Hatalmas magyar és persze külföldi szurkolótábor előtt aratta újabb futamgyőzelmét a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert. A siker borítékolható volt, hiszen komoly népszerűségnek örved az autósport ezen ága. A több tonnás monstrumok versenyére augusztus utolsó hétvégéjén került sor a mogyoródi versenypályán. A Hungaroringnek azonban nem újdonság a kamionos különítmény, hiszen nem sokkal a megnyitása után már rendeztek itt ilyen versenyeket, egész pontosan harminc esztendeje, 1987 óta. Akkor három éven keresztül zajlottak kamionversenyek, az új időszámítás 2015-ben kezdődött. A csúcs kategóriás prototípusok futamán nemcsak a versenyek kaptak helyet, hanem szakmai rendezvények és gyermekprogramok is várták az érdeklődőket.

 

De menjünk szépen sorban. A Hungaroring az Európa-bajnoki sorozat ötödik állomása, ahol négy futamon kellett teljesítenie a több tonnás mezőnynek. Az FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál legnagyobb sztárja továbbra is a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert volt. A tehetséges versenyző két bajnoki cím megszerzése után 2016-ban váltott, és egy német csapatban folytatja pályafutását. A Tankpool24 Racing-hez csatlakozva Norbi kihívást látott a német csapat felzárkóztatásában. A közös munka gyümölcsére nem is kellett sokat várnunk, Kiss Norbi két futamgyőzelemmel és az abszolút tabella második helyével érkezett a hungaroringi folytatásra.

Az előzetes edzésekből már látszott, hogy Norbit nehéz lesz megfogni hazai pályáján, komoly tempót diktálva a legjobb köridővel ő indulhatott a pole pozícióból. A magyar pilóta elsőségét sikeresen megőrizve rajt-cél győzelmet aratott az első futamon. „Különleges élmény volt a magyar szurkolók előtt nyernem” -mesélte boldogan az idény harmadik futamgyőzelmének megszerzésekor.

A folytatás már nem ennyire örömteli, a fordított rajtoltatást követően Norbi a nyolcadik pozícióból indulva, komoly lökdösődésnek volt kitéve. Sajnos ennek a tülekedésnek a magyar versenyző esett áldozatául, az Oxxo Racing, vagyis a magyar csapat pilótája Ryan Smith ment neki, az ütközésben a Mercedesben eltört az első rugó, így Norbi a verseny feladására kényszerült.

A vasárnapi időmérőn is Kiss Norbi volt a leggyorsabb, az élről rajtolva azonban nehezen bírta az összetett élén álló Adam Lacko támadásait, pár körrel később át kellett adnia elsőségét cseh riválisának. Habár körről-körre gyorsabb volt nála, mégsem talált megfelelő előzési helyzetet, így a második helyen zárta a fő viadalt.

A záró futam sem a magyar pilótának kedvezett, a hetedik körben technikai gondja támadt, idő előtt búcsúzni kényszerült. A nap második győzelme is legnagyobb ellenfeléé, Adam Lackoé lett, aki ezzel az összetettben tovább növelte előnyét, a második helyen álló Kiss Norbi és Jochen Hahn előtt. Két szép dobogós helye mellett a nap leggyorsabb kört elérő indulónak járó, Krasznai János-díj is a magyar versenyzőé lett.

 

Az elmúlt esztendőben a kamionok versenyét a sportautók küzdelmei fűszerezték meg. A nagy sikerrel fogadott Blancpain Sprint Series mezőnye most ismét Magyarországra látogatott. A tonnák helyett a lóerők hódítottak, a gyönyörű luxusmárkák széles spektrumát felvonultató sorozat a Fässler, Vanthoor kettős győzelmével zárult.

 

A versenyek mellett a rendezők szakmai kiállításokkal is várták az érdeklődőket, ahol a legnagyobb kamion-, pótkocsigyártó és logisztikai céget is helyet kaptak. A Malév busz és a Csepel Autó Gyártmánymúzeum is kitelepült, ahol Békési Gyuri bácsi vezette körbe a leginkább fiatalokból álló kis csoportokat. A rendezvény autóipari jelentőségét jelzi, hogy a kiállítók névsorát színesítette a MOL, az Iveco, a Révész Trans, a Láng, a Delta Truck, az Optitrailer vagy a Fliegl.

Az eseménynek komoly gazdasági jelentősége is volt, hiszen Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a Révész Group, DAF és Schmitz bejelentette, hogy a 370 új kamiont és 100 pótkocsit szerez be. Az ünnepélyes átadón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott.

 

A luxusautók mellett Kovács Miklós egy más perspektívát mutatott a kamionsportból, megmutatta a Silkway Rallye-t, vagyis a 10.000 kilométeres sivatagi kalandot megjárt terepralis kamionját, a Qualisport Torpedo-t.

A hétvége fergeteges kikapcsolódást kínált az egész családnak, a Kamionkorzó igazi paradé hangulatot idézett, míg a pálya nagyrésze gigantikus játszótérré alakult, minden korosztály megtalálta a számára leginkább tetsző programot. A legkisebbek kipróbálhatták a szüleik által irányított elektromos kisautókat, együtt kereket cserélhettek, a pár évvel nagyobb gyerekek a retró világát idéző pedálos járgányokkal hasíthattak, de várt itt óriás buborékfújó, mászó fal, ugráló vár, arcfestés, és megannyi interaktív játék, csocsó, szimulátor a család kisebb tagjaira. Szombaton és vasárnap pedig 2-2 motocross fresstyle bemutató szórakoztatta a kilátogatókat.

Reálisnak látja és célként tűzte ki a futamgyőzelmeket a kamion Európa-bajnokság augusztus 26-27-i mogyoródi versenyhétvégéjére Kiss Norbert, a sorozat kétszeres bajnoka, aki az elmúlt hétvégén kétszer állt a dobogón a Nürburgringen.

A 32 éves szombathelyi pilóta szerint a Hungaroring karakterisztikáját tekintve hasonlít a Nürburgringre, sőt, a magyar pálya még lassabb és technikásabb, így a versenykamionok közötti különbség kevésbé lesz döntő.

