• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Sikeres kármentés

Eseménydúsra sikeredett az 56. Mecsek Rallye Osváth Péter és Adorján Szabolcs számára: A Skoda Fabia Rally2 EVO-val versenyző duó rögtön a verseny elején defektet kapott, majd következett a vihar miatti kényszerszünet. A második napon aztán sikerült visszakapaszkodniuk az ORB értékelés hatodik helyére, amivel továbbra is őrzik az ötödik pozíciót az összetett pontversenyben.

 

Pedig úgy tűnt, hogy a korai defekt hamar megpecsételi a Skodás páros sorsát:

„Tudtam, hogy ott van az a kő, csak az előttem rajtoló Német Gábor még jobban kifordította.” Kezd bele a történtek felelevenítésébe Osváth Péter. „Az út eléggé felhordásos volt, ezért én is beljebb helyezkedtem a kelleténél, eltaláltuk a sziklát és rögtön defektet kaptunk. Mivel még vissza volt 8.5 km, ezért lejöttünk a szakaszról, nem álltunk meg kicserélni, ami egyébként jó döntés volt, csak sokat kaptunk. A leszakadó abroncs letépte a féltengely gumiharangot, illetve egyéb károkat is okozott. A következő gyorson a maradék pótkerék megmozdult a kocsiban, a jobb eleje - ahová a defektet kaptuk - pedig elkezdett füstölni, mert a féltengelyzsír szépen felkenődött a fékre, úgyhogy a beíróban nagy volt az ijedtég körülöttünk. Gyorsan ki is zavartak minket, mert úgy nézett ki, hogy kigyullad az autó. Szerencsére ez nem történt meg. A második gyorsunk sem volt valami fényes és a harmadikon is kaptunk szépen a többiektől, de az már nem volt annyira vészes, vagyis az értékelhető volt számunkra. Bementünk a szervízbe, ahol azt a hírt kaptuk, hogy a Katasztrófa Védelem kérésére félbe szakítják a futamot. Kicseréltük a sérült alkatrészeket, majd biztonságba helyeztük az autót.”

A második nap, akár csak Székesfehérváron vagy a Salgón, úgy a Mecsekben is a felzárkózásról szólt Osváthék számára. Ráadásul szombat reggel még az eső is megérkezett Pécs környékére.

„Sok víz volt a pályákon.” Mondja Osi. „Inkább nedvesek voltak a körülmények, de jól választottunk gumit, illetve, minden mindegy felfogással kezdtük meg a napot. Mivel nagyon szoros a verseny, nem gondoltam, hogy komolyan tudnánk csökkenteni a hátrányunkat Tóthékkal vagy Bodolaiékkal szemben. Általában 5-6 másodperc van közöttünk gyorsonként, így azt hittem, hogy közel 1 percet behozni lehetetlenség. Ezért tét nélkül, lazán autóztunk, ami bejött, mert az ORB-t tekintve a 15.-ről a 8. helyre léptünk előre három szakasz alatt. Az abroncs is jól működött és én is aránylag jól nyomtam. Valahogy ezt kellene áttennünk egyszer a verseny elejére.”

A szombati második körben aztán ugyan az a technikai probléma kisírtette a csapatot, mint amivel már a Salgó Rally-n egyszer megküzdöttek: A meghibásodott hátsó kerékcsapágy miatt beesett a fékpedál és a pilótának így állandóan pumpálni kellett a féket.

„Ezzel együtt a Power Stage-n sikerült egy ötödik időt autóznunk, ami egy extra pontot jelent a bajnokságban.” Jegyzi meg a balatonfüredi versenyző. „A pályák rendben voltak, nekem mindegyik nagyon tetszett. Ha mindent mérlegre teszek, a defektet, a technikai gondot, meg hogy időnként én is beletaláltam, akkor elégedett vagyok. Megdolgoztunk a hatodik helyért, amihez kellett mások balszerencséje is, de nem adtuk fel és végig csináltuk a Mecsek Rally-t. Az autót most átépítjük murvára és jöhet a kedvenc futamunk, a Veszprém Rally!”

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top