• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Hibjánék próbálják megállni a helyüket…

Kicsit meglepődött Hibján Joci és Szollár Csabi, mikor látták, hogy Székesfehérvárral kezdődik a rali szezonjuk, ami murva, de izgatottan várják mit hoz számukra a hétvége. 

 

Mit szóltok, hogy murvával kezdtek idén?

- Újdonság murvával nyitni az idényt, pedig én már elég rég versenyzem, nem emlékszem hasonlóra, mindig aszfalton mutattuk meg magunkat először. De mi készen állunk, ha murva az első, akkor az. Már volt a fiúkkal így az éles bevetés előtt egy kis csapatmegbeszélés, szóval hangolódunk a hétvégére. A hivatalos teszttel kezdünk csütörtök délután, utána pihi, pénteken pályafelírás, szombaton és vasárnap pedig már verseny. Jó lesz, de húzós szerintünk, bár nem annyira mélyedtünk bele a szakaszok fejben összerakására, csak nagyjából átbeszéltük Csabival. Túlnyomórészt ismerősek a gyorsok, de pályajáráson foglalkozunk leginkább ezzel, ott minden kiderül, a nyomvonalak és egyebek. Ami furcsa lesz, hogy szombaton négy gyorsaságit megyünk szerviz nélkül, azt soknak gondoljuk. 

 

A nevezési listát látva lesznek ellenfelek.

- Óriási a mezőnyünk, nagyon sokan leszünk az RC4-es kategóriában, hiszen a Peugeot Kupa tombol, tele ügyes pilótákkal és szuper autókkal. Lesz megmérettetés, úgy érzem. Nyilván ez a jó mindenkinek, a versenyzők csatázni, küzdeni mennek, így van benne kihívás, szóval örülünk, hogy népes a csoportunk. 

 

Történt valami újdonság az autóval az uborkaszezonban?

- Nem, semmi extra. Az alap revíziót megkapta, de azon túl nem volt dolgunk vele. Nyilván váltó, futómű, meg amire minden alkalommal figyelni kell, azt egy kisebb versenyen már le is teszteltük idén Nyírturán, ahol közel ötven kilométert raktunk bele, ami egy amatőr versenynek felel meg. Arról szólt az egész, hogy megnézzük mit bírnak az autóink, és a pálya is tök jó volt, tempós és technikás szakaszok váltakoztak, a célnak megfelelt. Jól sikerült, az időjárás is nekünk kedvezett, amit nem biztos, hogy a székesfehérvári futamról is elmondhatunk majd. Akkor egy szál pólóban voltunk, ha most nézzük az időjárás előrejelzést, akkor nehéz belőni mire számítson az ember. A Fordban nem fogunk fázni, de az esőnek mi nem annyira fogunk örülni. Murván ezzel az autóval még csak sárban és dagonyában mentünk, meglátjuk, hátha mégis megkegyelmeznek nekünk az égiek. Vagy ha esik, legalább fújjon a szél, hogy felszárítsa, amennyire lehet. 

 

Teljes szezont terveztek akkor menni a bajnokságban?

- Így van, az RC4-es kategóriában próbáljuk majd megállni a helyünket a Peugeot-ok között. Valamint beneveztünk még a murva kupába is, úgyhogy nem haboztunk, mikor megtudtuk, hogy ilyen lehetőség lesz. Menet közben majd meglátjuk hány murvás futam fér nekünk bele a keretbe, mert mi is szemezünk külföldi versenyekkel is. 

 

Partnereink:

NEV-ÚT KFT.; KOMPRESSZOR VARGA-IC Bt.; SECURITY BÁRÁNY KFT.; A-VÉD KFT.; GERDA-TRANS KFT.; SZIMITA TRADE KFT.; FEHÉRTÓI CSEMEGE; FEHÉRTÓ-TRANS SNACK KFT.; SMALL-EAST BT.; NYÍRSÉGTEFU 2009 KFT.; NYÍR-TEL KFT.; K+K SPEDIT KFT.; LAKI-SZIG KFT.; CHARON-TRADE KFT.; SZAKÁCS ÉS TÁRSAI KFT.; FASTRACERS.HU; ROBIT TECHNIK BT.; CSMBT KFT.; HSC MOTOR KFT.; BÁNKA TRANSPORT; BERTI KLAUSZ KFT.; ASONÁJ 2003 KFT.; AXIN ORIGÓ KFT.

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: FastRacers.hu - Rally Team

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top