• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Visszatérnek Nova Goricára

Nagyon kemény három nap után Szlovénia felé vette az irányt a CREDOBUS-LPWMSport csapata, hogy részt vegyenek a Mitropa Rally Kupa idei hetedik állomásán a 7. Mehle Rally Nova Goricán.

Épphogy haza jött a csapat Ózdról, már neki is ált az autó felkészítésének és át matricázásának, hogy szerdán el tudjon indulni Szlovéniába. A tavalyi évben Lovász Pál és Kürti Tamás már járt a versenyen, de az autónak volt egy rejtélyes problémája a gázpedállal és nem sikerült jól a verseny, pedig jól kezdődött számukra.

Idén szeretnék kiköszörülni a csorbát, hiszen a pályabejáráson egy fantasztikus helyszín és pályák nyíltak meg akkor számukra.

„Tavaly kétdobogós szakasz siker után egy rejtélyes probléma szakította szét az álmunkat, hogy egy ilyen fantasztikus versenyen részt vegyünk” – mondta Kürti Tamás, majd hozzátette: „Ezért is megyünk vissza idén, hogy rendbe rakjuk magunkban ezt a versenyt.”

Ellenfélből nem lesz hiány, ott lesz a komplett szlovén, horvát és Mitropa armada is, de Pálék remélik idén a Hyundai i20 R5 tökéletesen teljesít majd és az eredmények miatt nem kell aggódniuk, hiszen ők nagyon felkészültek a versenyre.

A futam péntek délután kezdődik egy rövid szakasszal, majd két napon át tizenkét gyorsaságit teljesítenek, amiből több húsz kilométer felett van. A verseny össztávja 150 kilométer, amiből 90 verseny körülmények között zajlik majd. A csapat mellett több magyar páros is indul a versenyen.

Partnereink: CREDOBUS, KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Expert Lajta Kft., TPA csoport Magyarország, DE BUS Gmbh, Bus Center Kft., Geri Ügyvédi Iroda, Skuba, diesel DR, Hunnoid, KF Minibus

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top