A világbajnoki címért utazott Katarba Michelisz Norbert, ám az időmérős fékhiba után a gyakorlati esélye elszállt. Thed Björk a világbajnok, de a Honda magyarja pályafutása legjobb eredményét elérve második lett egy FIA világbajnokságon, a WTCC-ben.

 

katari nyitófutam után 16,5 pontra nőtt Michelisz Norbert hátránya a vb-éllovas Thed Björkkel szemben. Ez azt jelentette, hogy az év utolsó versenyén minimum a harmadik helyet kellett volna megszereznie ahhoz, hogy világbajnok legyen, feltéve, hogy a Volvo pilótája nem szerez pontot.

Aggodalomra adott okot, hogy a magyar versenyző időmérőjét tönkretevő fékhiba tovább kísértett: emiatt az első futam előtt ki kellett cserélni a pedálboxot, és a főfutam előtt is az utolsó pillanatig szerelték az autóját.

A rajtnál a 11. helyről indulva Michelisz egyből megelőzte Kevin Gleasont, majd még az első körben elment John Filippi mellett is, Mehdi Bennani pedig visszaesett, így a Honda vb-másodikja feljött a nyolcadik pozícióba közvetlenül Yvan Muller mögé. Eközben Thed Björk megtartotta a negyedik helyét a rajt után, de később volvós csapattársa elengedte őt, így már dobogós helyen haladt.

A magyar szurkolók Katarban is mosolyt csaltak Norbi arcára - további képek itt!

IMG 20171201 WA0006

Senki sem tudott előrelépni, beállt az élmezőny, csak a végén Björk adta vissza a harmadik helyet Catsburgnak, végül nem volt szüksége rá. A nyolcadik helyen végző Michelisz Norbert pályafutása legjobb eredményét elérve második lett egy FIA világbajnokságon, a WTCC-ben. Ő Magyarország első világbajnoki érmes autóversenyzője.

A világbajnokság végeredménye az élmezőnyt tekintve: 1. Björk 283,5 pont,2. Michelisz 255, 3. Chilton 248,5, 4. Guerrieri 241, 5. Catsburg 238,5.  

A pontszámokon túl néhány adat. 2017-ben Michelisz Norbert nyerte meg a legtöbb időmérőt (3). 2017-ben ő nyert a legtöbbször főfutamon (3). 2017-ben neki volt holtversenyben a legtöbb futamgyőzelme (3 Bennanival, Chiltonnal és Guerrierivel együtt). 2017-ben senki sem állt a dobogón többször nála (7, beleszámolva a kínai második helyet).

 

A katari főfutam előzetes végeredménye:

katar r2

Forrás: www.michelisz.hu

Michelisz Norbert két helyet előrelépve a negyedik helyen zárta a főfutamot a Hungaroringen.

 

Képek a versenyről: KATT.IDE!

 

Balszerencsésen végződött Michelisz Norbert számára a hungaroringi nyitófutam, hiszen az első körben bal első defektet kapott a harmadik helyen autózva, miután összeért Thed Björkkel. Ezután Michelisz a főfutamon a hatodik pozícióból indulva vette célba a dobogót hazai közönség előtt.

A rajt után nem volt hely az előrelépéshez, többen is zárták az ívet Michelisz előtt, aki így a hatodik helyen fordult el az első kanyarban. Nem sokkal később két volvós összeért egy kanyarban, ami után Néstor Girolami kicsúszott és feladni kényszerült a versenyt. A Honda magyarja így fellépett az ötödik helyre, majd két kört a safety car mögött tett meg a mezőny.


Képek a versenyről: KATT.IDE!

Mivel Rob Huff lökte rá Catsburgot argentin csapattársára, a Citroënt vezető angol boxutcaáthajtásos büntetést kapott, amiért előidézte a két Volvo összeütközését. Huff az első helyről állt ki, Michelisz pedig fellépett a negyedik pozícióba.

Miután a safety car elhagyta a pályát, a 20 kilóval könnyebb Citroënben ülő Tom Chilton fokozatosan ellépett a harmadik helyen Norbitól, a végére 3,7 másodpercre nőtt a különbség közöttük. Nem volt esély az előzésre, és így a dobogós helyezés megszerzésére.

Michelisz Norbert 16 pontot gyűjtött a főfutamon, összességében pedig a harmadik forduló után 62 ponttal a nyolcadik helyen áll a bajnokságban. Az állás: 1. Tiago Monteiro 123 pont, 2. Nicky Catsburg 85, 3. Tom Chilton 81, 4. Thed Björk 77, 5. Mehdi Bennani 73, 6. Rob Huff 65, 7. Esteban Guerrieri 62, 8. Michelisz Norbert 62.

 

A főfutam végeredménye:

 

 


 

Bal első defekt miatt úszott el a dobogó

 

Az ötödik helyről rajtoló Michelisz Norbert már az első körben feljött harmadiknak, ám egy Volvóval való kontakt után bal első defektet szenvedett, ami tönkretette az első futamát.

 

Legjobb hondásként a hatodik helyet szerezte meg az időmérőn Michelisz Norbert, de nem volt teljesen elégedett az eredménnyel, mert arra számított, hogy legalább egy autóval be tudnak jutni a Q3-ba a japán márkára kiosztott maximális, 80 kilós büntetősúly ellenére is. Rá jellemző módon azonban a pozitív végét fogta meg az eredménynek, azaz hogy mindkét hazai futamon lehet esélye egy jó rajt után a dobogóra állni.