"Ezek az autók, amelyekkel versenyzünk, teljes egészében építettek, ezért számtalan módosítást és fejlesztést lehet végrehajtani a szezon közben is. Ebből adódik az a helyzet, hogy a bajnokságban most vezető cseh Adam Lacko kamionja esős körülmények között a kigyorsításoknál utolérhetetlen" - mondta az összetett negyedik helyén álló Kiss Norbert, aki azt is hozzátette, hogy a legutóbbi hétvégén szerzett két második helye részben a csapata által elvégzett fejlesztéseknek is volt köszönhető.

 Ugyan sok idejük nem volt, de apróbb dolgokon módosítottak, így például a hátsó futóművön, amely most is jól vizsgázott. Ami a fejlesztéseket illeti, május végén, a szezon második versenyhétvégéjén, Misanóban debütált az új turbó, és már ott közel volt az időmérő edzésen a pole pozícó megszerzéséhez, amelyet a Nürburgringen sikerült is elérnie a sorozat 2014-es és 2015-ös bajnokának, aki nagyon várja már, hogy hazai közönség előtt bizonyítson a Tankpool24-Mercedes volánja mögött.

A kamion Eb mezőnye július 15-16-án a Slovakiaringen versenyez, majd hosszabb szünet után következik a magyarországi versenyhétvége, amelyre a szervezők az elmúlt két évben megszokottakhoz hasonlóan látványos és izgalmas betétfutamokkal, valamint számos családi programmal készülnek. A versenyhétvégét megelőző csütörtökön, augusztus 24-én pedig a tervek szerint a tavalyi évhez hasonlóan ismét Budapest belvárosába hajtanak majd a versenykamionok és a betétfutam, a Blancpain GT Series luxussportautói, így a közönség testközelből is megcsodálhatja majd a gépeket, valamint személyesen találkozhat a versenyzőkkel.

http://kamionfesztival.hu/


Forrás: Just Creative

Ez már a 3. Kamion EB és Fesztivál a Hungaroringen

Még több kamion, még több izgalom

 

2017-ben ismét augusztus utolsó hétvégéjén, 26-27. között ad otthont a Hungaroring a Kamion EB magyarországi versenyeinek, melyeken természetesen a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert is rajthoz áll Mercedes-Benz versenykamionjával. A négy – minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkező – kamionos versenyfutam mellett családi programok és két különleges, nem kevésbé látványos, szupersportkocsikat felsorakoztató GT betétfutam fokozzák az izgalmakat.

„1987-ben ezen a napon, május 17-én rendezték Magyarország első kamionos Nagydíját (Hungarocamion Truck Grand Prix*). Ma, 2017. május 17-én büszkén jelenthetem be, hogy az immár hagyományosnak tekinthető újkori kamionversenyzés harmadszorra látogat vissza hozzánk augusztus végén és a Kamion EB mezőnye a Hungaroringen ismét összeméri tudását.

Két évvel ezelőtt sokak, sokunk álmát megvalósítva, negyed évszázados szünetet követően tért vissza Magyarországra a kamionversenyzés. Tavaly már közel 32 ezer néző látogatott ki a remek házigazdának bizonyuló Hungaroringre a hétvége során, így nagyon rövid időn belül a pálya egyik leglátogatottabb versenyeseményévé vált a Kamion EB és Fesztivál. Ebben persze nagy szerepe volt és van Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok versenyzőnek, aki azt is megmutatta, nem csak a legjobb technikával tud dobogóra kerülni.

Ahogy eddig is, az idén is szeretnénk még jobb szórakozást, még több élményt nyújtani a kilátogató nézőknek, így nem csak a pályán, hanem mellette is még izgalmasabb, érdekesebb eseményekkel készülünk augusztus utolsó hétvégéjére. A családi programok között minden korosztály megtalálja az őt legjobban érdeklő, szórakoztató lehetőséget, a versenypályán pedig a kamionok mellett két olyan, szupersportautókat felvonultató verseny is a szórakozást szolgálja, melyek minden egyes tagja egyedül is óriási tömegeket vonz, még álló helyzetben is.

Az eddigi tapasztalatainkat felhasználva több apró változtatásnak köszönhetően minden téren igyekszünk még többet, még jobbat nyújtani. Nagyon figyelünk például a pálya megközelíthetőségére akár autóval, akár tömegközlekedéssel, a parkolásra, illetve a távozásra is” – mondja Major György, a Kamion EB és Fesztivál főszervezője.

„Amikor 2015-ben megkeresett minket a Kamion EB szervezői csapata, hogy a Hungaroringre is szeretné elhozni a nagyszabású versenyt, már tudtuk, hogy egy új őrület van készülőben. Azóta egy olyan egyedülálló fesztivállá nőtte ki magát a rendezvény, ami méltán felveszi a versenyt a Hungaroring másik kiemelkedő motorsport eseményével, a túraautó-világbajnoksággal. A két cég között egy rendkívül konstruktív, gyümölcsöző kapcsolat alakult ki, aminek nagyon örülünk. Persze nem csak a szervezők, de a pilóták, köztük a nagyon népszerű Kiss Norbi is nagyban hozzájárulnak a sikerekhez. Bízom benne, hogy a színes program-kavalkádban idén már a tinédzser lányom is jól fogja érezni magát” – kezdi Gazsi Júlia, a Hungaroring Zrt. vezérigazgató-helyettese.

„A Hungaroring tavaly felújított aszfaltcsíkja egyébként remekül állta a kamionok okozta terhelést, így idén is nagy örömmel várjuk az EB mezőnyét. A szervezők és a Hungaroring Zrt. is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szórakozás tényleg felhőtlen legyen, csak az időjárást nem tudjuk befolyásolni. De bízunk abban, hogy idén is legalább olyan kellemes idő lesz, mint az elmúlt években volt!” – teszi hozzá Gazsi Júlia.

