Fogasy-Berendi A123 Orfű Teszt Rally beszámoló"


Fogasy Gergely - Berendi Dávid
Renault Clio R3

A123 Tesztrallye. Orfű.

2014.03.15-16.



A hétvégi Orfűi Tesztrallyn folyamatosan javítottatok az időkön navigátoroddal Berendi Dáviddal. Volt napsütés, borult idő, szél, hideg aszfalt, hideg gumi és részetekről kitartás a vasárnap folyamán.



Miként értékeled a hétvégi A123 Tesztrallyt? Mennyire sikerült eggyé válni az autóval, összeszokni a navigátoroddal?


- Ez a hétvége már kellett mindkettőnknek. Nagyon jót teszteltünk, nagyon sokat fejlődtünk és a pályafutásunk számára igen hasznos kilométereket gyűjtöttünk. Az autó tökéletes volt és nagyon szépen felújítva állt a szolgálatunkra. A verseny végére már kiismertük vele egymást és tudtunk olyan időket autózni, amiket a kategóriatársak is. Dáviddal már nem az összeszokás a feladat, hanem az, hogy mindig finomítsunk a közös munkán és mindketten a legjobb formánkat hozzuk.

- A Takács Motorsport adta számotokra a szerviz hátteret. Miben is nyilvánult ez meg, mennyire tudtatok együtt "dolgozni"?


- Takács Attila és kiváló csapata iszonyatos precízséggel és szívvel végezte el az autó felújítását. Ennek következtében a versenyen már nem volt komolyabb dolguk, csak a finomhangolás. Ebben ők is és az autó is tökéletesen partnerek voltak, köszönjük ezúton is nekik.


A gyorsok közül, melyik és miért jött be a legjobban?


- Szinte minden gyors után azt éreztük, hogy éppen ez volt a legjobb a gyorsunk, hiszen folyamatosan fejlődtünk. Még most is mennénk, ha Markó Tibi nem oldotta volna fel a pályazárat…


Hankook verseny abroncsokkal teljesítettétek az A123 Tesztrallyt. Mennyire sikerült a gumiválasztás? Volt-e a Hankook részéről felétek tanács adás?


- A Hankookkal tavaly óta közösen dolgozunk és már kialakult az együttműködés. Természetesen folyamatosan egyeztettük a gyorsok utáni adatokat velük és nagyon sok hasznos információt tudtunk meg arról a gumikeverékről, amivel tavaly nem találtuk meg az összhangot. Azt teszteltük, hogy ez a keverék milyen hőmérsékletben a legideálisabb és ezért ezzel mentünk egésznap. A nap legmelegebb 1-2 órájában már nem tapadt olyan jól, de ahogy picit kezdett újra esni a hőmérséklet úgy újra jól működött.


Nézői szemmel egy ritmusos, ívről ívre versenyzést láthattunk tőletek? Hány felírásból is sikerült megtanulni a pályát, Voltak-e kalandjaitok a nap folyamán?


- Törekszünk arra, hogy kettőből menjünk már minden versenyen, mert idén több ERC futamot is tervbe vettünk és ott nem is lehet többet menni. Valamint nem látjuk értelmét, hogy nagyon többet menjünk, mert akkor már nem rallyról beszélnénk. Szerintem fontosabb pihenni a verseny előtt, mint még 12-szer végigmenni a pályán és, amúgy is csak összezavarnánk már magunkat. Fejlődni szeretnénk folyamatosan és a legjobb módja ennek a hatékonyság keresése. Próbálunk arra koncentrálni, hogy 2 kör alatt vegyük észre azokat a dolgokat, amit régen 3-4 menésből tudtunk csak. Eddig úgy érzem, hogy jól haladunk ebben.

Legközelebb, hol találkozhatnak veletek a szurkolók, milyen versenyen?