A fordított rajtrácsos nyitófutamon az ötödik rajtkocka volt az övé, és mivel a pole-ból induló John Filippi beragadt, Michelisz kapásból egy pozíciót feljebb lépve a negyedik helyen fordult el az első kanyarban. Ezután a volvós Thed Björkkel vívott kilincs a kilincsen csatát, az autóik kétszer is összeértek, és Norbinak sikerült még az első körben megelőznie a svédet, így máris a beígért dobogós helyen autózott. A Volvóval való kontakt azonban nem múlt el nyom nélkül, Michelisz bal első defektet szenvedett, így kénytelen volt kiállni a boxba. Björk sem járt jobban, az ő versenye is véget ért.


Képek a versenyről: KATT.IDE!

A gyors kerékcsere után Norbi az utolsó, 16. helyen tért vissza a pályára, azonban csak egy körre, hogy ellenőrizze az autót - innen már nem volt értelme a mezőny után rohanni. Később újra kijött, de már csak azzal a céllal, hogy az autót felkészítsék a második versenyre. A nyitófutamot a világbajnoki pontversenyt vezető, a második helyről rajtoló szintén hondás Tiago Monteiro nyerte meg.

A 15 körös főfutam 13:45-kor kezdődik, amelyen Michelisz Norbert a hatodik helyről indulva próbálja megvalósítani a hétvégére kitűzött célját: legalább egy dobogó a Hungaroringen!

A nyitófutam végeredménye:


Forrás: www.michelisz.hu

Képek a versenyről: KATT.IDE!

2017. május 13-14.
 

A túraautó-világbajnokság Michelisz Norbert miatt hazánkban a Formula-1 után a második legnépszerűbb gyorsasági autós sorozat, amely évről évre (időjárástól függetlenül) több tízezer nézőt vonz a Hungaroringre – az utóbbi években a nézőszám a két nap alatt mindig meghaladta a 35 ezret.

A verseny tehát már önmagában is a figyelem középpontjában van (nem véletlen, hogy az utóbbi években Michelisz Norbertet választották hazánkban az év legnépszerűbb sportolójának), s az érdeklődést csak fokozza, hogy Michelisz immár gyári Honda-színekben száguld, s a remények szerint az idén már a világbajnoki címért küzd, miközben korábbi csapata, a Zengő Motorsport a korábbi F1-es pilóta, Olivier Panis fiát állítja csatasorba, a második autójában pedig várhatóan egy magyar tehetség ül.

 

Nézőközönség számára biztosított bejutási lehetőségek

Dátum Nap Nyitott kapuk Időszak
Nyitás Zárás

2017. május 13.

szombat 7-es kapu
8-as kapu
8:00 19:30

2017. május 14.

vasárnap 7-es kapu
8-as kapu
8:00 17:00

Nézőtéri belépőjegy árusító helyek

Dátum Nap Árusító helyek Időszak
Nyitás Zárás

2017. május 12.

péntek Főbejárat (1) 10:00 17:00

2017. május 13.

szombat Főbejárat (1) – VOUCHER beváltó hely
7-es kapu
8-as kapu
8:00 17:00

2017. május 14.

vasárnap Főbejárat (1) – VOUCHER beváltó hely
7-es kapu
8-as kapu
8:00 14:00

A belépőjegyeket a helyszínen csak és kizárólag forintban tudják megvásárolni.

A kapuknál lévő kasszáknál a következő utalvány fajtákat fogadják el.
Edenred: Ticket-Culture& Sport, Ticket Compliments –Top Premium
Erzsébet: Sport, Ajándék
Bankkártyás fizetésre minden kasszában lehetőséget biztosítunk.

Időterv

Péntek, május 12.
13:00 - 13:45 0:45 FIA ETCC 1. teszt
14:00 - 14:30 0:30 KIA Lotos Race 1. szabadedzés
14:45 - 15:30 0:45 FIA ETCC 2. teszt
15:45 - 16:00 0:15 FIA WTCC Biztonsági Autó gyakorlat
16:15 - 16:45 0:30 KIA Lotos Race 2. szabadedzés
Szombat, május 13.
9:00 - 9:45 0:45 FIA WTCC 1. szabadedzés
10:00 - 10:20 0:20 KIA Lotos Race 1. időmérő edzés
10:30 - 11:15 0:45 FIA ETCC Szabadedzés
11:30 - 12:15 0:45 FIA WTCC 2. szabadedzés
12:30 - 12:45 0:15 KIA Lotos Race 2. időmérő edzés
14:00 - 14:45 0:45 FIA WTCC Időmérő edzés Q1, Q2, Q3
15:00 - 15:20 0:20 FIA WTCC MAC3
15:45 - 16:15 0:30 FIA ETCC Időmérő edzés
16:30 - 16:40 0:10 KIA Lotos Race 3. időmérő edzés
17:00 - 18:30 1:30 FIA WTCC Promóciós körök
Vasárnap, május 14.
9:00 - 9:25 0:25 FIA ETCC 1. futam (12 kör)
10:05 - 10:30 0:25 FIA ETCC 2. futam (12 kör)
10:35 - 11:05 0:30 FIA WTCC Promóciós körök
11:25 - 11:50 0:25 KIA Lotos Race 1. futam (12 kör)
12:35 - 13:00 0:25 FIA WTCC Nyitó futam (12 laps)
13:45 - 14:15 0:30 FIA WTCC Fő futam (15 laps)
15:00 - 15:25 0:25 KIA Lotos Race 2. futam (12 kör)