A Hungaroringen szombaton és vasárnap egy-egy időmérő edzést és két-két kamionos futamot szurkolhatnak majd végig a kilátogatók. A tavaly újraaszfaltozott versenypályán a már ismert Blancpain GT sorozat mellett – melyben az idén vadonatúj autókkal állnak rajthoz a csapatok –, a korábbi, de nem kevésbé hangos és látványos GT autókkal „amatőr” versenyzők is összemérik tudásukat a Gentleman Ride keretében.

A magyar szurkolók idén is Kiss Norbit várják és biztatják a legjobban, aki tavaly csapatot váltott és bebizonyította, hogy nem csak gyári támogatással képes győzni, hanem egy privát csapattal is. A Tankpool24 Racing Team az idei évre tovább fejlesztette a Mercedes-Benz versenykamion szinte minden egyes elemét, így a technikai feltételek is adottak a remek szezonhoz.

A tavalyi – minden várakozást felülmúlóan sikeres – összekovácsolódást, alapozást követően idén már egyértelműen a futamgyőzelmek a Tankpool24 és Kiss Norbi célja, amiknek az év végén akár dobogós helyezés is lehet az eredménye.

Az utóbbi évek legszorosabb szezonját várja a szombathelyi versenyző. „Szerencsére jól sikerült a szezon előtti tesztünk a többi csapattal Mostban, így a szezon kezdete előtt tényleg csak a kamion finomhangolása miatt utaztam ki Baden-Badenbe. Sikerült a fejlesztések után is véglegesítenünk a Mercedes súlyát, így újra a minimum határon vagyunk. A futómű geometriáján is sokat változtattunk és lesznek még további meglepetések is!” – mondta Kiss Norbert.

Az Európa-bajnokság a kamionversenyzés csúcskategóriája, ugyanis ebben a szakágban világbajnokságot nem rendeznek. A látványos, a teljesítményeket és méreteket tekintve rendkívüli eseményen egyszerre 20.000 lóerővel dübörögnek majd a versenypályán a 12 literes dízelmotorokkal hajtott, egyenként kb. 1200 LE-s, 5500 newtonméter forgatónyomatékkal rendelkező, 5,5 tonnás kamionmonstrumok. A Hungaroring még mindig friss aszfaltja pedig kitűnő terep arra, hogy ezek az óriások megmutassák, mire képesek.

A 2017-es év újdonsága, hogy a pilótákat idén két csoportba sorolják, a Krómba és a Titánba. A Króm résztvevői számára az ETRA létrehozta a Promóter Kupát. Ebben a 4500 Euró/verseny összdíjazású értékelésben az un. Króm csoportba sorolt minden versenyző részt vehet, tehát azok is, akik az egész bajnokságra, illetve azok is, akik csak az egyes versenyekre neveznek.

A Promóter Kupa győztesei és helyezettjei saját díjkiosztón vehetik át serlegeiket, a pontozás pedig megegyezik a Kamion EB fő értékelésénél is alkalmazottal. (1.: 20; 2: 15; 3.: 12; 4.: 10, stb.)

A Titánba tartoznak az elmúlt 10 év kamionos Európa-bajnokai, mindenki, aki a 2016-os szezont a tabella első 10 helyén zárta, azok akik 2016-ban legalább egyszer a legjobb 5 között szerepeltek a Szuper Pole során, illetve aki megfelel az FIA Arany vagy Platina besorolási kritériumainak.

A szervezők a magyar érdekeltség miatt idén is teltházas versenyekre számítanak és arra készülnek, hogy igazi fesztiválhangulat kerekedik majd a magyar pályán.

Változást jelent a jegyek tekintetében a korábbi két alkalomhoz képest, hogy az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők egész hétvégre 990,- Ft-ért válthatnak belépőt, míg a 14 év alatti gyermekek és a mozgáskorlátozottak számára teljesen ingyenes a belépés.

A jegyek értékesítése már megkezdődött, érdemes már most bejegyezni a naptárba az időpontot: 2017. augusztus 26-27. – Kamion EB és Fesztivál – Hungaroring

* A Hungarocamion Truck Grand Prix az első magyarországi kamionverseny zárófutama volt, melyen mindhárom kategória legjobbjai állhattak rajthoz, elöl a leggyengébb motorral szerelt kamionokkal. Az esőnek is köszönhetően egy nagyon látványos, izgalmas bónusz verseny volt.

 

Forrás: Just Creative

 Kiss Norbi sikereivel ért véget a hétvégi hungaroringi Kamion EB és Fesztivál

Hatalmas fesztiválhangulat, az idei évad leglátványosabb futamai, nagyon sok család, szórakoztató gyermekprogramok és természetesen Kiss Norbi lenyűgöző sikerei. Ilyen volt az idei mogyoródi Kamion EB és Fesztivál augusztus 27-28. hétvégéjén.

 

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy ennyien eljöttek szurkolni nekem a Hungaroringre, hihetetlen energiát tud adni, amikor mindenhol transzparenseket és hangosan buzdító közönséget látok. A kisebb-nagyobb izgalmak mellett nagyon elégedett vagyok a hétvégi magyar versenyen mutatott teljesítményemmel, ugyanis a legeredményesebb pilótaként minden futamon sikerült dobogóra állnom, ami rendkívüli eredmény. Nagy csatározások közepette kétszer hoztam el a harmadik helyet és szintén kétszer állhattam fel a dobogó második fokára. Egy kis hiányérzetem azért van, hogy az első hely kimaradt a repertoárból, de ennek ellenére úgy gondolom, ez egy fantasztikus siker az új csapatommal, a Tankpool24-gyel és a Mercedes-szel. Ami pedig még szebb, hogy ezekkel a dobogós helyezésekkel felértem a tabella harmadik helyére, ami rendkívül biztató a jövőre nézve” – értékeli boldogan a hétvégét Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnk.

A mogyoródi Kamion EB és Fesztivál exkluzív versenye, a BlancPain GT Series kimondottan nagy népszerűségnek örvendett, mindenki kíváncsi volt, hogy a leggyorsabb GT3-as luxusautók mire képesek a versenypályán. Emellett a nagy hagyománynak örvendő Swift Cup Europe-ot is rengetegen követték. 

