• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

CSEH FORDULÓ

A hétvégén a Csehországban Brnoban az egyik legrégebbi Kelet Európai versenypályán folytatódik az MNASZ HE-DO Hankook Autós Gyorsasági OB utolsó előtti bajnoki fordulóját a Masaryk Racing Days versenyhétvége keretében. A sikeres szlovák versenyhétvége óta nem túl sok idő maradt a csapat számára az autók felkészítésére. Bár a Gender Racing remek szerelőcsapata az idei szezonban már egy éjszaka alatt is épített újjá két versenyautót is most szerencsére nem ilyen nagy munkáról volt szó, csak a futamok közötti szokásos munkálatokat kellett elvégezniük a szűk két hét alatt. A három GRT versenyző viszont cseppet sem bánja, hogy csak ilyen rövid idő telik el a két verseny között és ismét autóba ülhetnek. A bajnoki futamok felénél a célok továbbra is megegyeznek az eddigiekkel. Rónai Tamást a Slovakiaringen szerzett futamgyőzelem után mindössze csak nyolc pont választja el a bajnoki tabella élétől, míg a csapat újonca Hefler Róbert a harmadik helyet foglalja el és nem mellékesen első teljes formula autós szezonjában toronymagasan vezeti a Formula Renault Kupa értékelését. Stern Roland pedig nagyon bízik végre egy teljesen ütközés és technikai gondmentes hétvégében és szeretne a futamgyőzelemért küzdeni a Formula Renault Kupában. A GRT-s három testőrnek igencsak népes, több mint harmincfős mezőnyben kell majd ismét helytállnia a hétvégén a cseh pályán!

Arról, hogy milyen reményekkel érzésekkel várják a hétvégét így nyilatkoztak:

Hefler Róbert:

„Ugyan olyan elszántsággal készültem a versenyre, sokat szimulátoroztam. Nagyon várom már az első szabadedzéseket, hogy élesben is a pályára gurulhassak. Szeretném megismételni a Slovakiaring-i eredményt. Mondhatjuk, hogy most már elérhető közelségben van a bajnoki cím a Formula Renault Kupában nagyon jó lenne újabb futamgyőzelmekkel bebiztosítani ezt!”

Rónai Tamás:

„Várom nagyon a hétvégi futamot, bár a héten eléggé lefoglalt az egyetemi tanulmányaim indulása, amit szintén nagyon vártam, így meg kellett osztani kicsit a figyelmem. Jó, hogy ilyen közel van a két verseny hétvége és nem esünk ki a ritmusból nem kell visszaszokni az autóba, hanem egyből a gyorsaságra koncentrálhatunk. Remélem már csütörtöktől mehetünk a szabadedzéseken és igazán a pályához állíthatjuk az autót amire az utóbbi években nem igazán volt alkalmunk. Nagyon szeretem ezt a pályát így ezért is lenne jó, ha minél tökéletesebben be tudnánk hozzá állítani az autót. Szlovákiában az abszolút győzelem is megvolt, bár csak úgy, hogy a legkomolyabb ellenfelünk kiesett így ennek nem tulajdonítok komolyabb sportértéket. De ha valahol akkor itt Brno-ban a pálya jellegénél fogva egy jó beállítással és egy nagyon jó rajttal talán lehet esélyem a versenyben is legyőzni. Most is az a „taktika”, hogy minél könnyedebben minél jobb érzéssel autózzak és ez hozza meg az eredményt!”

Stern Roland:

„Nagyon jó, hogy ilyen közel van a Brno-i futam az előző versenyhétvégéhez. Próbáltam maximálisan formában maradni, folytatni a fizikai edzéseket, aminek köszönhetően sikerült újabb néhány kilót ledobnom. Nagyon szeretem a cseh pályát jó emlékek fűznek hozzá! Most már a szabadedzésekre is rászánok egy garnitúra új gumit, hogy a lehető legjobb beállításokat tudjuk már rögtön az elején megtalálni, hogy ne kövessünk el olyan hibát, mint a Slovakiaringen. Aztán nagyon remélem, hogy most már végre egy teljesen hiba és törésmentes hétvége következik, mert pont minap gondoltam végig, hogy az egész versenyzői pályafutásom alatt összesen nem volt ennyi ütközésem, mint az idei évben!”

Gender Tamás csapatfőnök:

„Reméljük a cseh hétvége is hasonló sikereket hoz, mint a Slovakiaring-i futamok! Ott nagyon büszke voltam a csapatra, pláne hogy Rónai Tominak még egy abszolút győzelmet is sikerült szereznie! Hefler Robi nagyszerűen menetel a Formula Renault Kupa bajnoki címe felé, a csapat részéről nekünk az a feladatunk, hogy maximálisan mindent mögé tegyünk ennek a remek teljesítménynek! A Brno-i pálya egy nagyon izgalmas sok szintkülönbséget tartalmazó technikás pálya, így nagyon bízom benne, hogy a fiuk a kissé gyengébb technikával is felveszik majd a lépést a népes nemzetközi mezőnyben, de persze azért elsősorban a magyar bajnoki értékelésben elérhető lehető legjobb eredményekre koncentrálunk elsősorban!”

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top