Jegyek

Hétvégi belépő:  6.900,- Ft
Vasárnapi belépő: 4.900,- Ft
Szombati belépő: 3.500,- Ft

  • Belépésre jogosít a verseny adott napjá(i)n a pálya nézőtéri oldalán a teljes állóhelyre, illetve bármelyik tribünre

Paddock Szombat:          4.900,- Ft
Paddock Vasárnap:        4.900,- Ft

  • Átlépésre jogosít a verseny adott napján, a pálya nézőtéri oldaláról a Paddock területre és vissza (korlátlan alkalommal)
  • Önmagában a pályára való belépést nem biztosítja
  • 14 éves kor alatt a nézőtéri belépés, és a Paddock belépés is ingyenes a versenyhétvége minden napján.
  • 14 éves kor alatti gyermek csak szülői felügyelettel léphet be a Hungaroring területére.

VIP Vasárnap:                                               295,- €

  • Belépés a pálya nézőtéri oldalára
  • Belépés a Paddock területre
  • Vendéglátás a Paddockban a boxok fölött (reggeli, ebéd és snack) 10:00-16:00 óra között
  • Bár (kávé, tea, üdítő)
  • Különleges rálátás a célegyenesre
  • VIP Parkoló közel a Paddock-hoz és a VIP területhez

 

Térkép

Ingyenes buszjárat

Írta: Michelisz Norbert

 

Az autók már úton vannak a TCR International Series idei első versenyére, amelyet április 1–2-án rendeznek Grúziában. Én pedig büszkén jelentem be a két pilótával teljes szezont vállaló, vadonatúj versenycsapatomat. Szia, M1RA!

 

Sokat gondolkodtam azon, hogyan képzelem el a jövőmet hosszú távon. Rendszeresen kaptam ezzel kapcsolatos kérdéseket interjúkban, vagy a Facebookon szervezett több kérdezz-felelek során. Mindig elmondtam, hogy egyelőre az autóversenyzés az első, de érdekel például a pénzügyi világ.

 

"Ha viszont őszintén magamba nézek, akkor azt kell mondanom, hogy az autósport az a terület, amely nemcsak egyszerűen érdekel, hanem túlzás nélkül az életem."

 

Imádom a versenyzést, ráadásul soha nem látott lendülettel készülök az előttem álló WTCC-szezonra, amelyben a világbajnoki címért akarok megküzdeni, és ettől a célomtól semmi sem tántoríthat el. Ugyanakkor kialakultak az autósporttal kapcsolatos, de az autón kívüli ambícióim is. Rengeteg dolgot láttam ebből a benzingőztől átitatott világból az elmúlt több mint tíz évben, és a tapasztalataimat átadnám a magyar tehetségeknek. Mert hiszem, hogy sokan vannak. Értük – és persze saját magamért – szeretnék kiteljesedni a versenyzés mellett egy másik legalább olyan sok kihívással teli szerepkörben is: csapattulajdonosként.

Decemberben fogalmazódott meg bennem komolyabban a gondolat egy saját team alapításáról, miután hirtelen több körülmény is kedvezett a megvalósításnak. Nem egyedül vágtam bele ebbe a kalandba, egyfajta kettős vezetést képzeljetek el, amelyben Bári Dávid lesz a társam. A csapat létrehozásában kulcskérdés volt az ő szerepvállalása, hiszen csapatvezetőként ő felel majd az operatív döntések meghozataláért, mivel nekem fontos teendőim lesznek a WTCC-ben. Nem is tudok az összes TCR-versenyhétvégén jelen lenni.

Mint már említettem,

az elsődleges célunk a tehetséggondozás.
 
 

Lehetőséget akarunk nyújtani a magyar fiataloknak, hogy egy erős nemzetközi sorozatban megméressenek. Ebben az én szerepem – amellett, hogy tulajdonos vagyok – természetesen a pilóták fejlődésének nyomon követésében, a nekik való tanácsadásban csúcsosodik majd ki. De hangsúlyozottan nem csak versenyzőtehetségeket karolunk fel, ennél többről van szó! Izgalmas szakmai kihívás elé szeretnénk állítani a szépreményű mérnököket és szerelőket is. Óriási potenciál van a fiatal járműmérnökökben és a magyar járműiparban, egy versenycsapat tagjaként pedig tökéletesen át lehet ültetni az iskolákban megszerzett tudást az innovatív gyakorlatba. Ebben Dávid testvére és az én WTCC-s versenymérnököm, Bári Gergő is a segítségünkre lesz tanácsadóként. 