- A Miskolc rallyn! Tavaly nagyon jó pályákon mehettünk ott és ezeket idén is megkapjuk. Ez a méregzsák amúgy is oda van kitalálva, így nem kérdés, hogy ott fogjuk a hangjával a hegyeket bezengeni…


Partnereink: Renault Hungária, Millers Oils, RRC Hungary, Marso Kft, Interton Kft, Dukko-Lux Kft., Euro One Zrt, SRT Kft, Hankook.


- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu


 


Maxx Race Team 

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás A123 Teszt Rallye Orfű

Maxx Race Team Mitsubishi Evo IX. R4

 

Nedves útfelületű versenyre számított a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás páros a téli álom után újra éledező hazai rali sport első rangosabb rendezvényén, a festői Orfűi-tó partján rendezett A123 Teszt Rallyen. Az időjárás viszont megkegyelmezett a versenyzőknek és a pálya szélére kilátogató népes nézőseregnek, hiszen nagyon kellemes idő volt a hosszúra nyúlt verseny ideje alatt.

Az R4-es Mitsubishi Evo IX-es teljes revízión esett át az elmúlt hónapokban, valamint egy szemet gyönyörködtető új dekort is kapott, de ez csak egy része a változásoknak, hiszen a csapat szinte teljesen megújult Zoliék körül. Egy teljesen úgy csapattal érkezett a Maxx Race Team Orfűre, ami jelzi, hogy komoly szándékkal vágnak neki a 2014-es hazai bajnokságnak. Az idei lesz a második évadjuk az Országos Rali Bajnokságban és ezt szem elől nem tévesztve több éves tapasztalattal rendelkező csapattagokat toboroztak össze. A verseny fő célja a tesztelés és a beállítások próbálgatása, programozás a futómű és a hajtás behangolása a szezonnyitó miskolci futamra.

A napfolyamán fokozatosan javultak a köridők az autó állítgatásával, bár a második körbe nem sikerült a legjobb gumikat feltenni és tetemes sikerült felhalmozni.

Lencse Zoltán:Kicsit felemás érzéseim vannak ezzel a versennyel kapcsolatban, mert azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat és egy kicsit összehangolódjon az új csapat. Erre volt idő bőven, hiszen rengeteget állt a verseny és maradt idő értékelni az adatokat. Nem nagyon tudjuk, hogy mi a pontos végeredmény, mert elég érdekes büntetések repkedtek a levegőbe. Az utolsó kört már sötétbe kellett teljesíteni, ami nem túl jó, de elmondhatjuk, hogy ezt is az előnyünkre tudtuk fordítani, mert legalább a miskolci esti gyorsokra beállítottuk a lámpasort is. Kiss Viktorral közösen elindulunk a hétvégén a II.MAFI emlékversenyen, ahol megyünk egy buli versenyt, az egyik körbe Ő vezet, a másikba pedig én és egymásnak fogunk navigálni. Eredményes munkát tudtunk végezni a hétvégén, de nem vagyunk túl boldogok a szervezés miatt…”

Hofbauer Tamás: „Nem is tudom, hogy nevetséges, vagy szomorú az, ami a mai napon történt, tizenegy óra alatt, alig mentünk közel húsz kilométert. Megértjük a szervező gondjait és azt, hogy sokszor kellett sérült autót menteni, de ezt így nem lehetett élvezni. A gyorsaságik jók voltak és jó volt ismét autóba ülni, tetszik az új csapat, akikkel együtt dolgozunk. Vannak közös elvárásaink és céljaink, amiket kitűztünk magunk elé. Két hét múlva kezdődik a hazai bajnokság és már nagyon várjuk az első gyors kezdetét.”  


Maxx Race Team – A123 Teszt Rallye a Grepton Kupáért, Orfű, 2014. március 15-16.

Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Hidegben-melegben része volt Kiss Viktornak és Percze Nándornak az orfűi szezonnyitó, A123 Teszt Rallye futamon. A Maxx Race Team duója sok tapasztalattal gazdagodott az elmúlt hétvégén, bár azért az apróbb kellemetlenségek most sem kerülték el őket. A balassagyarmati pilóta és navigátora azonban így is tisztesen helyt áll a licenszesek között, s ezek után felvértezve várják a két hét múlva esedékes éles bevetést a Miskolc Rallyn.

