• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Eger ad otthont az országos ralibajnokság zárófutamának

Egerben pótolják a ralibajnokság szeptember elején elmaradt futamát – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón, a hevesi megyeszékhelyen.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte: a budapesti verseny meghiúsulását követően, rekordgyorsasággal sikerült megtalálni az új helyszínt, így Eger a korábban megszokottól eltérően a szezonnyitó helyett idén az ob zárófutamának ad otthont – írja az MTI.

Hozzátette: a sikeres előkészítéshez nélkülözhetetlen volt a város önkormányzatának példa értékű támogatása és együttműködése, melynek köszönhetően reményeik szerint a sokak által várt és kedvelt Eger-rali a következő években ismét állandó helyszínként szerepelhet a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség kiírásában.

Újra rally autók a Dobó téren – Fotó: Molnár Helga

Ez a verseny eredetileg nem volt benne az ez évi naptárban, így “beugróként” kerül a sorozatba azután, hogy augusztus végén kiderült, elmarad a Budapest-rali. Az országos bajnokság hatodik futamát azért kellett törölni, mert a szervezőbizottság nem rendelkezett a megrendezéshez szükséges összes hatósági engedéllyel.

Adamovits Márk főszervező hangsúlyozta: a bajnokság jelenlegi állása alapján a zárófutamon is éles küzdelemre van kilátás, mivel nyitott még a bajnoki cím sorsa. Szólt arról is, hogy terveik szerint a verseny a hagyományoknak megfelelően a Dobó térről indul, és a mezőny nagyrészt a korábbi útvonalakon halad majd, ám lesznek “meglepetés szakaszok” is.

Habis László polgármester a tájékoztatón arról beszélt, hogy “Eger versenyző, versenyekre nyitott város”, egyúttal emlékeztetett rá: a megyeszékhely időről időre otthont ad országos, sőt nemzetközi szintű sporteseményeknek és jelentős hagyománya, tömegbázisa van itt a ralisportnak is.
– Ezzel a versennyel mindenki csak nyerhet, ennek szellemében javasoljuk a jövő heti közgyűlésen a futam támogatását – fogalmazott.

Az MTI kérdésére Habis László közölte: amennyiben a testület jóváhagyja, a helyi önkormányzat hárommillió forinttal járul hozzá az idei Eger-rali megvalósításához.

A sorozat utolsó versenyére november 3-5-én kerül sor Egerben és környékén, ahol már 12. alkalommal rendeznek ob-futamot.


Forrás: www.egerhirek.hu

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top