Sűrű időszak van mögöttem, nem volt egyszerű a csapat körüli rengeteg tárgyalást összeszervezni a WTCC-s tesztidőszakkal. Dáviddal gyakorlatilag hetente utaztunk mikor Olaszországba, mikor Svájcba egyeztetni többek között a TCR első emberével, Marcello Lottival az indulásunk feltételeiről. Nehezítette a dolgunkat, hogy sokáig úgy kellett építenünk a csapatot, hogy még nem lehettünk biztosak abban, hogy végül sikerrel járunk. Úgy kellett kamiont, trélert és rengeteg eszközt beszereznünk, elköteleződéseket vállalnunk, hogy még sok minden képlékeny volt. Ezek sok tízmilliós terhek egy csapat születésekor, amihez partnereket kellett találnunk, és én magam is anyagi kockázatot vállaltam. De úgy vagyok vele, hogy az érték, amit teremtünk, bármekkora kockázatot megér.

Büszke vagyok arra, hogy gyakorlatilag két és fél hónap alatt a nulláról felépítettünk egy versenycsapatot. Ez megmutatja a benne dolgozók erejét és elhivatottságát. Biztosan sokakban felvetődik a kérdés, hogy miért pont most vágtam bele ebbe, amikor a WTCC-ben pályafutásom legfontosabb szezonja következik, és még csak nem is az áhított világbajnoki cím áll az első helyen a 2017-es fontossági listámon, hanem a születendő kislányom és Johanna. Hazudnék, ha azt mondanám, néha nem gondolkodok el azon, hogy fog mindez beleférni az időmbe, de nem félek ettől a kalandtól. Pontosan az elmúlt hónapok tapasztalatának köszönhetően nem, mert tudom, hogy olyan emberek vesznek körül, akikben megbízhatok. Most éreztem azt, hogy olyan feltételek mellett vághatok bele egy saját csapat felépítésébe, ami talán soha vissza nem térő alkalom. Ezt nem szalaszthattam el!

Remélem, már eléggé felcsigáztam mindenkit, úgyhogy tisztázzuk a legfontosabb kérdéseket... :)

Mi a csapat neve?

M1RA. Több okot is tudok rá, hogy a mi szemünkben miért ez a világ legjobb csapatneve. Az M1-gyel a nagy célunkat szimbolizáljuk: szeretnénk, ha idővel a miénk lenne Magyarország első számú versenycsapata. Az RA a Racingra utal, de kimondva nekünk a M1RA mindig is Mira lesz, így Michelisz Racingként is lehet értelmezni. Ráadásul a Mira olaszul azt jelenti, hogy cél, spanyolul azt, hogy látvány, oroszul azt, hogy béke. Ezeken a pozitív töltetű szavakon túl van egy számomra rendkívül személyes oka is az elnevezésnek… Johannával a Mira nevet választottuk a születendő gyermekünknek, engem így a csapat neve mindig a kislányunkra emlékeztet majd.

Miért pont a TCR International Series?

Mindenképpen erős nemzetközi túraautó-sorozatba akartunk benevezni, ami frissen alakuló csapatként anyagilag is elérhető. A TCR a kezdetektől fogva az egyik opció volt, a másik pedig a hasonló szabályrendszert követő WTCC2 lehetett volna, ám januárra már látszott, hogy ebből a tervezett bajnokságból könnyen zsákutca lehet. Így maradtunk a TCR-nél, aminek a működését ráadásul Bári Dávid révén alaposan ismerjük is, hiszen a B3 Racing technikai vezetőjeként volt alkalma belelátni a részletekbe.

Milyen autóval indulunk?

Mivel az elmúlt években erősen elköteleződtem a Hondához, nem meglepő, hogy két Honda Civic Type-R-rel megyünk a TCR-ben. Ez a döntés nemcsak a szimpla márkahűségről szólt, hanem az eredményekről is. Tavaly több regionális TCR-bajnokságot is Hondával nyertek meg, és nekem is van saját élményem a technikával a TCR Beneluxos vendégszerepléseimről. Ott Stéphane Lémeret bajnoki címében tudtam segédkezni egy Civickkel.

Kik lesznek a pilóták?

Az elején még gondolkodtunk a három pilótás felállásban is, de ezt már nem bírta volna el a költségvetésünk, így végül két versenyzővel állunk rajthoz. Az egyikük Tassi Attila lesz. Még csak 17 éves, de tavaly már a dobogóra is felállt egyszer a TCR-ben – ő a jövő tehetsége. Erről meggyőzött engem a fizikai felkészülésemet segítő Matics Zsolt, aki már három éve edzi Attilát, és Bári Dávid is, aki tavaly együtt dolgozott vele. Alapvetés volt, hogy legalább egy magyar fiatallal induljunk, de másban nem is gondolkodtunk. Attilában sok fantáziát látunk.

A másik pilótánk az olasz Roberto Colciago. Mivel én nem tudok minden versenyen ott lenni, olyan rutinos, nemzetközi viszonylatban is jegyzett túraautóst szerettünk volna a másik autóba ültetni, akihez Attila ilyenkor is viszonyítási pontként tud igazodni. Saját tapasztalatból tudom, hogy milyen sokat jelent egy jó referencia, én is sokat tanultam például a Gabriele Tarquinivel való összevetésekből a Hondánál. Attila fejlődését tartottuk a szem előtt, amikor megállapodtunk a 2016-os olasz túraautós bajnok Colciagóval, akiről elég csak annyit, hogy tavaly egy vendégszereplése volt a TCR-ben beugróként, és kapásból megnyerte az időmérőt, valamint a fő futamot.

Mit szeretnénk elérni a TCR-ben?

