Mexikó Rali riportja
- március 16-19.
Sebastien Ogier jól megválogatta, hogy hol is indul idén. Monte-Carlo után Mexikóban ismét az első helyre futott be. Míg a Hercegségben kilencedszer, itt, Dél-Amerikában hetedszerre ért be elsőként a francia. Ezzel megelőzte nagy riválisát, Sebastien Loeböt, aki hatszor tudott Mexikóban győzedelmeskedni. A második helyen Thierry Neuville futott célba nagyon kis időkülönbséggel. A bronzérmes hely Elfyn Evansé, Ogier csapattársáé lett. A címvédő Kalle Rovanpera erőfeszítései a Svéd Rali után ismét a negyedik helyre voltak elegendőek.
„Az autó nagyszerűen ment a hétvégén. Ez egy hibátlan rali volt számunkra és a csapat számára.” – nyilatkozta tömören Ogier, aki ezzel a győzelemmel átvette az első helyet az egyéni ponttáblán. Mivel a következő ralin Horvátországban is rajthoz áll a francia, elmondása szerint emiatt is fontos volt számára, hogy hogyan szerepelt itt. Ő akart ugyanis elsőként indulni majd az aszfaltos megmérettetésen. Bár a rekordról nem beszélt, nyilván a hiúságát az is legyezgeti, hogy a nagy riválist, meg tudta előzni.
Az első három helyezett szorosan egymás mögött ért célba. Thierry Neuville és Elfyn Evans különösen nagy csatát vívott a második helyért és végül a belga nagyon kis időkülönbséggel hozta be autóját az ezüstérmes helyen. A rajongók nem bánták ezt a csatározást, nagyon izgalmas véget hozott a négy napos megmérettetésnek.
Kalle Rovanvera nem tudta felvenni az elöl menő trió tempóját. Kénytelen volt beérni a negyedik helyezéssel. Mögötte több mint egy perces késéssel futott be ötödikként Dani Sordo a Hyundai volánja mögött.
Fotó: AmberPR
A nagyon durva murvás terep kifogott egy sor élmenőn, így vált lehetővé, hogy Gus Greensmith WRC2-es Skodájával az összetett hatodik helyen fusson célba. Mögötte két WRC2-es riválisa, Emil Lindholm és Oliver Solberg is részesült a dicsőségből. Ők is befértek az első tízbe.
Ott Tanaknak rövid ideig tartott az öröme. Svédországi győzelme után itt csak a kilencedik helyig jutott. Még péntek reggel belefutott egy turbófeltöltő meghibásodásba, ami több, mint 14 perces veszteséget okozott a számára. Az első tizet a lengyel WRC2 sztárpilóta, Kajetan Kajetanowicz zárta.
A következő világbajnoki raliversenyre ismét öt hetet kell várnunk, 2023. április 20-23. között kerül megrendezésre az aszfaltos Horvát Rali. A koronavírus járvány kitörésének köszönhetően került be ez az európai helyszín a világbajnokság versenynaptárába és azóta is bent van. A szezon negyedik versenyeként kerül rá sor tavasszal a szomszédunkban. Ezúttal is ez lesz a szezon első teljesen aszfaltos futama, várhatóan tavaszi esős időjárási körülmények között. 2022-ben Kalle Rovanpera szerezte meg itt a győzelmet. Kérdés, hogy a Toyota világbajnoka végre megszerezi-e szezonbeli első győzelmét, vagy ezt is átengedi Ogier-nak.
2023-as Mexikó Rali eredménye
- Sebastien Ogier (FRA) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:16:09,4
- Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 HYBRID 3:16:36,9
- Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:16:37,3
- Kalle Rovanpera (FIN) GR Yaris Rally1 HYBRID 3:18:04,7
- Daniel Sordo (ESP) i20 N Rally1 HYBRID 3:19:08,2
- Gus Greensmith (GBR) Fabia RS WRC2 3:28:40,9
- Emil Lindholm (FIN) Fabia Evo WRC2 3:29:13,8
- Oliver Solberg (SWE) Fabia RS WRC2 3:29:47,1
- Ott Tanak (EST) Puma Rally1 HYBRID 3:31:29,0
- Kajetan Kajetanowicz (POL) Fabia Evo WRC2 3:32:06,0
A világbajnokság állása
- Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 56 pont
- Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 53 pont
- Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 52 pont
- Ott Tanak (EST) M-Sport Ford WRT 47 pont
- Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 44 pont
- Craig Breen (IRL) Hyundai WRT 19 pont
- Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 17 pont
- Esapekka Lappi (FIN) Hyundai WRT 15 pont
- Gus Greensmith (GBR) Gus Greensmith 8 pont
- Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 8 pont
Gyártók
- Toyota Racing WRC 127 pont
- Hyundai WRT 100 pont
- M-Sport Ford WRT 73 pont
Forrás: facebook.com/amberprkft/