Most már biztos, hogy az AS Rallyesport Europe versenypárosa Ollé Sándor és Tóth Zsolt számára ez az év nem a könnyed autózásról szól, folyamatosan kapja a megoldandó feladatokat. Úgy tűnt, hogy ez a dobogós hely feloldja az eddigi fiaskókat, most azonban a technikai vizsgálat miatt kellett elbúcsúznia a kemény munkával megszerzett pontjaitól.
Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Hallatlanul jó versenyen vagyunk túl, nagyon élveztük és elégedettek vagyunk a végeredménnyel. Komoly csatát vívtunk Turán Friciékkel, Herczig Norbi fényévekre elhúzott tőlünk, azt a tempót nem tudtuk tartani, de jó érzés volt az élmezőnyben látványosan autózni.
Szerencsére az autó hibajelzése csak a verseny elején riogatott minket és a benzin melegedése, csak a viadal legvégére tért vissza, még azt nézzük, hogy mi az oka… Két defektet kaptunk, az egyik egy lassú defekt volt a végén, ami igazából nem változtatta meg a gyorsasági eredményét, a másik defektet pedig a superstage-n szereztük, négy-öt kilométerrel a szakasz céljától. A domboknál megcsíptünk egy sziklát, kaptunk egy jobb első defektet, teljesen felnin kellett autóznunk, ez viszont nagyon rosszul esett, hiszen próbáltunk volna pontokat gyűjteni, illetve a Fricivel vívott csatánkban is jól jött volna, ha minden problémamentesen alakul. Az egyik szakasz rajtjában viszont nekem volt egy hibám, megmozdítottam a lábam, és elmozdult az autó, berajtoltam, ami 10 másodpercünkbe került, ez fordította meg az eredményt, visszacsúsztunk a harmadik helyre. Sokáig a második helyen álltunk, ezt szerettük volna visszaszerezni a superstage-n, de nem sikerült.
Az egész verseny alatt magunknak és a nézőknek autóztunk, úgy gondolom, hogy ez a Veszprém rali fekszik nekünk, mert itt a látványos autózás is gyors. Hosszú, széles, tempós kanyarokkal tűzdelt, lehet keresztbe menni, ami egyrészt gyors, másrészt tetszik a nézőknek. A tavalyi futamgyőzelmünket a helyén kezeltük, tudtuk, hogy extrém körülmények mellett a többiek hibáztak, és akkor nekünk kedvezett a szerencse. Most sem kellett szégyenkeznünk, persze nem tudtuk megvédeni a győzelmünket, igazán nem is számítottunk rá, tudtuk, hogy a Skoda nagyon erős lesz és a többiek is nagyon fognak hajtani. Büszkék vagyunk arra, hogy ennyi magyar bajnokkal tűzdelt mezőnyben tisztességesen helytálltunk.
Sajnos a verseny vége nem alakult ennyire rózsásan, a motor lökettérfogtát szerették volna megmérni, az azonban csak annak kiemelésével megoldható és erre tett megoldási javaslatainkat nem fogadták el.”