• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Csak a kihívás számít!

Az Osváth Péter - Nemes Csaba kettős is rajthoz ál a Terep-rallye Világkupa hazai fordulóján, a hétvégi Hungarian Baján. A balatonfüredi kettős egy BMW X6 RR-rel vág neki a Veszprém környéki futamnak.

 

A pénteki hivatalos rajtot követően egy 11.5 kilométeres szuperspeciál szerepel a programban, a Veszprém Rallye-ról már jól ismert nullpont környékén. A bemelegítő szakasz eredménye alapján választanak rajthelyet másnapra a pilóták, majd az igazi tánc szombaton veszi kezdetét a Lőtéren.

Osváth Peti rögtön bele is csap a közepébe, már ami a Hungarian Baja-t és az általa hajtott autót illeti.

„Fazekas Károly BMW-jével fogok rajthoz állni. Ez egy kiváló autó, igaz az X6-os felett is eljárt az idő, hisz ez az autó 2012-ben épült és már sokkal újabb technikák vannak a mezőnyben. Minden évben hoznak ki új fejlesztéseket, ezért talán egy kicsit technikai hátrányban vagyunk, de összességében nem számít, majd igyekszünk a helyismerettel pótolni. Nagyon szeretem a Lőteret, imádok rajta autózni és a Hungarian Baján megadatik, hogy 180 kilométert megyünk itt, egy gyorsaságin belül, ráadásul előtte szerepel a programban egy 25 km-es szakasz is, ugyancsak a Lőtéren, tehát összesen 205 kilométert teljesítünk a kedvenc pályámon egy körben. Ami pedig extra pozitívum, hogy a két szelektívet mindössze egy rövid átkötő szakasz kapcsolja össze, még le sem kell vennünk a sisakot, ha lejöttünk az első szakaszról, szinte azonnal mehetünk is tovább. Két kör, azaz 405 kilométer versenytempóban, egy igazán finom kis történet!” Mondja mosolyogva Peti.

„A BMW nem egy olyan gyors technika, mint mondjuk egy R5-ös Skoda vagy egy Mitsubishi, de egy ízig-vérig épített autó, nincs benne semmi olyan alkatrész, amit egy utcai kocsiban meg lehet találni, a motorján kívül. Annak teljesen szériának kell lenni, de minden más versenyfelszerelés rajta van. Tavalyelőtt már mentem ezzel az autóval, ráadásul épp itt, a Hungarian Baján és az egy hatalmas kihívás volt. Akkor elhatároztam, hogy ha lesz még rá lehetőségem, akkor újra meg fogom próbálni és most úgy hozta az élet, hogy a jelenlegi navigátorommal, Nemes Csabival ismét részt vehetünk a versenyen.”

2016-ban volt olyan szelektív szakasz, ahol Osi jobb időt autózott, mint a korábbi VB menő és a Mini jelenlegi gyári pilótája Mikko Hirvonen.

„Igen, de ebből nem lehet és nem is kell messzemenő következtetéseket levonni. Nyilván számított a helyismeret, de azt is hozzá kell tenni, hogy nem szabad előre gondolkozni, mert csak a verseny előtt kapjuk meg az itinert és két éve is előfordult, hogy menet közben már előrébb jártam a pályán, az agyam öt kanyarral arrébb volt és ez nagy szamárság volt, mert közben nem is arra mentünk, mint amire gondoltam. Megzavarodtam, mert az járt a fejemben, hogy arra nincs is út. Magamban és a navigátoromban is bizonytalan lettem, pedig valóban arra kellett menni, amerre ő mondta. Nem hátrány, hogy van helyismeretünk, de a terep raliban nem szabad előre gondolkozni. Itt mindig az adott kanyart kell megoldani, ha ez megvan, akkor jöhet a következő. Ez az autó sok mindenen átlép, mehetünk ezért az út mellett is, de a szabály az, hogy amit látsz, csak azt csinálhatod meg, különben bajba kerülhetsz.”

Az embernek az az érzése, hogy Osváth Peti az idei szezonban valahogy sosem vágja kis fába a fejszéjét és ez így van a Hungarian Baja esetében is.

Ezek igazi kihívások, ezeket szeretem, azért csinálom. Azt tudom, hogy a Terep-rallye mezőnyéből, akik a Világkupán indulnak, az első öt itt lesz. Jakub Przygonski, Martin Prokop, a korábbi N-es világbajnok Xevi Pons, a Dakar győztes Joan „Nani” Roma, valamint a Világkupa győztes Vladimir Vasilyev. Ez egy borzasztóan erős névsor, ami kiegészül még a korábbi magyar bajnokkal Miroslav Zapletallal. Komolyak a kocsik, kemények a pilóták. Hat elképesztő játékos van, illetve mindenki nagyon jó, aki a T1-es kategóriába nevezett, de ez a hat név a világ élvonalába tartozik. A kihívás tehát adott, de remélem, hogy egy jó dolog sül ki a hétvégi kalandból. Mi azon leszünk, hogy kihozzuk magunkból és a BMW-ből a lehető legtöbbet.”



Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top