 

Kiss Viktor: Pénteken egy kisebb tesztet csináltunk Baranyában, ahol mindenféle beállítást kipróbálhattunk. Ám ezeket a tapasztalatokat nem igazán tudtuk kamatoztatni a versenypályán, mert teljesen más viszonyok uralkodtak ott, nem volt annyira dobálós az út, mint a tréningen.

A futam igazán jó hangulatban telhetett volna, ám a rengeteg csúszás egy kis keserű szájízt okozott számunkra. Ennek hátterében biztos a rengeteg kiesés áll, aminek kárát mi is éreztük – hideg gumival, hideg hajtással kellett menni, és ez se nekünk, se a kocsinak nem tett jót. Saját magunkkal versenyeztünk, és sikerült is körről körre javítanunk az időeredményeinken. Az utolsó gyorsaságit már sötétedés után kellett teljesítenünk, ami hasznos is lehetett volna – előrevetítve Miskolcra –, de nem készültünk erre az eshetőségre, így csak végig tudtunk gurulni a szakaszon.

Amiért jöttünk, azt azonban megkaptuk. Újra versenyautóba ülhettünk, és a téli szünet után vissza tudtunk rázódni a ritmusba. Sikerült megtalálni a közös hangot az új szervizcsapattal, amivel maximálisan meg voltunk elégedve. Úgy érzem, kiismertük a hétvégén az autót, így a Miskolc Rallyn már magabiztosan, a megfelelő futómű-beállításokkal állhatunk majd rajtvonalhoz. Előtte azonban még tiszteletünket tennénk a II. MAFI Emlékversenyen is, Királdon.

Percze Nándor: Orfű most is ugyanazt nyújtotta, mint amire számítottam.Jó hangulatban versenyeztünk, sok tapasztalatot szereztünk és tisztességgel el is fáradtunk. Folyamatosan próbálgattuk a különböző keverékű gumikat illetve a beállításokat, mivel lehetne előhozni a Mitsubishiből a legjobb teljesítményt. Az utolsó gyorson sikerült az összes baglyot elriasztottuk a fák tetejéről, ugyanis végig odavilágított a lámpasorunk.

Elégedett vagyok az orfűi hétvégénkkel és bízom benne, hogy a tapasztalatokat át tudjuk majd ültetni a gyakorlatba, a miskolci élves bevetésen.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autószerviz Kft.;

Esély Iskolai Szövetkezet; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Első Magyar Szociális Vidékfejlesztési Szövetkezet; Út-Garantor Kft.; Flotta Business Car Kft.; Börcsök Trafik Bt.; Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány (rogers-iskola.hu;www.szefi.hu/gimnazium); Perla Moda Kft. (Magenta-Aréna); JK Kft. (Sztár Motel Balassagyarmat); Absolut Hostess Kft.; Confidenza Kft.; Geoteam Kft.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu

Rövidre sikerült az orfűi teszt


Magabiztosak voltak. Úgy ültek vissza a versenyautóba, mintha nem is hagytak volna ki hónapokat, mintha a téli szünet meg sem történt volna. Turán Frigyes és Zsiros Gábor tesztnek szánta a vasárnapi, orfűi viadalt, amelynek azonban egy „makacs” szalagkorlát vetett véget. A Turán Motorsport pilótája azt mondja, talán éppen a magabiztosság volt az ok.

„Nagyon jól kezdtünk, Tagai Tomi jó beállítást választott a Peugeot 207-eshez, és a megfelelő Hankook gumit tettük fel az autóra, úgyhogy az első kanyartól kezdve jó tempót tudtunk diktálni – foglalta össze az első néhány kilométer tapasztalatát Turán Frigyes. – Magabiztos voltam, talán túlontúl is az. Túl gyorsan érkeztünk meg a pálya legtempósabb részére, elkezdtünk keresztbe sodródni, de úgy éreztem, még kontrollálható ez a megcsúszás, el sem vettem a gázt. A porosabb részen azonban keresztbe fordult az autó, s nekicsúsztunk az út másik oldalán lévő korlátnak…”

Tagai Tamás és csapata meg tudta volna javítani az S2000-est (amelynek a hűtője és a bal első futóműve sérült meg), de mivel ez csupán tesztverseny volt, közösen úgy döntöttek, inkább az idénynyitó ob-futamra, a Miskolc-ralira koncentrálnak.