Eredményközpontú a projekt, már az első évben a bajnoki címért szállnánk harcba. Ezt egyelőre a tapasztaltabb versenyzőnktől, Colciagótól várjuk, de a hosszabb távú cél egyértelműen az, hogy magyar bajnokot neveljünk a TCR-ben. Tassi Attilában abszolút látom az ehhez szükséges képességeket, egyelőre azonban nem szeretnénk túl nagy terhet pakolni a vállára, hiszen a korából fakadóan is jóval rutintalanabb a mezőny jelentős részénél. Tőle azt várom, hogy minden versenyen gyors legyen, és szerintem több futamgyőzelmet is arathat.

 

 

Írta: Michelisz Norbert
Forrás: www.index.hu/sport/michelisz
Fotók: Gaál Lacó / M1RA

Az autóversenyzés 3 etalonja egymással versenyzett: Norbik a volán mögött
Michelisz Norbi, Kiss Norbi és Herczig Norbi versenyzett egymással, de hogy az esélyek kiegyenlítődjenek, mindenki azonos járművet, egy gokartot választott versenygépnek.
 
 
 
Az augusztus 27-28-án megrendezésre kerülő Kamion EB és Fesztivál előtt az autóversenyzés nagyjai a GokartAréna pályáján találkoztak, egy jó hangulatú, közös száguldozásra. Ezzel az örömautózással a szervezők megvalósították a magyar autósport rajongók álmait, hiszen ritkán lehet együtt látni a kamion-, a túraautó és a ralisport hazai nagyjait. A Norbikhoz ex- kamionversenyzőnk, Major Benedek is csatlakozott, aki egykor az iskolapadból pattant a kamion volánja mögé, most pedig már aktív részese a Kamion EB és Fesztivál szervezőcsapatának. A hazai futam okostelefonokra fejlesztett applikációját is az ő cége fejlesztette, amelynek letöltésével, akár belépőjegyeket is lehet nyerni az augusztus végi rendezvényre. A TruckFest alkalmazás már elérhető és ingyenesen letölthető és akár a helyszínen, a Hungaroringen, akár otthon nagy segítség lehet az érdeklődőknek, hogy belelássanak a kamionversenyzésbe: élő kép, live timing, hírek és kulisszatitkok várják az applikáció letöltőit – a széria történetében eddig egyedülálló módon.
 
„Egyszer cserélhetnénk versenyjárművet, Kiss Norbi például szerintem kitűnően megállná a helyét WTCC-ben, de én is versenyeznék szívesen egy kamionnal”- mondta Michelisz Norbert, aki ült már versenykamion volánja mögött akkoriban, amikor még Szobi Balázs volt a sportág legismertebb magyar versenyzője.
 
Herczig Norbertnek, az idei magyar ralibajnoknak ez a fajta versenyzés új az ő megszokott környezetéhez képest. Be is vallotta, hogy a „kollégákhoz” képest ő nem tud ennyire pontosan körről-körre kanyarokat bevenni. Így, hogy jobban megismerje a pályaversenyzés világát, a családjával együtt ő is kilátogat a jövő hétvégi eseményre, és mindenkit erre biztat.
 
A barátságos gokart-mérkőzést minden versenyző győztes pozícióban zárta, s abban egyetértettek, hogy együtt szurkolnak majd Kiss Norbinak, hogy a nyár utolsó hétvégéjén a Hungaroringen a tankpool24 Mercedesével minden az elképzelései szerint történjen, s a dobogó legmagasabb fokára állhasson.
A valóban kedvező árakra nem csak a belépőjegy tekintetében lehet majd számítani,  a szervezők kifejezetten családbarátra szabták az ételek-italok árait is, így minden adott lesz egy felhőtlen szórakozáshoz.
 
Augusztus 27-28-án a jelenlegi időjárási előrejelzések szerint remek idővel, fantasztikus hangulattal és izgalmas futamokkal vár minden érdeklődőt a Hungaroringen a Kamion EB és Fesztivál.

Sztárversenyzők testközelből

Forma 1-es autók, rali autók, versenykamionok, motorok, sőt még légiparádé is várja május 1-jén a Nagy Futamra látogatókat. Kevés olyan motorsport rendezvény létezik, ahol a szurkolók ennyire közel kerülhetnek kedvenceikhez, a négykerekűek szakágából igazi kuriózumokkal készülnek a rendezők.

 

 A Kamion Európa-bajnokság kétszeres bajnoka, Kiss Norbert is szerephez jut a hétvégén, a szurkolók nagy sajnálatára nem a Nagy Futamon autózik, nagyobb kihívásra készül: bemutatkozik új csapatában a tankpool24 Racing Teamben az ausztriai Red Bull Ringen. A fiatal versenyző élete komoly mérföldkőhöz érkezett, hiszen majd öt esztendő után int búcsút az Oxxo Racing Teamnek, hogy egy német csapatban folytassa versenyzői karrierjét.

„Szakmai szempontból mindenképpen előrelépés lesz, egyelőre hosszú távon gondolkodunk, mert ebben az újjászerveződött német csapatban, most kezdtük el a közös munkát. Együtt dolgozhatok Stefan Honens-szal, kinek kezei közül sok bajnok konstrukció került ki, reményeink szerint ez a két vadonatúj Mercedes is követi a hagyományokat. Valószínűleg nem azonnal szállunk harcba a futamgyőzelmekért, talán a hungaroringi versenyen rúghatunk először labdába.”- mondta Kiss Norbi.  A címvédőt a szurkolók egy Mercedes versenykamion volánja mögött láthatják a bajnokság augusztusi, Hungaroringen zajló megmérettetésén is, ahol a rendezők különlegességekkel készülnek.  

