Német Rali riportja

  1. augusztus 17-20.



 

 

A murvás Szardínia Rali után a hétvégi aszfaltos Német Ralin is Ott Tanak, az M-Sport pilótája győzedelmeskedett. Tanak végig nagyon jól versenyzett, a rali elejétől kezdve domináns versenyzést mutatott be, jól feküdt ez az úttípus is az észt tehetségnek. A Citroen ezúttal összeszedte magát, hiszen másodiknak nagy meglepetésre Andreas Mikkelsen ért célba a C3-as volánja mögött. Sebastien Ogier is nagyon igyekezett, s erőfeszítései a harmadik helyre voltak elegendőek, ráadásul a Power Stage-en is szerzett értékes pontokat. A francia ezzel a teljesítménnyel ismét vezeti az egyéni ponttáblát.

 

Dani Sordo számára ez a Német Rali nem a megszokott séma szerint alakult. A Hyundai pilótája még az első tíz között sem ért célba, pedig 2013-ban győzött és korábban hétszer is felállhatott a német dobogóra. A spanyol a Power Stage-győzelemmel és az érte járó öt bónusz ponttal vigasztalódhatott. Utána az alábbi négy pilóta következett és kapott további 4-3-2-1 pontot: Esapekka Lappi, Jari-Matti Latvala, Ogier és Craig Breen.

 

Thierry Neuville nagyon szép pozícióból kezdte meg a Német Ralit. Finnország után az egyéni ponttábla első helyén állt megosztva azt az addig egyeduralkodó Sebastien Ogier-val. A belga itt viszont nem bírta a rá nehezedő nyomást, s szombaton kiesett a versenyből. A Hyundai i20-as hátsó felfüggesztése törött el az első katonai gyorsasági szakaszon. Félig kitört hátsó kerékkel bicegett tovább a belga pilóta, s konstatálhatta, hogy a már közel érzett világbajnoki cím ismét távol került tőle. Kiesése miatt ugyanis hatalmas előnyre tett szert Ogier. Az M-Sport pilótája harmadik helyével és az értékes bónuszpontokkal tovább növelte előnyét a ponttáblán mindössze három versennyel a szezon vége előtt.


Fotó: Amber PR

„Valószínűleg nagyon megütődött az abroncs. Ismertem jól azt a kanyart, és kis mozdulattal levágtam. Most el kell ezt fogadnom és előre tekintenem. Fontos, hogy motivált maradjak a következő ralikra, az egyéni világbajnoki címért folyó harc még nem dőlt el.” – szögezte le határozottan Neuville, aki egyébként a Rally2 szabályzat értelmében folytatta a versenyzést, de a Power Stage-en nem sikerült pontszerző helyen célba érnie.

 

A Citroen még a rali előtt felfogadta Sebastien Loeböt, hogy aszfalton tesztelje a Citroent és olyan segítséggel lássa el a csapatot, amivel pozitívan zárhatják ezt az egyáltalán nem kielégítő évet. Andreas Mikkelsent még korábban leigazolták a franciák, tőle remélve szebb eredményeket. A norvég pilóta nem szégyenkezhet, de eredményei még így is távol álltak az elvárttól. Mikkelsen Németországban azért még kimutatta a foga fehérjét és a nagyon szép második helyezést érte el. Ami nem is rossz, hiszen a francia gyártónak ez az első dobogós helyezése Kris Meeke mexikói győzelme óta.

 

Kitűnő finnországi teljesítményét követően a Toyota most nem jeleskedett. Legjobban helyezett pilótája Juho Hanninen volt, aki végül a negyedik helyre hozta célba az autót. Őt egy másik citroenes pilóta, Craig Breen követte ötödikként.


Fotó: Amber PR

A fiatal walesi pilóta, Elfyn Evans hatodik lett, pedig korábban előkelőbb helyeken is autózott, de vasárnap Hanninen és később Breen is kielőzte. A hetedik helyezés Jari-Matti Latvaláé lett. A finn pilótát Hayden Paddon és az M-Sport helyi vendégpilótája, Armin Kremer követte a nyolcadik és kilencedik helyen. A tizedik helyezett Eric Camilli egyben a WRC2 kategória győztese is.

 

A Korzika Ralit követően nagyon hosszú szünet következik. A következő ralit ugyanis csak október elején (2017. október 5-8.) rendezik meg. Ez a vegyes (murvás-aszfaltos) útfelszínű Katalán Rali lesz. Spanyolországban várható nagy harc alakul majd ki a két világbajnoki aspiráns, Sebastien Ogier és Thierry Neuville között. 2016-ban előbbi az első, míg utóbbi a harmadik helyen ért célba. Ez a felállás idén Neuville-nek nem lesz elegendő, ha harcban szeretne maradni a végső győzelemért.