„Azt gondolom, az autó most megérdemel egy nagy átvizsgálást, megkapja az új motort, és a Miskolc-ralira újra tökéletes állapotban lesz – mondta Turán Frici. – Az első verseny előtt tesztelünk majd egy hosszabbat, bepótoljuk a most elvesztett kilométereket.  Sajnálom ezt a kiesést, nem így készültünk, de jó érzésekkel térek haza, mert az ilyen rövid idő alatt is kiderült, hogy az autó tökéletes, a csapat felkészült a legnehezebb helyzetekre is, úgyhogy nincs okunk az aggodalomra.”

A Garmin Racing Team számára elkezdődött a 2014-es rallye szezon az A123 Teszt Rallye a Grepton Kupáért orfűi futamán. Az előkészületek némi nehézségekbe ütköztek, de Gyarmati Ariel új navigátorával oldalán ezt az akadályt is sikeresen vette. A hétvégi verseny remek lehetőséget nyújt a versenyzőpárosnak az autó kipróbálására és az egymással való összeszokásra egyaránt.


Gyarmati Ariel: - Kicsit nehezen érkeztünk meg az orfűi futamra, ugyanis a másfél hónappal ezelőtt megrendelt alkatrész még mindig nem érkezett meg, az utolsó pár napunkat jelentősen megnehezítve. Hála a profi szerviznek sikerült megoldani, hogy mégis itt legyünk.

- Nagyon kedvelem ezt a klasszikus pályát, amely jó minőségű, tempós részekkel rendelkezik, így az autónak is optimális. Bízunk benne, hogy a holnapi nap során az időjárás kegyes lesz hozzánk és ki tudjuk élvezni száraz körülmények között a szakaszokat.

- Az idei évben új navigátorral vágok neki a bajnokságnak Németh Gergő személyében, akivel először fogunk egy autóban ülni itt Orfűn. Remélhetőleg az összeszokás gyorsan fog menni és egy sikeres évadot tudunk teljesíteni együtt.

- Az autó viszonylatában annyit, hogy a tavalyi év során építettük. Ami változás az elődjéhez képest, hogy ez most egy négy ajtós karosszéria, amely ideálisabb a súlyelosztás tekintetében. Sok mindent fejlesztettünk az elődjéhez képest. Komolyabb konstrukciós a fék, futómű, váltó. Reményeink szerint ütőképesebb és megbízhatóbb is lesz.

- A 2014-es évben választásunk ismét a Rallye2 bajnokságra esett, ahol egész évben szeretnénk rajthoz állni. Az előrejelzések szerint sokan leszünk a kategóriánkban, várhatóan 10-15 BMW-s páros. Népes mezőnyre, komoly csatákra számítunk. Jelen pillanatban az orfűi futamon egy olyan páros van, akik később is az ellenfeleink lesznek, de ez is motivál minket arra, hogy ne „csak” bemelegítésként tekintsünk erre a versenyre.



Köszönjük Támogatóinknak!: GARMIN, Récsei Busz Kft.,  HYPERLINK "http://www.palinkabc.hu" www.palinkabc.hu, IBG, HUHGAROMARKET, LUBETECH, Print.Shop, Gulf

Turán Frigyes és Zsiros Gábor a hétvégén Orfűn melegít a szezonra – egy Peugeot 207 S2000-es volánja mögött. A páros számára ez valóban teszt lesz, afféle visszarázódás a téli szünet után, s hangolódás az országos bajnokságra, amely során nem titkoltan a bajnoki címet célozzák meg a fiúk

 

Másként nem is lehet.

