• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

A szívünkhöz legközelebb álló világbajnoki futam

Sajtóközlemény

Katalán Rali beharangozó

  1. 10. 11.

 

 A szívükhöz legközelebb álló világbajnoki futamra  készül Turán Frici és Zsiros Gabi 

 

 

Turán Frigyes és Zsiros Gábor október 13-16. között Spanyolországban a Katalán Ralin áll rajthoz a Ford Fiesta R5-tel. Az egyetlen vegyes borítású pályákból álló világbajnoki futamon a versenyzőknek 21 szakaszt és összesen 1430,58 kilométert kell teljesíteniük 4 nap alatt.

„A Spanyol Rali mondhatni, hogy a szívünk csücske, nagyon közel áll hozzánk ez a világbajnoki futam, annak ellenére, hogy vegyes érzelmek fűznek hozzá. 2010-ben gyári csapatban mutatkozhattunk be a Katalán Ralin, ami nagyszerű élmény volt, de sajnos egy baleset akkor ezt beárnyékolta. Tavaly sikerült a privát csapatok között az első helyen végeznünk, ami életünk egyik kiemelkedő élménye volt. Idén egy kicsit újak a körülmények, egyrészt a pályákat illetően is vannak változások és emellett a mezőny is sokkal erősebb. A WRC2-es kategóriában 24-en leszünk, sok a helyi versenyző, így ismét nagy küzdelmekre számíthatunk. Az irány az eddigi futamokat nézve jó, mindig sikerült pontszerző helyen zárnunk, a célunk most sem változott” – mondja Turán Frici.

A verseny központja, Salou, Barcelonától délre található, a Costa Dorada gyönyörű üdülőhelyén. Csütörtök este egy utcai szakasz nyitja meg a 4 napos küzdelmet a Montjuic területén, ami korábban négyszer adott otthont a Spanyol F1 Nagydíj futamának. A versenyre új gyorsaságik is bekerültek: a Vilaplana és Alcover - Capafonts szakaszait először teljesítik az indulók.

„A Katalán Rali pályái nagyon jók, technikásak, így mindenképp óriási jelentősége lesz, hogy a pályabejáráson mit és milyen pontosan tudunk felírni. Egy nap murván kell autóznunk, majd két aszfaltos nap következik, így  vegyes borítású pályán is megmutathatjuk, mit tudunk. Persze lesznek az előző évekből ismerős szakaszok is, például a 39 kilométer hosszú Terra Alta, amin egy nap kétszer is végig kell mennünk. Hosszú és kemény versenyzésre készülünk, úgy érezzük, hogy felkészülten vágunk neki a Katalán Ralinak és szeretnénk folytatni a pozitív szériát. A Ford Fiesta új, 0 kilométeres motort kapott, valamint megkaptuk a legújabb motorvezérlő elektronikát, így az autó is maximálisan készen áll” – teszi hozzá Zsiros Gabi.

A pénteki napot a rajongók kedvence, a Salou tengerparti szakasza koronázza meg. Szombaton 8, míg vasárnap 4 aszfaltos következik a duesaigües-i Power Stage-vel zárva. A záró nap reggeli, nyitó szakaszát a Pratdipen még sötétben teljesítik majd a versenyzők.

A változatos tájaknak és útfelületeknek, valamint a gyakori beállítás váltásoknak köszönhetően minden bizonnyal izgalmas futamra számíthatunk.

Köszönjük Partnereinknek!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top