 

2017-es Német Rali eredménye

 

  1. Ott Tanak (EST)     Ford Fiesta WRC        2:57:31,7
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Citroën C3 WRC     2:57:48,1
  3. Sebastien Ogier (FRA) Ford Fiesta WRC        2:58:02,1
  4. Juho Hanninen (FIN) Toyota Yaris WRC        2:59:20,9
  5. Craig Breen (IRL)     Citroën C3 WRC        2:59:33,2
  6. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta WRC        2:59:35,1
  7. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Yaris WRC        3:01:29,9
  8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20            3:02:04,1
  9. Armin Kremer (GER) Ford Fiesta WRC        3:07:51,1
  10. Eric Camilli (FRA) Ford Fiesta R5        3:08:16,0

 

A világbajnokság állása a Német Rali után:

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT                177 pont
  2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport                160 pont
  3. Ott Tanak (EST)     M-Sport WRT                144 pont
  4. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC            123 pont
  5. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                 89 pont
  6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT                 87 pont
  7. Craig Breen (IRL)     Citroen WRT                     64 pont
  8. Juho Hanninen (FIN) Toyota Racing WRC             58 pont
  9. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport                 55 pont
  10. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Racing WRC             49 pont




 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Rali Világbajnokság, Német Rali beharangozó

  1. augusztus 18-21.

 

 

A hosszú nyári szünetet követően ismét hosszabban pihenhettek a ralisok. A Finn Ralit követően három héttel kell ismét munkába állnia a Rali Világbajnokság szereplőinek a nagyon kedvelt aszfaltos raliversenyen, a Német Ralin. A szakértő pilóták alig várják, hogy megmutathassák, hogy ki is az úr betonon. Várhatóan nagyszerű élményt nyújt majd a rali mind a résztvevőknek, mind a várhatóan 200 ezres nézőtömegnek. Egy dolog változtathat csak ezen, s ez az időjárás, amely gyakran kiszámíthatatlan, s az időjósok szerint ez ezúttal sem lesz másként a Trier környéki utakon.

 

2015-ben áttörés született itt a Volkswagen számára. Akkor ugyanis megtört a német gyártó balszerencséje hazai versenyén, a Német Ralin. Nem is akármekkora sikert ért el, a dobogó mindhárom fokára saját pilótája állhatott fel. A győzelmet Sebastien Ogier szerezte meg, s ezzel belátható közelségbe került számára zsinórban harmadik világbajnoki címe is. A második helyezés Jari-Matti Latvaláé lett, míg a bronzérmes helyen Andreas Mikkelsen ért célba.

 

A hétvégi raliverseny nem csak a VW számára hazai futam, hanem a német központtal működő Hyundai számára is. A rali főhadiszállásától ugyanis mindössze kétórányira van a csapat központja, s a ralizáró Power Stage a csapat belga pilótája, Thierry Neuville német határnál lévő belgiumi otthonához van közel. A csapat nem bíz semmit a véletlenre, intenzív tesztelést folytatott a helyszínen még júliusban. Neuville, aki két éve megnyerte ezt a ralit, Dani Sordo mellett áll csatasorba. A spanyol pilóta, aki sérülés miatt kihagyta a Finn Ralit, 2013-ban szintén állhatott a német dobogó legfelső fokán. Szóval minden oka megvan a Hyundainak a bizakodásra.

 Fotó: Amber PR

„A Német Rali a szezon legfontosabb versenye számomra. Olyan, mintha a hazai versenyem lenne, közel a belga határhoz, így sok támogatóm jön el belga zászlókkal a versenyre. Ez az a rali, amelyet a legjobban várunk, s az az esemény, ahol mindig versenyképesek tudunk lenni.” – szögezte le Neuville.

 

A hétvégi futamon az aszfaltspecialisták lesznek előnyben, így joggal várható a Szardínia Ralit megnyerő Thierry Neuville és Dani Sordo jó szereplése Németországban. Neuville Finnországban sem szégyenkezhetett, negyedik lett a Hyundai-jal. Kris Meeke, a Finn Rali győztese is igazi aszfaltmenő. Ha megtartja finnországi formáját, tőle is szép sikerek várhatóak.

 

Az aszfalt tisztelet érdemel, s ezt tudja a világbajnokságban vezető Sebastien Ogier is. A francia pilóta nem tudott nyerni a két szezonnyitó rali óta, s nem volt szerencséje Skandináviában sem. Ogier ugyanis csak a 24. helyen ért célba azután, hogy elmondása szerint a verseny első napján „buta hibát” vétett. A harmadik helyen autózott, amikor is egy hajtűkanyarban letért az útról és megrekedt az árokban. Mivel ott viszonylag kevés néző volt, kevesen tudtak csak segíteni neki, hogy visszategyék az autóját az útra. A hátsó helyezés ellenére az egyéni ponttáblán csak hat pontot vesztett, hiszen riválisa, a második helyezett Mikkelsen hetedik lett. Nagy szerencséje van, hiszen az eddigi nyolc versenyen hét versenyzőnek sikerült győzedelmeskednie, így még mindig ő áll a tabella élén két győzelemmel a zsebében.

