• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Sebastien Ogier ismét a csúcson

Német Rali riportja

  1. augusztus 18-21.

 

 

A Volkswagen pilótája, Sebastien Ogier nagy kihagyást követően Németországban visszakapaszkodott a dobogó legfelső fokára. A francia autóversenyző ugyanis a hétvégi Német Ralit domináns teljesítményt nyújtva nyerte meg úgy, hogy utoljára a februári Svéd Ralin, teljesen más út- és időjárási viszonyok között, diadalmaskodott. A második és harmadik helyen a Hyundai két pilótája, Dani Sordo és Thierry Neuville ért célba. Utóbbi a rali utolsó gyorsasági szakaszát, a Power Stage-et azért még behúzta.

 

2015 után zsinórban újra Ogier nyerte a szezon teljes aszfaltos raliversenyét úgy, hogy a második napon átvette a vezetést csapattársától, Andreas Mikkelsentől, s innentől kezdve már csak arra ügyelt, hogy senki el ne vegye tőle azt. Kitűnő időket ment a nagyon nehéz Baumholder katonai terepen és olyannyira megvetette a lábát az élen, hogy onnan már senki nem tudta letaszítani.

 

Sebastien Ogier az egyetlen pilóta, aki idén három futamon is győzni tudott. Egyedül az ezt megelőző Finn Ralit megnyerő Kris Meeke duplázott, aki emellett a Portugál Ralin is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Az összes többi futamon más és más állhatott a hőn áhított első helyre.

 Fotó: Amber PR

 

„Nagyszerű érzés (ismét nyerni). Nagyon hiányzott már ez az érzés, sokáig vártam rá. Megragadtam a kínálkozó lehetőséget, ez nagyszerű eredmény a világbajnoki eredmény szempontjából. Nagyon izgalmas harcot vívtam Andreas-szal (Mikkelsen), Thierrryvel (Neuville) és Danivel (Sordo), nagyon nyomtam a gázt, hogy lehagyjam őket.” – szögezte le, miközben a győzelmet annak a Jost Capito csapatfőnöknek dedikálta, aki a ralicsapatot a Forma-1-es McLarenért hagyja el még augusztusban.

 

A második helyért folyó küzdelem igen élénk volt a három aszfaltmenő – Dani Sordo, Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen – között az utolsó napon. Mindössze 4,1 másodperc választotta el egymástól a triót a ralizáró Power Stage – Sauertal 2 – előtt, de a csatából végül a Hyundai spanyol pilótája, Sordo jött ki győztesen. Bár lassabb volt Neuville-nél a Power Stage-en – amelyet mellesleg nagyon közel a belga otthonához rendezték – de ha csak alig 0,1 másodperces előnnyel is, de ő nyerte a szoros befutót. Mikkelsen kénytelen volt beérni a negyedik hellyel, de megtartotta második helyezését az egyéni ponttáblán Ogier mögött, aki 59 ponttal áll az élen a pilóták között négy versennyel a szezon vége előtt – amely a jövő hónapra tervezett kínai futam törlése miatt lerövidült.

 

Thierry Neuville nyerte meg a Power Stage-et és a vele járó három bónusz pontot is. Jari-Matti Latvaláé a második hely és két pont, míg Ogier a harmadik helyezéssel még egy pontot megcsípett a győzelméért járó pontok mellé.

 

 

Haydon Paddon a távoli ötödik helyen ért célba a Hyundai Motorsport N autójával. Őt Mads Östberg követi a hatodik helyen. A norvég pilóta még szombaton maradt alul az új-zélandi pilótával szemben és kénytelen volt végül beérni ezzel a helyezéssel és azzal, hogy így az egyéni ponttáblán egy hellyel hátrébb került.

 

Az összetett hetedik helyen célbaérő Esapekka Lappi szerezte meg a WRC2 kategória győzelmét. Pontus Tidemand lett a nyolcadik Jan Kopecky és Armin Kremer előtt.

