Tóth Tibor számára ez alkalommal talán fontosabb a versenyt megelőző teszt, mint maga a futam. No, nem azért mert, az MR Racing pilóta a Mikulás Rallye-n szeretné megváltani a világot, hanem mert olya alkalmi navigátorok ülnek majd mellette, akik most kóstolnak bele először a rali által nyújtott adrenalin fröccsbe.
„Egy igazi buli futam lesz számunkra a Mikuás Rallye!” Tér rögtön a lényegre a tószegi versenyző.
„A hosszabb tesztet is azért szerveztük, hogy azok a barátok, ismerősök és a családom, akik egész évben kísértek a versenyekre be tudjanak ülni mellém, őket fogom megautóztatni pénteken. Örülnék neki, ha nem esne az eső, mert ha saras lesz a pálya, az nem nyújt akkora élvezetet, nincs az a tempó, amit szeretnék, hogy megérezzenek a vendégek. Száraz időben derül ki igazán, hogy mit tud egy ilyen négykerekes autó: a gyorsulás, a féktávok, illetve, ahogy átlépi a gödröket és átmegy mindenen. Én azt sem bánnám, ha pénteken lenne jó idő, a versenyen meg esne. A lényeg, hogy a teszten legyenek ideálisak a körülmények.”
Az élményautóztatást követően aztán minden visszaáll a rendes kerékvágásba, szombaton pályabejárás, majd vasárnap következik a verseny.
„A Mikulás Rallye-n egyébként a második körre lesznek egyformák a körülmények, az első két szakasz úgysem lesz mérvadó. Akik a mezőny elején mennek, talán még nagyobb hátrányban lesznek, mert még nincs meg az a nyom, amin igazán tempósan lehet autózni. Minél hátrébb rajtol valaki, annál tisztább, és ezzel együtt gyorsabb pályán tud menni. A Lőteret nagyon szeretem, autózunk egy jóízűt, aztán meglátjuk. A Mikulás Rallye-t buli versenyként kezeljük, mindamellett, hogy mindenki nézi az időket és úgy nyomja neki, mintha az élete múlna rajta, de murván autózni, az a rali csúcsa! Emlékszem, amikor először beültem Pénzes Zsolti mellé az EVO III-as Mitsubishibe, fogalmam sem volt róla, hogy laza talajon így lehet menni egy ilyen autóval, csak pislogtam nagyokat. Szóval arra készülök, hogy pénteken átadjam ezt az élményt, vasárnap pedig versenyezzünk egy jót, mindenféle nyomás és tét nélkül, csak élvezni szeretnénk a sebességet!”