a Hungaroringen.
Fotó: Peremicki István (péntek-szombat-vasárnap)
Augusztus utolsó hétvégéjén, Vincze Marci is ellátogatott a Szlalom Országos Bajnokság ötödig futamára, melynek a Hungaroing adott otthont. Az MR Racing SE pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a T4-es kategóriában és a Túra Csoportban egyaránt, illetve felállhatott az abszolút dobogó harmadik fokára is!
Vincze Marci:
Azért indultam el az Extreme Technical Weekend-en, mert ez egy jó verseny, mindig sokan vannak és jó a szervezés. A Szlalom OB mellett volt gyorsulási verseny a célegyenesben, illetve a 2-es, 3-as kanyarban Drift EB. A Hungaroring egy vonzó dolog, sok néző van, nagyon jó a pálya. A Ring aszfaltján menni szerintem nem egy mindennapi dolog.
A négyes, azaz a Mansell kanyar és az utolsó előtti, 15-ös kanyar között jelölték ki azt a szakaszt, ahol a szlalom versenyt megrendezték, a táv kicsit több mint 2 km volt. Meghagyták a pálya vonalvezetését, csak az egyenesekben voltak bóják, illetve lassítók. Viszonylag gyors volt a pálya, szerencsére nem voltak benne visszafordítók, nem lassították meg nagyon. Azt kell mondjam, hogy szlalomban csak így szeretek menni, ilyen lendületes versenyen.
A kategóriámat, a 2000 ccm feletti Túra autó géposztályt sikerült megnyernem és a túrakocsik között is én voltam a leggyorsabb. A Prototípus, úgynevezett Super Car, mezőnnyel jókat meccseltem. Azt tudni kell, hogy ezek az autók rettenetesen könnyűek és nagyon erősek, kifejezetten szlalomra építik őket, de a verseny végén csak pár tizeddel maradtam el a legjobb Prototípus autóktól.
Poco Loco Gyorsulási Verseny , EEDC Drift EB, Szlalom OB és Smoke & Charm diesel találkozó 2015 Augusztus 30. Hungaroring
2015. augusztus 30. reggel 8-tól este 8 -ig. - Extreme Technical Weekend III. Nézzük meg, mit is jelent az extrém szó? Rendkívüli, végletes, a megszokott határokon túlmenő. Pont ez az, amit ígérhetünk neked: egy olyan hétvégét, amely teljesen egyedi lesz, rengeteg élménnyel, határaikat feszegető pilótákkal és olyan emberekkel, akiket egy dolog éltet: a benzingőz-adrenalin fröccs…
A nagy sikerű Extreme Technical Weekend immáron harmadszor kerül megrendezésre egy igazán különleges, sokak által imádott helyszínen: a Hungaroringen. Kedvenc magyar aszfaltcsíkunk most még több pilótának biztosít majd lehetőséget arra, hogy megmutassa tudását és elhozza a király lányának keze helyett a legjobbnak járó kupákat.
A szlalom futamok mellett természetesen a Dragracing.hu által szervezett rendezvény kedvenc megmérettetéseit most is a gyorsuló autósok és motorosok adják majd. A 402 méteres profi pálya most is rengeteg magyar és külföldi pilótát vonz, így a gyorsulás szerelmesei biztosan nem maradnak idén sem izgalmas csaták nélkül. Épített, profi autók, bivalyerős motorok és gyári állapotú gépek is rajthoz állnak majd, hiszen a hungaroringi boxok előtt futó pálya hihetetlen és örök élményt nyújt minden indulónak.
Természetesen az Extreme Technical Weekend idén sem múlhat el drift nélkül. A magyar országos bajnokság résztvevői idén komoly ellenfelekkel mérkőzhetnek meg, hiszen kis hazánkba érkezik az EEDC, azaz az Eastern European Drift Championship népes mezőnye. Az EEDC profi pilótái most először versenyeznek majd a Forma-1-es pilóták által már jól ismert magyar ringen. Mind a magyar, mind a külföldi pilóták nagyon várják már, hogy ezen az izgalmas pályán versenyezhessenek, hiszen igazi kuriózumnak számít a Hungaroring a profik körében.
Második alkalommal kerül megrendezésre a Smoke & Charm Országos diesel találkozó amiben a főszerep a koromé, minden olyan autó aminek gázolaj a hajtóanyaga méltán részt vehet ezen a találkozón. Mindegy mi az autód márkája, csak az számít, hogy diezel legyen.
Ne hagyd otthon a családodat sem, hiszen a sok-sok program közül biztosan talál majd mindenki kedvére valót. Drift, gyorsulás és szlalom. Kell ennél több izgalom egy hétvégére?
Ha a család azzal jön, hogy menjetek inkább strandra, akkor mondd azt, hogy itt is lebarnulsz majd. Ha egy jó kis grillezésre vágynak, akkor ígérj nekik komolyabb füstöt. Ha nyugalom és béke kell… nos, ezt sajnos nem ígérhetünk neked, hiszen itt még a levegőben is adrenalin lesz a levegőben.
Gyere és szippants mélyet belőle! Engedd, hogy ismét olyan élményt adjon az Extreme Technical Weekend, mint az elmúlt két évben mindig. Találkozzunk 2015. augusztus 30-án a Hungaroringen és add nekünk a fele királyságod!