 Fotó: Amber PR

Ami pedig a ralit és a helyszínt illeti, ezúttal négy különböző helyszínen kell átvágnia magát a mezőnynek. A Mosel-völgyi szűk és buckás szőlőskerti utakon gyakori a kanyarok levágása, ami miatt sok kosz kerülhet a betonra. Ez csökkentheti a tapadást, és trükkössé teheti a versenyautók számára az úton maradást. A rali során a pilóták elérkeznek a Baumholder katonai táborba is, amely inkább a katonai tankok gyakorlatozására van kitalálva, nem pedig raliautók száguldozására. Ezen a terepen az utak gyorsabbak és szélesebbek, de nagyon óvatosan kell haladniuk az autóknak, mivel betontömbök hevernek szerteszét, s ezeknek a kerekek és a felfüggesztések könnyen áldozatul eshetnek. Ezek a katonai utak mindig koszosak, porosak és szárazban-esőben egyaránt nagy kihívást jelentenek a versenyzők számára. Gyors utakkal találkoznak majd az Eifel-hegységben és persze Saarland vidéki útjain is keresztülhajt a mezőny.

 

A híres Arena Panzerplatte szakasz természetesen idén is megrendezésre került szombaton. Itt három sprint szakaszt teljesít a mezőny kétszer. A Panzerplatte Lang szakasz idén rövidebb a tavalyinál, de 40,80 km hosszúságával még így is a szezon leghosszabb szakaszainak egyike. Ez egy nehéz rész még szárazon is, nemhogy egy esetleges esőzéskor. Olyankor egy rémálom.

 

A rali

 

A Német Rali útvonala kevés változtatáson esett át az idei évre. A rali rajtja ezúttal is Trierben lesz. A startceremóniát Trier római kori jelképénél, a Porta Nigránál rendezik meg, s a befutó is itt lesz. Újdonság az idei évben, hogy a ralit záró Power Stage-et – Sauertal 2 - az Eifel-hegységben, a luxembourgi határhoz közel rendezik meg.

 

A 2016-os Német Rali három igen intenzív napon át tart, s a 18 gyorsasági szakasz 306,80 km-t tesz majd ki.

 

A világbajnokság állása a Finn Ralit követően:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 143 pont
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport                      98 pont
  3. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   87 pont
  4. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport   84 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   76 pont
  6. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT               70 pont
  7. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                            68 pont
  8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT   52 pont
  9. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT                                  51 pont
  10. Craig Breen (IRL) Abu Dhabi WRT                                  25 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 227 pont
  2. Hyundai WRT 168 pont
  3. M-Sport WRT 112 pont
  4. Volkswagen Motorsport II 109 pont
  5. Hyundai Motorsport N 86 pont
  6. DMACK WRT 58 pont
  7. Jipocar Czech National Team 18 pont
  8. Yazeed Racing 4 pont

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Német Rali riportja

  1. augusztus 20-23.

 

Ogier révén a VW végre otthon is nyert

 

Megtört a Volkswagen balszerencséje hazai versenyén, a Német Ralin. A dobogó mindhárom fokára saját pilótája állhatott fel. A győzelmet Sebastien Ogier hozta el először a német gyártó számára a VW hazai versenyén. A francia pilóta győzelmével ráadásul belátható közelségbe került számára zsinórban harmadik világbajnoki címe is. A második helyezés a Finn Rali győzteséé, Jari-Matti Latvaláé lett, míg a bronzérmes helyen Andreas Mikkelsen ért célba.

 

Sebastien Ogier-nek ezúttal még nem sikerült begyűjtenie harmadik egyéni világbajnoki címét, de a következő versenyen, a szeptember közepén megrendezésre kerülő Ausztrál Ralin már nagyobb esélye lehet rá. A francia pilótának csapattársa, Jari-Matti Latvala előtt kell ehhez célba érnie. 2014-ben ez sikerült neki, s a mostani győzelem farvizén hajózva könnyen megismételheti győzelmét a kenguruk földjén.

 

„Nagy megkönnyebbülés ez. Egész hétvégén nagy volt rajtunk a nyomás, s végül hármas győzelmet értünk el. Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, büszke vagyok. Mindenki nagyszerű munkát végzett. Nagyon boldog vagyok.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta, aki mostani győzelmével beírta magát a Rali Világbajnokság történetébe. 30 győzelemmel Marcus Grönholmmal megosztva áll a második helyen, minden idők legtöbb győzelmét megszerzők listáján.

 

Jari-Matti Latvala nem tudta megismételni az augusztus elején, a Finn Ralin elért sikerét, de a második hely mellett a Power Stage győzelemért járó három bónusz ponttal vigasztalódhat a finn. Kris Meeke kettő, Dani Sordo pedig egy pontot kapott az itt elért második és harmadik helyért.