2016-ban a Blancpain GT Series autói is szerepelnek majd az augusztusi rendezvényen, a második alkalommal megrendezésre kerülő kamion Európa-bajnokság betétfutamaként. A GT Series majd 365 lóerős gépeit, a legerősebb és leglátványosabb autók között tartják számon, hiszen utcai sportautó az alapjuk. A luxus autómárkák, mint például McLaren, Audi, Bentley saját sorozatukban a híres megbízhatósági viadalokon indulnak, mint a Le Mans-i, Nürbürgring-i és Daytona-i 24 órás versenyeken.

„Izgatottan várom én is ezt a betétfutamot, hiszen a lóerők mellett, itt gyönyörű luxus sportkocsik állnak rajzhoz” - folytatta a magyarok kétszeres Európa-bajnoka.

A „nagy futamon” sem maradnak a nézők kamionok nélkül, a European Truck Racing Championship legifjabb versenyzője, Major Benedek képviseli a sorozatot, aki 16 esztendősen aratta első győzelmét, azonban az idei évet is kihagyja, a Lotusok mezőnyében versenyez egy-egy megmérettetés erejéig.  

„Egy IVECO kamiont vezetek a „nagy futamon”, amit egy nagyon jó rendezvénynek tartok, hiszen a nézők olyan szériák versenyautóit láthatják testközelből, amelyekkel nagyon ritkán találkozhatnak hazánkban.”- mondta a legfiatalabb kamionos.

Május elsején tehát újra a belvárosé és az autósport jeles képviselőié a főszerep: Gerhard Bergert egy klasszikus Forma1-es autóval láthatjuk, a Dakarosok a sivatagot aszfaltcsíkra cserélik - Kovács Miklós és Darázsi Zsolt versenykamionját mutatja be, de Michelisz Norbert vagy Turán Frigyes is örömautózást tervez, míg a műrepülő Európa-bajnok Veres Zoltán újabb Guinness rekordra készül, hiszen másodmagával repül át a Lánchíd alatt!

 

Részletes program:

Motorsport program:

11:00 - 11:05 - Felvezetés

11:05 - 11:25 - Felvonulás pilótákkal és sportolókkal

11:30 - 11:38 - Audi TT + Audi R8 LMS bemutató (Rahel Frey)

11:40 - 11:48 - Klasszikus F1 autók bemutatója
                F1 Sauber C14 (Karl Wendlinger) + F1 BRM (Gerhard Berger)

11:50 - 11:58 - DTM autós bemutató
                (Audi - Miguel Molina, Mercedes - Lucas Auer, BMW - Marco Wittmann)

12:00 - 12:08 - Rallye autók bemutatója (Ruszó Krisztián, Balogh János, Botka Dávid, Turán Frigyes)

12:10 - 12:18 - Dakar + ETRC kamionos es terepjárós bemutató
                (Darázsi Zsolt, Kovács Miklós, Szalay Balázs, Korda Erik)

12:20 - 12:28 - Michelisz Norbert Honda bemutató

12:30 - 12:38 - Nascar bemutató (Patrick Friesacher, Gerhard Berger, Bernard Aumger)

12:40 - 12:48 - Rallycross bemutató (Szabó Krisztián, Kárai Tamás),
                Autocross bemutató (Ábrahám Károly, Kovács Marcell), KTM X-BOW GT4 bemutató

12:50 - 12:58 - GT autók bemutatója (Ferrari, Blancpain) + BRM + Lamborghini

13:00 - 13:08 - Formula Renault 3.5 bemutató (Roy Nissany és Baumgartner Zsolt)

13:10 - 13:18 - Drift bemutató, Nissan Skyline; BMW M5
                (Kerényi Ádám, Szabó Szilárd, Nagyházi Lőrincz, Radák János)

13:20 - 13:28 - Dragster Show

13:45 - 14:15 - F1 orosz nagydíj rajtjának közvetítése kivetítőkön

Légi bemutató program:

14:15 - 14:25 - MH Ejtőernyős bemutatója
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza - Ejtőernyős ugrás pontonra)

14:26 - 14:36 - Besenyei Péter műrepülő bemutatója
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza, Lánchíd alatti átrepülés)

14:36 - 14:51 - Flying Bulls Aerobatics Team bemutató repülése: 4 db XA-42
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

14:51 - 15:10 - Flying Bulls formáció bemutatója: B-25, F4U-4, P38—L, AlphaJet
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

15:10 - 15:22 - Flying Bulls formáció helikopteres bemutatója: Bell Cobra, BO 105
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza, Merevszárnyú formáció
                bemutató repülése, áthúzások a Duna medrét követve)

15:22 - 15:32 - Gold Timer formáció bemutatója: PO-2, R-18C Kánya, LI-2
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza. Merevszárnyú formáció bemutató
                repülése - áthúzások a Duna medrét követve a bemutató légtéren)

15:32 - 15:40 - Illés Tamás bemutatója: Extra 330 C (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

