21/2014.sz. RSB közlemény
2014. október 3.
Tisztelt Versenyzők, Csapatvezetők!
Az elmaradt ORB bajnoki futam pótlásával kapcsolatban a következő döntést hoztam: A beszerezhető összes információ alapján, felelős vezetőként, nem kívánom támogatni azt, hogy a magyar bajnokság záró futama Ausztriában legyen. Elsősorban úgy gondolom, nem lenne sportszakmailag helyes döntés ez a futam, mivel rengeteg ponton el kellene térni a 2014. évi RVSZ szabályaitól. Számomra - mint volt versenyző - a legfontosabbak a Ti biztonságotokat érintő kérdések, Markó úr válaszai számomra nem megnyugtatóak ebben a kérdéskörben sem. A biztonságot érintő problémákon kívül még számtalan, a bajnokságunkra nézve negatív akadályt érzékeltem, év elején a bajnokság 6 futamra lett akkor még általam kiírva, ebből 4 aszfalt, ill. 1 teljes murva és 1 vegyes felülettel. Úgy gondolom, hogy mindenki ennek tudatában készült mind anyagilag mind szakmailag.
Sajnálatos, hogy az előző RSB vezető hibái miatt elmaradt Budapest Rally kapcsán ez a helyzet alakult ki, de ez nem jelenti azt, hogy minden szabályt félre téve verseny kell pótolni! Versenyzőink és gumi szállítóink aszfaltos versenyekre készültek a bajnokság második felére, úgy gondolom, komoly anyagi károk keletkeznének abban az esetben, ha murva futammalzáródna a bajnokság. Az osztrák versenyen csak az összes mezőny után indulhatna a magyar
ORB, ami szerintem nem igazán jó választás. Azok a versenyzőink, akik részt szeretnének venni a nemzetközi értékelésben, őket nem tudnánk az ORB-n értékelni, mert ők egy másik mezőnyben indulnának, így órákkal az ORB előtt mennének a pályákon. A rendező nem kíván biztosítani számotokra magyar nyelvű segítséget a gyorsasági állomásokon, ez szintén nem elfogadható számomra.
Sajnos a rendező nyilatkozata szerint a GPS sem megoldható, ez szintén előírás a bajnokságunknak, nem gondolom, hogy ennek a biztonsági tényezőnek a hiányát fel kéne vállalnom felelős vezetőként. Amikor az év elején veletek közösen megállapodva, a Ti kéréseiteknek megfelelően nem 7, hanem 6 futam lett kiírva, akkor ennek a döntésnek volt egy ilyen opciója is, hogy ha nem lesz meg mind a 6 futam, abban az esetben kevesebből kell értékelni a bajnokságot. Szabályaink szerint 3 vagy több futamból már értékelhető a bajnokság. Ebben a helyzetben, amiben múlt héten átvettem az RSB-t, illetve az azóta beszerzett információk alapján, úgy gondolom más döntést nem hozhattam,de mivel jelen pillanatban még nincsenek RSB tagjaim, ezért tisztelettel felkérem a Sporttanácsot, hogy Szövetségünk legfelsőbb sportszakmai vezetőségeként hozzák meg a végleges döntést ebben az ügyben.
Ui.:
Kérlek titeket, mivel mindenre kiterjedően nem rendelkeztek az összes információval, ezért fogadjátok el véleményemet.
Üdvözlettel:
Pénzes Zsolt
RSB vezető
Forrás: MNASZ
Eredeti dokumentum: Kattints IDE!
9/2014 sz. RSB Közlemény
2014.05.07.
Tisztelt Versenyzők, Csapatvezetők!
Az MNASZ Rallye Szakága a 2013. évi Bajnokságok, Kupák Díjkiosztóját 2014. június 1-én, vasárnap 17:00-tól tartja a Dürer Rendezvényházban.
(1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.)
2013. évi Országos Rallye Bajnokság
2013. évi Országos Rallye2 Bajnokság
2013. évi Országos Historic Bajnokság
2013. évi MNASZ Amatőr Rallye Kupa (ARK)
2013. évi Északi régió amatőr sorozat
sporttársi üdvözlettel:
Rallye Sport Bizottság
Szabó László mb. vezető
Bernhardt János
Büki Ernő
Gulyás Péter
Markó Tibor
Nagy Balázs
Ördögh Miklós
Szittya Tamás