 Fotó: Amber PR

Ahogy előre jósolható volt, az aszfaltmesterek voltak előnyben ezen a nehéz ralin. A volkswagenes pilóták sikere váratlan volt, Sordo nem okozott meglepetést, Meeke pedig felemás hétvégét zárt. Meeke a negyedik helyről csúszott le a 12.-re azután, hogy pénteken autójának a felfüggesztése megsérült. Bár bicegve végigcsinálta a napot, de nagyon lemaradt s végül az első tizen kívül ért célba.

 

Sebastien Ogier már pénteken az élre állt, s bár egy kis időre lekerült onnan, a délután során ismét az első helyen versenyzett. Szombaton megduplázta az előnyét, délutánra pedig még jobban elhúzott a mezőnytől. Ez azt jelentette, hogy több, mint 30 másodperces előnnyel vágott neki az utolsó napnak. Bár csak hatodik lett a Power Stage-en, így is nagy előnnyel nyerte meg a Német Ralit finn csapattársa és legfőbb riválisa előtt.

 

Andreas Mikkelsen egyedül hajtott a harmadik helyen, nem sok eséllyel csapattársai utolérésére. Ennek ellenére elégedett nyilatkozott helyezéséről a norvég pilóta. Dani Sordo nem is annyira a negyedik pozíciójára lehet büszke, hanem arra, hogy megelőzte sikeresebb csapattársát, a tavalyi Német Rali győztesét, Thierry Neuville-t. Ráadásul a Power Stage-en is bejutott az első három közé.

 

Sordónak, Neuville-nek és Paddonnak köszönhetően a Hyundai kielőzte a Citroent a konstruktőrök között és jelenleg a második helyen áll. A koreai gyártó autóinak nagyon fekszik ez a pálya, s bár idén nem ért el a csapat akkora diadalt, mint tavaly (amikor kettős győzelmet szerzett), mégis sikeresnek könyvelheti el a hétvégi ralit.

 

Az M-Sport pilótája, Elfyn Evans könnyen maga mögött tartotta Mads Östberget, s lett hatodik. Ott Tanak a nyolcadik helyre vitte célba a másik M-Sport Fiestát. Az észt pilóta pénteken és szombaton is sok időt vesztett, gondjai akadtak autója újraindításával.

 Fotó: Amber PR

Az első tizet Hayden Paddon és a WRC kategóriában debütáló francia Stephane Lefebvre zárja.

 

Robert Kubica is rajthoz állt a hétvégén, s nehéz futamon van túl. Még el sem kezdődött a rali, máris öt perces büntetést kapott a lengyel pilóta motorcsere miatt. Többször is letért az útról, s szombaton, egy látványos balesetet követően ki kellett állnia, mikor megsérült autójának bal első kereke (és betört autójának a szélvédője). Vasárnap a Rally2 szabályzás értelmében állt csak vissza és ért célba.

 

Ismét egy hosszabb szünet következik a ralimezőny számára, hiszen három hét múlva 2015. szeptember 10-13. között rendezik meg az Ausztrál Ralit. 2014 után idén is a Volkswagenről szólhat ez a verseny. Tavaly itt lett világbajnok a VW, s idén is ünneplésre készül a csapat: Sebastien Ogier harmadik vb-címét gyűjtheti be a távoli kontinensen.

 

 

2015-ös Német Rali eredménye

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 3:35:49,5
  2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 3:36:12,5
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 3:37:46,1
  4. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 3:37:58,8
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20                         3:38:23,3
  6. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta RS 3:38:41,6
  7. Mads Östberg (NOR) Citroën DS3 3:39:02,0
  8. Ott Tanak (EST) Ford Fiesta RS 3:40:16,1
  9. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 3:40:36,3
  10. Stephane Lefebvre (FRA) Citroën DS3 3:40:44,0

 

A világbajnokság eredménye a Német Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport                             207 pont
  2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 114 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport   98 pont
  4. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT   90 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   80 pont
  6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT   61 pont
  7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT   56 pont
  8. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT   54 pont
  9. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport   52 pont
  10. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport N   46 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 300 pont
  2. Hyundai WRT 161 pont
  3. Citroën WRT 148 pont
  4. M-Sport WRT 138 pont
  5. Volkswagen Motorsport II 64 pont
  6. Hyundai Motorsport N 45 pont
  7. Jipocar Czech National Team 43 pont
  8. FWRT SRL   9 pont

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Rali Világbajnokság, Német Rali beharangozó

  1. augusztus 20-23.