15:41 - 15:51 - Wizzair Airbus A-321 lowpass. (Áthúzás a Duna medrét követve a bemutató légtéren)

15:50 - 16:00 - F1 orosz nagydíj leintésének közvetítése kivetítőkön

16:00 - 16:20 - Baltic Bees bemutatója: 6db L-39C Albatros

16:20 - 16:28 - Pannon kötelék bemutató repülése: DA 42, DA 40, DA 20

16:28 - 16:36 - MI-2 helikopter bemutató repülés

16:36 - 16:55 - Veres Zoltán bemutatója és GUINNESS RECORD KÍSÉRLET: MXS

16:56 - 16:57 - Labour Day formáció: B-25, F4U4, P38, AlphaJet, Flying Bulls Aerobatics Team, XA—42

Helyszínek:

Motorsport: Várkert Bazár, Clark Ádám tér, Erzsébet-híd, Ferenciek tere

Légi bemutató: Belvárosi rakpartok, az Erzsébet híd és a Margit híd (főleg a Lánchíd és az Erzsébet híd) között

Hideg volt, esett az eső és fújt a szél, ennek ellenére 35.000 ember tombolt a Hungaroringen (a két nap alatt pedig összesen 43 ezren szurkoltak a magyar F1-es pályán). Az első futam után ugyan néhányan szomorúan hazaindultak (miután Michelisz Norbert autója elfüstölt rögtön a felvezető körben), de ők bánhatták, mert a második verseny parádés küzdelmeket hozott, amelyen a Honda gyári csapatának magyar versenyzője látványos előzésekkel fűzte át magát a mezőny nagy részén, s bár végül az utolsó körben egy technikai hiba miatt a hatodikról a 10. helyre csúszott vissza, senki sem neheztelt rá. Mert a túraautó-világbajnokság hazai futamán ezúttal is szívét-lelkét kitette az aszfaltra. Ja, és itt említsük meg nyomban, hogy a Zengő-csapat fiatal pilótája, Ficza Ferenc is megszerezte élete első világbajnoki pontjait. Neki ez olyan volt, mint egy megvalósult álom…
 
 
 
De nézzük sorban az eseményeket!
Az első verseny előtt egyperces néma gyásszal tisztelegtek a szombaton elhunyt örökös magyar ralibajnok, Ferjáncz Attila emléke előtt. A korábbi legendás versenyző fia, András is eljött a megemlékezésre, és a Hungaroring vezetőivel, a sportszakma képviselőivel, valamint a korábbi és jelenlegi versenyzőkkel együtt felálltak a rajtrács elejére, ahová letették Ferjáncz sisakját, és azt állták körbe. Az autósportot értő és szerető közönség a néma gyász után ütemes tapssal búcsúzott a bajnoktól. 
Következett a túraautó-világbajnokság nyitóversenye, amelyen, azt gondoltuk, már az öröm ad majd okot a tapsra, nem pedig az emlékezés. Végül így is lett, de sajnos nem Michelisz Norbert sikerének szólt a tombolás, mert az ő Hondája a felvezető körben elfüstölt. 
 
 
„Talán ez volt a leginkább csalódást keltő pillanat az életemben. Hihetetlenül rossz érzés volt itthon, hazai közönség előtt technikai hiba miatt kiállni, egyelőre nehéz is túltenni magam rajta. Amikor beszálltam a darus kocsiba, beszéltünk arról, hogy sok szép pillanatom volt itthon, előbb-utóbb kellett jönnie egy rossznak is” – mondta Michelisz, aki akkor még nem tudta, készen lesz-e a turbó hibája miatt megálló autója a második versenyre, de nagyon remélte, hogy igen. 
 
Közben nem csupán a futamgyőztes Mehdi Bennani ünnepelt (a maroknyi marokkói küldöttséggel együtt), hanem Ficza Ferencz is – méghozzá az első világbajnoki pontjait, amelyeket a kilencedik helyének köszönhetett. 
 
„Elképesztően boldog vagyok, azt hittem, leghamarabb jövőre szerzek pontot a világbajnokságon, ehhez képest itthon, hazai közönség előtt megszereztem őket. A siker titka ezúttal az volt, hogy nagyon óvatosan mentem, és néhány versenyzőtársammal ellentétben vizes gumikon, de még így is rettenetesen csúszott a vizes aszfalt, a futam felétől olyan érzésem volt, mintha jégen mentem volna” – mondta Ficza, aki nem gondolta, hogy kerül ennél még nehezebb helyzetbe is. 
 
 
Pedig került. 
Nem is sokkal később, már a második futamon. A hideggel dacoló közönség mámorosan ünnepelte a rajtrácsra felálló Micheliszt, de az eleredő esőt nem űzhette el. A futamot végül megnyerő José María López pályafutása egyik legnehezebb, ha nem a legnehezebb versenyének nevezte a vasárnapi másodikat. 
Márpedig ha egy kétszeres világbajnok ezt mondja (és ha a négyszeres világbajnok Yvan Muller – aki az idén először állhatott dobogóra – közben helyesel), akkor abban lehet valami. 
 
S hogy mi történt ezen a nagyon nehéz futamon a magyarokkal? 
Michelisz, ugye, a szerelés miatt az utolsó rajthelyről indulhatott, és ez lehetett volna élete versenye, ha… 
Ha a Honda felfüggesztése nem törik el már rögtön a verseny elején, és ennek nem lesznek kellemetlen következményei a leintés előtt nem sokkal. 
 
