MARICSEK RACING TEAM – XI. Suzuki-Kaiser Ózd Rali, 2013. május 12.
Vargha Bálint – Magyar Gábor, Renault Megane Maxi
Eger után Ózdon sem valósult meg a Vargha Bálint-Magyar Gábor duó terve, miszerint a célig vezetnék a Renault Megane Maxit. A technika ördöge most is bekopogtatott a versenyautójuk ajtaján: egy pár forintos alkatrész törött el a futóműben, s kifordult kerékkel a pálya szélén kötöttek ki. A Maricsek Racing Team versenyzői ennek ellenére sem csüggednek – már dolgoznak azon, hogy a júniusi Salgó Ralin újra a H2 kategória élmezőnyében lehessenek.
Vargha Bálint: Az egri szerencsétlen kiesésünk után egy célunk volt a hétvégi bajnoki fordulóra: célba érni. Az idei a harmadik Ózd Rali volt számomra. Ebből sajnos csak egyet sikerült a célban befejeznem, a másik kettő kieséssel végződött. Most a futóműben, egy pár forintos alkatrész törött el, ami miatt a kerék kifordult a helyéről, és nem tudtuk tovább folytatni a küzdelmeket.
Az első két gyorsasági szakaszon a biztonság jegyében autóztunk, de így is a kategória 2-3. helyére volt elég a futott időnk. Mire belejöttünk volna a versenyzésbe, addigra viszont sajnos megtörtént a szerencsétlen eset. Egy kicsit csalódott voltam, hiszen a hétvégén nagyon jó kedv uralkodott a csapatunknál, amit ismét egy műszaki hiba árnyékolt be. Nem csüggedünk, már munkába is álltunk, hogy a következő versenyre helyrehozzuk az autót. Teljes futómű-felújításon fog átesni a Renault, majd az után az egészet újra ráncba szedjük, hogy a júniusi Salgó Ralin versenyképesek legyünk.
Magyar Gábor: Nem alakult túl jól a versenyünk, Fortuna most sem állt mellénk. Az első gyorsasági szakaszunk nem volt szerencsés, mert mire kimentünk a pályára, elkezdett szakadni az eső. Az utána következő gyorsaságikra azonban már összeállt a technika, és szépen faragtunk le a hátrányunkból, egészen egy szerencsétlen esetig. A 3. szakaszon kitörött a bal első kerekünk, így hamar a futam feladására kényszerültünk – addig viszont a H2 kategória 2-3. helyén álltunk. Belementünk egy gödörbe, keresztbetörött a felfüggesztés, és annyira szerencsétlenül jártunk, hogy még csak letolni sem tudtunk az autót a pálya szélére. Az a gyors igazi mumusnak számított a kategóriánk többi résztvevőjének is, hiszen például az egyik legnagyobb ellenfelünknek, a Papp testvéreknek is ott törött el a féltengelyük.
Egyáltalán nem vagyunk elkeseredve, dolgozunk azon, hogy kijavítsuk a hibákat és tökéletesítsük a Renault működését. Most már minden olyan alkatrész ki lesz cserélve a kocsiban, ami eddig még nem volt, s akkor már egy szikrányi esélye se lesz a műszaki meghibásodásnak. Jövő hétre remélhetőleg el is készül az autó, s újult erővel támadhatunk majd a Salgó Ralin.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Hetech Trend, Truck Parts
Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.