 

A VW mumusa következik

 

A hosszú nyári szünetet követően ismét hosszabban pihenhettek a ralisok. A Finn Ralit követően három héttel kell ismét munkába állnia a Rali Világbajnokság szereplőinek a nagyon kedvelt aszfaltos raliversenyen, a Német Ralin. A szakértő pilóták alig várják, hogy megmutathassák, hogy ki is az úr betonon. Várhatóan nagyszerű élményt nyújt majd a rali mind a résztvevőknek, mind a várhatóan 200 ezres nézőtömegnek. Egy dolog változtathat csak ezen, s ez az időjárás, amely gyakran kiszámíthatatlan, s az időjósok szerint ez ezúttal sem lesz másként a Trier környéki utakon.

 

2014-ben meglepetés eredmény született Németországban. Bár Thierry Neuville esélyesként indult a Német Ralin, mégis meglepő volt, hogy a belga pilóta ralis pályafutása első győzelmét megszerezte a Hyundai volánja mögött. A koreai gyártó abszolút sikert könyvelhetett el, hiszen Dani Sordo révén a második helyezésért járó pontokat is begyűjthette. A bronzérmes helyen Andreas Mikkelsen ért célba. Nem sikerült az áttörés a Volkswagen számára. Sem a hazai versenyen való győzelem, sem pedig a konstruktőri világbajnoki cím megszerzésére tett kísérlete nem járt sikerrel.

 Fotó: Amber PR

Thierry Neuville-t akkor a szerencse gyermekének lehetett nevezni. A csütörtöki pályabejáráson hatalmas bukó pilóta – többször megpördült a szőlőtőkék között - kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet. Folytatta a versenyt és nyert. Neuville az esélyesek között volt, a Hyundai nem. Fortuna jóvoltából azonban a fő esélyesek kiestek, s Neuville élni tudott a lehetőséggel és nyert.

 

A hétvégi futamon az aszfaltspecialisták lesznek előnyben, így nem kizárt Thierry Neuville és Dani Sordo jó szereplése Németországban. Neuville Finnországban sem szégyenkezhetett, negyedik lett a Hyundai-jal. Kris Meeke is erősíti a mezőnyt. A brit pilóta pénteken még vezette is a mezőnyt Finnországban, s aszfalton is remekelni szokott.

 

Az aszfalt tisztelet érdemel, s ezt tudja a világbajnokságban vezető Sebastien Ogier is. A francia pilótának nem volt szerencséje a Skandináv ralin. Sokáig úgy tűnt, hogy harmadik zsinórban megszerzett győzelemmel térhet haza Finnországból, amikor is egy sziklának ütközve elszálltak a győzelmi reményei. A Power Stage győzelemmel és a második hellyel együtt azonban még növelte is előnyét az egyéni ponttábla élén, s ha a hétvégén is feláll a dobogó tetejére, akkor némethonban ünnepelheti harmadik világbajnoki címét!

 

Nem lesz könnyű dolga a Volkswagen elsőszámú pilótájának. A Német Rali az egyetlen, amelyen a német gyártónak még nem sikerült nyernie. A csapat azon lesz, hogy ezt a rossz sorozatot most megtörje.

 Fotó: Amber PR

Ami pedig a ralit és a helyszínt illeti, gyakran nevezik a versenyt „három az egyben” ralinak- A rali három teljes napján ugyanis különböző helyszíneken: szűk keskeny utakon, hosszú egyeneseken és a Mosel-völgyi szűk, buckás kanyarokon kell átvágnia magát a mezőnynek. Mivel itt gyakori a kanyarok levágása, sok kosz kerülhet az utakra, ami a tapadást csökkenti és trükkössé teheti a versenyautók számára. A rali során a pilóták elérkeznek a Baumholder katonai táborba is, amely inkább a katonai tankok gyakorlatozására van kitalálva, nem pedig raliautók száguldozására. Ezen a terepen az utak gyorsabbak és szélesebbek, de nagyon óvatosan kell haladniuk az autóknak, mivel betontömbök hevernek szerteszét, s ezeknek a kerekek és a felfüggesztések könnyen áldozatul eshetnek. Ezek a katonai utak mindig koszosak, porosak és szárazban-esőben egyaránt nagy kihívást jelentenek a versenyzők számára.

 

A híres Arena Panzerplatte szakaszon háromszor (kétszer egymás után és egy kicsit később harmadszor is) és Panzerplatte Lang gyorsasági szakaszon is kétszer fog végigrobogni a mezőny a szombati nap során. A Panzerplatte Lang szakasz 45,61 (!) km hosszúságával a szezon leghosszabb szakaszainak egyike, hosszabb a tavalyinál is. Ez egy borzalmasan nehéz rész még szárazon is, nem hogy egy esetleges esőzéskor. Olyankor egy rémálom.

 

A rali

 

A Német Rali útvonala kevés változtatáson esett át az idei évre. A rali rajtja korábban visszakerült Trierbe. A startceremóniát idén is Trier római kori jelképénél, a Porta Nigránál rendezik meg, s a befutó is itt lesz. Az utolsó szakasz, a Dhrontal 2 lesz a Power Stage is egyben.

 

A 2015-ös Német Rali három igen intenzív napon át tart, s a 21 gyorsasági szakasz 379,03 km-t tesz majd ki.

