ORB Baranya Kupa
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna újra itthon mozgatja meg a Skoda Fabia Super 2000-est. A brutális román murva után megkönnyebbülést jelent majd a kedvenc, Pécs és Komló környéki pályákon autózni. A Baranya Kupán való indulás egyben felkészülés a szeptember végi ERC futamra, amelynek Horvátország ad majd otthont.
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa, Puskádi János és Gódor Barna előző ERC futamán Romániában igen szerencsésen ért célba, mivel a Fabia Super 2000-es sebességváltója szinte kezdettől fogva vészjóslóan zakatolt. Ennek köszönhetően új váltó került a Skodába, emellett pedig megtörtént az aszfaltra való átépítés is, mivel mostantól főként ilyen talajú versenyek következnek Jani és Barna idei programjában.
A Baranya Kupán való részvételnek több fontos oka is van, amellett, hogy a csapat mindig szívesen versenyez a mecseki pályákon. Az új váltóval át kell mozgatni az autót, hogy egy esetleges hiba ne a következő ERC futamon okozzon fejtörést. Továbbá most először adódik alkalom az ERC szabályoknak megfelelő új aszfalt abroncsok kipróbálására, mivel ezek bevezetése óta Janiék csak murván versenyeztek.
Az új mintázatú gumik a Világbajnokságon szereplőkhöz hasonlóak. Mind szárazon, mind pedig vízen ugyanazt a mintázatot kell használni, utóbbin természetesen a puhább keveréket, de a lényeg, hogy tilos utólag megvágni, a mintán változtatni. Nem tűnik bonyolultnak a helyzet, mert gyakorlatilag kétféléből lehet választani. Ami miatt mégis nehéz lehet, az a pályák hossza, minősége, valamint a hőmérsékleti tényezők. Könnyen előfordulhat, hogy rossz taktikával egy kör, vagyis két-három gyorsasági után nem marad semmi a gumiból.
Fontos megtapasztalni, hogy az egyes keverékek mennyire tartósak, hiszen valószínű, hogy a korábbi abroncsokhoz képest a tapadás is más lesz, mivel az újak rajzolata már-már egy utcai sport gumihoz hasonló. Persze a szerkezetük sokkal robosztusabb, oldalfaluk sokkal erősebb, ezzel együtt előfordulhat, hogy alig 60 kilométer alatt nullára kopnak, amennyiben nem megfelelőek a pályákról szerzett információk, vagy hiba csúszik a választásba.
A Pécs környéki ismert és szeretett pályákon remek lehetőség adódik majd mindezek tesztelésére, kipróbálására, illetve kicsit „visszarázódni” az aszfalton való autózásba. A horvát ERC futamra való ráhangolódásra ennél jobb alkalom nem is lehetne.
Csökő Zoltán
Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY és az EUROSOL - HONDA Civic Type-R ezúton is köszöni Partnereinek, Támogatóinak segítségét, akik lehetővé teszik, hogy a csapat e csodálatos helyszíneken és versenyeken részt vehessen itthon és az ERC sorozatban.