A kimondottan balszerencsés Azori-szigeteki futam után egy kis pech bekacsintott a rali Európa-bajnokság második versenyén is, de Herczig Norbi és Ferencz Ramón káprázatos versenyzésének köszönhetően így sem sokkal maradt le a dobogóról a MOL Racing Team.
“Őszintén mondhatom, hogy elégedett vagyok. Szép eredmény a negyedik hely, de most elsősorban nem ez tesz boldoggá, hanem az, hogy nagyokat meccseltünk az élmezőnnyel, és olyan tempót tudtunk autózni, amivel nemcsak a dobogó, de a második hely is csak karnyújtásnyira volt tőlünk”
- mondta a madridi reptéren fáradtan, de boldogan Herczig Norbi a MOL Csapatnak.
Felbukkant a fény az alagút végén
A MOL Racing Team pilótájáról tudni kell, hogy nagyon ritkán lehet tőle igazán elégedett nyilatkozatokat hallani, mindig azt keresi, hol hibázott, hol lehet tovább fejlődni, ezúttal azonban valóban elégedettnek tűnt a verseny után.
“Örülök a negyedik helynek, de most nem ez volt a legfontosabb, hanem hogy több olyan szakaszeredményünk is volt, ahol csupán néhány másodpercre voltunk a győztestől. Ha egy 15 kilométeres szakaszon 2-3 másodperc csak a különbség, az azt jelenti, hogy jól tettük a dolgunkat, és számunkra remek visszaigazolás volt, hogy nagy meccseket vívtunk a szakaszgyőzelmekért.
"Az utolsó hat gyorsaságiból hármat is a dobogón zártunk, és olyan tempót mentünk, amit szerettünk volna, amit vártunk magunktól. És most ez volt a legfontosabb” - mondta Norbi, akiben azért van egy kis hiányérzet a dobogó miatt.
Ez bármikor benne van az autósportban
“Nemcsak a dobogóra, a második helyre is egészen jó esélyünk volt, de az utolsó előtti gyorsasági szakaszon összeszedtünk egy defektet” - mondta Norbi, akit tavaly is egy defekt akadályozott meg abban, hogy még jobb eredményt érjen el a Kanári-szigeteki ERC-futamon.
Nincs mit szépíteni, az itt elveszített minimum 20 másodperc a dobogónkba került, sőt úgy érzem, akár a második hely is meglehetett volna, ha nincs a defekt”- mondta Norbi higgadtan.
A MOL Racing Team pilótájának nyugodtsága tehát kitartott a verseny utánra is (a rajt előtt Norbi azt mesélte, hogy az egész csapaton angyali nyugodtság lett úrrá), pedig lenne oka idegeskedni, hiszen jól mentek, gyorsak voltak, mégis elmaradt a dobogós katarzis.
Ramón, rutin, Polo GTI
Az, hogy a MOL Racing Team párosa gyorsabb idén, nem meglepő fejlemény, hiszen sok tényező változott előnyére tavaly óta. Norbi szerint ezek közül a tényezők közül három volt igazán fontos.
Tavaly mindössze a második közös versenyünk volt a Kanári-szigeteki rali, és idénre a helyismeret és a versenyrutin mellett az is fontos tényező volt, hogy már Ramónnal is sokkal zökkenőmentesebben tudunk együtt dolgozni.”
“És persze ott van a versenyautó is. Nagyon szerettem a Fabiát, de a sebességünk javulásában nyilván szerepet játszik, hogy egy új fejlesztésű, nagyon jól felkészített és beállított autóval tudtunk versenyezni. A Polo előnyei ugyan elsősorban murván jönnek ki, de aszfalton is nagyon jól vizsgázott. Azt az adrenalinbombát például egy darabig biztosan nem felejtem el, ahogy egy hegytetőről 185-tel zúdultunk lefelé úgy, hogy az egyik oldalon a korlát, a másikon a hegyoldal volt mellettünk” - tette hozzá széles mosollyal Norbi.
Az utolsó futamon megelőztük, és ez fontos visszajelzés számunkra”- tette hozzá Norbi.
A MOL Racing Team a következő futamon újra a nagy ismeretlenbe ugrik fejest, hiszen Lettországban versenyeznek majd (ezt a futamot tavaly kihagyták Norbiék). “Murvás verseny lesz, már készülünk rá, ahogy tudunk, de nyilván nehéz csupán mások belső felvételeiből felkészülni. Az ugyanakkor nagyon fontos, hogy Ramónnal már sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudunk felírni egy pályát, mint egy évvel ezelőtt, így természetesen bizakodva várjuk a lett futamot” - mondta a MOL Csapatnak Norbi.