Krajnyák Péter szakágvezető szerint az a csapat, amelyik most vállalta, hogy újra felteszi a sport térképére a tereprallyet, olyan emberekből áll, akikre a sportágnak szüksége van Még pár nap, és – május 7-8 között a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Bajával –…

Hatalmas az érdeklődés a Majáliskola iránt

Hagyományt szeretne teremteni az újonnan megválasztott szakágvezetés a május 1-jén, Tabajdon tartandó tereprallye iskolából Nem egészen egy hónap múlva – május 7-től 8-ig – elrajtol a 2021-es Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság a Pápocon és környékén rendezendő Riverside Bajával, ám a szakágnak nem…
Pápocra és környékére költözik az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Riverside Baja Egy hónap múlva – május 7-től 8-ig – végre-valahára elrajtol a 2021-es Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság, és utóbbi esetében a Pápocon és környékén rendezendő Riverside…

Elmarad a 2020-as HunGarian Baja!

A főszervező, Garamvölgyi Zoltán és csapata senkit sem akar veszélyes helyzetbe hozni, így idén nem lesz Várpalotán Világkupa, Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság futama Idén már tizenhetedik alkalommal rajtolt volna el a magyar tereprallye legnépesebb, legizgalmasabb és leglátványosabb…

Elmarad a 2020-as Riverside Baja!

Új versenyközpontja lett volna és összesen hét települést érintett volna a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság futama Idén már hatodszor rajtolt volna el a Nyílt Magyar tereprallye Bajnokság egyik legizgalmasabb és leglátványosabb versenye, a Riverside Baja. Ám a…
A side by side kategória mellett az abszolút versenyben is első helyen végzett Tadeusz Bialkowski és Dariusz Baskiewicz Nyirádon A mostoha időjárás ellenére végig hatalmas csata zajlott valamennyi kategóriában a Nyirádi Motorsport Centrum környékén rendezett Raid of the Champions tereprali versenyen. Az…

Gyári Mini és a rekorder olasz bajnok csatája Nyirádon

A Raid of the Champions főszervezője, Garamvölgyi Zoltán elárulta, idén nevezési rekord született a versenyen, ugyanis hatvanketten neveztek a szezonzáró viadalra Sorsdöntő viadalra kerül sor a terepraliban november 8-10. között a Nyirádi Motorsport Centrum környékén, hiszen a negyedik alkalommal megrendezendő Raid of…

Kilenc ország versenyzői állnak rajthoz Nyirádon

A Raid of the Champions főszervezője, Garamvölgyi Zoltán elárulta, idén ki kellett hagynia a pályák közül a Nyirádi Motorsport Arénát Újra sorsdöntő viadalra kerül sor a terepraliban november 8-10. között a Nyirádi Motorsport Centrum környékén, hiszen a negyedik alkalommal megrendezendő Raid of…

Idén is több kategóriában avatnak bajnokot Nyirádon

A Raid of the Champions főszervezője, Garamvölgyi Zoltán a tavalyi izgalmak után 2019-ben rekordrészvétel mellett szeretné megrendezni a magyar autó-, és motorsport ünnepét Újra sorsdöntő viadalra kerül sor november 8-10. között a Nyirádi Motorsport Centrumban: megint együtt dübörögnek a vörös katlan arénában…

Miroslav Zapletal nyerte a Skuba Cross Countryt

Szép magyar sikerekkel ért véget az október 4-6. között a Gyulán megrendezett Közép-Európai Zóna Bajnokság (CEZ) és a Nyílt Magyar Terep-rallye Bajnokság utolsóelőtti viadala A hétvégén – október 4-től 6-ig – rendezték meg a Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Terep-rallye…
4. oldal / 11

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. április 11., csütörtök

    A legtöbb pontot akarják elhozni Velenczeiék Veszprémből! 2024.04.12-14. – 30. Veszprém Rally – beharangozó Tavaly és azelőtt is a dobogó harmadik fokán fejezte be a szezont a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros. Idén még motiváltabbak, hogy…
  • 2024. április 10., szerda

    Veszprém Rally: A kedvenc versenyével nyitja az ORB szezont Osváth Péter Már csak két nap és kezdetét veszi az idei ORB szezon, ugyanis április 12-14. között a veszprémi murvás pályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A háromnapos futamon természetesen Osváth Péter és navigátora,…
  • 2024. április 10., szerda

    Pistiék az Opel mellett tették le a voksukat… A Molnár Pisti – Novák Balázs kettős mindig meglepi a nagyközönséget. Veszprémben ismét egy új típust választottak a srácok, ami nem más, mint egy Opel Corsa Rally4-es versenyautó. „Az egész…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top