„Hiányzott már a versenyzés, de szerintem ezzel nem vagyunk egyedül – mosolygott Turán Frici. – Aki szereti ezt a sportot, az hálás minden egyes méterért, amit a versenyautóban eltölt. Így vagyunk ezzel mi is. Az idei szezon előkészítése számunkra arról szólt, hogy találjunk egy olyan csapatot, amelytől profi kiszolgálásra számíthatunk – így esett a választás a Tagai Racing Technologyra, amelytől ezt biztosan megkapjuk.  Tagai Tomiékkal a tavalyi szezon végén, két versenyen már dolgoztunk együtt, elkezdődött egy jó együttműködés, amelyet szeretnénk folytatni.”

A Turán Motorsport pilótája azt is elárulta: az orfűi teszt egy kicsit arról szól majd, hogy kipróbáljanak új beállításokat a Peugeot-n, illetve, hogy kicsit lendületbe jöjjenek, hiszen majd’ három hónap telt el azóta, hogy legutóbb versenyautóban ültek.

 

„Harmincöt kilométer lesz az orfűi versenyen a gyorsaságik össztávja – mi ezt alapvetően tesztre szeretnénk felhasználni – árulta el Turán Frigyes. – Ha minden igaz, eső is várható, aminek most kifejezetten örülök, mert így legalább vizes pályán is kipróbálhatjuk például a gumikat.”

Frici nem titkolja, idén is a magyar bajnoki cím a tét, amelyre tavaly is jó esélyük volt. Hamar kiderült, hogy jó autót választottak, de talán nem a legjobb csapatot, így pedig hiába sikerült tökéletesre a sorozat hajrája, az első három verseny „nullázása” megpecsételte a sorsukat. És még így is felállhattak a dobogóra az év végén – ami a szezonkezdet ismeretében szinte csoda.

„A bajnokság befejezése után kipróbáltuk az S2000-es Peugeot-t, nyertünk vele két versenyt, de az már csak a hab volt a tortán. No és valaminek a kezdete…” – nyilatkozta Turán Frici, akinek továbbra is Zsiros Gabi diktálja az itinert.

A váltás gondolata fel sem vetődött – ők ketten jó néhány éve letették egymás mellett a voksukat, időközben barátokká is váltak, s közösen dolgoznak a céljaikért, ami jelen esetben az abszolút magyar bajnoki cím megszerzése.

Köszönjük a Partnereinknek!

R4-es Mitsubishire vált Krózser Menyhért és Papp György, amivel az Országos Ralibajnokságban és a murva kupában szeretnének rajthoz állni. Emellett több tesztverseny és akár külföldi szereplés is szóba kerülhet. Az MHH Rally Team párosa két éve R3-as autóval indult az Európa-bajnokságon, tavaly pedig WRC-vel a magyar bajnokságban. Idei R4-es szereplésük tehát három éven belül a harmadik kategóriát jelenti. Krózser szerint azonban ez nem hátrány, sőt, akár előnyt is lehet kovácsolni belőle.

Krózser Menyhért: – Sokáig kiszámíthatatlan volt a magyar bajnokság sorsa, nem tudtuk, milyen irányba lépjünk. Az várható volt, hogy az idén WRC-vel már nem lehet bajnoki pontokat szerezni, ezért először mi is R5-ös, illetve Szuper–2000-es autóban gondolkoztunk. Végül minden szempontot mérlegelve az R4 mellett döntöttünk.

 

Egy ilyen Mitsubishivel sokkal nagyobbak a lehetőségeink, mint egy bérelt R5-össel vagy Szuper–2000-essel. Az Országos Ralibajnokság mellett a murva kupában is szeretnénk indulni, ami a Szombathely Ralival egy plusz futamot jelent. Ezt R5-össel már nem tudtuk volna bevállalni. Emellett sokkal többet tudunk tesztelni, rali 2-es, RTE vagy sprintfutamokon is rajthoz tudunk állni tapasztalatszerzési céllal, de külföldi versenyek is szóba jöhetnek. Ha nagyot kívánhatok, akkor a Barum vagy a Ciprus Rali Eb-futamon szívesen megméretném magam, de a környező országokban is jó versenyeket rendeznek, egy osztrák vagy horvát verseny ugyanúgy motiválna.

