Van, akinél könnyen és változatlanul kezdődik az év, van, akinél még mindig nagy a bizonytalanság. Trencsényi Józseffel beszélgettem, aki hiába kezdte időben szövögetni a terveket a 2014-es évre, mégsem állt össze a kép, hiszen olyan nagy a bizonytalanság a hazai bajnokságot illetően, hogy nem volt – és még most sincs – mire támaszkodni.
Hogyan várjátok az idei évi kezdést?
Egyelőre még semmi konkrétumot nem tudok, eléggé szerteágazó körülöttem ez a rallye-s dolog. Nagyon keveset tudunk még a magyarországi versenyekről a szövetség problémái miatt, és így nekünk nagyon nehéz összerakni a dolgainkat. Alaphelyzetben szerettünk volna idehaza versenyezni, de annyira pengeélen táncol itt minden, hogy melyik versenyt ki rendezi, meg lesz-e tartva, mikor lesz… és annyira későn kapunk meg minden információt, hogy így ez nem működik! Minden el van késve, se licencek, se semmi. Eléggé problémásnak látjuk a helyzetet, nehéz így évadra készülni akár saját, akár bérautóval. Másrészt pedig a kocsinkat a nyárig szeretnénk eladni, és másik autóval folytatni, de alaphelyzetben mind az eladás, mind az új autó körül a dolgaink nem álltak össze, pontosan azért, mert nem tudtunk mire készülni, hogy mi lesz ebben a bajnokságban, és aki megvette volna, ő ugyanígy volt ezzel. Kaotikus most minden, szerintem legalább 2 hét még kell, mire realizálódnak a dolgok, hogy ki mit szeretne. Néhány versenyt biztosan megyek a magyar bajnokságban is, de egyre többet kacsingatunk külföld irányába, ami leginkább talán az itthoni helyzetnek köszönhető, mert ez már nagyon nem szimpatikus számomra, ahogyan ez az egész működik. Inkább az osztrák és szlovák bajnokság versenyein szeretnénk menni, ott eddig is jól éreztük magunkat, szívesen várnak minket. Egyiknél sem komplett bajnokságban gondolkodunk, megvannak azok a célversenyek, ahol már voltunk, amik tetszettek, és viszonylag közel vannak Magyarországhoz. Összesen 6-8 versenyen szeretnénk elindulni az idei évben, 3 országban, tehát az osztrákoknál, szlovákoknál is idehaza is 2-3 futamot teljesítenénk.
Tényleg ennyire rossz az itthoni helyzet?
Pont a napokban kaptam egy emailt, hogy még a szakágvezető is április 15-éig adott ultimátumot, és le fog mondani, ha nem rendeződnek a dolgok. Így mi hogyan tervezzünk bármit, kire támaszkodjunk? A technikai bizottságot kerestük a gépkönyvezéssel kapcsolatban, hiszen 3 hét múlva már verseny, de ők azt mondták, hogy a régieknek már nem áll a mandátumuk, az újak még nem kezdték meg… és itt áll az egész magyar mezőny gépkönyvezés előtt. Amíg ezek nem rendeződnek, sokan inkább máshol próbálkozunk, és akkor legalább idegeskednünk nem kell ezeken. Összességében tehát ennyit látok, hogy teljes magyar évadot biztosan nem megyünk, amíg megvan a saját autónk, addig megyünk, aztán majd év közben meglátjuk, sikerül-e eladnunk és váltanunk.
Forrás: www.miskolcrally.hu