Természetesen a nap fénypontja mindig a kamionok fordulatokban gazdag csatája volt. A félelmetes monstrumok okoztak azért izgalmas pillanatokat: volt falba csapódás, kiugró kerekek, szenzációs előzések, óriási harcok és váratlan fordulatok, azaz minden, ami versenypályán elképzelhető. Vasárnap a zárófutamot Norbi az ötödik helyen zárta, azonban az első és második helyezettet sebességtúllépés miatt megbüntették, így a szombathelyi pilóta feljött a dobogós harmadik helyre, így minden futam után az emelvényről integethetett a lelkes közönségnek.

A gyerekekkel érkezők is remekül szórakoztak a családbarát fesztiválon, hisz számos érdekes kitelepülés várta a kisebbeket és nagyobbakat. A nagy melegben kígyózó sorok álltak a frissítőkért, melyek a baráti áraknak köszönhetően még jobban estek.

A Kamion EB és Fesztivál idei eseményeire szombaton 11 ezren, míg vasárnap 21 ezren látogattak ki, így összesen 32 ezer néző szurkolt élőben Kiss Norbinak és az OXXO csapat angol pilótájának Ryan Smith-nek.

Bízunk benne, hogy jövőre újra találkozunk és újabb Kiss Norbi győzelmeket ünnepelhetünk együtt!

Az autóversenyzés 3 etalonja egymással versenyzett: Norbik a volán mögött
Michelisz Norbi, Kiss Norbi és Herczig Norbi versenyzett egymással, de hogy az esélyek kiegyenlítődjenek, mindenki azonos járművet, egy gokartot választott versenygépnek.
 
 
 
Az augusztus 27-28-án megrendezésre kerülő Kamion EB és Fesztivál előtt az autóversenyzés nagyjai a GokartAréna pályáján találkoztak, egy jó hangulatú, közös száguldozásra. Ezzel az örömautózással a szervezők megvalósították a magyar autósport rajongók álmait, hiszen ritkán lehet együtt látni a kamion-, a túraautó és a ralisport hazai nagyjait. A Norbikhoz ex- kamionversenyzőnk, Major Benedek is csatlakozott, aki egykor az iskolapadból pattant a kamion volánja mögé, most pedig már aktív részese a Kamion EB és Fesztivál szervezőcsapatának. A hazai futam okostelefonokra fejlesztett applikációját is az ő cége fejlesztette, amelynek letöltésével, akár belépőjegyeket is lehet nyerni az augusztus végi rendezvényre. A TruckFest alkalmazás már elérhető és ingyenesen letölthető és akár a helyszínen, a Hungaroringen, akár otthon nagy segítség lehet az érdeklődőknek, hogy belelássanak a kamionversenyzésbe: élő kép, live timing, hírek és kulisszatitkok várják az applikáció letöltőit – a széria történetében eddig egyedülálló módon.
 
„Egyszer cserélhetnénk versenyjárművet, Kiss Norbi például szerintem kitűnően megállná a helyét WTCC-ben, de én is versenyeznék szívesen egy kamionnal”- mondta Michelisz Norbert, aki ült már versenykamion volánja mögött akkoriban, amikor még Szobi Balázs volt a sportág legismertebb magyar versenyzője.
 
Herczig Norbertnek, az idei magyar ralibajnoknak ez a fajta versenyzés új az ő megszokott környezetéhez képest. Be is vallotta, hogy a „kollégákhoz” képest ő nem tud ennyire pontosan körről-körre kanyarokat bevenni. Így, hogy jobban megismerje a pályaversenyzés világát, a családjával együtt ő is kilátogat a jövő hétvégi eseményre, és mindenkit erre biztat.
 
A barátságos gokart-mérkőzést minden versenyző győztes pozícióban zárta, s abban egyetértettek, hogy együtt szurkolnak majd Kiss Norbinak, hogy a nyár utolsó hétvégéjén a Hungaroringen a tankpool24 Mercedesével minden az elképzelései szerint történjen, s a dobogó legmagasabb fokára állhasson.
A valóban kedvező árakra nem csak a belépőjegy tekintetében lehet majd számítani,  a szervezők kifejezetten családbarátra szabták az ételek-italok árait is, így minden adott lesz egy felhőtlen szórakozáshoz.
 
Augusztus 27-28-án a jelenlegi időjárási előrejelzések szerint remek idővel, fantasztikus hangulattal és izgalmas futamokkal vár minden érdeklődőt a Hungaroringen a Kamion EB és Fesztivál.

A szombathelyi pilóta jelenleg az augusztus 27-28.-i Kamion EB és Fesztivál magyar futama előtti "szabadságát" tölti, ugyanakkor nem jelenti ez azt, hogy ne telne neki a nyaralás munkával. Kamion Európa-bajnokként Kiss Norbi évek óta segíti a magyar Forma-1-es közvetítés munkáját is szakértőként, így most, hogy a száguldó cirkusz hazánkba ért, nem a stúdióból, hanem a helyszínen követi az eseményeket. A minap azonban egyszer csak eltűnt, se szó, se beszéd, majd megjelent egy vicces kép a versenyző facebook oldalán, amely szerint mindenki megnyugodhat, épp Mercedes motort intéz.

 


Ugyan a Forma-1-es Mercedes-Benz PU106C erőforrás feltehetőleg képes hasonló teljesítményre lóerők tekintetében, mint az a motor, ami Norbi tankpool24-Mercedesében van, de bizonyára meglepődne Markus Bauer és csapata, ha beállítana a magyar pilóta egy V6-os benzines turbós hibrid motorral. Norbit azonban tényleg elnyelte a Forma-1-es világbajnok csapat boxa, de sikerült utánajárnunk, hogy valójában mit is intézett. Mint kiderült, nem is csak egy szalon látogatás volt.


