MARICSEK RACING TEAM – IV. Peugeot PM Vác Rally, 2013. szeptember 21-22.
Borbás Szabolcs – Kiss Roland, Mitsubishi Lancer Evo VII
Idő előtt a menetlevél leadása mellett döntött Borbás Szabolcs és Kiss Roland, a IV. Peugeot PM Vác Rallyn. A bekövetkező csúszások miatt a Maricsek Racing Team baranyai versenyzői a negyedik gyorsasági szakasz után döntöttek úgy, hogy inkább feladják a versenyt, csak hogy épségben és időben hazaérjenek. Amíg azonban mentek, szépen terelgették a Mitsubishi Lancer Evo VII-est.
Borbás Szabolcs: A csúszásokat leszámítva minden nagyon rendben volt a IV. Peugeot PM Vác Rallyn. Sajnos az utolsó, elengedett kört már nem tudtuk megvárni, hiszen nekünk éjszakába nyúlt volna úgy, mire hazaérünk.
A prológ nagyon tetszett, s akárcsak a Baranya Kupán, most is különösen jó eredményt értünk el rajta, hiszen a komplett túra mezőnyében az abszolút 5. idő szerepelt a nevünk mellett. Nagy öröm ez nekünk, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy az élmezőnynek már sötétben kellett teljesítenie a laktanyai köröket, s ezáltal kicsit vissza is fogtak a tempóból.
Az első gyorstól nagyon tartottam, hiszen tavaly ott estünk be, s nem voltak szép emlékeim Gombásról. Nem is sikerült olyan jól teljesítenünk azon szakaszon, viszont a nagymarosinál már szépen meneteltünk. A Mitsubishink nagyon jól működött, a legutóbbi két versenyünkkel ellentétben semmiféle műszaki gondja nem akadt. Végig jól éreztük magunkat a kocsiban, s hiába autóztunk tét nélkül, így is a 4. helyen álltunk a licenszesek között, mikor úgy döntöttünk, hogy inkább hazamegyünk.
Vegyes érzelmeim vannak az idei szezonnal kapcsolatban. Volt, amikor igazán jó részeredményeket értünk el, viszont gyakran megtréfált bennünket a technika ördöge, aminek következtében csak az abszolút 6. helyen tudtunk végezni. Idén talán még egy Mecsek, egy Mikulás és egy Szilveszter Rally fog szerepelni a programunkban, ahol már tényleg csak a jóízű autózás lesz a fő célunk.
Kiss Roland: Sikeres hétvégénk volt, hiszen mind az autó, mind a szervizcsapat jól teljesített, és az izgalmas, ritmusos pályákon mi is jól éreztük magunkat, ám a csúszások rányomták a bélyegét a hangulatunkra.
Az első gyorsaságiról származó, tavalyi rossz emlékek nagyon benne maradtak Szabolcsban, amit érezni is lehetett, hiszen jóval lassabban haladt át azon a bizonyos kanyaron, mint máshol. Ám a lényeg az volt, hogy átértünk azon a részen, és semmi fennakadás nem hátráltatott bennünket a menetelésben. Ezzel szemben a nagymarosi szakaszon mindig 4. körüli időket tudtunk teljesíteni, ami külön öröm volt számunkra. Felszabadult hangulat uralkodott a kocsiban, bár az nem nagyon befolyásolta a légkört, hogy Vácott igazából tét nélkül autóztunk. Attól még sosem lett senki sem gyorsabb, ha befeszült egy-egy futamon – ezért is van az, hogy nálunk mindig a vidámság és a felszabadultság van előtérben.
Közös döntés alapozta meg azt, hogy a negyedik gyorsasági után leadtuk a menetlevelet és nem vártuk meg a verseny végét. Sajnálom, hogy ez így alakult, de fontosabb volt most az, hogy épségben és időben hazaérjünk, kipihenten vágjunk neki az előttünk álló munkanapoknak. Technikailag nem a mi szezonunk volt a 2013-as Rali Túra Bajnokság, viszont a közös munkára ötöst adnék. Bízom benne, hogy jövőre sokkal több szerencse fog mellénk pártolni, és újból sikereket érhetünk majd el.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: TechnoPig Kft., Dipolvill 96 Kft., T.2.D. Bt., Hajduvet Kft., Nomek Kft., BOSE, Handtex Bt., Kökönyös Patika Bt., Hegyháti Pálinkafőzde, Gerecse Pharma Kft., Pharmamét Kft., Baranyaholding Kft., Magister Pharma Kft.,Rózsa Pharma Kft., Rally Café
Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
További képek a versenyről: Kattints ide!