 

A Rally2 szabály alatt ért célba Jari-Matti Latvala, Eric Camilli és Ott Tanak. Latvala még pénteken esett ki sebességváltója meghibásodása miatt, Camilli a legelső szakaszon búcsúzott, míg az észt Tanak autója műszaki meghibásodása miatt az ötödik helyről kellett feladja a küzdelmet a 12. gyorsasági szakaszon.

 

Stephane Lefebvre és navigátora csúnyán megsérült szombaton, s kórházba kellett szállítani őket törésekkel és belső sérülésekkel. Komoly, de a hírek szerint nem életveszélyes sérüléseket szenvedett a két francia sportoló. Lefebvre az összetett hatodik helyen haladt a Panzerplatte Lang 1 gyorsasági szakaszon, mikor összetörte Citroen DS 3 WRC-jét. A gyorsasági szakaszt megállították, így mindössze hét pilótának sikerült teljesítenie ezt a szakaszt.

 

Kényszerű pihenő következik a ralimezőny számára, miután a jövő hónapra ütemezett Kína Ralit törölni kellett a versenynaptárból. Az elmúlt hónapban ugyanis hatalmas viharok és esőzések tették tönkre az útvonalat és azt már nem lehetett rendbe hozni úgy, hogy biztonságosan le lehessen vezényelni a versenyt.

 

  1. szeptember 29-október 2. között kerül megrendezésre majd a Korzika Rali. Ez ismét aszfaltos futam lesz, s tavaly a most gyérül teljesítő Jari-Matti Latvala vihette haza a győztesnek járó trófeát.

 

2016-ös Német Rali eredménye

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 3:00:26,7
  2. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 3:00:47,0
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 3:00:47,1
  4. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 3:00:53,9
  5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 3:04:01,5
  6. Mads Östberg (NOR) Ford Fiesta RS 3:04:57,9
  7. Esapekka Lappi (FIN) Skoda Fabia 3:09:03,5
  8. Pontus Tidemand (SWE) Skoda Fabia 3:09:19,2
  9. Jan Kopecky (CZE) Skoda Fabia 3:10:10,9
  10. Armin Kremer (DEU) Skoda Fabia 3:10:37,3

 

A világbajnokság eredménye a Német Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport                 169 pont
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport 110 pont
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   94 pont
  4. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport   94 pont
  5. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   89 pont
  6. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport   86 pont
  7. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT   78 pont
  8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT   52 pont
  9. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT   51 pont
  10. Craig Breen (IRL) Abu Dhabi WRT                                25 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 256 pont
  2. Hyundai WRT 201 pont
  3. M-Sport WRT 122 pont
  4. Volkswagen Motorsport II 121 pont
  5. Hyundai Motorsport N 96 pont
  6. DMACK WRT 64 pont
  7. Jipocar Czech National Team 18 pont
  8. Yazeed Racing 4 pont

 

 

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. március 23., szombat

    Az Esztergom Rally-val melegít a szezonnyitó ERC futamra Osváth Péter Nehéz évet hagyott maga mögött Osváth Péter, aki idén a 11. Esztergom Nyerges Rally-n tesztel először a Skoda Fabia R5-tel. Idén az első éles megmérettetés április 12-14. között vár Osira,…
  • 2024. március 22., péntek

    Az Eurosol RS Skodájával indul idén a Német–Németh páros A tavalyi magyar bajnoki szezont az abszolút negyedik helyen záró duó egy frissebb technikára cseréli a Hyundait, és a magyar Eurosol Racing Team autójának szavazott bizalmat. Tavaly a Mikulás Ralin…
  • 2024. március 18., hétfő

    Turán Frigyes navigátora 2024-ben Zsiros Gábor Magyar Országos Rallye Bajnokság „Mindkettőnknek cél egy magyar bajnoki cím” 8 év közös versenyzés, majd 7 év szünet után ismét Zsiros Gabi navigál Turán Fricinek a 2024-es Magyar Országos Rallye…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top