"Az, hogy Mercedesszel versenyzek a kamion Európa-bajnokságon, az jár bizonyos előnyökkel már most is, annak ellenére hogy nem vagyunk gyári csapat!" - felelte mosolyogva, amikor a vizit okáról kérdeztük, majd hozzátette: "Ennek köszönhetően nagyon nagy élményben volt részem, hiszen bemehettem a csapat a bokszába, és kaptam egy kis idegenvezetést, ugyanakkor egészen titkos részeket is megmutattak. Természetesen fotós ugye nem jöhetett velem, hiszen ezeken a területeken szigorúan tilos fotózni, ahonnan nem kerülhet ki semmi. A mérnökök kamionjában is voltam, ahol láttam, hogy az első szabadedzés után hogy dolgoznak és elemzik a görbéket. Később magában a bokszban is voltunk, és az autó mellett is ott voltam, így egész közelről láthattam Rosberg és Hamilton autóját is. A hátsó részen is nagyon sok érdekesség volt, amiket aztán tényleg ember nem láthat a tévében, se sehol. Itt vannak az összes tartalék alkatrészek, a teszt- és fejlesztés alatti alkotóelemek, valamint a tartalék motorok. Nagyon jó, hogy ezeket mind láthattam és megnézhettem."

A magyar autóversenyző ottlétének a híre eljutott a Mercedes sportrészlegét is irányító Toto Wolffig is, aki Ausztriában már tett egy felelőtlen ígéretet Norbival kapcsolatban, mely szerint ott lehet a csillagos márka év végi fesztiválján Stuttgartban, a Stars & Carson. Megkérdeztük, hogy ez a dolog most valójában hogy áll, és biztató információkhoz jutottunk.
"Igen, összefutottam Mr. Wolffal, ami nagyon jó hír volt, hogy megismert, és tudta, hogy ki vagyok. Ez nagy örömmel és boldogsággal tölti el a szívemet. Megbeszéltük, hogy hogy ha teheti az augusztus 27-28-i Kamion EB és Fesztivál magyar futamára is ellátogat ide a Hungaroringre."

Sztárversenyzők testközelből

Forma 1-es autók, rali autók, versenykamionok, motorok, sőt még légiparádé is várja május 1-jén a Nagy Futamra látogatókat. Kevés olyan motorsport rendezvény létezik, ahol a szurkolók ennyire közel kerülhetnek kedvenceikhez, a négykerekűek szakágából igazi kuriózumokkal készülnek a rendezők.

 

 A Kamion Európa-bajnokság kétszeres bajnoka, Kiss Norbert is szerephez jut a hétvégén, a szurkolók nagy sajnálatára nem a Nagy Futamon autózik, nagyobb kihívásra készül: bemutatkozik új csapatában a tankpool24 Racing Teamben az ausztriai Red Bull Ringen. A fiatal versenyző élete komoly mérföldkőhöz érkezett, hiszen majd öt esztendő után int búcsút az Oxxo Racing Teamnek, hogy egy német csapatban folytassa versenyzői karrierjét.

„Szakmai szempontból mindenképpen előrelépés lesz, egyelőre hosszú távon gondolkodunk, mert ebben az újjászerveződött német csapatban, most kezdtük el a közös munkát. Együtt dolgozhatok Stefan Honens-szal, kinek kezei közül sok bajnok konstrukció került ki, reményeink szerint ez a két vadonatúj Mercedes is követi a hagyományokat. Valószínűleg nem azonnal szállunk harcba a futamgyőzelmekért, talán a hungaroringi versenyen rúghatunk először labdába.”- mondta Kiss Norbi.  A címvédőt a szurkolók egy Mercedes versenykamion volánja mögött láthatják a bajnokság augusztusi, Hungaroringen zajló megmérettetésén is, ahol a rendezők különlegességekkel készülnek.  

2016-ban a Blancpain GT Series autói is szerepelnek majd az augusztusi rendezvényen, a második alkalommal megrendezésre kerülő kamion Európa-bajnokság betétfutamaként. A GT Series majd 365 lóerős gépeit, a legerősebb és leglátványosabb autók között tartják számon, hiszen utcai sportautó az alapjuk. A luxus autómárkák, mint például McLaren, Audi, Bentley saját sorozatukban a híres megbízhatósági viadalokon indulnak, mint a Le Mans-i, Nürbürgring-i és Daytona-i 24 órás versenyeken.

„Izgatottan várom én is ezt a betétfutamot, hiszen a lóerők mellett, itt gyönyörű luxus sportkocsik állnak rajzhoz” - folytatta a magyarok kétszeres Európa-bajnoka.

A „nagy futamon” sem maradnak a nézők kamionok nélkül, a European Truck Racing Championship legifjabb versenyzője, Major Benedek képviseli a sorozatot, aki 16 esztendősen aratta első győzelmét, azonban az idei évet is kihagyja, a Lotusok mezőnyében versenyez egy-egy megmérettetés erejéig.  

„Egy IVECO kamiont vezetek a „nagy futamon”, amit egy nagyon jó rendezvénynek tartok, hiszen a nézők olyan szériák versenyautóit láthatják testközelből, amelyekkel nagyon ritkán találkozhatnak hazánkban.”- mondta a legfiatalabb kamionos.

Május elsején tehát újra a belvárosé és az autósport jeles képviselőié a főszerep: Gerhard Bergert egy klasszikus Forma1-es autóval láthatjuk, a Dakarosok a sivatagot aszfaltcsíkra cserélik - Kovács Miklós és Darázsi Zsolt versenykamionját mutatja be, de Michelisz Norbert vagy Turán Frigyes is örömautózást tervez, míg a műrepülő Európa-bajnok Veres Zoltán újabb Guinness rekordra készül, hiszen másodmagával repül át a Lánchíd alatt!

