Nyomtatás
  • Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése

Magyar csapat a Star Wars forgatási helyszínén

Tunézia Desert Challenge 2021

  1. november 6–13.

 

 

 

Többek között a Star Wars filmek legendás forgatási helyszínét is érinti az idei Tunézia Desert Challenge, amelyen a Fazekas Motorsport Racing hármasa, Fazekas Károly, Baráth Ferenc és Fábián András is rajthoz áll a Dakar Raliról is jól ismert Scania P 4x4-essel. 

 

A sivatagi versenyzés szerelmeseinek ismerősen csenghet a futam neve, bár a Marokkó Desert Challenge biztosan még ismerősebb. Ezt tartják a Dakar egyik felkészülési versenyének, és aki a híres sivatagi futamon indulni szeretne, annak előbb itt kell teljesíteni. A tavalyi marokkói futam azonban a világjárvány miatt elmaradt, az időpontját többször is módosítani kellett, később pedig a helyszínt is áttették Tunéziába. 

 

Bár a marokkói környezet is izgalmas, Tunéziával is jól járt a mezőny. Nyolc nap alatt több mint kétezer mért kilométert kell megtenni szinte összekötő szakasz nélkül. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a napi szakaszok rajtja közvetlenül a bivouacból (éjszakai tábor) történik és itt is ér véget a verseny. 

 

A Tunézia Desert Challenge hagyományosan a privát versenyzők terepe, így gyári csapatokat ezúttal sem láthatunk. 

 

A Fazekas Motorsport Racing bár már megjárta az idei Dakart, új csapattal érkezik a sivatagba. Továbbra is a többszörös magyar tereprali bajnok Fazekas Károly vezeti a Scania P 4x4-est, de Baráth Ferenc személyében új navigátora lesz, illetve elengedhetetlen szerelőtársa, Fábián András most először nem az esti táborban várja majd a versenyautót, hanem helyet is foglalhat benne. 

 

„Eredetileg mi is a tavalyi Marokkó Desert Challenge-re neveztünk, már éppen indultunk volna a versenyre, amikor elmaradt – mesélte Fazekas Károly. – Tunéziában még nem versenyeztünk, de aki járt itt, mindenki azt mondja, hogy jó a szervezés és nagyon jó lesz az útvonal is. A dűnék talán nem olyan nagyok, mint az Africa Race-en, de sokkal több lesz belőlük.

 

Sajnos csak hét kamion indul a versenyen, aminek az az oka, hogy november 25-én kell behajózni az autókat a Dakar Ralira. A Tunézia Desert Challenge pedig idén november 13-án ér véget (máskor korábbi időpontban szokott lenni), így aki a Dakaron indul, az most ezt a versenyt nem kockáztatja meg. 

 

Mint mindig, most is nyerni szeretnénk, de ez függ az ellenfelektől és a sivatagtól is, hogyan enged át minket. Azt az elmúlt évek alatt már megtanultam, hogy a sivatagot meghódítani nem lehet, mi csak turisták vagyunk benne, és vagy átenged minket, vagy nem. 

 

A versenyautó és a két szervizautónk már úton vannak, mi csütörtökön repülünk ki, pénteken lesz a gépátvétel, szombaton pedig a prológgal veszi kezdetét a verseny.“

 

Fazekas Motorsport Racing

 

501, Fazekas Károly–Baráth Ferenc–Fábián András

Scania P 4x4

 

Szervizautók

 

822, Pintér Emil–Buboczi Zsolt 

Toyota Land Cruiser

 

823, Csőszi Péter–Csákány Péter–Kook Szabolcs 

Scania R560

 

Tunézia Desert Challenge 2021 programja

 

november 5. péntek – Djerba gépátvétel

november 6. szombat – Djerba–Djerba prológ (40 km)

november 7. vasárnap – Djerba–Ksar Ghilane (417 km)

november 8. hétfő – Ksar Ghilane–Ksar Ghilane (230 km)

november 9. kedd – Ksar Ghilane–Ksar Ghilane (287 km)

november 10. szerda – Ksar Ghilane–Douz (255 km)

november 11. csütörtök – Douz–Star Wars (380 km)

november 12. péntek – Star Wars–Star Wars (262 km)

november 13. szombat – Star Wars– Monastir (137 km + 357 km etap)

 

Fazekas Motorsport Racing együttműködő partnerei

Fazekas Insped Kft., Füredscan Kft., Opel Gaál Autó, Scanparts Kft., Haap Kft., Füred Gym