Az Update Team versenyzőpárosai már izgatottan várják az év utolsó Rali-Túra futamát. A váci verseny az elmúlt évek során sokak kedvence lett, reméljük most sem lesz ez másként. A látványos prológon és ritmusos gyorsasági szakaszokon hatalmas küzdelmek várhatók, hiszen sok kategóriában most dől el a bajnoki cím sorsa.
Pénzes Csaba: - Az előkészületekkel készen vagyunk a váci versenyre. A Tatabányán meghibásodott difit, hátsó hidat kicseréltük, a váltó átesett egy nagyobb revízión. Bízunk benne, hogy az utolsó futamunkon már szerencsésebbek leszünk, és kibírja a technika a célig.
- Kisebb kihagyás után visszaül mellém a „szokásos” navigátorom diktálni az itinert. Bár a pályák tekintetében most egy kicsit hátrányból indulunk, hiszen a Gombás- Sejce gyorsasági szakaszon még nem versenyeztem, ellentétben a márianosztraival. Emlékeim szerint ez egy szerethető, ritmusos pálya, tehát most is egy jóízűt szeretnénk rajta autózni. A Gombás-Sejce szakaszt pedig belső felvételek alapján memorizáljuk addig is. A szombati prológra pedig feltesszük az utcai gumit és nem vesszük túl komolyan.
- Reményeink szerint az eső nem fog esni a hétvégén Vác környékén, de ha mégis megtréfálna minket az időjárás, nem keseredünk el, hiszen akkor talán nem jön ki annyira a lóerő különbség.
- Az idei szezonban nem voltunk túl szerencsések, tehát mindenképpen szeretnénk már célba érni. A negyedik, ötödik hely környékét próbáljuk majd megszerezni a kategóriában, de ha előrébb végeznénk sem bánnánk.
Schubert István: - Az idei év csupa újdonságot tartogatott, mind autó, mind a pályák tekintetében. Az utolsó futamunk sem lesz másképp, hiszen soha nem versenyeztünk még ezeken a gyorsasági szakaszokon ezelőtt.
- A technikai háttér a Renault Megane marad, amellyel szeretnénk jobban megismerkedni. Az elmúlt héten átesett a revíziókon, tehát készen állunk a versenyzésre.
- Próbálunk kedvező itinert írni a szombati nap folyamán, hogy ne érezzünk akkora hátrányt az ismeretlenben.
- Mindenképpen szeretnénk célba érni, most a helyezés nem is annyira fontos már. Bízunk benne, hogy sok kedvező élményben lesz részünk a hétvége folyamán.
Köszönjük Támogatóinknak!
www.norbi.eu Update, Defend, Realproimgate Kft., Head - Up, Sko - Silex Kft., Gumibroker, Renault Darius, Yoko-System
Az Update Team háza táján mindig számíthatunk újdonságokra, ami azonban változatlan, az a csapaton belül uralkodó jó hangulat. A meglepetés ezúttal Domonkos Eszter „Maya” érkezése, aki Mészáros Sándort helyettesítette a navigátori pozícióban egy verseny erejéig Pénzes Csaba „Puki” oldalán. hét év kihagyás után tért vissza a rally vérkeringésébe.
Lencsés Zsolt: - A mi versenyünknek bármennyire is készültünk rá, elég hamar vége lett. Már szombat délután búcsút inthettünk az új motorunknak. Az indulásunk veszélyben forgott, de szerencsére kaptunk időt a fennálló helyzet javítására. Késő este sikerült csak beállnunk a parc fermé-be, de még bíztunk a sikeres verseny teljesítésében.
- A fekete leves ez után ért minket igazán, ugyanis az első gyorsasági rajtjában eltörött a féltengely. Ezután nem kellett sokat gondolkodnunk, véget ért a versenyünk gyakorlatilag mielőtt elkezdődött volna.
- Bármennyire is megpróbáltunk mindent, a technika ördöge egész évben kísértett minket. Ez ezen a futamon hatványozódni látszott. Szeretnénk szépíteni, de nagyon el vagyunk keseredve. Még nem tudjuk, hogy mi lesz a folytatás.
Pénzes Csaba: - Teljesen más felállásban indultunk neki ennek a futamnak, ugyanis Mészáros Sándor navigátorom távollétében egy igazi visszatérőt sikerült magam mellé ültetni Domonkos Eszter „Maya” személyében, aki hét év után érkezett vissza a rally pályákra. Az együttműködésünk már az elejétől gördülékenyen folyt. Minden elismerésem a tudásáért, profizmusáért.
- A pályák fantasztikusak voltak, ahogyan a rendezés is. Minden pillanatát élveztük a versenynek.
- Az autó is meglepő módon jobban bírta a kiképzést, mint ez idáig. Sokat tudtunk fejlődni, gyorsulni. Tökéletes versenynek is mondhatnánk a tatabányait, ha az utolsó gyorsasági szakaszt még kibírta volna a technika. Sajnálatos módon lehet, hogy elkiabáltuk, annyira a cél lebegett előttünk, de ismét a szokásos betegsége jött elő az autónak, a difi nem sokkal a rajt után feladta a szolgálatot.
- A folytatásban a váci verseny következik, amelyen már csak egy vágyunk van, hogy végre megláthassuk a vasárnapi célt.
