Textura Sport Club, Scuderia Coppa Amici
Wirtmann Ferenc–Barna György, Ford Escort Mk II
- május 22.
Az Akropolisz Ralival kezdődik a Historic Rali-Európa-bajnokság második, öt versenyből álló csoportja. Minden csoportból a három legjobb eredmény számít a bajnokságban. Az Akropolisz Rali további különlegessége, hogy két, külön értékelt versenyt rendeznek. Az elsőt pénteken és szombaton aszfaltos pályákon, majd öt óra átépítési idő után a másodikat vasárnap, murván. A két verseny eredménye azonban a mínuszolás szempontjából csak egynek számít, így az idén is komoly mezőny várható.
Wirtmann Ferenc és Barna György tavaly jól szerepelt a versenyen, hiszen mind a kétszer kategória első helyet szereztek, az idén is hasonló célokat tűztek ki: kategória első hely, csoport dobogó. A Grawe Életbiztosító által támogatott páros jelenleg a D csoport második helyén áll, amelynek megtartására jó esélyük van a görög futamon.
„A sok jegeskávé a jellegzetessége az Akropolisz Ralinak” – mosolyog Wirtmann. „Az első napi aszfaltos pályák meglepően jó minőségűek, de nagyon elhanyagoltak. Ha az ember nagyon bemegy tőre, egyrészről nem tudhatja, hogy mi van a fűben, másrészről pedig a belógó ágak könnyen beverhetik a szélvédőt.”
„Tavaly a murva nem volt rossz minőségű, de az idén újra a klasszikus Akropolisz pályákon fogunk versenyezni, amik kövesek, ezért jobban igénybe veszik az autót.”
„A taktika mindig kérdéses, hogy menjünk-e gyorsan és az elején verjük meg az ellenfeleket, vagy legyünk óvatosak, osszuk be az autót és várjuk meg, míg a többiek hibáznak. A célravezető az lenne, ha az aszfalton óvatosan kezdenénk, aztán gyorsulnánk, majd a murván megint csak óvatosan mennék, de amikor ott ülünk az autóban a rajtnál, akkor ezt mindig elfelejtjük és nyomjuk neki. Szerintem most is így fog történni.”
„A dupla verseny miatt hagyományosan erős a mezőny, aminek nagyon örülünk, hiszen minél többen vagyunk, annál élvezetesebb a verseny. Sokan készülnek két különböző autóval, nekünk csak egy Mk II-esünk van, ezért a szervizcsapatra vár a feladat, hogy a két verseny között átépítsék az autót. Tavaly nagyon jó verseny volt, az idén is hasonló élményekre számítok.”
Historic Rali-Európa-bajnokság D korcsoport bajnokság állása az ötödik futam után:
- Carlo Marenzana, Porsche 911 SC, 45 pont
- Wirtmann Ferenc, Ford Escort Mk II, 29 pont
- Maurizio Pagella, Porsche 911 SC 25 pont
- Leitold Károly, Fiat Abarth 131 Rally, 2 pont
- Joaquin Domenech, Seat Panda 45, 2 pont
Marc Valliccioni, Renault 5 Turbo, 1 pont
Navigátorok:
- Luca Beltrame 45 pont
- Barna György 29 pont
- Roberto Brea 25 pont
- Bazsó Ildikó 2 pont
- Marie-Josée Cardi 1 pont
Wirtmann Ferenc 2015-ös eredményei:
Costa Brava Rali, D csoport 2. hely, D3 kategória 1. hely
Eger Rali, 1. futam C csoport 1. hely
Eger Rali, 2. futam C csoport 1. hely
Sanremo Rali, műszaki hiba miatt kiesett
Vltava Rali, D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely
A Historic Rali-Európa-bajnokság 2015-ös naptára:
- március 13. 63 Rally Costa Brava (Spanyolország)
- április 8. 30° Sanremo Rally Storico (Olaszország)
- április 24. 24. Historic Vltava Rallye (Csehország)
- május 1. International Rally of the Lakes (Írország)
- május 15. Rally of Spain (Spanyolország)
- május 28. 14th Historic Acropolis Rally (Görögország)
- június 12. Historic San Marino Rally 2015 (San Marino)
- június 25. Ypres Historic Rally (Belgium)
- július 10. Rally Bohemia Historic (Csehország)
- július 17. Auto24 Rally Estonia Historic (Észtország)
- augusztus 6. Lahti Historic Rally (Finnország)
- augusztus 27. 20° Rally Alpi Orientali Historic (Olaszország)
- szeptember 17. XXVII Rally Elba Storico (Olaszország)
- október 2. 7 Rallye De Asturias Histórico (Spanyolország)
- október 16. 49. Mecsek Rallye (Magyarország)
Wirtmann Ferenc korábbi historic eredményei:
- C korcsoport magyar bajnok
- C korcsoport magyar bajnok
- C korcsoport magyar bajnok
- C korcsoport magyar bajnok
- C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
- Historic CEZ-bajnok
- Historic Eb. C korcsoport 4.
A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Beanett Bt. Munkaruházat, Iharos és Goller Kft., Kumho