 

A világbajnokság állása a Finn Ralit követően:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 182 pont
  2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   93 pont
  3. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT   84 pont
  4. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport                      83 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   70 pont
  6. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT                                       54 pont
  7. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT                                      53 pont
  8. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT   50 pont
  9. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport N   44 pont
  10. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                            39 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 257 pont
  2. Citroën WRT 141 pont
  3. Hyundai WRT 139 pont
  4. M-Sport WRT 126 pont
  5. Volkswagen Motorsport II   49 pont
  6. Jipocar Czech National Team 43 pont
  7. Hyundai Motorsport N 43 pont
  8. FWRT SRL     9 pont

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Német Rali riportja

2014. augusztus 22-24.



Neuville és a Hyundai első győzelme


Thierry Neuville esélyesként indult a Német Ralin és végül megszerezte ralis pályafutása első győzelmét maga és a Hyundai számára. A koreai gyártó abszolút sikert könyvelhet el, hiszen Dani Sordo révén a második helyezésért járó pontokat is begyűjthette. Sordónak nem sikerült a tavalyi bravúros győzelem, mégis elégedett lehet a második hellyel. A bronzérmes helyen Andreas Mikkelsen ért célba. Nem sikerült az áttörés a Volkswagen számára. A világbajnokságban vezető német csapatnak ugyanis nem sikerült a történelmi tett, vagyis első német gyártóként nyerni a hazai versenyén. Ráadásul a konstruktőri világbajnoki címre is várnia kell még egy kicsit.

Thierry Neuville a szerencse gyermeke. A csütörtöki pályabejáráson hatalmas bukott a belga pilóta, többször megpördült a szőlőtőkék között, de kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet (a szőlőtőkék nem). Folytatta a versenyt és nyert. Neuville az esélyesek között volt, a Hyundai nem. Fortuna jóvoltából azonban a fő esélyesek kiestek, s Neuville élni tudott a lehetőséggel és nyert.

Fotó: Amber PR

Nagyszerű érzés (itt nyerni). Hihetetlen munkát végeztünk. Csak köszönetet mondhatok a csapatnak (a munkáért, amit a pályabejárás után végeztek). Hihetetlen. Nem hittem, hogy ilyen jó eredményt érhetünk itt el. Nagy nyomást helyeztünk a riválisokra és meglett az eredménye.” – nyilatkozta Neuville, aki a második belga pilóta (Francois Duval után), akinek sikerült Rali Világbajnokságon nyernie.

A Volkswagennek egyáltalán nem úgy sikerült a versenye, ahogyan azt tervezte. A csapat világbajnoki aspiránsai – Ogier és Latvala - egymással versengtek a vezetésért. Ogier pénteken letért az útról, s bár szombaton ismét rajthoz állt, megint karambolozott, s ezúttal már nem tudta folytatni a ralit. Miután Ogier kiesett, a Finn Ralit megnyerő Latvala állt az élre és még növelni is tudta az előnyét – egy percre - az őt követő Kris Meekéhez képest. Vasárnap azonban a finn pilótát is utolérte a végzete. Mindössze négy kilométerre a finistől kiesett.

A brit Meeke megörökölte az első helyet, de az öröme neki sem tarthatott sokáig. Nekicsapta az autóját a falnak és ekkor letört Citroenjének bal hátsó kereke. Neuville ekkor az élen találta magát és onnan már nem lehetett őt eltávolítani.

A tavalyi évben ezt a versenyt kihagyó Andreas Mikkelsen harmadik helyével megmentette a Volkswagen becsületét, hiszen ő a Volkswagen Motorsport 2 pilótája. A norvég pilótát Elfyn Evans követi a negyedik helyen, aki ráadásul a Power Stage győzelmet is begyűjtötte. Evans maga mögött tartotta tapasztaltabb csapattársát, Mikko Hirvonent is (aki végül ötödik lett). A fiatal walesi pilóta tör a dobogó felé, s talán hamarosan sikerül is neki ez a bravúr.

Fotó: Amber PR

Hirvonent Mads Östberg követi a hatodik helyen, s a norvég pilóta bevallása szerint ez egy „nehéz verseny” volt. Martin Prokop lett a hetedik, s Dennis Kuipers a nyolcadik egy másik Ford Fiesta volánja mögött. Az első tizet Pontus Tidemand és Ott Tanak zárja. Tidemand a WRC2 kategória győztese is lett egyben.

Az, hogy ez a verseny nem volt egy könnyű vasárnapi kocsikázás, mi sem bizonyítja jobban, mint az illusztris kiesők száma. Ogier, Latvala és Meeke mellett nem ért célba Robert Kubica és Bryan Bouffier sem.

Ismét egy hosszabb szünet következik a ralimezőny számára, hiszen három hét múlva 2014. szeptember 12-14. között rendezik meg az Ausztrál Ralit. 2012-ben kimaradt a világbajnokságból ez a távoli verseny, de tavaly Sebastien Ogier nyert a Volkwagennel.


