• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Nyaralunk? Dehogy! Autóversenyzünk!

SOLID Racing Team -  Casentino Rallye 2018

Merencsics Árpád – Kulcsár Dániel - Suzuki Swift GTi MK1

 

Újabb kihívásokkal néz szembe a Merencsics Árpád – Kulcsár Dániel páros a soron következő Mitropa Rallye Cup futamon, melyet a festői szépségű olaszországi Toszkánában, azon belül is a Casentino völgyben rendeznek július 6-7 között. A verseny híres jó pályáiról, illetve meseszép környezetéről.

Árpiék most indulnak első ízben ezen a versenyen, erről kérdeztük a pilótát.

 

Árpi. A mostani megmérettetés ismét új számotokra. Milyen információid vannak a versenyről?

Ez az év szinte csak az újdonságokról szól. A tavalyi versenyekből többet ki kellett hagynunk, ezeket idén pótoltuk, és olyan jó eredményt értünk el idáig, illetve annyira jó helyen állunk az értékelésben, hogy úgy döntöttünk, elindulunk a soron következő olasz futamon. Nagyon várjuk a hétvégét, hiszen akivel eddig beszéltem erről a versenyről csakis jó véleménnyel volt róla. Például a gyűjtőkben olaszos vendégszeretet, szendvicsek, gyümölcsök a versenyzőknek, valamint többen mondták, hogy a pályák nagyon jók, jól autózhatók. Néztem pár belső felvételt, jó kihívás lesz az autónak is, és nekünk is. Nagyban múlik a pályák feldolgozásán az eredmény, mert az utolsó gyorsasági szakasz 36 km-es, és éjszaka lesz. A többi sem rövid, de ez nagy kihívás. Rengeteg múlik azon, hogy az ember hogy osztja be magát, és az autót is.

Az autó hogy áll? Voltak változások vagy változtatások?

Az autóval annyi történt, hogy differenciálművet kellett cserélnünk. Ezen kívül nem volt nagy dolog, a féket ellenőriztük, illetve a futóművet, valamint hogy nincs-e valami elrepedve, amit javítani kellene. Beszereztünk ezen kívül egy garnitúra új gumit, mert a többi egy kissé elkopott a korábbi versenyeken. A világításon szeretnénk még a szabályoknak megfelelően változtatni, hogy egy kicsit jobban lássak éjszaka.

Azt mondtad, hogy jól álltok a bajnokságban. Kifejtenéd ezt kicsit?

Természetesen. Ahogy korábban említettem, nekem az a fontos, hogy minden versenyen kiegyensúlyozott, vagy valamilyen formában javuló teljesítményt nyújtsunk. Ez eddig nagyon jól sikerült mert minden versenyen el tudtunk rajtolni, és be is tudtuk ezeket fejezni. A Mitropa Rally Cup egy pontgyűjtő bajnokság, ahol a vezetőt, és a navigátort is külön értékelik. Az eddig elért helyezéseink meghozták az eredményét, hiszen vezetjük a Mitropa Historic Abszolút értékelését, illetve Dani is vezeti a navigátorok Abszolút értékelését. Emiatt is döntöttünk úgy, hogy felvesszük a kesztyűt, és nevezünk a Casentino Rallye-ra, és megpróbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból, és az autóból.

Azok alapján, amit elmondtál mi lenne az az eredmény, ami elégedetté tenne?

Azt hiszem, hogy ugyan azt a vonalat fogjuk követni, amit eddig. Szeretném, ha a lehetőségekhez mérten a maximumot hoznánk ki magunkból úgy, hogy előtte megfelelően feldolgozva a pályákat, egy pontos itinerből menjünk. Sokan Toszkánába nyaralni mennek, félig mi is, de legfőképpen autó versenyezni!

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Agrivál Kft., Zsirai Pincészet, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft., Mr Kool., Precision Agri Kft.; Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft.; Global-Union Kft.; Raiker Kft.; LaurusConsulting Kft.; C+D Automatika Kft.; Ital-Logisztika Kft.; ERKOMM Kft.; Dolo Étterem és Pizzéria; Airomov; Nagyatád Város; Novics és Társa Közműépítő Kft.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top