• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

A sors keze ismét lecsapott ránk…

Székesfehérváron öt szakasz jutott csak Hibján Joci és Szollár Csabi számára, ugyanis a Ford kerékcsapágya megadta magát. 

 

Sajnos az idei első futamotok nem úgy sikerült, ahogy szerettétek volna, mi történt?

- Így van, technikai gondunk akadt, a jobb első kerékcsapágyunk összetört a nagy igénybevételnek köszönhetően, elég nehéz pályák voltak. De mindezek ellenére egy nagyon jó versenyen vagyunk túl, attól függetlenül, hogy számunkra nagyjából a felénél vége szakadt a mókának. Egyébként az időjárás és a szakaszok szenzációsak

voltak. Az első napot tudtuk is teljesíteni, majd a másodikon Várpalotának a végére szétszakadt a kerékcsapágyunk, de ott még le tudtunk jönni. Aztán persze a kiállás mellett döntöttünk. Abszolút nem vagyunk így utólag elkeseredve, hiszen az eredmények is kecsegtetően alakultak menet közben, de ilyen a technikai sport, bármikor befejeződhet bárki számára váratlanul. 

 

Semmi előjele nem volt még a hivatalos teszten?

- Nem, igazából a szervizben már cseréltek a fiúk egy hátsókerék csapágyat, mert gyanús volt számukra, de sajna nem sikerült maximálisan mindent orvosolni, mert a jobb első oldali is szétszakadt. Ott abban a pillanatban lehet kicsit csalódott és mérges voltam, hiszen annyira ki voltunk már éhezve a versenyzésre, de ameddig mentünk addig a Fordnak szisszenése sem volt. Mérlegeltük gyorsan, hogy hátha versenyben tudnánk valahogy maradni, de nem akartunk több kárt okozni az autóban.  Kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a sors keze ismét lecsapott ránk. 

 

Ennyi kilométer után kiderült azért számotokra, hol lesz a helyetek az RC4-ben?

- Mi leginkább a murva kupa dobogójára hajtottunk volna, ha sikeresen be tudjuk fejezni a küzdelmet. Vasárnap reggel úgy indultunk utunkra, hogy a kategória igaz nagyon kemény, de azért a kupában még odaérhetünk az elejébe…nem így lett, majd legközelebb. 

 

Egy újabb revízió következik, és irány a soron lévő futam?

- Igen, mindenképpen megejtünk egy nagyobb revíziót a következő verseny előtt a Fordon, mert semmiképpen nem szeretnénk úgy járni újra, ahogy most. Még több figyelmet szánunk a felkészítésre, ettől függetlenül ismerjük ennek a sportnak a buktatóit… és váratlan helyzeteit, amit nem feltétlenül lehet előre látni, de ami rajtunk múlik, azt meg kell tennünk. 

 

Partnereink:

NEV-ÚT KFT.; KOMPRESSZOR VARGA-IC Bt.; SECURITY BÁRÁNY KFT.; A-VÉD KFT.; GERDA-TRANS KFT.; SZIMITA TRADE KFT.; FEHÉRTÓI CSEMEGE; FEHÉRTÓ-TRANS SNACK KFT.; SMALL-EAST BT.; NYÍRSÉGTEFU 2009 KFT.; NYÍR-TEL KFT.; K+K SPEDIT KFT.; LAKI-SZIG KFT.; CHARON-TRADE KFT.; SZAKÁCS ÉS TÁRSAI KFT.; FASTRACERS.HU; ROBIT TECHNIK BT.; CSMBT KFT.; HSC MOTOR KFT.; BÁNKA TRANSPORT; BERTI KLAUSZ KFT.; ASONÁJ 2003 KFT.; AXIN ORIGÓ KFT.

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: FastRacers.hu - Rally Team

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top