• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Bronzot érő verseny a Kassa Rally-n

Német László - Szegő János

Citroen C2 R2 MAX
Crash-Men Team Kft
40. Kassa Rallye
2014.09-06-07


Interjú Német László rallyversenyzővel, a 40. Kassa Rally után!


A 40. Kassa volt a múlt hétvégén, ahol egy előkelő harmadik helyet szereztétek meg.


Ez volt az első nemzetközi versenyetek?

- Különös évforduló volt ez számunkra. 2007-ben a 33. Tempus Becep Kassa Rally-n indultunk és az volt az első közös versenyünk együtt Janival. Akkor Ladával mentünk és szép emlékeink vannak arról a versenyről. Reméljük, hogy „kapcsolatunk” túléli a bűvös 7. évet!

Melyik gyors és miért tetszett nektek?
- Mindegyik szakasz tetszett nekünk, de sajnos a szombati napon a 3. gyorsasági elején (Energy Oil) átmentünk egy belső íven lévő kövön, amit nem vettem észre és az eltörte a kormányösszekötőnket, így a szombati napot feladni kényszerültünk. Vasárnap azonban a szuper rally szabályok szerint folytatni tudtuk a versenyt.
A változatos, technikás „Xiqio” pályát nagyon élveztük.


Az Optima nevezetű városi szakasz, mennyire jött be nektek?
- Reggeli bemelegítésnek nem volt rossz, de mi nem igazán rajongunk a parkolóban történő tekergésért, ezért ezt szívesen elcseréltük volna bármelyik másik szakaszra.


Miként sikerült a többi gyors, mennyire tudtátok kiautózni a Citroen C2 R2 MAX-ot?
- Rögtön az első gyorson elkövettem egy hibát, pár kilométerrel a cél előtt egy balos visszafordítóban megforogtunk. Leállt az autó és tolatnunk is kellet, így sok időt veszítettünk és emiatt nagyon mérges voltam magamra, mert addig úgy éreztük, hogy egész jó tempóban haladtunk. Lehet, hogy a Lada kísért minket, mert 2. szakaszon és a vasárnapi első körben is úgy éreztük, hogy folyamatosan úszkál az autó hátulja, amit ugyan élveztünk, csak időben nem volt túl jó. De sokkal valószínűbb, hogy nem megfelelő futómű beállításokat használtunk, és ez okozta, hogy visszakacsintott a múlt. Az utolsó körre ezen változtattunk, és meg is lett az eredménye. Az autót sokkal stabilabbnak éreztük és ennek köszönhetően próbáltunk gyorsítani. A hosszú Peva és az utolsó Xiqio szakaszon is tudtunk javítani időeredményünkön, annak ellenére, hogy az út szélén lévő autók miatt két helyen is lassítanunk kellett. Úgy érezzük, hogy egyre jobban összebarátkozunk ezzel a kis autóval, aminek nagyon örülünk.
Ez volt a második versenyünk a Citroennel a Miskolc Rally-t követően, és bízunk benne, hogy ha megtaláljuk a számunkra és az adott pályákra megfelelő beállításokat, akkor képesek leszünk még egy picit gyorsabban menni vele.    


Hol végeztetek a kategóriátokban?
- A szuper rally szabályoknak megfelelően az első napon kihagyott szakaszok után 20 perc körüli időbüntetést kaptunk. Így már nem volt esélyünk behozni lemaradásunkat a kategóriában. Arra koncentráltunk, hogy nagyobb kockázatvállalás nélkül próbáljunk egyre gyorsabban közlekedni és ez azt hiszem sikerült is. Végül 3. helyen zártunk a kategóriánkban, aminek nagyon örülünk, annak különösen, hogy a powerstage szakaszon, már a helyi menő Tomas Ondrej-től is csak pár tized másodperccel maradtunk le.     


Lada után milyen érzés volt ebben kis méregzsákkal versenyezni?
- Nagyon megtetszett nekünk ez az autó. Plusz motivációt jelent számunkra, hogy a Citroennel az abszolút értékelésben előrébb lehet lépkedni, mint a Ladával és reális esélyünk van rá, hogy felvegyük a harcot a 2WD kupa dobogós helyezéseiért. Azért a Lada sincs elfelejtve, de ez nekünk újdonság, amiben még nincs rutinunk és új kihívásra már nagyon vágytunk mindketten. Az utolsó két szakasz céljában Jani is mosolygott, ami remélem jót jelentett.


Legközelebb hol indultok és milyen autóval?

- Az ORB-ben hátralévő Budapest és a Mecsek Rally-n szeretnénk rajthoz állni.

A szlovén Oktan Motorsport csapatával és autójával nagyon elégedettek vagyunk, ezért ha lehetőségeink engedni fogják, ezen nem is szeretnénk változtatni.   


Köszönjük Támogatóink segítségét!


- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu


Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 28., kedd

    Zagyva Dorka: Sok volt, de nem adjuk fel Pályafutása egyik legnehezebb versenyét teljesítette Zagyva Dorka és Zagyva Lajos a Diósgyőr Rallyn. Az első szakaszon egy jobbos kanyarban túl nagy volt a tempó és egy fa gyökere állította meg…
  • 2024. május 24., péntek

    Velenczei Ádámék minden futamra úgy indulnak, hogy nyerni szeretnének HELL Diósgyőr Rally – beharangozó A rosszul sikerült szezonnyitó után újra versenykész a SKODA Fabia R5 EVO versenyautó és újra versenykész a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt kettős is! A…
  • 2024. május 14., kedd

    Nincs több hibázási lehetőség II. Hell Diósgyőr Rally - Sajtóközlemény Nincs más hátra, mint előre. Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt hendikeppel indult az idei magyar bajnokságban, hiszen a szezonnyitó veszprémi futamon nem tudtak pontokat…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top