2014-es Német Rali eredménye


1. Thierry Neuville (BEL)Hyundai I203:07:20,2

2. Dani Sordo (ESP)Hyundai I203:08:00,9

3. Andreas Mikkelsen (NOR)Volkswagen Polo 23:08:18,2

4. Elfyn Evans (GBR)Ford Fiesta RS3:08:23,8

5. Mikko Hirvonen (FIN)Ford Fiesta RS3:08:30,7

6. Mads Östberg (NOR)Citroën DS33:08:42,9

7. Martin Prokop (CZE)Ford Fiesta RS3:12:13,0

8. Dennis Kuipers (NLD)Ford Fiesta RS3:16:38,3

9. Pontus Tidemand (SWE)Ford Fiesta RS3:18:55,6

10. Ott Tanak (EST)Ford Fiesta RS3:18:57,4


A világbajnokság eredménye a Német Rali után:

Egyéni


1. Sebastien Ogier (FRA)Volkswagen Motorsport187 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)Volkswagen Motorsport143 pont

3. Andreas Mikkelsen (NOR)Volkswagen Motorsport 2110 pont

4. Mads Östberg (NOR)Citroën WRT  74 pont

5. Mikko Hirvonen (FIN)M-Sport WRT  73 pont

6. Thierry Neuville (BEL)Hyundai WRT  73 pont

7. Elfyn Evans (GBR)M-Sport WRT  57 pont

8. Kris Meeke (GBR)Citroën WRT  54 pont

9. Martin Prokop (CZE)Jipocar Czech National Team  37 pont

10. Henning Solberg (NOR)Henning Solberg  26 pont


Gyártók


1. Volkswagen Motorsport305 pont

2. Citroën WRT138 pont

3. Hyundai WRT131 pont

4. M-Sport WRT128 pont

4. Volkswagen Motorsport 2109 pont

6. Jipocar Czech National Team  40 pont

7. RK M-Sport WRT  21 pont

8. Hyundai Motorsport N  12 pont


(Forrás: Amber PR)


Rali Világbajnokság, Német Rali beharangozó

2014. augusztus 22-24.

 

Egy történelmi tett határán

A VW otthonában nyerhet és megszerezheti a világbajnoki címet

 

A hosszú nyári szünetet követően ismét hosszabban pihenhettek a ralisok. A Finn Ralit követően három héttel ugyanis a hétvégén ismét munkába állnak a Rali Világbajnokság szereplői, nem is akárhol, mint a nagyon kedvelt aszfaltos raliversenyen, a Német Ralin. A szakértő pilóták alig várják, hogy megmutathassák, hogy ki is az úr betonon. Várhatóan nagyszerű élményt nyújt majd a rali mind a résztvevőknek, mind a várhatóan 200 ezres nézőtömegnek. Egy dolog változtathat csak ezen, s ez az időjárás, amely gyakran kiszámíthatatlan, s az időjósok szerint ez ezúttal sem lesz másként a Trier környéki utakon.

 

2013-ban lebilincselőre sikerült a Német Rali befutója. A nagy ellenfelek kihullásával egyenes út vezetett Dani Sordo pályafutása első győzelmének megszerzéséhez. A Citroen pilótája azért nem kapta olyan könnyen a győzelmet, hiszen izgalmas csatát vívott Thierry Neuville-lel, aki nem bírta a nyomást és letért az útról épp a finis előtt. A Citroen örülhetett, hiszen másik pilótája, Mikko Hirvonen begyűjtötte a harmadik helyet és az azért járó értékes pontokat. Ezzel a rali 2002-es debütálása óta minden évben nyerő Citroen továbbra is veretlen maradt Németországban.

 Fotó: Amber PR

Bár három hete Finnországban hazai terepen csapattársa vihette haza a győztes trófeát, a hétvégi Német Ralin Sebastien Ogier lesz a favorit a volkswagenes pilóták közül. Finnországban várható volt egy északi pilóta, azon belül is Jari-Matti Latvala sikere. A német gyártó autói jelenleg a legerősebbek, de most a gyártó francia versenyzője azon lesz, hogy idei hatodik győzelmét is begyűjtse ezen az aszfaltos ralin. Ogier 44 ponttal vezeti az egyéni ponttáblát, így szüksége van további erősítésre. A VW a hétvégén, hazai terepen megszerezheti a konstruktőri világbajnoki címet, zsinórban másodszor. Ha a Volkswagen megnyeri a Német Ralit, akkor történelmet ír, ugyanis nem volt még olyan német gyártó, amely megnyerte volna a hazai raliját.