 

Az idén Papp Gyuri lesz az állandó navigátorom. Tavaly pár versenyre beugrott mellém Fodor Géza, aki továbbra is az MHH Rally Team csapatvezetője és az egyik mozgatórugója lesz. Géza tavaly megnyerte a gokartbajnokságot, és az idén emelte a tétet: két kategóriába is benevezett. Nekem is van gokartom, és gokart licencet is váltottam. Amikor a raliversenyek lehetővé teszik, én is szeretnék pár versenyen indulni. Az idén kezd gokartozni a fiam is, úgyhogy egyre erősödik a gokartcsapatunk is.

 

Végül az esélyeinkről is kellene pár szót ejtenem. 2009-ben és 2010-ben mentem N-es autóval, de szerintem ez az R4-es már egészen más. Nyilván minden autónak megvan a maga sajátossága, ahogyan az R3-asnak vagy a két WRC-nek is megvolt, amivel tavaly mentünk. Ahhoz, hogy a Mitsubishit ki tudjuk autózni, szükség lesz a tesztekre, de úgy gondolom, hogy az idén minden adott ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Ha jól megy a versenyzés, akkor tapasztalatom szerint az eredmények is jönnek.

 

Sok jó versenyző lesz a mezőnyben, jó autókkal. Az R5-ösök és a Szuper–2000-esek jobbak, de tavaly is nyert versenyt R4-es autó, amikor még WRC-k is voltak a mezőnyben. Tavaly a szezonnyitón hetedikek lettünk, ennél az idén jobb eredményt szeretnék elérni Miskolcon. A többit pedig meglátjuk.

 

Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:

Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches, R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft., Logiszerviz Kft.

 

További információ:

www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu

Rongits Attila - Hannus László

Rongits Racing
Mitsubishi Lancer EVO IX

 

A hétvégén végre felbőgnek a motorok a Mecsekben és kezdetét veszi a 2014-es rally szezon nyitó versenye a Krepton teszt rally Orfűn.

 

A Ba-Ro motorsport bajnok párosa (Rongits-Hannus) is izgatottan várja,hogy hogyan fog viselkedni a teljes felújításon átesett Mitsubishi.

A páros egyébként a tavalyi felálláson nem változtatott és céljuk a kategóriai bajnoki cím megvédése.

A csapat stratégiai megállapodást kötött a Pirellivel ,tehát az aszfaltos futamokon, olasz gumikkal fog száguldani a versenyautó.

Az új abroncsokat már a hétvégi  versenyen kipróbálhatják és még a miskolc rallye hetében is szeretnének egy teszten részt venni,ahol még  több tapasztalatot szerezhetnek a gumikról.

Reméljük hogy 2014-es év is bővelkedni fog sikerekben és látványos  versenyekben,ahol  a versenyzők és a rallyet szerető sportbarátok is megtalálják a számításukat és mindazt,amit egy izgalmas rallye adhat.

Irány Orfű….

Nyünnye

Ba-Ro Motorsport

Maxx Race Team – A123 Teszt Rallye a Grepton Kupáért, Orfű

Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4

 

Kicsit sűrűre sikeredett a 2013-as szezon vége Kiss Viktor és Percze Nándor számára. Habár a Maxx Race Team párosának tagjai utoljára a novemberi Mecsek Rallyn ültek egy autóban, decemberben is több versenyen elindultak, külön-külön. Az idei évad teljesítését azonban újra együtt tervezik, aminek első állomása a március 15-16-ai, orfűi A123 Teszt Rallye lesz, a Grepton Kupáért.