Schubert István: - Az ismerkedésünk a Renault Megan-nal még javában folyik. Minden alkalommal tud nekünk ujjat mutatni. Sokat dolgozunk a beállításokon, hogy egy kicsit magunkra tudjuk formálni.
- Tatabányán már volt némi helyismeretünk, így a gyorsasági szakaszokat könnyebb volt feldolgozni, mint eddig. Nagyon kedvünkre való volt mindkét pálya Rugógyár és Pusztavám is.
- Viszonylag könnyű kezdés után kedvezőtlen fordulat, hogy a negyedik gyorsasági szakaszon eltörött a lengőkar, így ismét nem sok időn volt ismerkedni a technikával.
- Reményeink szerint a következő és egyben utolsó bajnoki futamunk a Vác Rallye lesz, ahol bízunk a sikeres szereplésben.
Köszönjük Támogatóinknak!
www.norbi.eu Update, Defend, Realproimgate Kft., Head - Up, Sko - Silex Kft., Gumibroker, Renault Darius, Yoko-System
Az Update Team színeiben versenyző három páros felemás sikerélményekkel térhetett haza a lábatlani futam után. A rész sikerek megvoltak mindenki számára, de az igazi áttörés még várat magára.
Lencsés Zsolt: - Fantasztikus körülmények között kezdtük a versenyre való felkészülést, amelyet köszönünk a csapattársainknak Schubert Istvánnak és Kollár Károlynak. A dorogi tó partján már péntek este sikerült a csapatnak maximális jókedvben, kipihenve indítani a hétvégét.
- A másnapi pályabejárás remekül sikerült. Nagyon a kedvünkre való volt mindkét gyorsasági szakasz. Megpróbáltuk a legkedvezőbb itinert írni ezekre a nem mindennapi gyorsasági szakaszokra, amely úgy tűnt sikerült is.
- A vasárnapi napot kellemes időben tudtuk indítani. Az első gyorsasági szakaszt azonban rögtön etapként kellett teljesítenünk. Amit szomorúan tapasztaltuk, hogy már a második gyorsasági szakaszon a technika ördöge ismét kibabrált velünk, ugyanis az autó elkezdett három hengerezni hatalmas ködöt hagyva magunk után, amely még az utánunk jövőnek is feltűnt. Egész nap küzdenünk kellett, hogy legalább a célban tudjuk befejezni a versenyt. A fohászunk meghallgatásra talált teljesíteni tudtuk a távot.
- Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, hiszen most nagyon vágytunk már a dobogóra. Bízunk benne, hogy a tatabányai verseny végre tartogat számunkra babérokat.
Pénzes Csaba: - 1986-ban versenyeztem utoljára ezeken a gyorsasági szakaszokon. Abban az évben 54 darab kereklámpás Zsiguli volt a kategóriában. Akkor megnyertük a Rallye2-es bajnokságot. Most már egy kicsit már szelek fújnak, de próbáltunk lépést tartani a mezőnnyel.
- A futamot nagyon kedvező hangulatban kezdtük. Biztosak voltunk benne, hogy most nem akadhat probléma az autóval, de tévedtünk. Már az első gyorsasági szakaszon elment a töltés, ami még nem lett volna vészesen nagy probléma, de sajnos az ötödik gyorsasági szakaszon lefogazott a difink.
- Már nem vagyunk annyira messze időben a kategóriánk elejétől, folyamatosan tudunk gyorsulni, de jó lenne már a célban befejezni a versenyt, hogy minél több versenykilométert tudjunk gyűjteni.
- A következő futamunk Tatabányán lesz, reméljük, hogy az autó akkor bírni fogja a megrázkódtatásokat.
Schubert István: - A lábatlani futam nekünk hazai pályán zajlott, ezért is próbáltunk mindent beleadni, hogy a barátokat, családtagokat ne hagyjuk cserben, ha már ennyi-en szurkoltak nekünk.
- Számunkra ez a futam sok újdonságot tartogatott technika tekintetében. A Megane fantasztikus tempókra képes, nagy meglepetés volt, hogy ennyire kedvezőek az autó adottságai.
- Az első körben még csak próbálgattuk, de a harmadik gyorsasági szakaszon már tudtunk jóízűeket autózni. A negyediken azonban még most sem tudjuk teljesen biztosan, hogy mi történhetett, a végkifejlet az, hogy valószínűleg rámentünk valamire, amitől defektünk lett, majd a jobb első gátlónk is eltört. Kénytelenek voltunk idő előtt búcsúzni, pedig már igazán kezdtünk belejönni a menetbe.
- Tatabányán indulunk legközelebb, ahol szintén a Megane-t vesszük igénybe. Reméljük, hogy most még jobban sikerül vele összebarátkoznunk.
Köszönjük Támogatóinknak!
www.norbi.eu Update, Defend, Realproimgate Kft., Head - Up, Sko - Silex Kft., Gumibroker, Renault Darius, Yoko-System
Frissítve: 2023.06.26.
ORB Rally1:
ORB/ORC 2023. évi állása
Historic Rally1:
2023. évi állása
ORB Rally2:
2023. évi állása
ORB Rally3:
2023 évi állása
Rally Világbajnokság:
2023.évi állása
Európai Rally Bajnokság:
2023. évi állása
Rallycross OB.:
2023.évi állása
Rallycross VB.:
2023. évi állása
Terep Rally OB.:
2023. évi állása