Osváth Péter és Nemes Csaba az abszolút hetedik helyen végzett a bajnokság talán legnehezebb futamán, a 25. Veszprém Rallye-n.
A hazai pályákon versenyző kettős fokozatosan vette fel a tempót a szezon ötödik futamán. A Skodás duót egy hajtásprobléma is hátráltatta az első nap és a technikai nehézséggel együtt, az abszolút 16. helyről várták a vasárnapi folytatást. Aztán a második nap, a Hajmáskéri szakaszon, ahogy Osi fogalmazott, egyszer csak felébredtek és onnantól kezdve fokozatosan lépdeltek előre az összetettben.
„Amikor ránéztem a nevezési listára és ott 18 R5-ös autót számoltam össze, nem gondoltam volna, hogy a célba érkezéskor nyolcadikak leszünk. Persze voltak, akik kiestek, másoknak pedig technikai problémái adódtak, de a mondás is azt tartja, hogy a nap végén számolják a libákat, mi pedig nyolcadikak lettünk, amivel természetesen nagyon elégedettek vagyunk. A helyezésünk tekintetében szándékosan használom a nyolcadik pozíciót, mert bár a verseny végén Herczig Norbi leadta a menetlevelét, azzal azért pontosan tisztában vagyunk, hogy a pályán ki nyerte meg a versenyt. Ami egy pici bosszúságot jelent a számomra, hogy az utolsó gyorson túlcsúsztunk az egyik kanyarban, így nem lett meg a hetedik hely, 0.9 másodperc még hiányzott, de ilyen a rallye. Én hibáztam, túlfeszítettem egy kicsit a húrt, de ez benne van, ezért versenyzünk.”
A szombati technikai hiba újabb értékes tapasztalatot jelent, mind a balatonfüredi pilóta, mind szervizcsapata számára.
„Az idei évben már sokszor elmondtam és talán már egy kicsit unalmas is lehet, de akkor is így van, hogy mi még folyamatosan tanuljuk a Skodát és Veszprémben is apró műszaki problémáink voltak, amit a csapat nagyon ügyesen megoldott. Ismét van egy új beállításunk, amivel már látjuk, hogy lehet gyorsabban menni. Ezt most szépen felírjuk és ez lesz a kiinduló alap a következő murvás futamra. Egyébként a Lőtér és az azon való autózás annyira megtetszett, hogy elképzelhető, hogy augusztusban rajthoz állók a Hungarian Baja-n.”