 

Részletes program:

Motorsport program:

11:00 - 11:05 - Felvezetés

11:05 - 11:25 - Felvonulás pilótákkal és sportolókkal

11:30 - 11:38 - Audi TT + Audi R8 LMS bemutató (Rahel Frey)

11:40 - 11:48 - Klasszikus F1 autók bemutatója
                F1 Sauber C14 (Karl Wendlinger) + F1 BRM (Gerhard Berger)

11:50 - 11:58 - DTM autós bemutató
                (Audi - Miguel Molina, Mercedes - Lucas Auer, BMW - Marco Wittmann)

12:00 - 12:08 - Rallye autók bemutatója (Ruszó Krisztián, Balogh János, Botka Dávid, Turán Frigyes)

12:10 - 12:18 - Dakar + ETRC kamionos es terepjárós bemutató
                (Darázsi Zsolt, Kovács Miklós, Szalay Balázs, Korda Erik)

12:20 - 12:28 - Michelisz Norbert Honda bemutató

12:30 - 12:38 - Nascar bemutató (Patrick Friesacher, Gerhard Berger, Bernard Aumger)

12:40 - 12:48 - Rallycross bemutató (Szabó Krisztián, Kárai Tamás),
                Autocross bemutató (Ábrahám Károly, Kovács Marcell), KTM X-BOW GT4 bemutató

12:50 - 12:58 - GT autók bemutatója (Ferrari, Blancpain) + BRM + Lamborghini

13:00 - 13:08 - Formula Renault 3.5 bemutató (Roy Nissany és Baumgartner Zsolt)

13:10 - 13:18 - Drift bemutató, Nissan Skyline; BMW M5
                (Kerényi Ádám, Szabó Szilárd, Nagyházi Lőrincz, Radák János)

13:20 - 13:28 - Dragster Show

13:45 - 14:15 - F1 orosz nagydíj rajtjának közvetítése kivetítőkön

Légi bemutató program:

14:15 - 14:25 - MH Ejtőernyős bemutatója
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza - Ejtőernyős ugrás pontonra)

14:26 - 14:36 - Besenyei Péter műrepülő bemutatója
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza, Lánchíd alatti átrepülés)

14:36 - 14:51 - Flying Bulls Aerobatics Team bemutató repülése: 4 db XA-42
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

14:51 - 15:10 - Flying Bulls formáció bemutatója: B-25, F4U-4, P38—L, AlphaJet
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

15:10 - 15:22 - Flying Bulls formáció helikopteres bemutatója: Bell Cobra, BO 105
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza, Merevszárnyú formáció
                bemutató repülése, áthúzások a Duna medrét követve)

15:22 - 15:32 - Gold Timer formáció bemutatója: PO-2, R-18C Kánya, LI-2
                (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza. Merevszárnyú formáció bemutató
                repülése - áthúzások a Duna medrét követve a bemutató légtéren)

15:32 - 15:40 - Illés Tamás bemutatója: Extra 330 C (Duna: Lánchíd - Erzsébet híd közötti szakasza)

15:41 - 15:51 - Wizzair Airbus A-321 lowpass. (Áthúzás a Duna medrét követve a bemutató légtéren)

15:50 - 16:00 - F1 orosz nagydíj leintésének közvetítése kivetítőkön

16:00 - 16:20 - Baltic Bees bemutatója: 6db L-39C Albatros

16:20 - 16:28 - Pannon kötelék bemutató repülése: DA 42, DA 40, DA 20

16:28 - 16:36 - MI-2 helikopter bemutató repülés

16:36 - 16:55 - Veres Zoltán bemutatója és GUINNESS RECORD KÍSÉRLET: MXS

16:56 - 16:57 - Labour Day formáció: B-25, F4U4, P38, AlphaJet, Flying Bulls Aerobatics Team, XA—42

Helyszínek:

Motorsport: Várkert Bazár, Clark Ádám tér, Erzsébet-híd, Ferenciek tere

Légi bemutató: Belvárosi rakpartok, az Erzsébet híd és a Margit híd (főleg a Lánchíd és az Erzsébet híd) között

Augusztusban újra itt a Kamion EB és Fesztivál

Kiss Norbi német csapattal és Mercedes-szel száll harcba a bajnoki címért

A tavalyi év sikereit követően 2016. augusztus 27-28. között ismét a Hungaroringen szurkolhatunk Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnknek. Az izgalmas versenyeket családi programok, koncertek és egy látványos betétfutam, a BlancPain GT Series teszi még színesebbé.

 

 

„Tavaly történelmet írtunk, ugyanis negyed évszázad után hatalmas sikerrel tért vissza Magyarországra a kamionsport legkiemelkedőbb, leglátványosabb eseménye, a Kamion Európa-bajnokság. A hétvégére több mint 32 ezer néző látogatott ki, a Hungaroring remek házigazda volt. Jó hangulatú, látványos versenyeket láthatott a közönség, akik rendkívül aktívan szurkoltak hazánk büszkeségének, Kiss Norbinak. Az elmúlt év is bizonyította, hogy a magyarok kedvelik a technikai sportokat és hazánk hőseit. Idén hamarabb, a szezon közepén, egy hosszabb pihenőt követően érkezik a Hungaroringre a mezőny. A tavalyihoz képest még egy szintet feljebb léptünk, ugyanis a Suzuki Europe Cup mellett egy exkluzív futamot, a BlancPain GT Series-t is elhoztuk hazánkba, melyen a leggyorsabb luxusautók versengenek az első helyekért. Természetesen az autóversenyek mellett most is színes családi programok, hangulatos kísérőrendezvények és sok újdonság várja majd a látogatókat a kamionünnepre, melyen az idei évben több mint 50 ezer szurkolóra számítunk” – mondja Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója.

Az idei szezon legnagyobb újdonsága, hogy a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbi a 2016-os évadot már nem az Oxxo Racing Team oldalán, hanem egy német csapattal, a Tankpool24 Racing Teammel folytatja. Norbi egy Mercedes volánja mögé ül majd be, de csak a körülmények változnak, a bajnok céljai ugyanazok.

„Úgy érzem, eljött a változások ideje, új kihívásokra van szükségem. Az Oxxo-nak nagyon sokat köszönhetek, velük értem el az eddigi legnagyobb sikereimet, amiért rendkívül hálás vagyok. Viszont pont a két egymást követő évben elnyert Európa-bajnoki cím az, ami miatt úgy gondolom, most kell új kihívások után néznem. Ezeket az eredményeket már nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne überelni, egy új csapatban viszont rengeteg új potenciál rejlik. Természetesen az ellenfeleim örülnek ennek a váltásnak, mert újra a nulláról indulok majd. Idén a német Tankpool24 Racing Team pilótája leszek, mely ugyan az elmúlt években nem volt túl sikeres, de idén új időszámítás kezdődik. Új technikai csapattal, új autóval, márkával és egy világhírű konstruktőrrel vágunk neki a szezonnak, ami kifejezetten motiváló számomra. Célunk, hogy versenyről versenyre egyre jobb eredményeket érjünk el és a Hungaroringen már akár a dobogóra is felállhassunk. Először mindenképp a csapatot kell biztos alapokra helyezni, lényeges az összekovácsolódás” – mesél izgatottan Kiss Norbi a váltásról.