 
„Az első kanyarban kívülről kellett előznöm a sort, aztán a kettes szektorban is kialakult egy-két koccanás, és attól kezdve ferde volt a kormány, éreztem, hogy gond van a felfüggesztéssel. De nem aggódtam, mert nem romlott az autó állapota, stabil volt. Az utolsó másfél körben azonban éreztem, hogy valami kezd elromlani, de nagyon. Utóbb kiderült, a bal hátsó felfüggesztés tört el” – mondta Michelisz, aki így a hatodik helyről a tizedikre esett vissza. Pedig nagyon megérdemelte volna azt a hatodik pozíciót, hiszen lélegzetelállító előzésekkel lopta magát folyamatosan egyre előrébb és előrébb – megküzdött minden egyes méterért. 
 
„Nem látom okát, hogy holnap miért ne jöhetne össze a dobogós helyezés.”
 
 
Na kérem, így kell ezt. Persze, Michelisz Norbert csalódott egy kicsit, hogy a túraautó-világbajnokság hungaroringi futamának időmérő edzésén a hatodik helyre szorult, főleg, mert nem érti, hogy miért történt, de összességében elégedett a Hondája teljesítményével, és bízik a hétvége pozitív alakulásában. 
 
 
 
„Nem tudom, talán túl keményen nyomtam neki a hazai nézők előtt, elemeznem kell az adatokat ahhoz, hogy tudjam, mi történt. Egy biztos az időmérő előtt tempóból a csapattársak előtt voltam, de a kvalifikáció első körében megváltozott a helyzet. Iszonyatosan sajnálom, mert némi szerencsével az első sorért harcolhattam volna. De nincs ok az elkeseredésre, hiszen a pontokat holnap osztják, és nagy kérdés, hogy esik-e az eső, mert ha igen, bármi megtörténhet. Ha kívánhatnék valamit, akkor egy kicsit most jobban kívánnám az esőt, mint egyébként” – mondta Michelisz, aki tehát a fordított rajtrácsos nyitó versenyen az ötödik, a főversenyen pedig a hatodik helyről indulhat. 
 
Megfigyelhető egyébként, hogy a Hungaroring új aszfaltjának (vagyis a jobb tapadásnak), és az alacsonyabb rázóköveknek köszönhetően (a sikánt sokkal nagyobb tempóban lehet venni, ezen felül a 8-as, a 9-es és a 12-es kanyart sokkal határozottabban támadni) jelentősen javultak a köridők a Hungaroringen. A pályacsúcsot eddig Yvan Muller tartotta 1:48.727-es idővel (amit 2014-ben ért el), most pedig az első rajtkockát megszerző világbajnoki címvédő José María López győztes körideje 1:46.109. 

 
„A csapat nélkül nem lennék itt, a Citroën fantasztikus munkát végzett. A pálya egészen más volt, mint tavaly, nehéz volt megtalálni a beállításokat, de sikerült. Hosszú út van még előttünk, de jól állunk – mondta López. 
A nap egyik legnagyobb meglepetését Tom Coronel szerezte a második helyével: ő azt nyilatkozta  olyan, mintha álmodna. Főleg, mert néhány új matricán kívül nemigen került fejlesztés az autójába az utóbbi időben.  
A harmadik helyen végző Rob Huff a pályát, az új aszfaltot dicsérte, amely szerinte tökéletes. Azt mondta, ahányszor csak a pályára hajtott, fejlődött az autó – méghozzá elképesztő ütemben. Számára ez a legjobban sikerült kvalifikáció az idén eddig, ami annak tudatában, hogy a Hondák hetven kiló pluszt cipelnek, eléggé meggyőző. 
 
Ami a Zengő Motorsport fiatal pilótáját, Ficza Ferencet illeti, nos, ő másfél másodpercet javított a saját legjobb köridején, ám mivel a többiek is gyorsultak, ez a 17. helyre volt elég. Fontos azonban, hogy a saját tempójában építkezzen, hiszen úgy a biztos. 
„Két tizeddel gyorsabb voltam, mint amit előzetesen vártam magamtól, úgyhogy boldog vagyok. Főleg mert már a negyedik sebességi fokozatot is használhattam. Sok maradt bennem, a pálya bizonyos részein még el kell hinnem, mire képes az autó, de azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, és én nem sietek sehová, centiről centire próbálok javulni” – mondta Ficza, aki vasárnap élete első magyar világbajnoki futamának vág neki a WTCC-mezőny tagjaként. 
 
 
 
TÚRAAUTÓ-VB, 5-6. FUTAM, HUNGARORING
A rajtsorrend. Nyitóverseny: 1. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée), 2. Ekblom (svéd, Volvo S60), 3. Muller (francia, Citroën C-Elysée), …5. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic), …17. Ficza Ferenc (magyar, Honda Civic). Főverseny: 1. José María López (argentin, Citroën C-Elysée) 1:46.109, 2. Coronel (holland, Chevrolet Cruze) 1:46.718, 3. Huff (brit, Honda Civic) 1:46.833, …17. Ficza Ferenc (magyar, Honda Civic) 1:48.707
 
 
 
 
Fotó: Peremicki István - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
1. oldal / 3

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top