További információ:
Helyszín: Hungaroring 8-20 h-ig
Online jegy: http://onlinejegy.dragracing.hu/
Online nevezés : http://onlinenevezes.dragracing.hu/
Jegyár a helyszínen: 2.500,- Ft
Info : https://www.facebook.com/events/901020396575571/
Infoline: 06 30/943-0957
Magyar Forma-1-es Nagydíj, Hungaroring
versenyriport
Fordulatos jubileumi futam
A kerek évforduló az év legizgalmasabb versenyét hozta
Mialatt a 30. Magyar Nagydíj időmérő edzése nem okozott meglepetést, a verseny vasárnap 180 fokos fordulatot vett. Sebastian Vettelnek idén másodszor, a Hungaroringen először sikerült győznie a Ferrarival. A német pilótát Danyiil Kvjat követi a második helyen. Az orosz pilóta Forma-1-es pályafutása során először állhatott dobogóra. Kvjat mellett csapattársa, a tavalyi győztes, Daniel Ricciardo állt a harmadik helyen.
„Nagyszerűen rajtoltam el, s nyilvánvalóan döntő fontosságú volt, hogy azonnal az élre álljak. Az autót nehéz, mégis nagyszerű volt vezetni és ez egy remek verseny volt. Jó volt a tempóm, köszönet a csapatnak az előrelépésért péntek óta. A mai nap minden összejött, s a biztonsági autó ellenére is nyerni tudtam, ami a csapat győzelme is egyben.” – szögezte le Vettel.
Miközben szombat este már szinte mindenki kiosztotta volna látatlanban Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj győztes trófeáját a szabad- és időmérő edzéseken nyújtott teljesítménye alapján, a címvédő világbajnok vasárnap csak hatodik lett. A dobogós helyezettek személye nagy meglepetést jelentett, de valahol tudható volt a szombati időmérő edzést követően, hogy a Ferrari jól megy főleg forró körülmények között, s azt is, hogy a Red Bullok idén jól teljesítenek a magyar pályán.
Fotó: Amber PR
A jubileumi Magyar Nagydíjnak már a rajtja sem volt szokványos. Felipe Massa ugyanis nem állt be jól a kezdő helyére, ezért két felvezető kört kellett teljesítenie a mezőnynek. A rajtnál aztán a Ferrarik kilőttek és egyből megelőzték a Mercedes pilótáit. Sebastian Vettel az élre állt, s már nem is lehetett letaszítani őt onnan. Dominánsan uralta a versenyt. Nem úgy csapattársa, Kimi Raikkönen. A finn alatt nagyon rezeg a léc a maranellói csapatnál, s sokáig úgy tűnt, bizonyítani tudja és akarja, hogy érdemes megtartani őt a csapatnál, végül mégsem ért célba.
Amilyen szépen indult a hétvége, olyan csúnyán ért véget a Mercedes számára. Lewis Hamilton az első helyről rajtolt, de nem túl jól. Már az első körben letért a pályáról és a 10. helyre esett vissza. Később összeütközött az eseménydús futamot teljesítő Ricciardóval, s bokszutca áthajtásos büntetést kapott. A hatodik helyen tudott végül célba érni.
Nico Rosberg sem járt jobban. A német pilótának már az időmérő edzés sem jött össze, s emiatt érzett keserűségét nem is leplezte. A verseny során az ő rajta sem sikerült jobban Hamiltonénál. S nem ez volt az egyetlen hasonlóság. A második helyen körözött, mikor ő is összeütközött Daniel Ricciardóval – amit versenybalesetnek minősítettek - s bal hátsó defektet kapott. Épp hogy vissza tudott bicegni a bokszba kerékcserére, de annyira visszaesett, hogy csak a nyolcadik helyre tudta célba kormányozni Ezüst Nyilát.
Fotó: Amber PR
A verseny felénél Nico Hülkenberg balesetet szenvedett, s ez ismét megkeverte a lapokat. A Force India pilótája a célegyenes végén haladva elhagyta az első légterelő szárnyát, maga alá gyűrte és egyenesen belehajtott az első kanyar melletti gumifalba. Szerencsére sértetlenül megúszta a balesetet.
A virtuális biztonsági autó után pályára hajtó igazi biztonsági autó összeszedte az autókat. Mikor ismét elrajtolt a mezőny, felélénkült a verseny. Vettel elhúzott, Rosberg megelőzte Kimi Raikkönent. A finn ferraris autója betegeskedett, s végül fel is kellett, hogy adja a versenyt. Később Bottas és Verstappen autója összeért, s a Williams pilótája jobb hátsó defektet kapott, s ez tönkre is tette a versenyét.
Nem csak a dobogó okozott meglepetéseket a Hungaroringen. Az első tíz helyezett személye sem éppen megszokott. Max Verstappen negyedik helyezése és Fernando Alonso ötödik helye üde szellő a nyári forróságban. A McLaren csapat szombaton a csapat eddigi legjobb hétvégéjének nevezte a magyarországi futam hétvégéjét. Pedig akkor még nem is tudták, hogy alakul a vasárnap. Alonso idei legjobb helyezése mellett csapattársa, Jenson Button megszerezte a szintén pontszerző kilencedik helyet. Egy hónappal ezelőtt az Osztrák Nagydíjon még csak négy ponttal árválkodó csapat mára már 17 pontot tud magáénak. Még egy ok számukra, hogy nagyon szeressék ezt a nagyon szerethető magyar pályát.
Romain Grosjean hetedik lett a Lotus volánja mögött, Nico Rosbergé a nyolcadik hely. Az utolsó pontot Marcus Ericsson kapja a Sauberrel.
A Forma-1-es mezőny a Magyar Nagydíj után kiveszi éves rendes nyári szabadságát. Legközelebb egy hónap múlva, 2015. augusztus 23.-án a Belga Nagydíjon, a legendás Spa-Francorchamps-i pályán állnak ismét csatasorba a csapatok.
2015-ös Magyar Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR