• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Turán: Reális végeredmény született

 

34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny

 

 

Vasárnap a szombatival megegyező időrendben, összesen 4 felfutásra volt lehetősége a 34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny indulóinak, köztük Turán Frigyesnek is, Parádsasváron. Mivel a hőmérséklet egész nap valamivel magasabb volt, mint szombaton – no meg a versenyzőkben is ott volt az korábbi négy felfutás –, jobb időeredmények születtek már az első hegyre menetel során is.

„Nagyon jól működtek a gumiabroncsok, már az első felfutásnál is éreztem, hogy nagyon jó a tapadás. Jobb időt mentem én is, mint tegnap, de a többiek még többet javultak, de ez még így is jó volt a 3. helyre. A lengyel ellenfelek is kijavították a technikai hibáikat, így már valós teljesítményükre voltak képesek. Mivel több, a rally-szabályok szerint épített R5-ös Ford Fiestánál jóval erősebb autó is volt a mezőnyben, így tudtam, ha nem lesz problémájuk, akkor nem, vagy csak nehezen tudom megismételni a szombati 3. helyemet.” – kezdte a vasárnap értékelését Frici.

Az időjárás előrejelzés egész napra napos, csak időnként felhős időt jósolt, és ez többnyire így is volt.

„Szerencsére az időjárás idén kegyeibe fogadta a versenyt, csak néhány csepp eső esett, ez nem befolyásolt senkit és semmit. Az első versenyfutamban a 4., a másodikban az 5. legjobb időt értem el a zárt autók között, ami így is jobb eredmény, mint amit az „erőviszonyok” előre jeleztek. Gratulálok Bódis Kálmánnak, aki megnyerte a vasárnapi értékelést!” – folytatta a versenyző.

„Nagyon örülök, hogy végre száraz pályán is kipróbálhattam, sőt versenyezhettem is a HE-DO Kft. által tavaly kiváló minőségben felújított úton, ami egyben a Mátrai Hegyiverseny pályája is. Én ugyan egy rally-autóval indultam, de úgy érzem, a maximálisan kiaknáztam a benne rejlő lehetőségeket, és a szombati 3. hely után a vasárnapi 5-nek is nagyon örülök. El tudom képzelni viszont, hogy jövőre egy „hegyre” optimalizált, netán épített autóval a nem csak a verseny megnyeréséért, hanem a pályacsúcsom megdöntéséért is harcba szállok!” – zárta gondolatait Frici.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top