 

Kiss Viktor: Alig vártuk, hogy kezdetét vegye az idei rallyszezon! Ebben az évben is a Maxx Race Team színeiben fogunk versenyezni, ami tavalyhoz képest a Lencse Zoltán-Hoffbauer Tamás párossal bővült. Terveink szerint az Országos Rally Bajnokság első osztályának összes futamán rajthoz állnánk, emellett a Murva Kupa csatáiban is részt vennénk a jól megszokott Mitsubishi Lancer Evo IX R4 versenygépünkkel. Egy külföldi versenyt, nevezetesen a Waldviertel Rallyt szemeltük ki az országhatárainkon kívül, ahol lehetőségünk lenne összemérni magunkat a nemzetközi mezőnnyel és szórakozni egy jót. A csapat szakértői gárdája is megváltozott – idén már egy veszprémi társaság fogja felkészíteni az autónkat futamról futamra.

Az elmúlt három hónapban egyszer már ültem a versenyautó volánja mögött, az FRT Kupa keretein belül, de az igazi rallyszezon majd most, az orfűi rallysprinttel veszi kezdetét számunkra is. A hétvége előtt szeretnénk beiktatni egy egynapos tesztet a környéken, de összességében most az lenne a célunk, hogy kicsit visszarázódjunk a ritmusba és összeszokjunk az új szervizcsapattal. Lényegében most indulok először, bár már tavaly is leadtam a nevezést, de akkor végül betegség miatt nem tudtam rajthoz állni. Mégsem mondom, hogy ismeretlen a pálya, hiszen a tavalyi Mecsek Rallyn már mentünk egyes orfűi szakaszokon, így izgatottan várom, hogy egy jóízűt autózhassunk most is rajtuk. A meteorológusok borús időt jósolnak vasárnapra, aminek nem igazán örülök, de legalább lesz alkalmam arra, hogy vizes körülmények között is kipróbáljam a Mitsubishit – ugyanis eddig nem adódott ilyen helyzet. Az A123 Teszt Rallye – akárcsak a II. MAFI Emlékverseny – jó lehetőséget fog biztosítani nekünk arra, hogy felkészüljünk az első éles bevetésre, a március 28-30-ai, Vredestein 20. Miskolc Rallyra.

 

Percze Nándor: Nagyonvárom már a hétvégi futamot, bár különösebben felkészülés nem előzi meg a részemről a szezonnyitót. Versenykörülmények között a Szilveszter Rallyen ültem autóban – akkor viszont a kormány mögött – de azért így sem estem ki a ritmusból. Január végén egy Toyota Yarissal részt vettem az Autóélesztő Szlalom Partyn, Salgótarjánban, valamint a nagyszünetben Kazár Mikiéknek is folyamatosan segédkeztem a felkészülésben, így végig a tűz közelében maradtam.

Többször versenyeztem már az orfűi szakaszokon, nemcsak a Mecsek Rally keretén belül, így nagy meglepetést nem hiszem, hogy okoznak majd. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz a közös munka az új szervizcsapattal, és hogy a Viktorral alkotott párosunk milyen gyorsan tud összerázódni – ugyanis a novemberi Mecsek Rally volt az utolsó közös versenyünk.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Jaga Trans-Art Kft.; Profi-Drink Kft.; Deák Hűtő és Klíma Kft. (deakhuto.hu); Brill-Company Zrt.; Sabina 2000 Kft.; Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft.; Alcohol Trade Kft.; Benyó Autószerviz Kft.;

Esély Iskolai Szövetkezet; Makói Pro Sanitas Bt.; Zöld Élet Szociális Szövetkezet; Első Magyar Szociális Vidékfejlesztési Szövetkezet; Út-Garantor Kft.; Flotta Business Car Kft.; Börcsök Trafik Bt.; Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány (rogers-iskola.hu;www.szefi.hu/gimnazium); Perla Moda Kft. (Magenta-Aréna); JK Kft. (Sztár Motel Balassagyarmat); Absolut Hostess Kft.; Confidenza Kft.; Geoteam Kft.