Az Európa-bajnokság a kamionversenyzés csúcskategóriája, ugyanis ebben a szakágban világbajnokságot nem rendeznek. A látványos, a teljesítményeket és méreteket tekintve rendkívüli eseményen egyszerre 20.000 lóerővel dübörögnek majd a versenypályán a 12.412 cm3-s dízelmotorokkal hajtott, egyenként 1200 LE-s, 5,5 tonnás kamionmonstrumok. A Hungaroring pedig kitűnő terep arra, hogy ezek az óriások megmutassák, mire képesek.

„Anno 1985-ben a túraautó világbajnokság mezőnye avatta fel a Hungaroring pályáját, azóta nem történt megújulás, de ez idén megváltozott. Vadonatúj aszfalt és rázókövek várják majd a kamionokat, ami a látogatókra nézve is nagyon kedvező, ugyanis még látványosabbá teszi a futamokat. Valóban igaz, hogy a magyar közönség magyar pilótát szeret látni a pályán, még ha ez most német színekben történik is. A tavalyi versenynek köszönhetően jelentősen megugrott a kamionversenyzés nívója, melyet idén még tovább szeretnénk fokozni. Az Olimpiát követően, a szabadságok végén reméljük, hogy sokan kilátogatnak a ringre és abban is bízunk, hogy Norbiék lehetőségük szerint megkímélik az új aszfaltot” – mondja mosolyogva a Hungaroring megújulásáról Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Pénteken egy rendhagyó „pályabejárás” várja az érdeklődőket, melyen izgalmas kulisszatitkokba is betekintést nyernek a látogatók, majd szombaton és vasárnap egy-egy időmérő edzést és két-két futamot szurkolhatnak végig a kilátogatók. A teljesen új borítású versenypálya a tavalyinál is szebb látvánnyal és izgalmakban bővelkedő futamokkal vár mindenkit. A szervezők a magyar érdekeltség miatt idén is teltházas versenyekre számítanak, és arra készülnek, hogy igazi fesztiválhangulat kerekedik majd a magyar pályán.

A jegyek értékesítése már elindult, érdemes már most bejegyezni a naptárba az időpontot: 2016. augusztus 27-28. – Kamion EB és Fesztivál – Hungaroring

Sikerrel zárult, sok látogatót vonzott a 2015. október 28-31. között a Hungexpo Automotive és Autótechnika kiállításainak társrendezvényeként újra megrendezésre került ötödik Auto+Motor+Sport EXPO a tradicionális kőbányai vásárváros "F" pavilonjában.

 

A kiállításra a technikai sportok szinte minden szakágából érkeztek csapatok és versenyzők, valamint bemutatásra kerültek az ezekhez a sportágakhoz bármilyen formában kapcsolódó termékeket, szolgáltatásokat nyújtó cégek közül is néhányan.

Az ünnepélyes kis megnyitón részt vettek a rendezvény védnökei Hermann Henrik a Magyar Motorsport Szövetség és Oláh Gyárfás a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökei, a 2015-ös Autó + Motor + Sport EXPO fővédnöke, az Autós Nagykoalíció elnöke Knezsik István, valamint a rendezvénynek évek óta folyamatosan otthont adó Hungexpo Zrt. képviseletében Rafay János üzletág igazgató is.

Mindnyájan kiemelték, hogy mennyire fontos, hogy a hazai sportéletben ezek az Európa és világszinten is kiemelkedően sikeres sportágak és versenyzőik minél nagyobb publicitást kapjanak, hiszen méltán lehetünk nagyon büszkék arra, hogy egy ilyen kis országból az ellenfelekéhez képest sokkal szerényebb háttérrel és lehetőségekkel mégis ilyen nagyszerű eredményeket érnek el nemzetközi szinten. Az igazi XXI. századi sportágak bajnokainak személye, kitartása, teljesítménye nagyszerű példakép lehet a fiatalok számára akár az élet más területein is.

Szintén fontos üzenete volt a rendezvénynek, hogy a hazai gépjárműipar két legrangosabb szakmai kiállításával párhuzamosan került megrendezésre, hiszen a gépjárműgyártás történetében mindig is a technikai sportágak voltak azok a kísérleti műhelyek, melyben a gyártók az új technológiákat és fejlesztéseket kipróbálhatták éles körülmények között, hogy aztán a mindennapokban használt gépjárművekbe is bekerüljenek. Ennek okán talán ma is tökéletesen adná magát a párhuzam, hogy a magyar gazdaság legsikeresebb húzóágazata és a hozzá legközelebb álló világszínvonalú eredményeket produkáló sportágak szorosabbra fűzzék a kapcsolatot kölcsönösen erősítve egymást.

A kiemelkedő eredményeknél maradva a rendezvény két igazán kiemelt vendége volt Kiss Norbert csapatával az OXXO Racing-el akik az autósport idei legrangosabb eredményeként az idei évben is elhódították az FIA Truck Race sorozat Európa bajnoki címét, valamint Besenyei Péter műrepülő világbajnok a RedBull AirRace versenysorozat egyik megálmodója aki nemrég jelentette be visszavonulását az aktív versenyzéstől az RBAR sorozatban. Besenyei a műrepülés mellett a nagy autósport családban is mindig otthon érezheti magát, hiszen rajong az autósportért kipróbálhatott már sokféle, többek közt F1-es versenyautót is, sőt a kétezres évek elején egy ideig aktívan versenyzett az MNASZ Autós Gyorsasági Szakágban az Opel Astra és a Renault Clio márkakupákban is. Ezt megerősítendő a rendezvény pénteki napján a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke Oláh Gyárfás egy örökös tiszteletbeli autóversenyzői licencel ajándékozta meg égi bajnokunkat mellyel a szövetség bármelyik szakágában rajthoz állhat, ha újra kedvet kap a négykerekű sportághoz!  