 

„Szeretnénk folytatni eddigi idei eredményességünket a Német Ralin is. Az is fontos persze, hogy a tavalyi katasztrofális eredményt helyrehozzuk egy győzelemmel.” – szögezte le Ogier, aki 17. lett 2013-ban. „Sikeres tesztelést hajtottunk végre aszfalton. Az útfelszín fekszik a Polo R WRC-nek, így hisszük, hogy nagyon gyorsak leszünk. Esélyesek vagyunk arra, hogy sikeresen megvédjük a konstruktőri világbajnoki címünket Németországban és eltökéltek vagyunk, hogy éljünk a lehetőséggel.” – tette hozzá.

 

Ogier persze tisztában van azzal, hogy több aszfaltspecialista is van a mezőnyben. Thierry Neuville tavaly is jól ment itt, csapattársa, Sordo pedig nyert. Igaz akkor mindketten más autóban ültek, s mostani autójukban, a Hyundaiban még nincs olyan nagy potenciál, amilyet szeretnének. Kris Meekéről sem szabad elfeledkeznünk, aki rettentő gyors volt Finnországban és aszfalton is remekelni szokott. S utoljára, de nem utolsósorban Mikko Hirvonent is meg kell említeni, hiszen a finn pilóta háromszor is dobogóra állhatott Németországban. Az aszfalt tiszteletet érdemel, s az év első teljes aszfaltos futamán megmutathatja az M-Sport pilótája, hogy mit tud kezdeni sok-sok év aszfaltos tapasztalatával.

Fotó: Amber PR

Ami pedig a ralit és a helyszínt illeti, gyakran nevezik a versenyt „három az egyben” ralinak- A rali három teljes napján ugyanis különböző helyszíneken: szűk keskeny utakon, hosszú egyeneseken és a Mosel-völgyi szűk, buckás kanyarokon kell átvágnia magát a mezőnynek. Mivel itt gyakori a kanyarok levágása, sok kosz kerülhet az utakra, ami a tapadást csökkenti és trükkössé teheti a versenyautók számára. A rali során a pilóták elérkeznek a Baumholder katonai táborba is, amely inkább a katonai tankok gyakorlatozására van kitalálva, nem pedig raliautók száguldozására. Ezen a terepen az utak gyorsabbak és szélesebbek, de nagyon óvatosan kell haladniuk az autóknak, mivel betontömbök hevernek szerteszét, s ezeknek a kerekek és a felfüggesztések könnyen áldozatul eshetnek. Ezek a katonai utak mindig koszosak, porosak és szárazban-esőben egyaránt nagy kihívást jelentenek a versenyzők számára.

 

A híres Arena Panzerplatte és Panzerplatte Lang gyorsasági szakaszokon idén is kétszer fog végigrobogni a mezőny a szombati nap során. A Panzerplatte Lang szakasz 42,23 km hosszúságával a szezon leghosszabb szakaszainak egyike. Ez egy borzalmasan nehéz rész még szárazon is, nem hogy egy esetleges esőzéskor. Olyankor egy rémálom.

 

A rali

 

A Német Rali útvonala kevés változtatáson esett át az idei évre. A rali rajtja azonban visszakerült Trierbe. A startceremóniát Trier római kori jelképénél, a Porta Nigránál (Fekete Kapu) rendezik meg, s a befutó is itt lesz.

 

Az elmúlt évek Német Ralijain az egyik fő attrakció a Circus Maximus szuperspeciális szakasz volt, amely Trier központján haladt végig. Bár idén is Trierben rendezik be a rali főhadiszállását, a rendezők ezt a látványosságot kihagyták.

 

A 2014-es Német Rali három igen intenzív napon át tart, s a 18 gyorsasági szakasz 330,62 km-t tesz majd ki.

 

A világbajnokság állása a Finn Ralit követően:

Egyéni

 

1. Sebastien Ogier (FRA)                    Volkswagen Motorsport                      187 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)                  Volkswagen Motorsport                      143 pont

3. Andreas Mikkelsen (NOR)              Volkswagen Motorsport 2                     95 pont

4. Mads Östberg (NOR)                     Citroën WRT                                        66 pont

5. Mikko Hirvonen (FIN)                    M-Sport WRT                                      62 pont

6. Kris Meeke (GBR)                          Citroën WRT                                        54 pont

7. Thierry Neuville (BEL)                    Hyundai WRT                                       46 pont

8. Elfyn Evans (GBR)                          M-Sport WRT                                      42 pont

9. Martin Prokop (CZE)                      Jipocar Czech National Team                31 pont

10. Henning Solberg (NOR)                Henning Solberg                                    26 pont

 

Gyártók

 

1. Volkswagen Motorsport                  305 pont

2. Citroën WRT                                  130 pont

3. M-Sport WRT                                106 pont

4. Volkswagen Motorsport 2                94 pont

5. Hyundai WRT                                88 pont

6. Jipocar Czech National Team            34 pont

7. RK M-Sport WRT                           21 pont

8. Hyundai Motorsport N                     12 pont

 

(Forrás: Amber PR)

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top