 

Program:

A verseny távja: 49,65 km

Gyorsasági szakaszok száma: 5 (3+2)

Gyorsasági szakaszok hossza: A: 7 km; B: 7 km

Gyorsasági szakaszok teljes hossza: 35 km

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY csapata 2014-ben változatlan felállásban folytatja rally-s tevékenységét. A hangsúly továbbra is az európai „hadszíntér”, azaz az ERC sorozat, de a program kiegészül az ERT (European Rally Trophy) számos futamával, továbbá megszokott módon néhány hazai versenyen való részvétellel, elsősorban tesztelés céljából. Az elkövetkező hétvégén, Orfűn megrendezésre kerülő „A 123” Teszt Rallye ehhez éppen tökéletes alkalomnak ígérkezik a külhoni erőpróbák előtt.  


Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY párosa, Puskádi János és Gódor Barna az elmúlt évek közös sikerei és maradandó élményei után 2014-ben is folytatja a közös versenyzést. Az IRC-n, később ERC-n való részvétel után belekóstolnak egy újabb sorozatba az European Rally Trophy elnevezésű regionális kontinensviadalba. A részben korábbi Világbajnoki, Európa bajnoki futamokat tartalmazó erőfelmérő első megmérettetése éppen egy korábbi legendás VB futam, a San Remo Rallye lesz, amelyre április legelején kerül sor.

Előtte azonban immár hagyományosan részt vesz a csapat az Orfűn megrendezendő év eleji aszfaltos tesztfutamon, melynek alkalmával Puskádi Janiék harmadik szezonjukat kezdik a top-kategóriás Skoda Fabia Super 2000-el. Az autó teljesen megújulva áll majd a rajtvonalra és versenyzőpárosa már alig várja, hogy belülről hallgathassa a Fabia jellegzetes ordítását. J Végre elkészült a csapat új, komoly megjelenésű szervizkamionja is, amely lényegesen kényelmesebb „otthont” jelent majd a versenyzők valamint az Őket segítő technikai személyzet számára a szervizparkokban.

A teljes évad programja még nem kristályosodott ki, a további futamok helyszíne majd attól is függ a Puskádi – Gódor páros számára, hogy versenyautójuk mikor lesz „szabad”. Mivel több neves pilóta is jelezte szándékát a Fabia Super 2000-es kölcsönzésére, így Janiék is az autó programjának megfelelően döntenek majd a további versenyeken való indulásról. Az ERT-n való részvétel azért is merült fel, mert így számos új helyszínt is megismerhetnek a versenyzők, ami mindig nagyszerű kihívást jelent.

Az EROSOL HONDA CIVIC TYPE-R, a „csapat a csapatban” 2014-ben szintén a régi összeállításban készül a tavaly megszerzett Európa Bajnoki cím megvédésére. Bessenyey Zoli és Nyírfás Juli már idén teljesítette az első ERC futamot Ausztriában, ahol ugyan vezették a kategóriát, de egy kis balszerencse után végül győzelem nem született, pontszerzés viszont igen. Az orfűi tesztversenyen Ők is ott lesznek az R 3-as Hondával, ami számukra azért fontos, mert nem sokkal utána indulhatnak is Görögországba az Akropolisz Rally-ra. A legendás korábbi VB futam idén az ERC sorozat része. Rendhagyó módon aszfaltos szakaszokat is tartalmaz a megszokott brutális murvás gyorsok mellett, így Zoliék számára szintén ideális tesztlehetőség lesz az orfűi verseny.

Az állandóságok mellett persze az idei szezon bővelkedni fog újdonságokban is. Új helyszínek, új kihívások, új feladatok és visszatérő régi kedvencek egyaránt színesítik majd a csapat életét 2014-ben. Ezúttal is mindenkit szeretettel várunk Orfűre, az idei első komolyabb hazai rally-s megmozdulásra, a pálya szélére és a szervizparkba egyaránt. J

 

Csökő Zoltán

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL – HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERC sorozatban.

2. oldal / 3

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top