A két fenti bajnokon kívül még számos ismert és sikeres bajnokkal, versenyzővel találkozhattak az érdeklődők. Testközelből lehetett megcsodálni, sőt fel és be ülve kipróbálni szinte mindegyik versenygépet. A legkisebbek még egy igazi kis tesztpályán is nyomhatták a gázt a gyermekkorunkból jól ismert pedálos Moszkvicsra hasonlító XXI. századi változatában a minden eredetivel megegyező funkciókkal ellátott elektromos hajtású kisautókban. Több kiállítónál ajándékokat és különleges autósport élményeket is nyerhettek a látogatók.

 

Amennyire fontos a gyorsaság a bátorság a versenypályán annyira fontos a higgadtság és a megfontoltság a közúti közlekedésben! Nos, az autósport sportolói ebben is példamutatóak ugyanis a rendezvényen egy sajtótájékoztató keretében került kihirdetésre az iCELL Aranypedál Díjért folyó közlekedésbiztonsági versenyének a végeredménye, melynek hat fős ismert személyekből álló mezőnyében két korábbi és egy jelenleg is aktív rally és tereprally versenyző sporttársunk is megtalálható volt.   


A korábbi és a mostani rendezvény sikerére való tekintettel a tervek szerint az Autó + Motor + Sport Expo-t folyamatosan fejlesztve egy igazán interaktív technikai sport fórummá szeretné varázsolni, a szervező és a helyszínt biztosító Hungexpo ahol a látogatók testközelből ismerhetik meg a technikai sportágakat és mindig találkozhatnak kedvenc versenyzőikkel.

 

Így a tervek szerint 2016-ban is nagy szeretettel vár mindenkit az Autó + Motor + Sport EXPO a kőbányai vásárvárosban!




1. oldal / 2

MARB / Amatőr Rally / Sprint Hírek

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

Hibjánék újra egy Peugeottal versenye…

2024-04-02 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Hibjánék újra egy Peugeottal versenyeznek…

Egy kis teszttel indították a tavaszt Hibján Jociék, akik nagy meglepetésünkre a Fordból idén átülnek egy Peugeot 208 Rally4-es versenyautóba.    „A téli álomból kezdünk felébred...

Bővebben

Látványautózással lettek dobogósok…

2024-01-08 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Látványautózással lettek dobogósok… 

Egy szép első hellyel zárta Igricin Kurtos Robi és Fridrik Gergő a szezont. Igaz egy kisebb rendezvényen, de az élmény és a hangulat annál hatalmasabb volt, amiért hálásak, hiszen nem hi...

Bővebben

Buli versenyen zárták le a szezont

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Buli versenyen zárták le a szezont

A felsőkelecsényi MRC futamon zárta le a 2023-as szezont a Gulf Racing Hungary Peugeotos párosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.   „Az ORB2 lezárása után mindenképpen szerettü...

Bővebben

Teszt a lelke

2023-11-20 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Teszt a lelke

Négy párossal vett részt az Árpádtető Rally-n a Horváth Rallye Ase csapata.   „Párosaink pozitívan zárták az Árpádtető Rally-t. Két pilótánk tesztelt a Szilveszter Rally-ra, Kov...

Bővebben

Zákányi Janika újra nyeregben

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zákányi Janika újra nyeregben

Egy év kihagyás után újra versenyautó volánja mögé ült a tavalyi Rally3-as bajnok. A Horváth Rallye Ase pilótája a Sajókaza Rallysprinten, vizes aszfalton szórakoztatta a mostoha körül...

Bővebben

Az árokjárók táborát növeltük Saj…

2023-10-18 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Az árokjárók táborát növeltük Sajókazán…

Az idei évben Kurtos Robi és csapata kicsit vegyes érzésekkel járta a maga útját a raliban, hiszen nem mentek a bajnokságban. A kisebb futamok hangulata csábította őket Sajókazára is, de ...

Bővebben

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2…

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Elképesztő volt a Rally2-es Skoda

Különleges lehetőséget kapott Zagyva Dorka a Bányásznapi Oroszlány Rallyn, ahol pályafutása során először versenyezhetett Rally2-es autóval. A navigátori ülést pedig nem más foglalta ...

Bővebben

Felkészültek a győri futamra

2023-08-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Felkészültek a győri futamra

Sikeres oroszlányi versenyen van túl a Horváth Rallye Ase csapata. „Nagyszerű hétvégét zártak Oroszlányban a versenyzőink, mindenki jól fel tudott készülni a győri versenyre. Élvezt...

Bővebben

A Győr Rallyra tesztelnek

2023-08-28 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

A Győr Rallyra tesztelnek

  A Bányásznapi Oroszlány Rallye-n hat párossal tesztel a Horváth Rallye Ase csapata. „Valójában teszt jelleggel érkeznek párosaink Oroszlányba, bár két versenyzőnk a Kapás Jani és...

Bővebben

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bó…

2023-08-01 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Kurtos csak az élményekre gyúrt a Bózsva Pikniken…

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor szimplán csak sodródni kell az árral. Így tett Kurtos Robi és csapata is Bózsván. Nem számított az idő, a kilométerek…a kupák…csak a boldog p...

Bővebben

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

2023-07-31 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

Zagyva Dorka: Peugeot és egyetem

Vadonatúj Peugeot 208 Rally4-essel áll rajthoz Zagyva Dorka a Cered Rally Sprinten, ahol már mint egyetemi hallgató vehet részt, hiszen a héten az is eldőlt, hogy felvételt nyert az ELTE Sport...

Bővebben

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

2023-07-17 Rally3 / Amatőr Rally / Sprint

FiaSko Sportegyesület a Rallye sportban

Villáminterjúk a FiaSko Sportegyesület egyes versenyzőivel a teljesség igénye nélkül. Mikor és miért is jött létre a FiaSko Egyesület? - Az Egyesület 2018-ban alakult az autó és mo...

Bővebben

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top