Rali Világbajnokság, Lengyel Rali beharangozó

  1. június 29. - július 2.

 

 

 

A hétvégén a Rali Világbajnokság egyetlen kelet-európai helyszínére, Lengyelországba érkezik meg a mezőny. 2014-ben ötéves szünet után került vissza ez a rali a versenynaptárba, feltehetően Robert Kubica hathatós nyomására. Két évig Sebastien Ogier-nak állt itt a zászló, mígnem tavaly nagy fordulattal Andreas Mikkelsen nyerte meg a győztes trófeát. Kubica már egy ideje nem ralizik, helyette ismét a Forma-1 felé kacsingat, de azért még nagy népszerűségnek örvend a hétvégi megmérettetés a helyiek körében.

 

2016-ban drámai véget ért a Lengyel Rali. Ott Tanak szombattól kezdve jó úton haladt megérdemelt raligyőzelme felé. Szombatról vasárnapra éjszaka azonban megváltoztak az időjárási viszonyok, s a lezúduló hatalmas mennyiségű eső nagyon csúszóssá tette a lengyel murvás utakat. Olyannyira, hogy a pilóták szinte a túlélésért küzdöttek. Tanak sorsát végül a Baranowo 2 gyorsasági szakasz döntötte el, ahol az észt tehetség több mint 40 másodpercet vesztett azzal, hogy jobb hátsó defektet kapott. Ekkor a az addig a második helyen autózó Andreas Mikkelsen ölébe pottyant a győzelem. Ez volt második világbajnoki sikere a norvég pilótának.

 

S mi lesz idén? Sebastien Ogier kétszeres korábbi győztes már nem gyári színekben versenyez, s bár Andreas Mikkelsen igen, de ez mindössze második versenye lesz a Citroen gyári csapatnál. Ogier a mostani szezonban Monte-Carlo után csak Portugáliában tudott győzni. A francia pilóta javára szóljon azonban, hogy ez utóbbi ugyanúgy murvás megmérettetés, mint a hétvégi lesz, még ha nem is olyan gyors, mint a mostani.


Fotó: Amber PR

Andreas Mikkelsen az elmúlt ralin, Szardínián, a francia alakulatnál kapott bemutatkozási lehetőséget. A norvég pilóta a legjobb citroenes helyezettként fejezte be a ralit a nyolcadik helyen. Ott Stephane Lefebvre autóját kapta meg és a kitűnő teljesítménye láttán Lengyelországban is pirosba öltözhet. A hétvégén Kris Meeke adja át neki a stafétát és autóját. Craig Breen és Lefebvre (nem is beszélve Meekéről) pedig nem tehet semmi egyebet, minthogy jó képet vág a vezetőség döntéséhez.

 

A Citroen döntése érthető. A Rali Világbajnokság felénél járunk, így most már erősen koncentrálnia kell a csapatoknak a minél jobb eredmény elérésére, amennyiben a végelszámolásnál jó helyen szeretnének végezni. A Volkswagen visszavonulásával mindenki a Hyundaira tette a voksát a konstruktőri első hely várományosaként. A koreai csapat viszont jelenleg 40 pont lemaradással áll a második helyen a félig gyári M-Sport mögött. Szardínián nem jött jókor Hayden Paddon kiesése az első helyről. Michel Nandan csapatfőnök elmondta: „Tudjuk, hogy az autóinknak nagyon fekszenek a murvás helyszínek, de ez a mostani lesz az első igazi tesztje a gyorsaságnak. Keményen küzdünk a világbajnoki első helyért, s a harc egyre ádázabb lesz, ahogy közeledünk a szezon vége felé. Minden egyes ralin erős csapatteljesítményt kell nyújtanunk, ha fel akarjuk venni a harcot az M-Sporttal.”

 

Thierry Neuville, a koreai csapat belga pilótája, nagyon jó formában van. Amennyiben az első három között ér célba, az lesz zsinórban ötödik dobogós helyezése. Nem véletlen tehát, hogy az egyéni ponttáblán a második helyen áll 18 ponttal lemaradva Sebastien Ogier mögött. A verseny kimenetelébe komoly beleszólása lehet annak az Ott Tanaknak is, aki jelenleg harmadik az M-Sport Fordjával a pilóták között és aki igencsak szeretne revansot venni a tavaly elbukott első hely miatt.


Fotó: Amber PR

A rali

 

A 2017-es Lengyel Rali három napon át tart, s a 23 gyorsasági szakasz 326,64 km-t tesz majd ki. A rali teljes távja: 1422,63 km lesz.

 

Az először 1921-ben rendezett Lengyel Rali egyike a világ legrégebbi ralijainak. Kiválása után az Európai Bajnokság része volt aszfaltos futamként. 2009-ben tért vissza a Rali Világbajnokságba, majd egy kisebb szünet után 2014-ben ismét immár murvás raliként. Robert Kubica, aki balesete után a Rali Világbajnokságban versenyzett a Forma-1 helyett, közkedvelt pilóta és személyiség, így nem volt meglepő a világbajnokság visszatérése a kelet-európai terepre.

 

A homokos felszínű Lengyel Ralin murvás beállítással hajtanak majd az autók. A gyorsasági szakaszok gyorsak és látványosak. A Finn Ralihoz hasonló gyorsaságot lehet elérni a hétvégén, ami sokat dob a rali nézettségén és népszerűségén. Lágy gumikat kapnak a versenyzők, de kemény összetételű abroncsok is elérhetők lesznek.

 

A verseny útvonala mentén magas fű nő, amely korlátozza a kanyarokban a pilóták rálátását az útra. Ráadásul a fű még nagy köveket, sőt sziklákat is rejthet, amely kockázatossá teheti a kanyarok levágását. 2014-ben a 14. gyorsasági szakasz sziklája elég hírhedté vált. Mads Östberg és Jari-Matti Latvala mellett ugyanis Elfyn Evans is eltalálta és ennek autója első felfüggesztése látta kárát.

 

A rali főhadiszállása Mikolajkiban lesz berendezve, néhány órányira északra Varsótól. Idén is a Mikolajki Arénából rajtol el a rali csütörtökön egy szuperspeciális szakasszal. Ez a pályán látványos csaták szemtanúi lehetnek a nézők, ahol egyszerre két versenyautó vív harcot egymással. Ezen a helyszínen összesen három gyorsaságit is rendeznek, így ezen a helyszínen ezzel az nézőbarát versenyzéssel zárják a napot csütörtökön, pénteken és szombaton.

 

A pénteki helyszín ugyanaz lesz, mint tavaly, majd szombaton a mezőny északnak veszi az irányt, a határ irányába. Vasárnap egy új helyszínen a Paprotki Power Stage-el zár a rali.

 

A világbajnokság állása a Szardínia Rali után:

Pilóták

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT 141 pont
  2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 123 pont
  3. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT 108 pont
  4. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC 107 pont
  5. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport  72 pont
  6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT  53 pont
  7. Craig Breen (IRL) Citroen WRT  43 pont
  8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport  33 pont
  9. Juho Hanninen (FIN) Toyota Racing WRC  29 pont
  10. Kris Meeke (GBR) Citroen WRT  27 pont

 

Gyártók

 

  1. M-Sport WRT 234 pont
  2. Hyundai Motorsport 194 pont
  3. Toyota Racing WRC 143 pont
  4. Citroen WRT  97 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top